Magyarország, 1980. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-06 / 27. szám

Szovjetunió—NSZK Két nap Moszkvában Tárgyalási idő és témák Gazdasági együttműködés Még csak a valóban legelső kom­mentárok hangzottak el, még csak előkészítik a bonni kancellárnak a Bundestag előtti nyilatkozatához szükséges anyagokat, még csak Franz Josef Straussnak az a nyers, türelmetlen és ideges megjegyzé­se hangzott el az ellenzék oldalá­ról, hogy a moszkvai tárgyalások „öncélúak” voltak. Az első mérleg­­készítés idején még viszonylag ke­vés információt, nyilatkozatot, külföldi kommentárt lehet fel­használni. De alighanem rendkívül lényeges már ennél a korai értéke­lésnél az a Brezsnyev-megjegyzés, hogy „senki nem fedezte még fel azt a mérleget, amely módot adna a politikai tárgyalások hatékony­ság­ának megállapítására”. Valószínűleg percnyi pontosság­gal közüli majd az elkövetkező na­pokban, hogy összesen mennyi időt töltött tárgyalásokkal Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt; az is elképzelhető, hogy ügyes tudósí­tók a legkülönbözőbb forrásokból összegyűjtik majd az adatokat ar­ra vonatkozólag is, hogy ki meny­nyit beszélt, mennyi ideig tartott az a valóban rendkívül érdekes megbeszélés, amelyet Schmidt kan­cellár és Genscher külügyminisz­ter Dmitrij Usztyinovval, az SZKP Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió marsalljával és Nyiko­­laj Ogarkovval, a fegyveres erők vezérkari főnökével, a honvédelmi miniszter első helyettesével, a Szovjetunió marsalljával folytatott. Bizonyára megjegyzik majd ezek­ben a kommentárokban, hogy a bonni kancellár számára a Szov­jetunió honvédelmi minisztériumá­ban folytatott tárgyalás, beszélge­tés a katonákkal egyáltalán nem volt különleges újdonság. Schmidt maga is volt egy ideig hadügymi­niszter ... A párbeszéd folytatása A lényeg persze semmiképpen sem azokban a legkülönfélébb jel­zőkben fejeződik ki, amelyek a szerdai-csütörtöki első nyugati kommentárokban, vezércikkekben lelhetők meg a megbeszélésekről, s amelyek a fontostól a rendkí­vüliig és a tárgyszerűtől, őszinté­től, nyílttól egészen a kellemesig terjednek — az utóbbi jelzőt egyébként Helmut Schmidt hasz­nálta, amikor az ARD és a 2DF tévéállomások moszkvai tudósítói­nak adott nyilatkozatában össze­foglalta a kétnapos tárgyalások eredményeit. Leonyid Brezsnyev a tárgyalá­sok után kijelentette: „Nem fog­juk természetesen leegyszerűsíteni a helyzetet: vannak olyan kérdé­sek, amelyekben felfogásunk lénye­gesen eltér egymásétól. Mégis fon­tos, hogy most már jobban ismeri MAGYARORSZÁG 1980/27 - jü­k egymás álláspontját.” S ami­kor a szovjet állam első embere hangoztatta, hogy „létezik egy vi­lágosan kifejezésre juttatott óhaj a kölcsönös megértésnek a nemzetkö­zi kérdéseket is felölelő megszilár­dítására és kiszélesítésére, az eny­hülési irányvonal folytatására” — Helmut Schmidt felé fordulva így folytatta: „Remélem, hogy önök, kancellár úr, ismét mérlegre te­szik azokat az elképzeléseket, ame­lyeket mi önöknek itt vázoltunk. Mi a magunk részéről elgondolko­dunk az önök által kifejtett elkép­zeléseken. Erősítsük továbbra is a kapcsolatokat annak a gyakorlat­nak a szellemében, amely közöt­tünk kialakult.” A szovjet—nyugatnémet csúcs­­találkozó igazi jelentősége elsősor­ban abban van, hogy az utóbbi időben sajnálatos módon többször is megakadt — egyáltalán nem a keleti fél miatt megakadt — ke­let—nyugati párbeszéd eredménye­sen folytatódott. (Schmidt, sajtó­­konferenciáján, amikor egy kér­désre felelve a nemrégiben még igen sötétnek tűnő nemzetközi helyzet javulásáról beszélt, a bé­csi Gromiko—Muskie találkozóra a belgrádi Gromiko—Genscher megbeszélésre, az őáltala Belgrád­­ban folytatott két eszmecserére — Edward Gierekkel, illetve Erich Honeckerrel —, valamint a kiemel­kedő jelentőségű varsói Brezs­nyev—Giscard csúcstalálkozóra utalt.) Az egyik legérzékenyebb té­makörben, a közép-hatótávolságú rakéták dolgában esetleg sorra ke­rülő tárgyalásokról Schmidt egy konkrét kérdésre válaszolva azt mondotta, hogy a maga részéről mindig is bizonyos volt abban, hogy a tárgyalások bekövetkeznek, és e meggyőződésében a szovjet vezetőkkel folytatott eszmecsere csak megerősítette. A Moszkvában megtárgyalt té­makörök között fontos szerepe volt az afganisztáni problémakörnek. Brezsnyev itt hangsúlyozta, hogy bizonyos nyugati körökben az af­ganisztáni eseményekről kialakult kép nem a tényeken, hanem a té­nyekkel kapcsolatos előítéleteken alapult. „A körülmények úgy ala­kultak, hogy a Szovjetunió nem mondhatott le a szomszédos ba­ráti ország megsegítéséről egy olyan pillanatban, amikor annak függetlensége veszélybe került” — mondotta a szovjet államfő. (A tár­gyalások után kiadott közös köz­leményben szó szerint ez áll:. „Fel­ismerve