Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1984-07-01 / 27. szám
Ausztria Hagyományos módon? Tartományi választások tükrében ! Solcier—Sinowatz vita az adóról „Soha nem volt olyan fekete színű a tiroli címeren levő sas, mint napjainkban” — írta a tartományi választás eredményeit elemző cikkében a nyugatnémet Süddeutsche Zeitung. Az utalás nyilvánvaló és találó: a június közepén megtartott választás során a „feketék”, az Osztrák Néppárt jelöltjei eddig soha nem látott arányú győzelmet szereztek Tirolban, s ha lehet, még sötétebbre festették a tartomány hagyományosan „fekete” politikai tájképét. Ez az eredmény még a legderűlátóbb néppártiakat is meglepte. Amikor ugyanis a magyar újságíró a kampány kellős közepén Bécsben járt, az ÖVP magas rangú politikusai ama meggyőződésüknek adtak hangot, hogy „az eddigi tiroli eredményeken már aligha lelhet javítani”. Lehetett. A Néppárt közel 2 százalékkal növelte szavazóinak számát, s 62,8 százalékról 64,6 százalékra lépett fel. Ugyanakkor a szabadságpártiak ka kormánykoalíciót alkotó szocialisták újabb vereséget szenvedtek: az öt évvel ezelőtti 29,2 százalékról 25,3 százalékra estek vissza. Sokak várakozásával ellentétben viszonylag jó eredményt ért el a Szabadság Párt, mert mindössze 0,6 százalékot veszítve 6 százalékon maradt. (Meglepte a választási szakértőket, hogy a Tirolban különösen aktív „zöldek” képtelenek voltak jelentős politikai erővé nőni. Pedig tevékenységükre aligha kínálkozik jobbtartomány, mint Tirol, ahol a tömegturizmus betonblokkjai az Alpok gyönyörű tájaiba való legerőszakosabb beavatkozást jelentik. A „zöldek” ennek ellenére 2,8 százalékon ragadtak le. Ujjból bebizonyosodott, hogy az osztrák lakosság nem rokonszenvezik a környezetvédők programjával, s inkább a hagyományos pártokat részesíti előnyben.) Munkáskamarai voksok Nemcsak azért lehetett a néppártiak sikerére számítani, mert Tirol, hagyományosan is feli ágváruk, hanem azért is, mert az utóbbi hónapokban hozott gazdaságpolitikai intézkedések némileg elkedvetlenítették az osztrákokat, s elégedetlenségüknek Tirolban is hangot adtak. (A választás további jellemzője az volt, hogy Eduard Wallnöfer személyében Ausztria legtapasztaltabb tartományi főnöke vezette a Néppárt kampányát. Wallhöfer 21 év óta áll Tirol élén, személyes befolyása olyan jelentős, hogy sem a szocialisták, sem pedig a szabadságpártiak nem tudtak komoly vetélytársat felvonultatni ellene. Nem lehet véletlen az sem, hogy dr. Fred Sinowatz kancellár a kampány során nem látogatott el Tirolba. Nyilván számított a vereségre, így személyét távol tartotta a nyugati tartománytól — a „tiroli árnyék” így kevésbé eshetett rá.) A tiroli eredményeknek jelképes jelentőségüik van. Ausztriában ugyanis immár a negyedik egymást követő választáson szenvedett súlyos vereséget a kormánykoalíció, s ahogyan aNeue Zürcher Zeitung bécsi tudósítója írta, „ezen Bécsnek el kell gondolkodnia”. Ez a megjegyzés nemcsak a tiroli és az azt megelőző tartományi választási eredmények tükrében tűnik jogosnak. A Sinowatz— Sieger-kormány múlt év májusi hatalomra lépése óta először volt egy országos méretű választási erőpróba: néhány héttel Tirol előtt rendezték meg Ausztriában a munkáskamarai választásokat. A munkások, az alkalmazottak és a közlekedési dolgozók eldöntötték, kik kerüljenek a munkáskamarákba, érdekvédelmi szervezetükbe. A voksoknak már csak azért is tesztjellegük volt, mert az említett három kamarában — ellentétben a mezőgazdák és a kereskedők kamarájával, ahol a Néppárt szilárdan őrzi vezető pozícióját — a szocialisták többségben voltak. Ezúttal azonban megváltozott a helyzet: két kamarában a szocialisták előnye csökkent, egyben pedig el is veszítették vezető helyüket. A szocialisták ezúttal az összes szavazatoknak 58,4 százalékát szerezték meg, az 1949-es első munkáskamarai választások óta a legkevesebbet. (Jellemzésül néhány adat a szocialistákról: 1954 — 68,6 százalék, ,1969 — 68 százalék, 1979 — 64,3 százalék.) A Néppárt az 1979-es 31 százalékról 36,7 százalékra dolgozta föl magát, míg a Szabadság Párt mindössze 2,5 százalékot szerzett. Újabb választások Még érdekesebb, s a politikai közhangulatot hűen jellemző tény, hogy a munkáskamarákban estek vissza leginkább a szocialisták — 6,5 százalékkal. Ezen belül is a nagy iparvidékeken szerepeltek rosszul: Stájerországban 8,2, Bécsben 7,4 százalékot veszítettek. Ugyanakkor a Néppárt 6,1 százalékkal növelte választói számát a munkások körében, ráadásul az alkalmazottaknál első ízben vált a legerősebb csoporttá, csaknem 5 százalékkal kapott többet,mint a szocialisták. Messzemenő következtetéseket természetesen ezekből a tényekből nem szabad levonni, s egyetértenék ezzel a bécsi megfigyelőik is. Az azonban bizonyosra vehető, hogy amennyiben a kormánypártok az idén esedékes további két