Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
4 magyarország1967/1 / Olajháború Az IPC főkönyvei Csata a kartellal A csővezeték zsonglőrei Provokáció-anatómia Még augusztus 28-án jelentette be Zuajen szíriai miniszterelnök, hogy mivel Szíria nem kapta meg azokat az összegeket, amelyek az Iraq Petroleum Companytól járnak, a területén áthaladó olajvezeték használata fejében, tárgyalásokra szólítja fel az olajtársaságot. Egy angol lap akkor azt írta, hogy a szíriaiak nyilván megelégednek majd, ha valamivel többet kapnak, és gyors kompromiszszumot jósolt. Néhány nap múltán azonban bekövetkezett Három ezredes jobboldali puccskísérlete és az olajtársaság londoni urai úgy látták, hogy nem érdemes megállapodni a fenyegetett damaszkuszi kormánnyal, amelynek szerintük rövidesen meg kell buknia; ha el is fogadták a tárgyalásokat, azokon időhúzással, kisebb engedményekkel próbálkoztak és amikor már-már létrejött a megegyezés, visszatáncoltak saját ajánlataiktól is. Másfelől viszont a szíriai kormány a puccskísérlet mögött meglátta az imperialista érdekeltségeket és határozottabb hangot ütött meg az olajtársaságok képviselőivel szemben. A hangváltozást példázta Zuajen miniszterelnök beszéde, amelyet a puccs meghiúsítása után néhány nappal az új katonatisztek avatási ünnepségén mondott: „Az imperializmus és a reakció erői meg akarják állítani azt az egészséges fejlődést, amely Szíriában a legutóbbi időben végbement. Nem véletlen, hogy az összeesküvésre akkor került sor, amikor hozzányúltunk az imperialista érdekeltségekhez Nemrégiben ugyanis megkezdtük az IPC olajtársaság elszámolásainak felülvizsgálatát, s megállapítottuk, hogy nem fizették meg a Szíriának járó részesedést az olajvezeték használata után.” (Zuajen ugyanebben a beszédében közölte, hogy megkezdik a szíriai nemzeti olajvezeték építésének munkálatait.) Állam az államban Kik a konfliktus főszereplői? Egyfelől az IPC olajtársaság, amely a legjelentősebb tőkés olajérdekeltségeket képviseli, másfelől azok az arab kormányok, amelyek konceszsziókat adtak az olajtársaságoknak hazájuk olajkincsének kiaknázására és szállítására, de most változtatni akarnak ezen a helyzeten. Az IPC évek óta görcsösen ragaszkodik kiváltságaihoz a Közép-Keleten, amelyeket Irakban a Kasszemkormányzat idején hozott híres 80. számú törvény (a koncesszió 99,5%ának visszavonásával) alapjaiban megingatott, s amelyeket most a szíriai forradalmi kormány (az olajvezeték használatáról kötött egyezmény bírálatával) más oldalról, az olaj elszállításának oldaláról támadott meg. Az Iraq Petroleum Company fő részvényesei: a British Petroleum, a Royal Dutch Shell, a Compagnie Francaise des Pétroles, valamint a Near East Development Corporation (amely az amerikai Standard Oil of New Jersey és a Socony Mobil érdekeltsége); ez a négy társaság egyenként a részvények 23,75%-ával rendelkezik. A fennmaradó 5% az ún. Gulbenkian-csoport kezében van. A részvényeknek ez a megoszlása az angolok vezető szerepét biztosítja, akik a BP-n kívül a Shell és a Gulbenkian egy részét is ellenőrzik. Az IPC Irakban szinte államot alkot az államban. Szíriában is arra törekedett, hogy területenkívüliséget biztosítson magának. Nemcsak az olajvezeték szivattyúállomásait, s a Bannasban épített külön kikötőt vették körül szögesdrót sövénnyel, hanem elzárták a társaság könyveit is az illetéktelen tekintetek elől. Az IPC-vel szerződést kötő szíriai kormányt, tehát az egyik szerződő felet is „illetéktelennek” tekintették: az 1955 óta érvényben levő szerződés végrehajtásáról Szíriának semmiféle tudomása