Magyarország, 1967. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1967-07-02 / 27. szám
4 StAmmi-i ma Magyarország 1907/27 Luxemburg a Száz éve még semleges Nincs többé hadkötelezettség Gondok közt a hol- Iszat Beatrik-külsejű fiatalok tréfálkoznak a nagy léptekkel fel - alá járó Őrrel a luxemburgi nagyherceg palotáia előtt a kis katona rövidesen leszerel, társaival is úll. A luxemburgi hadsereget megszűnt .„, nem lesz többé hadkötelezett- 5 az országban. Csal önkéntesek állnak ezután a N . V. i.isegpiac utcán a nagyhercegi rezidencia aminthogy a körülbelül 600 főnyi önkéntes -" erő" látja el majd a NATO távközlési és egyéb hálózatának biztosítását luxemburgi földön. A luxemburgi hadsereg felszámolása természetesen nem jelentheti a NATO ütőerejének csökkenését, mégsem nézik jó szemmel a Potomac vagy a Rajna partján azt, amit a luxemburgi államtanácsban elhatároznak. A példa ragadós lehet. Az érvelés meggyőző: „Csak a gazdasági erejükre támaszkodó nagyhatalmak tökéletesíthetik állandóan haditechnikájukat. Korlátozott pénzügyi lehetőségünk, földrajzi helyzetünk és az ország lakosságának csekély száma illuzórikussá tesz bármilyen összehasonlítást a nagy katonai erővel rendelkező hatalmak és Luxemburg között.” Minden megváltozott A parányi országnak nagyobb gondjai vannak, semminthogy katonásdira fordítsa erőforrásait. Hivatalos vélekedést idézünk: „Nem minden veszély nélkül való, ha egy kis országban egyetlen iparágra épül a nemzetgazdaság. Luxemburg esetében a kohászati ipar nehéz helyzete egyaránt veszélyeztetheti a jólétet s az államkincstár bevételeinek alakulását.” A második világháború végén Luxemburg vasércbányái és kohói sértetlenek maradtak, megvoltak a mérnökök és munkások is. Akkor, amikor az acélra az európai újjáépítéshez nagy szükség volt s amikor az acél magas áron talált vevőre, kedvező helyzetét a kis nagyhercegség ki is tudta használni. Húsz év alatt azonban a kohászatban minden megváltozott. A tengeri szállítás költségei egyre kevesbedtek, többek között azért is, mert megjelentek az óceánokon a gigászi méretű (és ércet szállítani képes) teherhajók. A tengereken túli, újonnan felfedezett és gazdag vastartalmú ércet adó bányák közelebb kerültek az európai és amerikai kohókhoz. Az Egyesült Államok politikai befolyásának növekedése gazdasági terjeszkedését is eredményezte, ennek egyik jele a kohászatban az volt, hogy megjelent az amerikai koksz , a tengeren érkező vasérc és az ugyancsak a hajókon hozott koksz kedvező felhasználását a tengerpartokon megépült új kohók biztosíthatták. Az európai kohászat korábbi vevői, az elmaradottabb európai országok, meg a volt gyarmatok, egy-két évtized leforgása alatt maguk is termelőkként jelentkeztek, sőt konkurrensekként is. A kohászati termékek világpiacán ma a kínálat nagyobb arányban növekszik, mint a kereslet. Minderre Luxemburgban hívták fel e sorok írójának figyelmét, elmondva, hogy a kis ország gondjait tetézte, hogy más ipari és a mezőgazdasági import drágulása folytán a kohászati termékek kivitele egyre kevésbé volt képes fedezni a behozatalt. Egyéb iparágakban is visszaesés mutatkozott. Wiltz híres bőrgyárai, amelyek másfél évszázada még a napóleoni hadaknak is szállítottak, bezárták kapuikat. A luxemburgi szorultságra felfigyelt az amerikai nagytőke. Az utóbbi években egymás után alakulnak a nagyhercegségben az