tartományi választáson — Karintiában és Vorarlbergben — nem tudják stabilizálni helyzetüket, nehéz esztendő vár rájuk 1985-ben. Politikai jelzések Sinowatz kancellárnak és szakértőikörének nyilván az volt az elképzelése, hogy a gazdaság átalakításához, rugalmasabbá tételéhez feltétlenül szükséges lépéseket közvetlenül megválasztása után fogja megtenni. Egyrészt bizonyította ezzel, hogya koalíciós kormányzás körülményei közepette a kisebb kormánypártnak is beleszólása van az ügyekbe — a szabadságpártiak már régebben azon voltak, hogy a kormány hagyjon föl a szociális kiadások állandó emelésével —, másrészt pedig lélektanilag ezt az időpontot találta a legkedvezőbbnek a kellemetlen, a lakosságra terheket rovó bejelentések megtételére. Érthető hát, hogy a kormány népszerűsége csökkent. A szocialisták azonban az ez évi tartományi választások számukra kedvezőtlen eredményei ellenére sem látják sötéten ajövőt. Realistáknak bizonyulnak a „feketék” is, mert arra számítanak, hogy a koalíciós kormányzat helyzete lassan stabilizálódni fog, a mostanihoz hasonlóan látványos választási sikereiket aligha ismételhetik meg. Erre csak akkor volna esélyük, ha a gazdasági helyzet nem javul ma, s ha a kormánykoalíció pártjai között ellentét alakulna ki. Sinowatz kancellár nemrégiben bejelentette, hogy lassú föllendülés kezdődött Ausztriában. Ennek kedvező hatását azonban csak akkor használhatják ki — vallják Bécsben —,ha továbbra is ésszerű döntéseket hoznak. IE „racionális út” járhatóságáról kirobbant vita nemrégiben komoly nézeteltéréseiéhez vezetett Sinowatz és Herbert Salcher pénzügyminiszter között. Vajon a jelenlegi helyzetben szabad-e folytatni a kormányprogramban egyébként rögzített adóemeléseket, pontosabban: meg lehet-e valósítani az adóreformot — hangzottak a kulcskérdések. Olyan időpontban kell választ keresni ezekre, amikor hosszú idő után először tettek közzé kedvező elemzéseket az osztrák gazdaság állapotáról. Sinowatz kancellár elmondta: mind a munkanélküliség, mind pedig az infláció terén jobb eredményeket értek el a vártnál.1984 közepén a munkanélküliség 4,7 százalékos, alacsonyabb a fejlett nyugati országok átlagánál. Bátorítónak tartják, hogy a fiataloknak csupán 3,9 százaléka keres munkát , míg a többi országban éppen az ifjú korosztály jelenti a legnagyobb gondota foglalkoztatás terén.) Az infláció az év közepén 5,5 százalék volt, s bíznak abban, hogy nem emelkedik tovább. Különösen fontosnak tartják, hogy a legjelentősebb gazdaságkutató intézetek módosították a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésüket. Eszerint az idén Ausztria a várt 1,9 százalékos helyett 2,5 százalékos növekedést fog elérni, amely a tartós föllendülés alapját jelentheti. Saicher — aki tiroli SPÖ-vezetőként is azt hangoztatta, hogy „az ígéreteket be kell tartani” — az adóreform mellett tört lándzsát, Sinowatz azonban hosszú csata során meggyőzte őt arról, hogy álljon el tervétől. A kancellárnak két legyet is kellett ütnie egy csapásra. Az ugyanis minden gazdaságpolitikai szakértő számára nyilvánvaló, hogy ha nem viszik véghez az adóreformot, akkor az osztrák gazdaságpolitikában „valami más” kezdődik. (A lényeg: Saicher adóreformja többletbevételt biztosított volna az államnak, amiből főleg szociális juttatásokat fedeztek volna. A terv elejtése azt jelenti, hogy valószínűleg elfordulnak a Kreisky exkancellár által kidolgozott „szociális modell” régi formájától. S bár ez is bizonyos politikai kockázattal jár, az osztrák gazdaság fokozatos átállítása a célszerűséget előtérbe állító új pályára elkerülhetetlen.) A másik tényező: Saicher Kreisky bizalmasa, az exkancellár kormányából Blecha belügyminiszteren kívül már csak ő maradt. Sinowatz egyrészt ezért akarta elkerülni, hogy az adóreformmal együtt a pénzügyminiszter is megbukjon. Másrészt az amúgy is nehéz helyzetben levő kormánykoalíciót nem akarta megterhelni egy kulcspozícióban történő személycserével. Busek ajánlata Az utóbbi hetek további érdekes belpolitikai témája a nagykoalíció volt Ausztriában. A választási eredményekre hivatkozó Néppárt lépten-nyomon hangoztatja, hogy „kész a kormányzati felelősség vállalására”. Erhard Busek, a Néppárt bécsi főnöke konkrét ajánlatot is tettLeopold Gratz polgármesternek arra, hogy alakítsanak nagykoalíciót, mert „a felmerült súlyos problémákat nem lehet hagyományos módon” megoldani. Sokak szerint kísérleti léggömb volt ez a Néppárt részéről. Tervüket azonban a szocialisták bécsi kongresszusa elvetette. Ugyanakkor sokat sejtetett a Néppárt gazdasági vezéregyéniségének, Graffnak a nyilatkozata. Az energiakérdésről és amunkaidő tervezett csökkentéséről szólva kijelentette: „Ha akarnak, a szocialisták megtalálnak minket, s tárgyalhatunk”. OLTVÁNYI TAMÁS SALCHER NYILATKOZIK „Az Ígéreteket be kell tartani" MAGYARORSZÁG 1984/27