Magyarország, 1973. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-07 / 1. szám
Franciaország Az új főtitkár Politikai portré I „Nemzeti sors” és stílusjegyek Párizs nagy és népszerű szatirikus hetilapja, a Le Canard enchainé (A leláncolt kacsa) karácsony előtt a következő elsőoldalas mottóval jelent meg: „César Pompidou, mésie-toi... des ides de Marchais”. (Pompidou Cézár, óvakodj ... Marchais idusától.) A hagyományos mottó a Canard címbetűinek két oldalán mindig a legidőszerűbb politikai eseményre utal és szokása szerint többértelműen s rendkívül szellemesen eljátszik a francia nyelv hajlékonyságaival. Most például az „ides de Marchais” emlékeztet március idusára, amikor messzi évszázadok távolában politikai ellenfelei leszámoltak Cézárral. 1973 tavasza viszont a francia nemzetgyűlési választás második fordulójának időpontja lesz. A március hónap (Mars) nevének kibicsaklása pedig Marchais-nak, az FKP-főtitkár nevének helyettesítésével azt idézi föl: éppen a baloldali egység, a kommunisták és szocialisták szövetkezése lehet az, amely 1973 március idusát a köztársasági elnök számára Cézár-sorsú hónappá teheti. Ha ugyanis ez a baloldali egység a szavazatok millióival fölülkerekedik a jelenlegi kormánytöbbségen, Pompidout ama dilemma elé állíthatja, hogy kit nevezzen ki miniszterelnökké. „Két erő van” A valóságban persze ez nem annyira egyszerű, még akkor sem, ha a legújabb közvélemény-kutatási adatok az egyesült francia baloldal egypontos előnyét mutatják is a mostani kormánykoalícióval szemben. A szavazatok többsége a francia választási rendszer ellentmondásai miatt nem feltétlenül azonos a parlamenti mandátumok többségével. A három párt (a kommunisták, a szocialisták és a baloldali radikálisok) többet érhetnek el a Pompidouval kormányzó három pártnál, de ez még mindig kevés lehet a nemzetgyűlési többség kialakításához. Két hónappal a választások előtt valójában nagyon korai még az esélyek latolgatása. Inkább a folyamat az érdekes, amely ide elvezetett. Oda tudniillik, hogy ma a politizáló francia közélet mérvadó személyiségei a különös aritmetika ellenére is egyáltalában reális lehetőségnek tartják a baloldal kormányképes fölemelkedését. Minden politikai küzdelem perszonifikálása félrevezethet, túlságosan személyekre irányítja a figyelmet a tömegek széles körű harca helyett. Mégis (miként erre a „Le Canard encharmé” mottója is rámutatott), a baloldali esélyek hirtelen fölszökésében jelentős része volt Georges Marchais-nak, a kommunista párt új főtitkárának, akit a múlt év decemberének közepén tartott kongresszus emelt az esztendők óta súlyos beteg Waldeck Rochet utódául a Központi Bizottság élére. A legmagasabb szintű párttanácskozás ezzel voltaképpen több esztendős gyakorlatot erősített meg. Az előző, XIX. kongresszus 1970 februárjában Georges Marchais-t főtitkárhelyettessé választotta, abban a reményben, hogy Waldeck Rochet hamarosan fölépül, és addig helyén ügyvezetőként a fiatalabb munkásmozgalmi nemzedék képviselője irányítja a párt ügyeit. A Waldeck Rochet egészségi állapotának javulásába vetett remények sajnos nem váltak be, így következett be most, a XX. kongresszuson a ténybeli megerősítés. Marchais az „átmeneti” két esztendőben nem csupán ténylegesen irányította az FKP politikáját a Központi Bizottság élén, hanem egyik fő részese is volt az új munkastílus kialakításának. Abban az irányban, amelyet valójában a Maurice Thorez örökébe lépett Waldeck Rochet kezdett el a párt és a francia munkásmozgalom harcának