Magyarország, 1967. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1967-07-02 / 27. szám

4 StA­­­mmi-i ma Magyarország 1907/27 Luxemburg a Száz éve még semleges Nincs többé hadkötelezettség Gondok közt a hol- Iszat Beatrik-külse­jű fiatalok tréfálkoznak a nagy léptekkel fel - alá járó Őrrel a luxemburgi nagy­herceg palotáia előtt a kis katona rövidesen le­szerel, társaival is úll. A luxemburgi hadsere­get megszűnt .„, nem lesz többé hadkötelezett­­- 5 az orszá­gban. Csal önkéntesek állnak ezután a N . V. i.isegpiac utcán a nagyhercegi rezidencia aminthogy a körülbelül 600 főnyi önkéntes -" erő" látja el majd a NATO távközlési és e­gyéb hálózatának biztosítását luxemburgi föl­dön. A luxemburgi hadsereg felszámolása természe­tesen nem jelentheti a NATO ütőerejének csökke­nését, mégsem nézik jó szemmel a Potomac vagy a Rajna partján azt, amit a luxemburgi állam­tanácsban elhatároznak. A példa ragadós lehet. Az érvelés meggyőző: „Csak a gazdasági erejükre támaszkodó nagyhatalmak tökéletesíthetik állan­dóan haditechnikájukat. Korlátozott pénzügyi le­hetőségünk, földrajzi helyzetünk és az ország la­kosságának csekély száma illuzórikussá tesz bár­milyen összehasonlítást a nagy katonai erővel rendelkező hatalmak és Luxemburg között.” Minden megváltozott A parányi országnak nagyobb gondjai vannak, semminthogy katonásdira fordítsa erőforrásait. Hivatalos vélekedést idézünk: „Nem minden ve­szély nélkül való, ha egy kis országban egyetlen iparágra épül a nemzetgazdaság. Luxemburg ese­tében a kohászati ipar nehéz helyzete egyaránt veszélyeztetheti a jólétet s az államkincstár be­vételeinek alakulását.” A második világháború végén Luxemburg vas­ércbányái és kohói sértetlenek maradtak, megvol­tak a mérnökök és munkások is. Akkor, amikor az acélra az európai újjáépítéshez nagy szükség volt s amikor az acél magas áron talált vevőre, kedvező helyzetét a kis nagyhercegség ki is tudta használni. Húsz év alatt azonban a kohászatban minden megváltozott. A tengeri szállítás költségei egyre kevesbedtek, többek között azért is, mert megjelentek az óceá­nokon a gigászi méretű (és ércet szállítani képes) teherhajók. A tengereken túli, újonnan felfedezett és gazdag vastartalmú ércet adó bányák közelebb kerültek az európai és amerikai kohókhoz. Az Egyesült Államok politikai befolyásának növeke­dése gazdasági terjeszkedését is eredményezte, ennek egyik jele a kohászatban az volt, hogy meg­jelent az amerikai koksz , a tengeren érkező vasérc és az ugyancsak a hajókon hozott koksz kedvező felhasználását a tengerpartokon meg­épült új kohók biztosíthatták. Az európai kohászat korábbi vevői, az elmara­dottabb európai országok, meg a volt gyarmatok, egy-két évtized leforgása alatt maguk is terme­lőkként jelentkeztek, sőt konkurrensekként is. A kohászati termékek világpiacán ma a kínálat nagyobb arányban növekszik, mint a kereslet. Minderre Luxemburgban hívták fel e sorok író­jának figyelmét, elmondva, hogy a kis ország gondjait tetézte, hogy más ipari és a mezőgazda­­sági import drágulása folytán a kohászati termé­kek kivitele egyre kevésbé volt képes fedezni a behozatalt. Egyéb iparágakban is visszaesés mu­tatkozott. Wiltz híres bőrgyárai, amelyek másfél évszázada még a napóleoni hadaknak is szállítot­tak, bezárták kapuikat. A luxemburgi szorultságra felfigyelt az ameri­kai nagytőke. Az utóbbi években egymás után alakulnak a nagyhercegségben az