Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 1. szám

Világpolitika Pythia 75 Felismerések Osztálycélok I A delphoi jósda Pythiájáról, az aranyozott háromlábú széken ülő jósnő-papnőről csak az olvas ma­napság, aki Lykurgos törvényalko­tó tevékenysége vagy egyáltalán az időszámításunk előtti görög törté­nelem iránt érdeklődik. A közel­múlt esztendők történetét felidéző, új esztendő idején előre néző ol­vasó számára mit sem mond a hexameterekbe szedett, legtöbb­ször sokféleképpen érthető-magya­rázható Pythia-válaszok akárme­lyike — s talán csak valamivel többet az 1975-ös esztendőt is saját jóstehetsége dicséretével kezdő hírneves, Pulitzer-díjas amerikai újságíró, Jack Anderson. Hatszáz­­hatvannégy amerikai és ki tudja még hány más világrészbeli lap­ban jelennek meg írásai, közöttük nem egynek a világpolitikai ese­mények menetére is volt hatása; elég csak az amerikaiak vietnami véres kalandja befejezését siettető leleplezés-sorozatára, a Pentagon­­okmányok nyilvánosságra hozata­lára és az ezzel kapcsolatos kom­mentárokra, vagy a mások által leleplezett, de Anderson által éle­sen kommentált Watergate-histó­­riára gondolni. Jóslatok az új évre Anderson most emlékeztet ar­ra, hogy az elmúlt esztendő haj­nalán már megjósolta: Nixonnak 1974-ben távoznia kell, megjósolta, hogy az elmúlt év az amerikai gazdaság válsága elmélyülésének éve lesz, előre megmondta, hogy a republikánusokat súlyos vereség éri a választásokon. („Megtörtént, amit előre mondtam, bár mindez akkor valószínűtlenül hang­zott ...”) A bekövetkezett jóslások emle­getése után Jack Anderson 1975-ös jövendőmondása következik — az amerikai újságíró által a követke­ző 365 napra prófétáit „várható események” listája, ha nem is oly kétértelműen megfogalmazott mint a delphoi Apolló-szentélyből zengő hexameterek, természetesen ködösebb még a futurológus-becs­lések szokásos félhomályánál is. (Anderson „egy közel-keleti sze­mélyiség meggyilkolását” jósolja, a szokásos nyugati találgatásokat ereszti bő lére a szovjet—kínai vi­szonyt illetően, megállapítja, hogy a szegény országoknak el kell te­metniük a római világélelmezési konferenciához fűzött reményei­ket és „1975 végéig éhínség lesz a világ hat országában, hármat csak olajtermelő arab országok segélyei mentenek meg ettől”. Megjósolja — ez nem is nehéz — az arany­árak további emelkedését és hoz­záteszi: Franciaországban meg Li­banonban ezzel kapcsolatban visz­­szaélésekre és pénzügyi botrányok­ra kerül sor. 1975 Amerikájáról az az előrejelzése: a gazdasági válság okozta gondok nem csökkennek, legkésőbb decemberig világossá válik, hogy Gerald Ford nem lesz az 1976-os elnökválasztás jelöltjei között.) A Pythia-jóslatok is mindig mó­dosultak a jóslást kérő hatalmi helyzete s jó néhány más, külső tényező szerint, később meg, ép­pen kétértelműségük miatt utó­lag bármit bele lehetett magya­rázni a révülten beszélő jósnők szavaiba. Valahogy így vagyunk az An­­derson-féle jóslással: valódi, hat­ni képes világpolitikai tendenciák elemzéséből, egy-egy ország bel­politikai erőviszonyainak nagyjá­ban megbízható képéből tapasz­talt politikus egyes események bekövetkeztét, folyamatok előre­haladását több-kevesebb bizton­sággal előre láthatja. Bármennyi­re manipulált is — és egyúttal a manipuláció eszköze is — a köz­vélemény-kutatás adatai is segíte­nek a mai Pythiáknak, így lehet, hogy Anderson való­ban „megjósolta” Nixon távozását a Fehér Házból — a prófécia el­hangzásakor a közvélemény-kuta­tók már csak 16—24 százalék Nixon-követőt találtak a megkér­dezettek