új történelmi szakaszában. Thorez időszaka, a nagy hősi küzdelmek évtizedei voltak az 1936-os Népfronttól a második világháborús antifasiszta ellenálláson át jóformán a de gaulleista személyi hatalom előkészületeinek első megjelenéséig. Waldeck Rochet alig néhány esztendős főtitkársága az új politikai körülmények között a szívós baloldali ellenzék együttműködésének alapjait teremtette meg, olyan nehéz szakaszban, amikor a nyugat-európai kommunista munkásmozgalomra érthető érzékenységgel hatottak a szocialista világ belső életében föltárt hibák. A Francia Kommunista Párt, mint ennek a nyugati munkásmozgalomnak egyik legnagyobb, legbefolyásosabb és legszervezettebb ereje, Waldeck Rochet vezetésével bátran és nyíltan nézett szembe az ellenséges támadások összpontosított tűzerejével. Nemcsak viszszaverte a rosszindulatú koholmányokat, hanem meg is szilárdult. Voltaképpen ennek az elismerése volt de Gaulle egyik fő ideológusának, André Malraux írónak az a nevezetes tétele, hogy Franciaországban „igazán két politikai erő van: a kommunisták és a degaulleisták”. Receptek bukása A Waldeck Rochet által lerakott alapokon dolgozhatott tovább Georges Marchais, az utód, hogy ezt a roppant befolyást és tekintélyt választási győzelemre képes nagy baloldali egységgé alakítsa át. Ha Marchais életrajzi adatait össze akarnánk foglalni, néhány lexikális sor tömörségével is kifejezhetjük pályafutását. Az FKP új főtitkára 1920. június 7-én született Calvadosban, most tehát ötvenkét esztendős. Vasmunkás lett a repülőgépiparban, munkáséveinek java részét a Voisin-gyárban töltötte el, Issy-Les-Moulineauxban. Ebben az üzemben lépett be a CGT szakszervezeti szövetségbe, majd ugyancsak a gyárban lett az FKP tagja 1947-ben, tehát huszonhét esztendős korában. Elvhűsége, szívós és szervezett munkája hamarosan kiemelte az üzemből. Háromesztendős párttagság után a Szajna megyei pártbizottság tagja lett, előbb üzemi bizottsági tag a Voisinnél, majd az Issy-Les-Moulineaux-i vasmunkások szakszervezeti titkára. A szakszervezeti funkciók alól 1956-ban mentesítették, mert az FKP Dél-Szajna megyei szervezetének titkára lett. E funkciónak az adta a szokásosnál is nagyobb jelentőséget, hogy korábban ez volt Maurice Thorez pántszervezete. Marchais-t még ugyanebben az évben a Központi Bizottság póttagjává választották, 1959-ben a Politikai Bizottság póttagjává, és 1961-től a Központi Bizottság szervezési titkára. Ugyancsak 1961-ben, a XVI. kongresszuson a Politikai Bizottság teljes jogú tagja lett, majd 1970-ben a XIX. kongresszuson főtitkárhelyettes, végül most decemberben az FKP főtitkára, a francia politikai élet egyik legtekintélyesebb személyisége. A száraz életrajzi adatok önmagukban is sokat mondhatnak: kijelölik egy harcos munkásélet főbb szakaszait. Franciaországban azonban a „destin national”-hoz, a „nemzeti sorshoz”, pontosabban hivatástudathoz (de Gaulle teremtménye volt ez a szóösszetétel) kevesek. Ehhez hozzá kell rakni a politikai élet másik új keletű kifejezését az „image de marque”-ot, a sajátos megkülönböztető egyéni „márkajegyet”. Ebben a tekintetben a túlnyomó többségében jobboldali polgári tájékoztatás szinte mértéktelenül szubjektív volt az első esztendőkben Georges Marchais személyével szemben. Az antibolsevizmus túlhaladott receptjei szerint „merevnek és ridegnek” minősítették. Ezt a túlhajtott ellenséges megjelölést azért érdemes csupán fölidézni, hogy számot vethessünk az azóta bekövetkezett száznyolcvan fokos fordulattal. Georges Marchais ma