amerikai leány­­vállalatok. Sokan követték a Goodyear gumitröszt példáját, amely már 1950-ben megvetette lábát Colmar­ Berg-en. (Akkor még csak az volt az amerikai monopolisták célja, hogy a kialakuló­ban levő Benelux-vámunión belül kerüljenek, most már a Közös Piac vámfalain akarnak be­lül lenni.) A Goodyear már 1800 munkást fog­lalkoztat és Colmar­ Berg-en állította fel európai technikai és kereskedelmi „agytrösztjét” is. 1965-ben kezdett működésbe az amerikai Du Pont de Nemours polieszter-gyára, ugyanabban az évben látott hozzá a Monsanto a szintetikus szálak gyártásához. Ma már mintegy 40 ameri­kai cég 5000-nél több munkást alkalmaz a gyá­raiban, ezek a vállalatok közel 3 milliárd luxem­burgi frank alaptőkével indultak. A miniatűr­ ország polgári politikusai termé­szetesen szívesen látják az idegen tőke beáram­lását. Amint a külföldiek megtelepedését is csak örömmel üdvözlik, idegen pedig van sok, nem­csak ún. „vendégmunkás” Olaszországból vagy Portugáliából, hanem számos jól szituált, magas fizetésű „nemzetközi tisztviselő” és­ családja. (Az ország 333 000 lakosának 19 százaléka külföldi állampolgár!) Valóságos nemzeti katasztrófának tekintették, amikor egy-másfél esztendő előtt a „kis Európa” végrehajtó szerveinek egybeolvasztása felmerült s amikor úgy határoztak, hogy a „hatok” min­den intézményét Brüsszelben összpontosítják. Hosszú alkudozás után született meg a kompro­misszum, amely a luxemburgiak „vendégszere­tetének” igényeit is figyelembe vette. Igaz, hogy elköltözik a Petrusse völgyére tekintő komor épü­letből a Montán Unió Főhatósága, de a helyébe más „kis európai” hivatalok kerülnek. Akárcsak a NATO-ban, az Európai Gazdasági Közösség­ben is költözködnek, a hurcolkodás azonban itt helycsere jellegű. Családok helycseréje Brüsszelből Luxemburgba megy át a „hatok” Beruházási Bankja és teljes személyzete, ugyan­csak a belga fővárosból hozzák át az egyesített statisztikai hivatalt. Luxemburgban marad az európai parlament titkársága (szó van arról, hogy egy évből három hónapig Luxemburgban ülésezzék maga a parlament is), összesen 3—400 családnak kell lakóhelyet változtatnia, Brüsszel­ből Luxemburgba, illetve Luxemburgból Brüsz­­szelbe költöznek. Azért is ragaszkodott a nagyhercegség kormá­nya ahhoz, hogy a közös intézményekből, hiva­talokból valamit megtarthasson, hiszen a Kirch­­bergen már a befejezéshez közeledik az ,„Európa Központ” épület­komplexusa. A 22 emeletes to­ronyház már áll, ma is amolyan „kis európai Bábel torony” ez, a hat ország tisztviselőivel, diplomatáival. A szárnyépületeken most dolgoz­nak, épülnek a hozzávezető utak, az Alzette völ­gyén pedig 85 méter magasságban 355 méter hosszú új híd ível át, hogy széles autópályáján az erdők, szántóföldek között magasodó kirch­­bergi „Európa Központ” gyorsan megközelíthető legyen. (A híd hivatalos neve Charlotte-híd, a legendás nagyhercegnőről keresztelték el, aki uralkodói időtartamrekordot állított fel 1919-től 1964-ig tartó uralmával. De mert az új híd acél­alját vörösre festették, a luxemburgi polgárok csak Vörös-hídnak emlegetik .. .) A nagyfrigyesi idők naív igazságszeretete ele­venedik meg abban az anekdota jellegű, de hite­les történetben, amely az „Európa Központ” épí­téséhez fűződik. A több száz millió frankos épít­kezés megkezdésekor a nagyhercegség kormá­nya meg akarta vásárolni a szükséges területet azoktól a gazdáktól, akiknek szántóföldjei a