Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

4 magyarország1967/1 / Olajháború Az IPC főkönyvei Csata a kartellal A csővezeték zsonglőrei Provokáció-anatómia Még augusztus 28-án jelentette be Zuajen szíriai miniszterelnök, hogy mivel Szíria nem kapta meg azokat az összegeket, amelyek az Iraq Pet­roleum Companytól járnak, a terüle­tén áthaladó olajvezeték használata fejében, tárgyalásokra szólítja fel az olajtársaságot. Egy angol lap akkor azt írta, hogy a szíriaiak nyilván megelégednek majd, ha valamivel többet kapnak, és gyors kompromisz­­szumot jósolt. Néhány nap múltán azonban be­következett Három ezredes jobboldali puccskísérlete és az olajtársaság lon­doni urai úgy látták, hogy nem érde­mes megállapodni a fenyegetett da­maszkuszi kormánnyal, amelynek szerintük rövidesen meg kell buknia; ha el is fogadták a tárgyalásokat, azokon időhúzással, kisebb enged­ményekkel próbálkoztak és amikor már-már létrejött a megegyezés, visszatáncoltak saját ajánlataiktól is. Másfelől viszont a szíriai kormány a puccskísérlet mögött meglátta az imperialista érdekeltségeket és hatá­rozottabb hangot ütött meg az olaj­­társaságok képviselőivel szemben. A hangváltozást példázta Zuajen mi­niszterelnök beszéde, amelyet a puccs meghiúsítása után néhány nappal az új katonatisztek avatási ünnepségén mondott: „Az imperializmus és a reakció erői meg akarják állítani azt az egészsé­ges fejlődést, amely Szíriában a leg­utóbbi időben végbement. Nem vé­letlen, hogy az összeesküvésre akkor került sor, amikor hozzányúltunk az imperialista érdekeltségekhez Nem­régiben ugyanis megkezdtük az IPC olajtársaság elszámolásainak felül­vizsgálatát, s megállapítottuk, hogy nem fizették meg a Szíriának járó részesedést az olajvezeték használata után.” (Zuajen ugyanebben a beszé­dében közölte, hogy megkezdik a szí­riai nemzeti olajvezeték építésének munkálatait.) Állam az államban Kik a konfliktus főszereplői? Egy­felől az IPC olajtársaság, amely a legjelentősebb tőkés olajérdekeltsé­geket képviseli, másfelől azok az arab kormányok, amelyek koncesz­­sziókat adtak az olajtársaságoknak hazájuk olajkincsének kiaknázására és szállítására, de most változtatni akarnak ezen a helyzeten. Az IPC évek óta görcsösen ragasz­kodik kiváltságaihoz a Közép-Kele­ten, amelyeket Irakban a Kasszem­­kormányzat idején hozott híres 80. számú törvény (a koncesszió 99,5%­­ának visszavonásával) alapjaiban megingatott, s amelyeket most a szí­riai forradalmi kormány (az olajve­zeték használatáról kötött egyezmény bírálatával) más oldalról, az olaj el­szállításának oldaláról támadott meg. Az Iraq Petroleum Company fő részvényesei: a British Petroleum, a Royal Dutch Shell, a Compagnie Francaise des Pétroles, valamint a Near East Development Corporation (amely az amerikai Standard Oil of New Jersey és a Socony Mobil érde­keltsége); ez a négy társaság egyen­ként a részvények 23,75%-ával ren­delkezik. A fennmaradó 5% az ún. Gulbenkian-csoport kezében van. A részvényeknek ez a megoszlása az angolok vezető szerepét biztosítja, akik a BP-n kívül a Shell és a Gul­­benkian egy részét is ellenőrzik. Az IPC Irakban szinte államot al­kot az államban. Szíriában is arra törekedett, hogy területenkívüliséget biztosítson magának. Nemcsak az olajvezeték szivattyúállomásait, s a Bannasban épített külön kikötőt vet­ték körül szögesdrót sövénnyel, ha­nem elzárták a társaság könyveit is az illetéktelen tekintetek elől. Az IPC-vel szerződést kötő szíriai kormányt, tehát az egyik szerződő felet is „illetéktelennek” tekintették: az 1955 óta érvényben levő szerződés végrehajtásáról Szíriának semmiféle tudomása nem