néhány változatlanul merev szektásan jobboldali kommentátor kivételével (a prímet ebben a de gaulleist a La Nation viszi), a polgári sajtó többsége számára is felelős államférfiú, nagykaliberű politikus, aki a holnap Franciaországának embere. A választások közeledtével a polgári heti politikai magazinok címlapjukon közüik fényképét, a nagyhatalmú Hachette tröszt új hetilapja, a vad konkurrenciába betörni kívánó Le Point is. Persze ennek az új „image de marque”-nak a kialakulásához nagymértékben hozzájárultak a gyorsan változó politikai körülmények. Marchais főtitkárhelyettesi megbízatásáig inkább a belső pártélettel foglalkozott, mintsem országos politikával. A megbízatásának végéhez ért nemzetgyűlésnek nem volt tagja. Még sohasem volt képviselő, így a parlament padsoraiban nem beszélt. Ennek kárpótlásaként viszont az utóbbi két esztendőben nem néhány száz nemzetgyűlési képviselő, hanem az egész ország ismerte meg. A párizsi televízió nagy népszerűségű politikai műsorában az „A armes égales”-ban (Egyenlő fegyverekkel) Alain Peyrefitte-tel, a de gaulleisita UDR főtitkárával mérte össze erejét, igen kemény szócsatában verte vissza de Gaulle egykori tájékoztatási miniszterének vad kommunistaellenes támadásait. Azóta is a televízió többszöri szereplője, vitakészségét, elvi következetességét, egyszersmind latinos hajlékonyságát megismerte Franciaország politizáló közvéleménye. Vitalégkörben A pártközvélemény és a rokonszenvezők sokmilliós tömege jóval hamarabb ismerte ezt meg. A marchais-i „stílusjegyek” igen hamar kialakultak. A megyei pártszervezetek szervezésében nagyszabású vitákat indítottak, amelyeken elsősorban Georges Marchais, de a Politikai Bizottság többi tagjai is sajtóértekezlet-szerűen, villámkérdések és -feleletek formájában válaszoltak az FKP politikájának lényeges vonásait érintő problémákra. Rendszeresekké váltak az igazi sajtóértekezletek is, Marchais és az újságírók közös politikai ebédjei. A párt programját milliós példányszámú könyvecskében adták ki olcsó zsebkiadásban, terjesztették és vitatták. Marchais munkabizottságokat szervezett a Központi Bizottság mellett külső, sokszor párton kívül haladó szakemberek bevonásával. (így dolgozták ki például nagy tekintélyű orvosok közreműködésével a párt tudományosan megalapozott álláspontját a fogamzásgátlásról.) A világhírű építész, Oscar Niemeyer, a „brazil Le Corbusier” tervezésében új beton- és üvegpalotát építettek a Colonel Fabien téren a Központi Bizottság székházául, ez a modern Párizs egyik büszkesége, célszerű, korszerű és nem luxusépítkezés. Mindez együtt tanúsítja, hogy az FKP ma Franciaország legkorszerűbb pártja, amely a jövőbe néz, és a jövőt, a demokratikus változást képviseli. Az „image de marque”-nak persze ezek mind külsőséges jelei, hiszen a lényeget, a politikai tartalmat a hosszú hónapok fáradságos munkájával kidolgozott közös baloldali kormányprogram tartalmazza. Egy új Franciaország képe bontakozik ki ebből rengeteg képzelőerővel. S ez a program azért tartozik szorosan Georges Marchais személyes portréjához, mert kidolgozásában oroszlánrésze volt, még ha a program alapjában nagy közösségek demokratikus alkotása is! Névvel jelölni egy korszakot a munkásmozgalom történetében valóban nagyon különös és szokatlan, sőt félrevezető. Mégis: Georges Marchais főtitkársága a közös program jegyében kezdődik, ami egyúttal a francia baloldal nagy esélyeinek jelzőköve is. VÁRKONYI TIBOR WALDECK ROCHET ÉS MARCHAIS A közös program jegyében MAGYARORSZÁG 19 7 3 1