Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1984-07-01 / 27. szám
A Közös Piac tíz tagországának legújabb csúcsértekezlete június25-én és 26-án rendkívül vonzó környezetben zajlott le, és az angol pénzügyi hozzájárulás vitájának megoldásával végződött. A környezet önmagában véve inkább történelmi és művészi értékeket sugallt, és nem sok köze volt ahhoz a rendkívül kemény és nyílt összecsapás-sorozathoz, ami pénzügyi és politikai kérdésekben szembe állította egymással a nyugat-európai integráció tagországainak vezetőit. A tanácskozást Fontainebleau kastélyában tartották, abban a Párizs közelében levő palotában, amely hajdani francia királyok, I. Ferenc és IV.Henrik kedvenc tartózkodási helye volt. Amikor még az első nap vége felé a vitás pénzügyi kérdéseket a kormányfők nagyvonalú mozdulattal áttolták a külügyminiszterekhez , a vita a közeli Barbizoniban folytatódott, a művészettörténet részévé vált egykori festőiskola színhelyén, abban a szállodában, ahol a festők egy része lakott, ahol a magyar Paál László emlékét is márványtábla örökíti meg. (Más kérdés, hogy ezen a vacsorán „a hely szelleme” akkor még alkalmatlannak bizonyult az ellentétek enyhítésére.) Két kudarc után A mostani csúcsértekezlet megfelelő politikai távlatba történő helyezéséhez elengedhetetlen az az előzetes megjegyzés, hogy a Közös Piac koporsóját publicisták és politikusok már több ízben elkészítették, holttest azonban nem került belé. A koporsóácsolók általában túlértékelték az integráció tagállamai között fennálló tényleges ellentéteket. Ezt a túlértékelést kétségtelenül megkönnyítette, sőt ösztönözte a viták rendkívül nyílt, sokszor brutális jellege, s az, hogy belpolitikai okokból az egyes résztvevők a maguk nemzeti érdekeit következetesen az integráció (persze csak elméletileg meghatározott) érdekei fölé helyezték. Hasonlóképpen megkönnyítette a túlértékelést az, hogy a vita minden rezzenése áthaladt a tömegkommunikáció csatornáin és így a nyílt információáramlás következtében tényleges ellentétek dramatizált formában kerültek a nagyközönség elé. Mindennek ellenére tudomásul kell venni: a most ismétmegerősített történelmi tapasztalat az, hogy aKözös Piac életképes integráció, amelynek tagországai nagy kompromisszumkészséget mutattak, s amely konfliktusokon és vitákon keresztül halad (illetve néha botorkál) előre. Ezt előrebocsátva, tagadhatatlan, hogy a Közös Piac válsága az utóbbi években elmélyült, s ezen a mostani részsiker sem változtat. Az integrációt (mint minden integrációs szervezetet) a fellendülési időszak „testére” szabták. A válság, a konjunkturális visszaesés óhatatlanul kiélezte a tagállamok közötti gazdasági ellentéteket, és ennek természetes következménye a nemzeti álláspontok erőteljesebb öszecsapása. A dolog lényegét tekintve ez volt a magyarázata annak, hogy a két legutóbbi csúcsértekezlet (Athénban, illetve idén március végén Brüsszelben) teljes kudarccal végződött. A Fontaineblau kastélyában eltöltött 48 óra ésszerű mérlegét csak úgy vonhatjuk meg, ha felrajzoljuk, milyen konfliktusokat örökölt ez a konferencia két, kudarcot vallott elődjétől. A sikertelenség alapvető oka eddig az volt, hogy Anglia határozottan és makacsul követelte a Közös Piac agrárpolitikájának megváltoztatását. Ez az agrárpolitika a Tízek közös költségvetésének oroszlánrészét emészti fel. Eredménye nagy vonalakban úgy foglalható össze, hogy Nyugat- Európában rendkívül termelékeny, sőt egyes területeken nagyarányú túltermelést produkáló mezőgazdaság bontakozott ki. Ennek a mezőgazdaságnak a szubvencionálására folyik el a közös pénz legnagyobb része. A csúcs sikeres befejezésének pillanatában is úgy számoltak, hogy a költségvetés kora őszre kimerül , ha nem sikerül valamilyen áthidaló pénzügyireform-megoldást kidolgozni. A költségvetési problematika szorosan összefüggött a már említett angol követelésekkel. A Közös Piac egész költségvetési szerkezete ugyanis annak idején úgy formálódott, hogy a mezőgazdasági exportőr országok számára nyújtott kedvező lehetőségeket. Ennek eredményeképpenaz angol belépés előtt az NSZK-ból a „Mianya”, Bonn hordozta a legnagyobb költségvetési terheket. Az NSZK ezt (részben rendkívüli gazdasági ereje következtében, részben sajátos politikai helyzete és a francia— nyugatnémet viszony ápolása érdekében) elviselte. Nagy-Britanniát ilyen meggondolások nem befolyásolták. Politikai elképzelések A mostani konferencia előtt Mitterand francia elnök rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy ezt az egész pénzügyi-költségvetési komplexumot lehetőleg háttérbe szorítsa. Mitterrand, aki a csúcsértekezlet után szinte azonnal átadja a Közös Piac elnöki tisztét soron következő utódjának — elsősorban úgy akarta lezárni a maga elnöki periódusát, mint Nyugat- Európa politikai egységének építője.Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a francia államfő immár hosszú hónapok óta szorgalmazta a NATO úgynevezett „európai pillérének” megszilárdítását. Ezt a törekvést sokféleképpen lehetett értelmezni. Fel lehetet fogni úgy is, mint Nyugat- Európa politikai-katonai „önállósodási” tendenciáinak ösztönzését a NATO keretein belül. Ugyanakkor ez a francia politikai áramlat következményeiben egy sor, enyhén szólva kérdéses és potenciálisan veszélyes akcióhoz is vezethet. Az egész koncepció óhatatlanul feltételezi ugyanis az európai NATO-tagállamok hagyományos haderőinek megerősítését, valamint azt, hogy az NSZK-t az eddiginél direktebb formában és szorosabban vonják be az összehangolt katonapolitikai és bizonsági intézkedések meghatározásába". Az említett törekvésen belül, Mitterrand arra törekedett, hogy a tagországok lehetőleg kötelezzék el magukat a többségi szavazás útján történődöntéshozatal elve mellett, ami a Piac „nemzetek fölötti” jellegét erősítené, és a politikai egység kiépítésének első intézményes részeként állítsák fel az integráció állandó titkárságát. Mindez egyelőre nem kapott helyet a határozatokban. A végeredmény megítéléséhez szükséges előzmények közé tartozik még, hogy közvetlenül a mostani csúcs előtt tartották a Közös Piac parlamentjének választásait. Ezek ugyan elsősorban az egyes országokbelpolitikai erőviszonyait mérték fel , de óhatatlanul befolyásolták a csúcs résztvevőinek mozgási szabadságát. Valójában a három legfontosabb kormány mindegyike meggyengült az Európa parlament választásain. (Mitterrand pozícióvesztesége azonban kétségtelenül érzékenyebb volt, mint Kohl kancelláré vagy Thatcher asszonyé.) E választások után sok politikai spekuláció látott napvilágot arról, hogy az eredmény miképpen befolyásolja majd a résztvevők magatartását. A tények az mutatják, hogy a kompromisszum és kiegyezés irányába tolta az értekezletet , miután a külügyminiszerek első sikertelen kísérlete után végül mégismegegyezés született az angol hozzájárulás problémájáról. A mostani megállapodás szerint Anglia ebben az esztendőben mintegy 800 millió dollár értékű visszatérítéstkap. A jövő esztendőtől kezdve nem fix összegben határoztákmeg a visszatérítést, hanem az angol befizetés és a közös kasszából történő angol pénzfelvétel közötti különbség (tehát az angol deficit) arányában. A visszafizetési arányt 66 százalékban állapították meg. A mennyiséget illetően az ideiösszeg megfelel annak, amit Thatcher asszony márciusban elfogadott volna. A következő évekre vonatkozóan a visszatérítés némileg kevesebb a márciusi angol igényeknél. Ezt azonban Anglia szemében kiegyenlíti, hogy bizonyos automatizmust állapítottak meg — tehát nem kell a vitát minden esztendőben újra kezdeni. (Elképzelhető, hogy az értelmezés körül még felbukkannak nézeteltérések. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a következő néhány évre ez a probléma rendezettnek tekinthető.) Az alku létrejön Érthető módon a kiegyezés megjavította a konferencia légkörét. Egyben eltakarta azt a tényt hogy Mitterrand alapvető szándéka — a Közös Piac politikai továbbfejlesztésének középpontjába állítása — voltaképpen nem sikerült. Az eredményes kompromiszszum kidolgozása felemésztette az időt és energiát. A politikai (és értelemszerűen katonai) együttműködésre vonatkozó tervekre csak az utolsó ülésen jutott néhány óra, így is világos azonban, hogy a Közös Piac túljutott egy igen komoly akadályon. Várható, hogy mielőtt komolyabb formában napirendre kerülne az úgynevezett „nyugateurópai politikai egység” intézményes megszilárdítása, viszonylag gyorsan megállapodás születhet olyan kérdésekben, mint a közös „európai útlevél”, a személyi és áruforgalom egyszerűsítése, vagy a politikai funkciókat ellátó (a franciák által már korábban javasolt) politikai titkárság létrehozása. Az is joggal feltételezhető, hogy a korábbi két, kudarcot vallott csúcs utánitól eltérő,• kompromisszumos légkörben könnyebbé válik Spanyolország és Portugália csatlakozása. Mitterrand — mielőtt felkelne „második elnöki székéből” — közös piaci elnökségénekutolsó napjait Madridban és Lisszaboniban tölti a még meglevő akadályok elhárítására. E pillanatban bizonyosnak látszik, hogy 1986 januárjától kezdve a Közös Piacnak immár 12 tagja lesz. Az lényegesen kevésbé világos, miképpen formálódik tovább az integráció politikai tartalma. Erre vonatkozólag „alighanem a hosszú évek óta ,jégszekrényben” tartott Nyugat-európai Unió őszre tervezett ülése nyújtmajd felvilágosítást. GÖMÖRI ENDRE Közös piaci csúcs Kézfogás a kastélyban Az „angol vita” megoldása Nyitott politikai kérdések ! A BRIT KORMÁNYFŐ A CSÚCSÉRTEKEZLETEN A Közös Piac koporsóját már több ízben elkészítették ! MAGYARORSZÁG 1984/21