volt, a szíriai kormá­nyok eddig egyetlen egyszer sem kér­ték, hogy betekinthessenek az IPC könyveibe! A jelenlegi Zuajen-kormány ér­deme, hogy megszüntette ezt a meg­alázó helyzetet: a baloldali forradal­mi kormány volt az első, amelynek volt bátorsága és ereje, hogy szembe­szálljon az IPC uraival, amikor kö­vetelte az elszámolások felülvizsgá­latát. Aki ismeri a közép-keleti olaj­monopóliumok óriási hatalmát, tud­ja, hogy ez forradalmi tett volt a szíriai kormány részéről. A szerződés végrehajtásáról meg­nyitott tárgyalásokon a szíriai kor­mány egyáltalán nem vetette fel az egyezmény módosításának kérdését; szó sem volt az esetleges államosí­tásról, az olajvezeték használatának bármiféle korlátozásáról. A szíriai küldöttek hangsúlyozták: nem poli­tikai, hanem ügyviteli kérdést vet­nek fel, s nem kívánnak mást, mint az 1955-ben aláírt szerződés pontos betartását. Nem az IPC csalásairól, hamis szá­mításairól, hanem csupán tévedései­ről beszéltek és felkérték az IPC ügy­vezető igazgatóját, C. M. Dalleyt, korrigálja ezeket a tévedéseket. Haj­landók voltak bármely nemzetközi­leg elismert könyvszakértő ellenőrző vizsgálatának elfogadására. Az IPC — ha nem is nyilvánosan, de lénye­gében — elismerte, hogy kalkulációi tévesek voltak, hiszen a tárgyalások során több ízben is meg-megemelt összegeket ajánlott fel a szíriai fél­nek kártérítésként, noha nem volt hajlandó a teljes kár megtérítésére. „T­évedés”-sorozat Miben és hogyan „tévedett" az iraki olajtársaság? A szíriai kormány szakértői egész sor vaskos és Szíriát súlyosan megkárosító számításbeli hibára bukkantak. Az első: az IPC- nek az olajvezeték használatából eredő jövedelem felét kell Szíriának kifizetnie, a társaság azonban ezt a klasszikus „fifty-fifty” egyezményt már az alapvető számításnál meg­szegte, mert nem a tényleges olaj­vezeték után, hanem egy képzelet­beli, fiktív vezeték után számította ki a jövedelmet, s ezzel a mérleget felezés helyett a maga javára bil­lentette. Elég egy pillantást vetni a tér­képre. Az IPC a Szírián áthaladó olajvezeték megépítése előtt csak tengeri úton, tehát Bászra iraki ki­kötőből vihette el az olajat. Amikor megépítették az olajvezetéket, amely a kirkuki olajmezőről szállítja az olajat Szíria egyik földközi-tengeri kikötőjéig, Baniasig, úgy állapodtak meg, hogy az olajvezeték használata nyomán jelentkező megtakarítást fe­lezik el a társaság és Szíria között. „Szellem-vezeték” E két összeg különbözetét felezik el, az olajvezeték építési és fenn­tartási költségeinek levonása után. Nos, az IPC a Bászra és Bannas kö­zött húzódó képzeletbeli „vezeték” fiktív 800 mérföldes hossza alapján számította ki a tengeri szállítás és a vezetéken való szállítás különböze­tét, noha valójában az olaj Kirkuk­­ból, az olajkutakból egyenes vonal­ban halad a ténylegesen megépített olajvezetéken Baniasba, vagyis a ve­zeték valódi hossza 555 mérföld — Kirkuktól a szíriai határig 250 mér­föld, a határtól Baniasig 305 mérföld. A Szíriára eső hányad mindkét eset­ben kb. 300 mérföld. De nem mindegy, hogy ezt a része­sedést a tényleges vagy a fiktív ve­zeték alapján számítják-e: az előbbi esetben ugyanis szíriai területen a vezeték %-e, az utóbbi esetben pedig csak 3/s-a halad át. Az, hogy az IPC „tévesen” csak 3/g részesedést kalku­lált Szíria javára, nem pedig a tény­leges vezetéknek megfelelő 3/5-öt, egymagában több mint 315 millió dollárral károsította meg Szíriát! A második „tévedés” az volt, hogy a megtakarítás összegét az IPC ál­landónak vette, vagyis ugyanannyi­nak, mint amennyi 1955-ben a szer­ződés aláírásakor volt. „Megfeledkez­tek” arról, hogy az olajvezeték