nem volt, a szíriai kormányok eddig egyetlen egyszer sem kérték, hogy betekinthessenek az IPC könyveibe! A jelenlegi Zuajen-kormány érdeme, hogy megszüntette ezt a megalázó helyzetet: a baloldali forradalmi kormány volt az első, amelynek volt bátorsága és ereje, hogy szembeszálljon az IPC uraival, amikor követelte az elszámolások felülvizsgálatát. Aki ismeri a közép-keleti olajmonopóliumok óriási hatalmát, tudja, hogy ez forradalmi tett volt a szíriai kormány részéről. A szerződés végrehajtásáról megnyitott tárgyalásokon a szíriai kormány egyáltalán nem vetette fel az egyezmény módosításának kérdését; szó sem volt az esetleges államosításról, az olajvezeték használatának bármiféle korlátozásáról. A szíriai küldöttek hangsúlyozták: nem politikai, hanem ügyviteli kérdést vetnek fel, s nem kívánnak mást, mint az 1955-ben aláírt szerződés pontos betartását. Nem az IPC csalásairól, hamis számításairól, hanem csupán tévedéseiről beszéltek és felkérték az IPC ügyvezető igazgatóját, C. M. Dalleyt, korrigálja ezeket a tévedéseket. Hajlandók voltak bármely nemzetközileg elismert könyvszakértő ellenőrző vizsgálatának elfogadására. Az IPC — ha nem is nyilvánosan, de lényegében — elismerte, hogy kalkulációi tévesek voltak, hiszen a tárgyalások során több ízben is meg-megemelt összegeket ajánlott fel a szíriai félnek kártérítésként, noha nem volt hajlandó a teljes kár megtérítésére. „Tévedés”-sorozat Miben és hogyan „tévedett" az iraki olajtársaság? A szíriai kormány szakértői egész sor vaskos és Szíriát súlyosan megkárosító számításbeli hibára bukkantak. Az első: az IPC- nek az olajvezeték használatából eredő jövedelem felét kell Szíriának kifizetnie, a társaság azonban ezt a klasszikus „fifty-fifty” egyezményt már az alapvető számításnál megszegte, mert nem a tényleges olajvezeték után, hanem egy képzeletbeli, fiktív vezeték után számította ki a jövedelmet, s ezzel a mérleget felezés helyett a maga javára billentette. Elég egy pillantást vetni a térképre. Az IPC a Szírián áthaladó olajvezeték megépítése előtt csak tengeri úton, tehát Bászra iraki kikötőből vihette el az olajat. Amikor megépítették az olajvezetéket, amely a kirkuki olajmezőről szállítja az olajat Szíria egyik földközi-tengeri kikötőjéig, Baniasig, úgy állapodtak meg, hogy az olajvezeték használata nyomán jelentkező megtakarítást felezik el a társaság és Szíria között. „Szellem-vezeték” E két összeg különbözetét felezik el, az olajvezeték építési és fenntartási költségeinek levonása után. Nos, az IPC a Bászra és Bannas között húzódó képzeletbeli „vezeték” fiktív 800 mérföldes hossza alapján számította ki a tengeri szállítás és a vezetéken való szállítás különbözetét, noha valójában az olaj Kirkukból, az olajkutakból egyenes vonalban halad a ténylegesen megépített olajvezetéken Baniasba, vagyis a vezeték valódi hossza 555 mérföld — Kirkuktól a szíriai határig 250 mérföld, a határtól Baniasig 305 mérföld. A Szíriára eső hányad mindkét esetben kb. 300 mérföld. De nem mindegy, hogy ezt a részesedést a tényleges vagy a fiktív vezeték alapján számítják-e: az előbbi esetben ugyanis szíriai területen a vezeték %-e, az utóbbi esetben pedig csak 3/s-a halad át. Az, hogy az IPC „tévesen” csak 3/g részesedést kalkulált Szíria javára, nem pedig a tényleges vezetéknek megfelelő 3/5-öt, egymagában több mint 315 millió dollárral károsította meg Szíriát! A második „tévedés” az volt, hogy a megtakarítás összegét az IPC állandónak vette, vagyis ugyanannyinak, mint amennyi 1955-ben a szerződés aláírásakor volt. „Megfeledkeztek” arról, hogy az olajvezeték