között. Hasonlóan előre látható volt a republikánus vere­ség a választásokon — a Water­­gate-ügy keserves számláját szená­­tori, képviselői helyekkel is kel­lett fizetni. Az pedig, hogy 1974 a szokásos recesszióknál mélyebb válságot hoz az Egyesült Államok­nak, a napilapokban a politikai ol­dalak után következő gazdasági rovatok olvasói előtt már az An­­derson-jóslat előtt is világos volt. A kérdésfeltevés Amit a világpolitikában nem jósolt meg Jack Anderson, és nem látott előre (ezer meg ezer más esemény mellett) egyetlen tőkés futurológus vagy jóshajlamú kom­mentátor sem, sok szempontból van olyan lényeges, mint mondjuk a republikánus törvényhozók szá­mának csökkenése Washingtonban, például az 1974 áprilisi portugáliai fordulat vagy a görög ezredesek rezsimjének a bukása. S itt An­derson már csak harmad- vagy ne­gyedsorban érdekes, hiszen az ő jóslatainak alapjai nem sokban különböznek a delphoi szentelt ba­bérfa (vagy más, kábítószert tar­talmazó növény?) megrágott le- s­velei okozta kábulat ködében szü­letett szövegek alapjától. Ha Anderson jóslatainak va­lódi értékét ily alacsonyra becsül­jük, nem sokkal többre értékel­hetőek a nyugati világ más, ma­gukat gondosan „megalapozott, cá­folhatatlan, tudományos” jövőbe­látó kísérletei sem. Bár nem meg­értést, a világpolitikai tapasztala­tot emlegeti a legtöbb ilyen el­mélet hirdetője, mint az Ander­­sonhoz hasonló szubjektív jósok akármelyike, a tényleges alap a politikai jóslatoknál a „matema­tikai modellek”, a játékelmélet és elektronikus számítástechnika ese­tében sem sokkal több, mint az ókori Apollo-templom jövendő­mondói esetében. Az ok nyilván csak abban le­het, hogy a jövendőmondók azt mondják: ők osztály­érdekektől és az osztályérdekeket kifejező ideo­lógiától elszakítva akarják vizs­gálni a nemzetközi folyamatokat és így „ideológiai befolyásolás nélkül” pillantanak a jövő felé is. Ez azonban képtelen vállalkozás. „Azok a kísérletek, hogy a poli­tika terén kitérjenek a politikai imperatívuszok elől, illúziónak vagy csalásnak bizonyulnak. Mi­vel ezek az imperatívuszok hatá­rozzák meg azoknak a kérdések­nek a megfogalmazását, amelye­ket a számító-döntéshozó beren­dezésnek tesznek fel, a berende­zésbe táplált programot.­­­Az ideo­lógia elől kitérni-“ senki számára sem lehetséges” — írta a minap egy, a külpolitika osztályalapjairól szóló cikkében a moszkvai Mezs­­dunarodnaja Zsizny. A „berende­zésbe betáplált program”,, vagy a kérdésfeltevés határozza meg a legtudományosabbnak tűnő prog­nózist is (s ez mindig a jövendő­mondó politikai-ideológiai beállí­tottságának függvénye) — és a kérdésfeltevés soha nem lehet füg­getlen a kérdező osztályának szükségleteitől. Ezért van az, hogy a divatos jóslatok jó része, az 1975 első napjait jellemző nyugati előre­­pillantások többsége, ha érinti is a mai világpolitikai tendenciák legfontosabbikát, a békés egymás mellett élés politikai gyakorlattá válását, nem ezt hangsúlyozza, nem ezt tekinti alapnak a holnap felé haladásban — legfeljebb csak úgy említi meg, mint egy folya­matot a sok közül. T­ömegtámogatással igaz­ van már, talán több, mint bármikor eddig, olyan hang, né­zet is a nyugati világban, amely a hidegháború ellen, az enyhülés mellett szól. Ha ennek okát, hát­terét kutatja az ember, nemcsak arra a válaszra lel, hogy az atom­háborúval, a nukleáris pusztulás­sal szemben nincs más választási lehetőség a valóságos erőviszonyo­kat felismerő tőkés politika előtt sem, csak az atomkatasztrófához vezető konfliktusok tárgyalásos elhárítása. A milliókat, százmillió­kat eltöltő