Magyarország, 1983. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1983-07-03 / 27. szám

Világpolitika Nyugodt hangvétel A Lenin-hegyi tanácsteremben Az egyensúly biztosítása ! Megakadályozni a legrosszabbat, ésszerű következtetéseket levonni a nemzetközi helyzet alakulásából — erre hívták fel keddi moszkvai tanácskozásukon a világ országait, népeit s mindenekelőtt a NATO tagállamait a Varsói Szerződéshez tartozó szocialista országok párt­os állami vezetői moszkvai­ meg­beszélésükön. A mindössze egyna­pos találkozóról kiadott közös nyi­latkozat igen nagy érdeklődést keltett a világban­, s bár lapunk zártáig még csak a legelső véle­ményekről adtak hírt a rádióadá­sok, a hírügynökségek, már ezek is mutatták, hogy a figyelmet el­sősorban a nyilatkozat nyugodt hangvétele ragadta meg. Előzetes találgatások­ ­ Ezt joggal lehet különösen fi­gyelemreméltónak tekinteni. Ami­kor ugyanis a nyugati sajtóban először jelentek meg híradások arról, hogy az európai szocialista országok, a Varsói Szerződés tag­jai ilyen megbeszélést tartanak a szovjet fővárosban, az előzetes találgatások azt igyekeztek elhi­tetni, hogy valamiféle „rendkívül kemény”, a nyugati lépésekre erő­teljes válaszlépéseket bejelentő ál­lásfoglalás születik. S ez tulaj­donképpen logikusnak is tűnhe­tett. Az előzmények ezt indokolt­tá tették. Washington még az ere­detileg gazdasági kérdések megvi­tatására tervezett williams­burgi értekezletre is rákényszerített egy olyan katonapolitikai jellegű nyi­latkozatot, amely végső soron az amerikai fegyverkezési politika támogatását jelenti — méghozzá úgy, hogy­­a gyakorlatilag NATO- állásfoglalásnak megfelelő nyilat­kozatot Japán is aláírta. Ezt kö­vetően pedig a NATO párizsi ta­nácskozásán ismételten a „kettős határozat”, vagyis az egyértelmű amerikai rakétatelepítés megvaló­sítása mellett foglaltak állást az Atlanti Szövetség tagjai — igaz, egyesek közülük fenntartásokkal. Reagan röviddel a moszkvai ta­nácskozás előtt félreérthetetlenül közölte, Schultz külügyminiszter az amerikai törvényhozás előtt pedig megerősítette: Washington befeje­zett tényként kezeli a telepítés megkezdését. Indokolt lett volna tehát kemény válasz. Moszkvában azonban a tanács­kozás résztvevői nem erre helyez­ték a hangsúlyt. A terjedelmes nyilatkozatnak mindössze egyetlen bekezdése az, amit ilyen összefüg­gésben figyelmeztetésnek lehet te­kinteni. „A találkozón részt vevő államok — a 'béke és saját 'bizton­ságuk érdekeiből kiindulva — ki­jelentik: semmiképpen sem enge­dik meg, hogy katonai fölényre tegyenek szert velük szemben. Ha­tározottan fellépnek az erőegyen­súly biztosításáért a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szintjén. Ezzel összefüggésben felhívják a figyelmet legfelsőbb állami szer­veik nyilvános állásfoglalásaira” — szögezi le a nyilatkozat e be­kezdése. De a lényeget, a kulcsot a szo­cialista országok elképzeléséhez itt is ez a kifejezés adja meg: erő­­egyensúly a lehető legalacsonyabb szinten. S hogy semmiféle kétség se le­hessen az iránt, mit jelent ez az el­képzelés, a nyilatkozat igen pon­tosan fogalmaz: el kell tekinte­ni az amerikai közepes hatótávol­ságú nukleáris rakéták nyugat­európai telepítésétől, s ezzel pár­huzamosan csökkenteni kell a kontinensen a már meglevő kö­zepes hatótávolságú fegyverek számát. Itt