tíz év alatt amortizálódott, illetve, hogy a szivattyúállomások és más létesítmé­nyek amortizációja is vagy előreha­ladt vagy befejeződött. Következés­képpen az évek során az építkezés költségeinek megtérülése folytán az általános és a szállítási költségek egyaránt csökkentek, vagyis növelni kellett volna a Szíriának fizetett jö­vedelem-részesedést. A harmadik „sötét pont” egy szán­dékosan diszkréten kezelt tétel: az olajtársaság ugyanis „ajándékok” cí­mén több mint 16 millió font sterlin­get számolt el az olajvezeték költsé­gei között. Az IPC könyveiben nem szerepeltek a megajándékozottak ne­vei. A szíriai fél kijelentette: nem veheti tudomásul, hogy a társaság hatalmas összegeket folyósít ismeret­len célra, ismeretlen személyeknek, s ennek terhét fele részében Szíriára hárítja. (Nyilvánvaló, hogy ezek az „ajándékok” lényegét­en megveszte­getést szolgáltak és az IPC ilyen mó­­don is biztosította, hogy a szíriai ha­tóságok ne érdeklődjenek ügyvitele iránt. Ráadásul mindent részben a szíriai kormánnyal fizettettek meg...) Az olajtársaság egyik szerződéses kötelezettsége a vezeték legfontosabb szivattyúállomásán, Homsz városá­ban a helyi fogyasztást szolgáló fi­nomító ellátása. Az IPC a homszi finomítónak szállított nyersolajat készpénzben, devizában és a kannasi árak (az ún. „posted prices”) alapján fizettette meg, holott Szíriának a tranzit-jogok értelmében kedvez­ményekre van igénye, másfelől a tár­saság 1950 óta más vevőknek több ízben csökkentette az árakat. Szíria a „posted prices” árszintjéből 20%-os engedményt követel, ez mintegy to­vábbi 15 millió dolláros kár megté­rítésével lenne egyértelmű. Damasz­kusz tehát összesen több, mint 330 millió dollárt kíván a „tévedések”­ kiigazítására. Nem vetették fel a szíriai szakér­tők a tárgyalásokon a ténylegesen el­szállított olaj mennyiségének problé­máját; ez a kérdés olyan ütőkártya, amelyet szükség esetén megfelelő időben kiraknak az asztalra. Egyes becslések szerint ugyanis az olajtár­saság lényegesen több olajat szállí­tott át Szírián, mint amennyiről je­lentéseiben beszámolt. Ezek a becs­lések a termelési és szállítási ada­tokra épülnek. Az IPC 1955 óta az iraki olajtermelést megduplázta (1955-ben 32 millió 716 ezer tonnát, 1960-ban 46 millió 354 ezer tonnát, 1965-ben 63 millió 149 ezer tonnát termelt). Az iraki nyersolaj export 1965-ben 60 millió 674 ezer tonna volt. Ba­nias kikötőben 1960-ban 23,5 millió, 1964-ben 25,9 millió tonna olajat szi­vattyúztak a hajókba, a libanoni el­ágazás végén, Tripoliban pedig 1960- ban 9, 1964-ben 14,1 milliót. Irak tel­jes olajtermelésének mintegy 66%-a hagyja el az országot Szírián, illetve a kannasi és a tripoli kikötőn keresz­tül; a szíriai olajvezetékek már több mint évi 42 millió tonna olajat szál­lítottak. Óriási mennyiségekről, óriási haszonról van tehát szó. A 11-ik ülés Az IPC a tárgyalások során termé­szetesen ellenérveket hozott fel, majd igyekezett mellékvágányra sik­latni a vitát. Ami az ellenérveket il­leti, főleg arra hivatkozott, hogy a „megtakarítás” tényezője is megvál­tozott az elmúlt tíz év során, még­pedig Szíria kárára, mert az utóbbi években olyan hatalmas olajszállító tartályha­jókat építettek, amelyek csökkentették a tengeri szállítás költ­ségeit. Az olajvezeték korábban a ki­termelt olaj nagyobb hányadát szál­lította, mint most, hiszen az IPC Bászrából és az Arab-öböl tengeri töltőállomásairól egyre több olajat szállít Nyugat-Európába. Ami a szál­lítási költségeket illeti, az IPC java­solta a szíriai munkások nagyobb­ részének elbocsátását. Az IPC 5009 AZ IPC-KONFLIKTUS SZÍNTERE Ajándékok: 16 millió fontsterling

Next