Magyarország, 1980. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-06 / 27. szám
Szovjetunió—NSZK Két nap Moszkvában Tárgyalási idő és témák Gazdasági együttműködés Még csak a valóban legelső kommentárok hangzottak el, még csak előkészítik a bonni kancellárnak a Bundestag előtti nyilatkozatához szükséges anyagokat, még csak Franz Josef Straussnak az a nyers, türelmetlen és ideges megjegyzése hangzott el az ellenzék oldaláról, hogy a moszkvai tárgyalások „öncélúak” voltak. Az első mérlegkészítés idején még viszonylag kevés információt, nyilatkozatot, külföldi kommentárt lehet felhasználni. De alighanem rendkívül lényeges már ennél a korai értékelésnél az a Brezsnyev-megjegyzés, hogy „senki nem fedezte még fel azt a mérleget, amely módot adna a politikai tárgyalások hatékonyságának megállapítására”. Valószínűleg percnyi pontossággal közüli majd az elkövetkező napokban, hogy összesen mennyi időt töltött tárgyalásokkal Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt; az is elképzelhető, hogy ügyes tudósítók a legkülönbözőbb forrásokból összegyűjtik majd az adatokat arra vonatkozólag is, hogy ki menynyit beszélt, mennyi ideig tartott az a valóban rendkívül érdekes megbeszélés, amelyet Schmidt kancellár és Genscher külügyminiszter Dmitrij Usztyinovval, az SZKP Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió marsalljával és Nyikolaj Ogarkovval, a fegyveres erők vezérkari főnökével, a honvédelmi miniszter első helyettesével, a Szovjetunió marsalljával folytatott. Bizonyára megjegyzik majd ezekben a kommentárokban, hogy a bonni kancellár számára a Szovjetunió honvédelmi minisztériumában folytatott tárgyalás, beszélgetés a katonákkal egyáltalán nem volt különleges újdonság. Schmidt maga is volt egy ideig hadügyminiszter ... A párbeszéd folytatása A lényeg persze semmiképpen sem azokban a legkülönfélébb jelzőkben fejeződik ki, amelyek a szerdai-csütörtöki első nyugati kommentárokban, vezércikkekben lelhetők meg a megbeszélésekről, s amelyek a fontostól a rendkívüliig és a tárgyszerűtől, őszintétől, nyílttól egészen a kellemesig terjednek — az utóbbi jelzőt egyébként Helmut Schmidt használta, amikor az ARD és a 2DF tévéállomások moszkvai tudósítóinak adott nyilatkozatában összefoglalta a kétnapos tárgyalások eredményeit. Leonyid Brezsnyev a tárgyalások után kijelentette: „Nem fogjuk természetesen leegyszerűsíteni a helyzetet: vannak olyan kérdések, amelyekben felfogásunk lényegesen eltér egymásétól. Mégis fontos, hogy most már jobban ismeri MAGYARORSZÁG 1980/27 - jük egymás álláspontját.” S amikor a szovjet állam első embere hangoztatta, hogy „létezik egy világosan kifejezésre juttatott óhaj a kölcsönös megértésnek a nemzetközi kérdéseket is felölelő megszilárdítására és kiszélesítésére, az enyhülési irányvonal folytatására” — Helmut Schmidt felé fordulva így folytatta: „Remélem, hogy önök, kancellár úr, ismét mérlegre teszik azokat az elképzeléseket, amelyeket mi önöknek itt vázoltunk. Mi a magunk részéről elgondolkodunk az önök által kifejtett elképzeléseken. Erősítsük továbbra is a kapcsolatokat annak a gyakorlatnak a szellemében, amely közöttünk kialakult.” A szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozó igazi jelentősége elsősorban abban van, hogy az utóbbi időben sajnálatos módon többször is megakadt — egyáltalán nem a keleti fél miatt megakadt — kelet—nyugati párbeszéd eredményesen folytatódott. (Schmidt, sajtókonferenciáján, amikor egy kérdésre felelve a nemrégiben még igen sötétnek tűnő nemzetközi helyzet javulásáról beszélt, a bécsi Gromiko—Muskie találkozóra a belgrádi Gromiko—Genscher megbeszélésre, az őáltala Belgrádban folytatott két eszmecserére — Edward Gierekkel, illetve Erich Honeckerrel —, valamint a kiemelkedő jelentőségű varsói Brezsnyev—Giscard csúcstalálkozóra utalt.) Az egyik legérzékenyebb témakörben, a közép-hatótávolságú rakéták dolgában esetleg sorra kerülő tárgyalásokról Schmidt egy konkrét kérdésre válaszolva azt mondotta, hogy a maga részéről mindig is bizonyos volt abban, hogy a tárgyalások bekövetkeznek, és e meggyőződésében a szovjet vezetőkkel folytatott eszmecsere csak megerősítette. A Moszkvában megtárgyalt témakörök között fontos szerepe volt az afganisztáni problémakörnek. Brezsnyev itt hangsúlyozta, hogy bizonyos nyugati körökben az afganisztáni eseményekről kialakult kép nem a tényeken, hanem a tényekkel kapcsolatos előítéleteken alapult. „A körülmények úgy alakultak, hogy a Szovjetunió nem mondhatott le a szomszédos baráti ország megsegítéséről egy olyan pillanatban, amikor annak függetlensége veszélybe került” — mondotta a szovjet államfő. (A tárgyalások után kiadott közös közleményben szó szerint