nyilvánvalóan a ko­rábbi ajánlat megismétléséről van szó: ha a NATO nem telepít ilyen rakétákat és robotrepülőgépeket, ha hajlandó az ésszerű tárgyalásra a már meglevő ilyen eszközökről, akkor a Szovjetunió kész csök­kenteni hasonló fegyvereit, a ra­kétákat és a repülőgépeket, úgy, hogy megmaradjon az egyenlő biztonság. A közlemény egyébként nem tesz említést a francia és az angol fegyverekről, csak általános­ságban szól a NATO közepes ha­tótávolságú eszközeiről. Természetesen senki sem hagy­hatja figyelmen kívül a Varsói Szerződés tagjainak határozott közlését az erőegyensúly fenntartá­sáról. Ezért utal a közlemény a tagállamok korábbi nyilvános ál­lásfoglalásaira. Ismeretes, hogy a Szovjetunió több ízben is — így Jurij Andropovnak az SZKP Központi Bizottsága, illetve And­rej Gromikónak a Legfelsőbb Ta­nács ülésén elmondott, legutóbb pedig,­­alig egy nappal a moszkvai tanácskozás előtt, Dmitrij Usztyi­­nov marsall honvédelmi minisz­ternek a katonai akadémiák vég­zős hallgatói előtt elhangzott be­szédében. s figyelmeztetett arra, hogy az erőegyensúly fenntartását alapvető fontosságúnak tartja, s ha a másik oldal megkísérli meg­bontani, megfelelő ellenlépéseket tesz. Az egyensúly megbontásával já­ró veszélyekre több más, a Varsói Szerződésben részt vevő ország is figyelmeztetett. Hazánk álláspont­ját több­­ízben fejtették ki az utóbbi időben, így Kádár János, a Todor Zsivkov tiszteletére adott vacsorán elmondott beszédében, Lázár György és Pója Frigyes pe­dig az országgyűlés legutóbbi ülés­szakán. Magyarország azt kíván­ja, hogy ne legyenek nukleáris fegyverek, ahol eddig nem voltak, jöjjön létre megállapodás — a szocialista országok közös javas­latainak megfelelően — mindenki számára elfogadható módon, a fegyverek minden fajtájának, min­denekelőtt a nukleáris fegyverek­nek korlátozásáról, csökkentésé­ről, megszüntetéséről. A moszkvai találkozó ugyanazt a hangnemet mutatta a nemzet­közi helyzetről elhangzott állásfog­lalások sorában, mint amilyen ez év elején Prágából hangzott, a Varsói Szerződés Politikai Ta­nácskozó Testületének állásfogla­lásában. Ennek a megítélésének lényegét fogalmazta meg a közös nyilatkozat, amikor kijelenti: a tagállamok meggyőződése, hogy „s­emmilyen világproblémát — beleértve a szocializmus és a ka­pitalizmus történelmi vitáját is — nem lehet katonai úton megolda­ni”. Befagyasztani! A békés megoldáshoz a moszkvai közös nyilatkozat igen pontos ,­,in­tézkedési tervet” javasol, mégpe­dig valamennyi alapvető fontos­ságú kérdésben, amely a NATO és a Varsói Szerződés viszonyát, a katonai konfrontáció kérdéseit illeti. A legaktuálisabb kérdésre vonatkozó megoldási javaslat: ki­zárni az új amerikai nukleáris ra­kéták telepítését, a meglevő ilyen eszközök számának csökkentését, mégpedig „az egyensúly legalacso­nyabb szinten való biztosítása ér­dekében”. A nyilatkozat ezúttal nem említ konkrét számokat, ada­tokat s ilyen értelemben is tágra nyitja a kaput a megegyezés le­hetőségei előtt — bár messzeme­nően támogatja a már megtett szovjet javaslatokat. A megegye­zés előfeltételéne­k azonban nem ezek elfogadását jelöli meg, hanem a mindkét fél számára elfogadha­tó megállapodást, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének ér­vényesítését. A javaslat második lényeges eleme a nukleáris fegyverkezési