tíz év alatt amortizálódott, illetve, hogy a szivattyúállomások és más létesítmények amortizációja is vagy előrehaladt vagy befejeződött. Következésképpen az évek során az építkezés költségeinek megtérülése folytán az általános és a szállítási költségek egyaránt csökkentek, vagyis növelni kellett volna a Szíriának fizetett jövedelem-részesedést. A harmadik „sötét pont” egy szándékosan diszkréten kezelt tétel: az olajtársaság ugyanis „ajándékok” címén több mint 16 millió font sterlinget számolt el az olajvezeték költségei között. Az IPC könyveiben nem szerepeltek a megajándékozottak nevei. A szíriai fél kijelentette: nem veheti tudomásul, hogy a társaság hatalmas összegeket folyósít ismeretlen célra, ismeretlen személyeknek, s ennek terhét fele részében Szíriára hárítja. (Nyilvánvaló, hogy ezek az „ajándékok” lényegéten megvesztegetést szolgáltak és az IPC ilyen módon is biztosította, hogy a szíriai hatóságok ne érdeklődjenek ügyvitele iránt. Ráadásul mindent részben a szíriai kormánnyal fizettettek meg...) Az olajtársaság egyik szerződéses kötelezettsége a vezeték legfontosabb szivattyúállomásán, Homsz városában a helyi fogyasztást szolgáló finomító ellátása. Az IPC a homszi finomítónak szállított nyersolajat készpénzben, devizában és a kannasi árak (az ún. „posted prices”) alapján fizettette meg, holott Szíriának a tranzit-jogok értelmében kedvezményekre van igénye, másfelől a társaság 1950 óta más vevőknek több ízben csökkentette az árakat. Szíria a „posted prices” árszintjéből 20%-os engedményt követel, ez mintegy további 15 millió dolláros kár megtérítésével lenne egyértelmű. Damaszkusz tehát összesen több, mint 330 millió dollárt kíván a „tévedések” kiigazítására. Nem vetették fel a szíriai szakértők a tárgyalásokon a ténylegesen elszállított olaj mennyiségének problémáját; ez a kérdés olyan ütőkártya, amelyet szükség esetén megfelelő időben kiraknak az asztalra. Egyes becslések szerint ugyanis az olajtársaság lényegesen több olajat szállított át Szírián, mint amennyiről jelentéseiben beszámolt. Ezek a becslések a termelési és szállítási adatokra épülnek. Az IPC 1955 óta az iraki olajtermelést megduplázta (1955-ben 32 millió 716 ezer tonnát, 1960-ban 46 millió 354 ezer tonnát, 1965-ben 63 millió 149 ezer tonnát termelt). Az iraki nyersolaj export 1965-ben 60 millió 674 ezer tonna volt. Banias kikötőben 1960-ban 23,5 millió, 1964-ben 25,9 millió tonna olajat szivattyúztak a hajókba, a libanoni elágazás végén, Tripoliban pedig 1960- ban 9, 1964-ben 14,1 milliót. Irak teljes olajtermelésének mintegy 66%-a hagyja el az országot Szírián, illetve a kannasi és a tripoli kikötőn keresztül; a szíriai olajvezetékek már több mint évi 42 millió tonna olajat szállítottak. Óriási mennyiségekről, óriási haszonról van tehát szó. A 11-ik ülés Az IPC a tárgyalások során természetesen ellenérveket hozott fel, majd igyekezett mellékvágányra siklatni a vitát. Ami az ellenérveket illeti, főleg arra hivatkozott, hogy a „megtakarítás” tényezője is megváltozott az elmúlt tíz év során, mégpedig Szíria kárára, mert az utóbbi években olyan hatalmas olajszállító tartályhajókat építettek, amelyek csökkentették a tengeri szállítás költségeit. Az olajvezeték korábban a kitermelt olaj nagyobb hányadát szállította, mint most, hiszen az IPC Bászrából és az Arab-öböl tengeri töltőállomásairól egyre több olajat szállít Nyugat-Európába. Ami a szállítási költségeket illeti, az IPC javasolta a szíriai munkások nagyobb részének elbocsátását. Az IPC 5009 AZ IPC-KONFLIKTUS SZÍNTERE Ajándékok: 16 millió fontsterling