annak szükségességét, hogy a lehetőség szerint el kell érni az Afganisztánnal kapcsolatos bonyolult helyzet gyors politikai rendezését, a felek részletesen és nagyon őszintén kifejtették saját nézeteiket.”) Felhívás a Kremlből A Kremlből újra nagyon világos és az enyhülési politika fenntartá­sát szolgáló felhívás hangzott el. „ ... azzal a határozott felhívással fordulunk a Nyugathoz, hogy állít­sa le, tegye félre a különböző jel­legű »pótfegyverkezési« programo­kat, mondjon le az újabb fegyver­fajták és fegyverrendszerek — le­gyenek azok rakéta-, neutron-, ve­gyi vagy bármilyen más fegyve­rek — előállításáról” — mondotta Leonyid Brezsnyev. A közös közle­ményben az áll, hogy a két fél ki­­­fejtette álláspontját a közép-ható­távolságú nukleáris rakétafegyve­rekkel kapcsolatos problémákról és „figyelmet fordítottak az e kérdé­sekkel kapcsolatos megállapodás „ megkötésének perspektíváira”. A moszkvai csúcstalálkozó fon­tos eseménye volt, hogy megálla­podást írtak alá (az okmányon a Szovjetunió bonni, illetve az NSZK moszkvai nagykövetének aláírása áll) a Szovjetunió és az NSZK ipa­ri együttműködése alapvető irá­nyainak hosszú távú programjáról. Amikor a két ország gazdasági kapcsolatairól esik szó, utalni kell egy május végi látogatásra. Nyiko­­laj Tyihonov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a miniszter­­tanács elnökének első helyettese járt a nyugatnémet fővárosban a két ország gazdasági, tudományos­technikai vegyes bizottságának ülé­sén. A bonni megbeszéléseken, most pedig a moszkvai eszmecse­rén, majd pedig az aláírással az volt a cél, hogy a gyakorlatba ül­tessék át azt az elvi egyezményt, amelyet a gazdasági együttműkö­désről a két ország még Leonyid Brezsnyev 1978-as bonni látogatá­sa során kötött meg. Május végén sokat írt a nyu­gati sajtó arról, hogy a nyugatné­metek több vegyi üzem építéséről és az oszkoli fémkombinát beren­dezéséről már a megállapodások aláírását javasolják, és mind több jelentés látott napvilágot a jelen­leg is igen fontos szovjet földgáz­­szállítások növelésének lehetőségé­ről. (Az 1973-as első energiasokk óta Nyugat-Európa számára külön­legesen fontos szerepe van a szov­jet földgázszállításnak; ez jelen­leg mintegy évi 12 milliárd köbmé­ter.) A földgázvezeték ügye Most arról van szó, hogy az esseni Ruhrgas cég útján az ed­digi mennyiségen felül évi 40 mil­liárd köbméter földgázt kapnának a nyugati vásárlók, mindenekelőtt a nyugatnémetek. Egy ilyen rend­­kívüli mennyiségű földgázszállítás természetesen megköveteli, hogy a rendszeres és biztonságos szál­lítás céljaira a szibériai lelőhe­lyektől Nyugat-Európáig egy új gázvezeték épüljön. A csővezeték építésének kérdésében már egy ideje folynak a tárgyalások a düs­seldorfi Mannesmann céggel; a cég egyik vezetője, Egon Overbeck többször is tárgyalt már a szov­jet fővárosban. A földgázvezeték megépítése és a gázszállítás növelése a hamburgi Der Spiegel szerint „az eddig leg­nagyobb keleti üzlet”. A Mannes­­mann-vállalkozás (a teljes csőve­zeték-rendszer megépítése komp­resszorokkal, alállomásokkal, a ter­vezéstől az átadásig) teljesítése mintegy húszmilliárd nyugatnémet márkát igényel. Amennyiben a megbeszélések a közeljövőben eredménnyel zárul­nak és sor kerül a végleges meg­állapodásra, az ötezer kilométeres földgázvezeték már 1984-ben ko­moly könnyebbséget jelenthet az NSZK, Franciaország, Ausztria, Hollandia, Belgium és Olaszország energiagondjainak megoldásában. A tényekhez tartozik, hogy a Szov­jetunió jó ideje már fontos ener­giaszállítója Nyugat-Európának. Naponta mintegy egymillió barrel kőolajat szállítanak a Szovjetunió­ból különböző nyugat-európai or­szágokba. (A már említett jelen­legi évi 12 milliárd köbméter föld­gázból az NSZK, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Finnor­szág kap.) Nem jelentéktelenek a német szénszállítások sem. Amikor Schmidt kancellár saj­tóértekezletén arról beszélt, hogy kétoldalú kapcsolatokról, a gazda­sági együttműködésről is tárgyal­tak, kijelentette: „Nagyon nyoma­tékosan hangsúlyoztam, hogy bár e gazdasági kapcsolat mind a Szovjetunió, mind az NSZK javát szolgálja — érint minket a föld­gáz, az olaj, más szóval az ener­gia —, mindezen túlmenően e gaz­dasági együttműködésnek politikai jelentőséget is tulajdonítunk.” A gázszállítási tárgyalások ténye is erősíti e megállapítás igazát. Ha akadtak kérdések, amelyek­ben az álláspontok egymástól el­térőek is, Moszkva és Bonn a csúcsértekezlettel, az ott megvi­tatott témák alapos vizsgálatával és a másik fél elképzeléseinek pontosabb megismerésével min­denképpen az enyhülés irányvo­nalát szolgálta. GÁRDOS MIKLÓS MOSZKVA, 1980 NYARA: A VENDÉGLÁTÓ ÉS VENDÉGE ,,A felek részletesen és nagyon őszintén kifejtették saját nézeteiket"

Next