verseny pillanatnyi megállítására irányuló intézkedéseket irányozza elő. Két — viszonylag könnyen megvalósítható, bonyolultabb tár­gyalást nem igénylő s ugyanakkor a további lépéseket nagyban meg­könnyítő — lépést tart szükséges­nek: a fegyverkészletek befagyasz­tását (amelyet egyébként a NA­­TO-politikusok egy része is meg­valósíthatónak és szükségesnek tart, az amerikai politikusok is növekvő számban támogatják) és annak a kötelezettségnek nyilvá­nos vállalását, hogy az atomha­talmak nem alkalmaznak elsőnek nukleáris fegyvert. Ilyen kötele­zettséget, mint ismeretes, eddig egyedül a Szovjetunió vállalt, de mindinkább növekszik az a kö­vetelés, hogy Washington — amely a közvélemény megnyugta­tására gyakran emlegeti, hogy nem áll szándékában a nukleáris há­ború megkezdése, bár erre vonat­kozó készenléti tervei, sőt gyakor­lati lépései közismertek — ugyan­csak vállalhatná ezt, ha komo­lyan is gon­dolja, amit mond. A harmadik elem: a prágai nyi­latkozatban foglalt kezdeménye­zések megvalósítása. A Varsói Szerződés javaslatait annak idején nem lehetett közvetlenül elutasí­tani, csak kibúvókat lehetett ke­resni a tárgyalás elől, irreálisnak nevezve azt. A prágai ajánlat mos­tani megismétlése ismételten ta­núsítja, hogy a szerződésben részt vevő országok reálisnak tartják az ilyen tárgyalást, ami egyik felet sem hozná előnytelen helyzetbe s ha nem is járna azonnali, kézzel­fogható leszerelési eredményekkel, legalábbis elősegítené — a többi között a katonai kiadások befa­gyasztásával — a fegyverkezési verseny megállítását, a légkör megjavítását. A NATO hadügymi­niszterei, mint emlékezetes, leg­utóbbi tanácskozásukon figyelem­be sem vették ezt a javaslatot és a kiadások jelentős növelésére tettek ígéretet, egy-két kivétellel. A Varsói Szerződés tagjai ennek ellenére ismételték most meg ajánlatukat, mert megvalósítását közös érdeknek tekintik. Két állásfoglalás­ a nem véletlen az sem, hogy a moszkvai nyilatkozatban fontos helyre került a madridi találkozó sikeres befejezésére vonatkozó fel­hívás. Az európai szocialista or­szágok véleménye szerint ugyanis ma itt van a leginkább reális esély a megegyezésre. A moszkvai Lenin-hegyi tanács­teremből kiadott nyilatkozat alig néhány héttel később került a vi­lág közvéleménye elé, mint a NA­­TO-országok párizsi tanácskozásá­nak dokumentuma. Érdemes ösz­­szevetni a két állásfoglalást. A NATO-dokumentum is megegye­zésről, jó szándékról szól nem egy pontjában — de ezeket vajmi ke­véssé támasztja alá, hiszen konk­rét követelések egyoldalú teljesí­tésétől tesz függővé mindenfajta rendezést, egyoldalú feltételeket szab meg, vádaskodik, és ítéletet mond ki. A moszkvai nyilatkozat viszont nem követel, hanem java­sol, nem egyoldalú, hanem kölcsö­nösen elfogadható megoldásokat ajánl, nem fenyeget, hanem gon­dolkodásra, józan ítéletalkotásra hív fel. S ha utal is a veszélyekre, következményekre, amelyek kon­tinensünket, s az egész világot fe­nyegetik, ezt csak azért teszi, hogy éppen erre a józan ítéletalkotásra ösztönözzön, arra, amit a Varsói Szerződésben részt vevő országok vezetői így fogalmaztak meg: az alkalmat nem szabad elszalasz­tani. KIS CSABA A VARSÓI SZERZŐDÉS ORSZÁGAINAK VEZETŐI Kölcsönösen elfogadható megoldásokat ajánl a moszkvai nyilatkozat MAGYARORSZA­g1 1 9 8 3 /2 7 |||iy|

Next