Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 1. szám

4 MAGYARORSZÁG 1 9 7 5 1 Kanada Kultúra és urán Is Québec és Párizs kapcsolatai I Kormányülés külföldi vendéggel Párizs Maillot-kapujánál óriási fenyő köszöntötte a karácsonyt. Kanadából hozta az Air France egy különleges szállítógépe. Ponto­sabban a Québecből. A téren a francia trikolór és Québec kék, Bourbon-liliomos zászlai vették körül az észak-amerikai kontinens franciáinak ajándékát, az őshaza fővárosának polgárai pedig nem titkolt büszkeséggel tekintettek fel a kanadai karácsonyfára, ame­lyet az energiaválság ellenére is színes lámpafüzér világított meg. Québec és Franciaország kap­csolatainak szorosabbra főzése volt a célja minap Bourassa québeci miniszterelnök látogatásának. A világ alig-alig figyelt oda, hiszen az idő tájt a francia diplomácia három nagy irányban világpoliti­kát csinált: a Szovjetunió, a Közös Piac és az Egyesült Államok irá­nyában. Viszont Giscard d’Estaing elnöknek gondja volt arra, hogy belső használatra a kanadai fran­cia látogatónak is megfelelő pub­licitást adjon. A párizsi sajtó első oldalas szen­zációként közölte a hírt, hogy Ro­bert Bourassa a francia minisz­tertanács ülésére is bebocsáttatást kapott. Ez volt az első eset, hogy a miniszterek tanácskozására egy külföldi miniszterelnököt is meg­hívtak! De éppen azt akarták ez­zel kifejezésre juttatni, hogy a québeci francia kormányfő — nem idegen! ötmillió francia Kanadában több mint ötmillió francia anyanyelvű polgár él. So­kan közülük az észak-amerikai födrész több mint 220 millió, an­golul beszélő lakója között érzik magukat idegennek. Az USA túl­ságosan közel van hozzájuk. Montrealban, ahol háromnegyed milliót meghaladó számban élnek franciák, a csillogó neonfények amerikai cégeknek csinálnak rek­lámot, az otthonokban pedig a televízió tucatnyi csatornája közül az amerikai CBS vagy NBC mű­sora népszerűbb, mint a kanadai francia adóé. (Marcel Rioux kana­dai francia szociológus szerint az asszimiláció éppen a televízió ré­vén fenyegeti a francia ajkú hon­fitársait, ráadásul „az amerikai televízió műsorai által magasztalt értékek idegenek a francia kultú­rától”. Viszont az is nyilvánvaló, hogy nehéz megőrizni a nyelvi, társadalmi különállást akkor, ami­kor a kanadai gazdaságot 80 szá­zalékban az angolszász monopó­liumok uralják. A kanadai francia nyelv ma már természetesen nem ugyanaz, mint amit Párizsban beszélnek. Jaques Cartier, a Saint Maló-i ha­jós, I. Ferenc király nevében 440 esztendeje vette birtokba Kanada partjait. Négy évszázad alatt jó néhány régi francia szó eltűnt a párizsiak nyelvéből, de meg­maradt Montreal és Québec lakói­nak ajkán. A­ kanadai franciák sokszor arisztokrata módon, lené­zően is tekintenek az őshaza pol­gáraira. De a kanadai francia nyelvű polgárok száma csökken. A beván­dorlási alminiszter (így hívják!) arra hívta fel a figyelmet, hogy a kanadai franciák születési arány­száma apadóban van, a beván­dorlók nem a francia, hanem a­z angol nyelvet választják, így aztán egyre kevesebben beszélik a fran­ciát. A híres 22-es számú törvény Québec tartomány hivatalos nyel­vévé a franciát tette. (Érdekes ösz­­szehasonlítás kínálkozik ezzel: a kanadai tartomány másfél millió négyzetkilométernyi területe jóval meghaladja Franciaország és vala­mennyi meglevő különbirtoka, ten­geren túli megyéje területét.) Québec és Montreal kulturális támogatásért mindenesetre Pá­rizshoz fordul. A franciák pedig szívesen nyújtanak is segítséget, ha a francia nyelv és kultúra ter­jesztéséről van szó. De a mai ener­giaínséges világban természetesen mást is számításba vesznek, nem­csak az igét. A kanadai francia tartomány földje uránércet rejt magában ... Robert Bourassa az Elysée-pa­­lota minisztertanácsi termében, miután az elnöklő Giscard d’Es­taing valamennyi miniszterét be­mutatta neki, a kanadai energia-, bányaügyi és bevándorlási prob­lémákról tartott expozét. A qué­beci miniszterelnök utána kije­lentette: „Rendkívüli örömmel töl­tött el, ahogyan Giscard d’Estaing úr tanúságot tett Franciaország és Québec különleges kapcsolatairól. A magam részéről is kész vagyok őt meghívni egyik minisztertanácsi ülésünkre, ha majd Québecben köszönthetjük.. Bourassa párizsi megbeszélései során számos tervet vitattak meg, így például egy, a Québec északi részében megépítendő uránium­dúsító üzem építésének tervét. De épp azalatt, amíg Bourassa Párizs­ban tárgyalt, az ottawai szövetségi