amerikai leányvállalatok. Sokan követték a Goodyear gumitröszt példáját, amely már 1950-ben megvetette lábát Colmar Berg-en. (Akkor még csak az volt az amerikai monopolisták célja, hogy a kialakulóban levő Benelux-vámunión belül kerüljenek, most már a Közös Piac vámfalain akarnak belül lenni.) A Goodyear már 1800 munkást foglalkoztat és Colmar Berg-en állította fel európai technikai és kereskedelmi „agytrösztjét” is. 1965-ben kezdett működésbe az amerikai Du Pont de Nemours polieszter-gyára, ugyanabban az évben látott hozzá a Monsanto a szintetikus szálak gyártásához. Ma már mintegy 40 amerikai cég 5000-nél több munkást alkalmaz a gyáraiban, ezek a vállalatok közel 3 milliárd luxemburgi frank alaptőkével indultak. A miniatűr ország polgári politikusai természetesen szívesen látják az idegen tőke beáramlását. Amint a külföldiek megtelepedését is csak örömmel üdvözlik, idegen pedig van sok, nemcsak ún. „vendégmunkás” Olaszországból vagy Portugáliából, hanem számos jól szituált, magas fizetésű „nemzetközi tisztviselő” és családja. (Az ország 333 000 lakosának 19 százaléka külföldi állampolgár!) Valóságos nemzeti katasztrófának tekintették, amikor egy-másfél esztendő előtt a „kis Európa” végrehajtó szerveinek egybeolvasztása felmerült s amikor úgy határoztak, hogy a „hatok” minden intézményét Brüsszelben összpontosítják. Hosszú alkudozás után született meg a kompromisszum, amely a luxemburgiak „vendégszeretetének” igényeit is figyelembe vette. Igaz, hogy elköltözik a Petrusse völgyére tekintő komor épületből a Montán Unió Főhatósága, de a helyébe más „kis európai” hivatalok kerülnek. Akárcsak a NATO-ban, az Európai Gazdasági Közösségben is költözködnek, a hurcolkodás azonban itt helycsere jellegű. Családok helycseréje Brüsszelből Luxemburgba megy át a „hatok” Beruházási Bankja és teljes személyzete, ugyancsak a belga fővárosból hozzák át az egyesített statisztikai hivatalt. Luxemburgban marad az európai parlament titkársága (szó van arról, hogy egy évből három hónapig Luxemburgban ülésezzék maga a parlament is), összesen 3—400 családnak kell lakóhelyet változtatnia, Brüsszelből Luxemburgba, illetve Luxemburgból Brüszszelbe költöznek. Azért is ragaszkodott a nagyhercegség kormánya ahhoz, hogy a közös intézményekből, hivatalokból valamit megtarthasson, hiszen a Kirchbergen már a befejezéshez közeledik az ,„Európa Központ” épületkomplexusa. A 22 emeletes toronyház már áll, ma is amolyan „kis európai Bábel torony” ez, a hat ország tisztviselőivel, diplomatáival. A szárnyépületeken most dolgoznak, épülnek a hozzávezető utak, az Alzette völgyén pedig 85 méter magasságban 355 méter hosszú új híd ível át, hogy széles autópályáján az erdők, szántóföldek között magasodó kirchbergi „Európa Központ” gyorsan megközelíthető legyen. (A híd hivatalos neve Charlotte-híd, a legendás nagyhercegnőről keresztelték el, aki uralkodói időtartamrekordot állított fel 1919-től 1964-ig tartó uralmával. De mert az új híd acélalját vörösre festették, a luxemburgi polgárok csak Vörös-hídnak emlegetik .. .) A nagyfrigyesi idők naív igazságszeretete elevenedik meg abban az anekdota jellegű, de hiteles történetben, amely az „Európa Központ” építéséhez fűződik. A több száz millió frankos építkezés megkezdésekor a nagyhercegség kormánya meg akarta vásárolni a szükséges területet azoktól a gazdáktól, akiknek szántóföldjei