Kirchbergen húzódtak. Nem adták. Kisajátítási eljáráshoz folyamodott az állam, utána megkezd­ték az építkezést. Már a hatodik emeletnél jártak a kőművesek, amikor a parasztok a bírósághoz fordultak. Első fokon a luxemburgi bíróság el is marasztalta a nagyhercegség kormányát és köte­lezte, hogy mindent bonttasson le és a földeket eredeti állapotukban, a burgonyavetést, is helyre­állítva, adja vissza a gazdáknak! Hosszú huza­vona után kaptak újabb kártalanítást a korábbi földtulajdonosok, az építők folytathatták a mun­kát ... Az „Európa Központ” mindenesetre az ősi vá­ros legmodernebb és legnagyobb épülete lett, új nevezetesség, amely vetekszik Luxemburg ko­rábbi látnivalóval, a Petrusse és Alzette szaka­­dékszerű völgyeit körülvevő erődítményekkel, a 23 kilométer hosszú, sziklába vágott kazama­tákkal. Fja, Luxemburg a XVIII. században még „Észak Gibraltárjának” számított, Európa leg­híresebb erődjének mondta XIV. Lajos és a vár­építésben mester francia miniszter, Carnot. Rövid történelmi visszapillantás: több mint­­­ezer esztendős a város — feljegyezték, hogy 963" virágvasárnapján szerezte meg az Arderiftreif'­­grófja, Sigefroi, Lucilinburduc (Lutzelbourg, St.-L­­­xemburg) kis kastélyát. Három és fél évszázad múltán VII. Henrik, Luxemburg grófja már a német birodalom császárja. A luxemburgi di­nasztia még négy császárt ad... A következő századokban (a XV.-től a XIX.-ig) lehanyatlik Luxemburg dicsősége, csak 1815-ben a bécsi kongresszuson ismerik el függetlenségét. Több nyelvű lapok Az idén centennáriumot ünnepelt a nagyher­cegség: az 1867 május 11-én Londonban megkö­tött szerződésben az akkori nagyhatalmak ga­rantálták a kis ország függetlenségét és­­ sem­legességét. (A semlegessé vált Luxemburg akkor rombolta le régi erődítményeit, száz éve szűnt meg „Észak Gibraltárja” lenni.) A nagyhercegségben nem venni észre nemze­tiségi ellentétek nyomát. Lakói hol franciául, hol németül beszélnek, a németnek a luxem­burgi dialektusát is hallani. A „Luxemburger Wort” egyik hasábján francia nyelvű a szöveg, a másikon német. Egy cikkben bekezdésenként váltakoznak a nyelvek. A parlamenti tudósítás például a szerint, hogy a felszólalók milyen nyelven beszéltek, luxemburgi dialektusban el­hangzott közbeszólásokkal tarkítva francia és német beszámolót ad. Osztálybékéről még efféle „jóléti államban” sem lehet beszélni. Persze a nagyhercegséget a vezető politikusai előszeretettel kiáltják ki ilyennek. Büszkék az életszínvonal mutatóira: a 4500 kilométer hosszú úthálózaton minden ki­lométerre 22 gépkocsi jut, (autópályájuk nincs), egyébként minden 1000 luxemburgi polgárnak 187 autója van . .. Viszont 100 000 lakost csak 98 orvos lát el. De az 1000 polgár közül 224 te­lefonelőfizető ... Az „osztálybékének” ellentmond, hogy ha nem is a luxemburgi állampolgár munkások, de a külföldön toborzott úgynevezett „vendég­­munkások” életszínvonala már sokkal, de sok­kal alacsonyabb a hivatalos statisztikában meg­mutatott átlagoknál. Sztrájkok, kemény bér­harcok itt is vannak. Még a katolikus egyháza,­nak is gondot okoz, hogy az idegenek nehéz helyzetben vannak és ez szociális feszültséget okoz. Nem véletlenül kerülhetett a templom­ajtókra a nagy plakát, amelyen barna bőrű ide­gen munkás látható, ezzel a felírással: „A ven­dégmunkás is felebarátod!” PÁLFY JÓZSEF AZ EZERESZTENDŐS VÁROS A legendás nagyhercegnő uralkodói időtartamrekordot állított fel

Next