kormány energiaügyi minisztere figyelmeztette a québeci kor­mányt, hogy nincs joga az urán­exportról­ önállóan dönteni. Az ottawai kormány különben is meg akar bizonyosodni afelől, hogy a kanadai uránt békés célokra használják, márpedig Franciaor­szág még nem kötelezte el magát e tekintetben. Bourassát Párizs­ban megkérdezték, mit szól az ottawai intelemhez. „Talán kissé idegesek ott az urak... Az előze­tes tanulmányoknál tartunk még, korai máris döntésekről beszélni. Egyébként az világos, hogy a québeci kormány határozhat a kiaknázás dolgában, a szövetségi kormány az export dolgában.” A Canadis dúsítója A québeci miniszterelnök láto­gatása kapcsán derült fény arra, Canadis néven már meg is alakult egy úgynevezett tanulmányi cso­port, amely azt vizsgálja, hogyan lehet a francia technika felhasz­nálásával és a James-öböl vízi erőművének áramát igénybe véve urániumdúsító üzemet építeni. A Canadis részvevői között van a francia atomenergia kormánybiz­tosság egy kanadai képviselete, valamint a James-öböl fejlesztésére alakult társaság, a Canadian Pa­cific Investment és a Cominco. A Canadis példája mutatja, hogy az atomerőművek építéséhez sok pénz és sok idő szükségeltetik. Mai párizsi számítások szerint egy dúsítóüzem, akár a gázdiffúziós eljárás, akár az angol—holland— nyugatnémet ultracentrifugás el­járás alapján működik, 12—13 milliárd frankba kerül, már csak azért is, mert építése körülbelül hét esztendőt vesz igénybe, s ez­alatt a beruházási költség egyre emelkedik. (1973-as árakon 7 mil­liárd frankot jelöltek meg egy dúsító költségeként.) A pénzen kívül technológia kell, szakemberek szükségesek. Francia­­ország atomiparáról Párizsban azt mondják, hogy már képes szak­emberexportra. Először Ausztrá­liával folytak tárgyalások, de ezek félbeszakadtak, Ausztrália Japán­nal szövetkezett. Franciaország az úgynevezett Eurodif alapítói kö­zött volt, az alaptőkét 47 és fél százalékban Franciaország jegyez­te, Olaszország részesedése 22 és fél százalék volt, 10,10 száza­lékkal pedig Belgium, Spanyolor­szág és Svédország vett részt az urándúsítási üzletben. A stock­holmi kormány azonban egyhamar lemondott a részvételről, részesedé­sét felosztották a négy ország kö­zött, s így a végén 52,25 százalék­kal francia többségű társaság lett az Eurodif. 1980-ban már meg kell kezdenie a szállítást az Eurodif­­nek nemcsak a részvevők számára, hanem a japán, svájci és nyugat­német megrendelők számára is. Az Eurodif Dél-Franciaország­­ban, Pierrelatte mellett, Tricastin­­ben már elhelyezte az első üzem alapkövét és rá az első betonréte­get. Több mint 2 milliárd frank értékben megrendelték a beren­dezéseket is. A kanadaiak uránércéért, a ka­nadai dúsító megépítéséért érthe­tő módon nagy a versengés. A franciák konkurrensei az ultra­centrifugás eljárást ajánló ango­lok, nyugatnémetek és hollandok. Nemrég hozták létre közös szerve­zetüket, az Urenco-Centecet, amely a technikai koordinálást, az üzleti teendőket, a pénzügyi fedezet elő­teremtését intézi. Ezenkívül két külön vállalatot is életre hívtak egy-egy dúsítóüzem építésére, az egyik az angliai Capenhurstben, a másik a hollandiai Almelóban lé­tesül brit, nyugatnémet és holland tőkével. Olaj helyett Kanada és Nagy-Britannia között a nyelvi, történelmi, gazdasági kö­telékek természetesen még szoro­sabbak, mint Québec és Franciaor­szág kapcsolatai. A párizsi kor­mány, ha igazán komoly dologról akar tárgyalni, akkor kanadai partneréül a szövetségi kormányt és annak fejét, Trudeau-t választ­ja. Az ottawai miniszterelnök egy hónappal Bourassa előtt járt Pá­rizsban, őt nem hívták meg ugyan a francia minisztertanács ülésére, de feltehetően volt akkora súlya, jelentősége a vele folytatott esz­mecserének, s valószínűleg a kö­zéppontban az uránérc és a dú­sítás állott akkor is. Az energiaszűkében álló világ egyre inkább új energiahordozók felé fordul. A mai Párizsban úgy vélik, hogy a következő tíz év leforgása alatt a nukleáris úton termelt villanyáram mennyisége a 200 000 megawattról akár egymil­lió megawattig is emelkedhetik a nyugati világban. A becslések sze­rint tíz esztendő múlva a nyugati áramtermelésnek közel egyharma­­dát már a nukleáris energia fel­­használása adja. Ennek következ­tében aztán a dúsított uránium lesz 1980 és 1990 között olyan ke­resett, olyan irigyelt portéka, mint ma a kőolaj. A CHINOIN ATOMENERGIA-KÖZPONT Konkurrensek az ultracentrifugás eljárást ajánló angolok

Next