ez áll:. „Felismerve annak szükségességét, hogy a lehetőség szerint el kell érni az Afganisztánnal kapcsolatos bonyolult helyzet gyors politikai rendezését, a felek részletesen és nagyon őszintén kifejtették saját nézeteiket.”) Felhívás a Kremlből A Kremlből újra nagyon világos és az enyhülési politika fenntartását szolgáló felhívás hangzott el. „ ... azzal a határozott felhívással fordulunk a Nyugathoz, hogy állítsa le, tegye félre a különböző jellegű »pótfegyverkezési« programokat, mondjon le az újabb fegyverfajták és fegyverrendszerek — legyenek azok rakéta-, neutron-, vegyi vagy bármilyen más fegyverek — előállításáról” — mondotta Leonyid Brezsnyev. A közös közleményben az áll, hogy a két fél kifejtette álláspontját a közép-hatótávolságú nukleáris rakétafegyverekkel kapcsolatos problémákról és „figyelmet fordítottak az e kérdésekkel kapcsolatos megállapodás „ megkötésének perspektíváira”. A moszkvai csúcstalálkozó fontos eseménye volt, hogy megállapodást írtak alá (az okmányon a Szovjetunió bonni, illetve az NSZK moszkvai nagykövetének aláírása áll) a Szovjetunió és az NSZK ipari együttműködése alapvető irányainak hosszú távú programjáról. Amikor a két ország gazdasági kapcsolatairól esik szó, utalni kell egy május végi látogatásra. Nyikolaj Tyihonov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökének első helyettese járt a nyugatnémet fővárosban a két ország gazdasági, tudományostechnikai vegyes bizottságának ülésén. A bonni megbeszéléseken, most pedig a moszkvai eszmecserén, majd pedig az aláírással az volt a cél, hogy a gyakorlatba ültessék át azt az elvi egyezményt, amelyet a gazdasági együttműködésről a két ország még Leonyid Brezsnyev 1978-as bonni látogatása során kötött meg. Május végén sokat írt a nyugati sajtó arról, hogy a nyugatnémetek több vegyi üzem építéséről és az oszkoli fémkombinát berendezéséről már a megállapodások aláírását javasolják, és mind több jelentés látott napvilágot a jelenleg is igen fontos szovjet földgázszállítások növelésének lehetőségéről. (Az 1973-as első energiasokk óta Nyugat-Európa számára különlegesen fontos szerepe van a szovjet földgázszállításnak; ez jelenleg mintegy évi 12 milliárd köbméter.) A földgázvezeték ügye Most arról van szó, hogy az esseni Ruhrgas cég útján az eddigi mennyiségen felül évi 40 milliárd köbméter földgázt kapnának a nyugati vásárlók, mindenekelőtt a nyugatnémetek. Egy ilyen rendkívüli mennyiségű földgázszállítás természetesen megköveteli, hogy a rendszeres és biztonságos szállítás céljaira a szibériai lelőhelyektől Nyugat-Európáig egy új gázvezeték épüljön. A csővezeték építésének kérdésében már egy ideje folynak a tárgyalások a düsseldorfi Mannesmann céggel; a cég egyik vezetője, Egon Overbeck többször is tárgyalt már a szovjet fővárosban. A földgázvezeték megépítése és a gázszállítás növelése a hamburgi Der Spiegel szerint „az eddig legnagyobb keleti üzlet”. A Mannesmann-vállalkozás (a teljes csővezeték-rendszer megépítése kompresszorokkal, alállomásokkal, a tervezéstől az átadásig) teljesítése mintegy húszmilliárd nyugatnémet márkát igényel. Amennyiben a megbeszélések a közeljövőben eredménnyel zárulnak és sor kerül a végleges megállapodásra, az ötezer kilométeres földgázvezeték már 1984-ben komoly könnyebbséget jelenthet az NSZK, Franciaország, Ausztria, Hollandia, Belgium és Olaszország energiagondjainak megoldásában. A tényekhez tartozik, hogy a Szovjetunió jó ideje már fontos energiaszállítója Nyugat-Európának. Naponta mintegy egymillió barrel kőolajat szállítanak a Szovjetunióból különböző nyugat-európai országokba. (A már említett jelenlegi évi 12 milliárd köbméter földgázból az NSZK, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Finnország kap.) Nem jelentéktelenek a német szénszállítások sem. Amikor Schmidt kancellár sajtóértekezletén arról beszélt, hogy kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről is tárgyaltak, kijelentette: „Nagyon nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy bár e gazdasági kapcsolat mind a Szovjetunió, mind az NSZK javát szolgálja — érint minket a földgáz, az olaj, más szóval az energia —, mindezen túlmenően e gazdasági együttműködésnek politikai jelentőséget is tulajdonítunk.” A gázszállítási tárgyalások ténye is erősíti e megállapítás igazát. Ha akadtak kérdések, amelyekben az álláspontok egymástól eltérőek is, Moszkva és Bonn a csúcsértekezlettel, az ott megvitatott témák alapos vizsgálatával és a másik fél elképzeléseinek pontosabb megismerésével mindenképpen az enyhülés irányvonalát szolgálta. GÁRDOS MIKLÓS MOSZKVA, 1980 NYARA: A VENDÉGLÁTÓ ÉS VENDÉGE ,,A felek részletesen és nagyon őszintén kifejtették saját nézeteiket"