háborúellenes érzel­mek, párosulva azzal a — szintén százmilliókban terjedő — felisme­réssel, hogy a szocialista országok nemzetközi politikája céltudatosan törekszik az egymással egyébként ezerféle területen ellentétes elkép­zelésekkel alkotó és építő két kü­lönböző társadalmi rendszer békés egymás mellett élésére, az enyhü­lési politikának szilárd tömegtá­­mogatást ad. A szocializmus joggal és alappal hirdetheti, hogy nemcsak az egye­dül igazságos társadalom, egyedül igazságos rend elérésre törekszik a marxista tanítások jegyében; ugyanilyen joggal és alappal mu­tathat rá az igazságtalan, a ki­zsákmányoló rendszerek növekvő gondjaira és válságaira. Az már aligha nevezhető jós­lásnak, inkább csak ténymegálla­pításnak, amit az U. S. News and World Report egyik legutóbbi szá­ma ír arról, hogy „vége felé jár a bőség korszaka Amerika számá­ra”. Az igazság órája ez­­ a fel­ismerésé, hogy a világ lakosságá­nak öt százalékát jelentő Egyesült Államok fogyasztja el a világ évente megtermelt ásványi anya­gainak és energiájának negyven százalékát, hogy az Egyesült Ál­lamok lakossága az elmúlt 30 év alatt több ásványi és üzemanyagot használt fel, mint amennyit a vi­lág összes többi népei a történe­lem eddigi évezredeiben. A „sta­tisztikai amerikai”, azaz az átlag­polgár évi egy tonna gabonát fo­gyaszt el; ez a hatalmas mennyi­ség szinte egészében arra kell, hogy takarmányként hús és tej, azaz más élelmiszerek előállításá­ra használják. Ám az amerikai egy tonnával szemben nem sok­kal több mint két mázsa a „sta­tisztikai indiai”, az ottani átlag­ember évi gabonafogyasztása ... Ami bizonyosság Éppen ebben a témakörben a legizgalmasabb és legjellemzőbb összevetni a jóslások fogadtatását: mást lát a holnapban és mást vár a holnaptól a tőkés társadalmi rend dicsérője és mást a szocia­lista építés híve. A nyersanyagban és energiában legtöbbet fogyasz­tók világának apologétái mint kényszerű és szomorú változást jósolgatják a takarékosság és az ésszerűbb elosztás eljövetelét. A szocialista gondolkodás az érte­lem, józanság és igazság korát látja a javak becsületes elosztá­sának, az amúgy sem örökké tartó nyersanyagkészletek, energia mér­téktartó használatának, a tékozlás megszüntetésének beköszöntésé­ben. Több a borús, pesszimista elő­rejelzés a nyugati világ holnapját illetően , az újesztendő távlatait kutató írásokban-jóslásokban mint valaha; több a keserves tény is persze, csökkenő vásárlóértékű dollártól az egész tőkés pénzügyi rendszer csődjéig, autógyárak előtt ácsorgó munkahelyet vesztett munkásemberektől földrészmére­tű területek éhségkatasztrófáinak riasztó tényeiig. A szocialista világban nem szo­kás jósolgatni: megalapozott ter­vek teljesítésében bízunk inkább, a jövendőt magunk rajzoljuk fel magunknak, erőink, lehetőségeink, tartalékaink ismeretében. Mégis, ha van, amit a világpolitikában 1975-re bizonyosságként jövendöl­hetünk, az éppen a szocialista po­litika állandó elemeinek folytató­lagos érvényesülése. A békés egy­más mellett élés politikája foly­tatódik tovább; folytatódik persze az ideológiai küzdelem is, hiszen az osztályérdekek összeegyeztethe­tetlenek. Éppen Lenin magyarázta meg, mennyire képtelenség a for­radalom „exportja”, éppen a mar­xista—leninisták harcolnak az el­lenforradalom exportja ellen. A békés egymás mellett élés politi­kája folytatódik tovább; a béke az, amelyben a szocialista alkotó munka újabb százmilliók számá­ra válhat majd és válik példává, sorssá, jelenné. GÁRDOS MIKLÓS ' 9 • DELPHOI: TEMPLOM-ROM „Vége felé jár.. MAGYARORSZÁG 1975 1

Next