a Kirchbergen húzódtak. Nem adták. Kisajátítási eljáráshoz folyamodott az állam, utána megkezdték az építkezést. Már a hatodik emeletnél jártak a kőművesek, amikor a parasztok a bírósághoz fordultak. Első fokon a luxemburgi bíróság el is marasztalta a nagyhercegség kormányát és kötelezte, hogy mindent bonttasson le és a földeket eredeti állapotukban, a burgonyavetést, is helyreállítva, adja vissza a gazdáknak! Hosszú huzavona után kaptak újabb kártalanítást a korábbi földtulajdonosok, az építők folytathatták a munkát ... Az „Európa Központ” mindenesetre az ősi város legmodernebb és legnagyobb épülete lett, új nevezetesség, amely vetekszik Luxemburg korábbi látnivalóval, a Petrusse és Alzette szakadékszerű völgyeit körülvevő erődítményekkel, a 23 kilométer hosszú, sziklába vágott kazamatákkal. Fja, Luxemburg a XVIII. században még „Észak Gibraltárjának” számított, Európa leghíresebb erődjének mondta XIV. Lajos és a várépítésben mester francia miniszter, Carnot. Rövid történelmi visszapillantás: több mintezer esztendős a város — feljegyezték, hogy 963" virágvasárnapján szerezte meg az Arderiftreif'grófja, Sigefroi, Lucilinburduc (Lutzelbourg, St.-Lxemburg) kis kastélyát. Három és fél évszázad múltán VII. Henrik, Luxemburg grófja már a német birodalom császárja. A luxemburgi dinasztia még négy császárt ad... A következő századokban (a XV.-től a XIX.-ig) lehanyatlik Luxemburg dicsősége, csak 1815-ben a bécsi kongresszuson ismerik el függetlenségét. Több nyelvű lapok Az idén centennáriumot ünnepelt a nagyhercegség: az 1867 május 11-én Londonban megkötött szerződésben az akkori nagyhatalmak garantálták a kis ország függetlenségét és semlegességét. (A semlegessé vált Luxemburg akkor rombolta le régi erődítményeit, száz éve szűnt meg „Észak Gibraltárja” lenni.) A nagyhercegségben nem venni észre nemzetiségi ellentétek nyomát. Lakói hol franciául, hol németül beszélnek, a németnek a luxemburgi dialektusát is hallani. A „Luxemburger Wort” egyik hasábján francia nyelvű a szöveg, a másikon német. Egy cikkben bekezdésenként váltakoznak a nyelvek. A parlamenti tudósítás például a szerint, hogy a felszólalók milyen nyelven beszéltek, luxemburgi dialektusban elhangzott közbeszólásokkal tarkítva francia és német beszámolót ad. Osztálybékéről még efféle „jóléti államban” sem lehet beszélni. Persze a nagyhercegséget a vezető politikusai előszeretettel kiáltják ki ilyennek. Büszkék az életszínvonal mutatóira: a 4500 kilométer hosszú úthálózaton minden kilométerre 22 gépkocsi jut, (autópályájuk nincs), egyébként minden 1000 luxemburgi polgárnak 187 autója van . .. Viszont 100 000 lakost csak 98 orvos lát el. De az 1000 polgár közül 224 telefonelőfizető ... Az „osztálybékének” ellentmond, hogy ha nem is a luxemburgi állampolgár munkások, de a külföldön toborzott úgynevezett „vendégmunkások” életszínvonala már sokkal, de sokkal alacsonyabb a hivatalos statisztikában megmutatott átlagoknál. Sztrájkok, kemény bérharcok itt is vannak. Még a katolikus egyháza,nak is gondot okoz, hogy az idegenek nehéz helyzetben vannak és ez szociális feszültséget okoz. Nem véletlenül kerülhetett a templomajtókra a nagy plakát, amelyen barna bőrű idegen munkás látható, ezzel a felírással: „A vendégmunkás is felebarátod!” PÁLFY JÓZSEF AZ EZERESZTENDŐS VÁROS A legendás nagyhercegnő uralkodói időtartamrekordot állított fel