Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-05 / 1. szám
Szovjetunió Országos vita Nyilvánosság szerepének növelése • Folyamatos személyi változások „Talán gyengébbek lettünk attól, hogy a Központi Bizottság 1985. áprilisi ülésén nyíltan beszéltünk az országhelyzetéről ?” E kérdést a közelmúltban Jegor Ligacsov, az SZKP PB tagja, a KB titkára tette fel a Kommunyiszt című folyóiratban, s válasza egyértelmű „nem” volt. A kongresszusra készülő szovjet párt beszámoló-választási időszakát, a vitára közreadott dokumentumtervezeteket értékelte, s kérdése szellemében nyílt, kritikus párbeszédet sürgetett, ő is érzékeltette persze, hogy nem könnyű, ütközésektől kísért folyamatról van szó. Februári kongresszus előtt Arra utalt, hogy a Központi Bizottság irányvonala, amelynek célja határozottan leküzdeni mindazt, ami elavult, ami akadályozza a társadalom előrehaladását, széles alulról jövő támogatást élvez, s eztaz irányvonalat a jövőben következetesen folytatni kell. Ugyanakkor azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy a megindult változások nem adnak okot megnyugvásra; „akadnak még emberek, akik a régihez való viszszatérés reményét dédelgetik”, s köztük vezető állásúak, akik — Ligacsov szavai szerint — csak úgy tesznek, mintha átalakítanák munkájukat, valójában pedig régi módon, kezdeményezés nélkül, s csak attól az egyetlen szabálytól vezetve folytatják tevékenységüket, hogy „csak baj ne legyen belőle”. Ez a párt elméleti-politikai folyóiratában napvilágot látott elemzés könnyíti az eligazodást a Szovjetunióban zajló folyamatokban. Akár az „átmeneti” jelző is használható jellemzésükre, hiszen most végül is az elméleti és gyakorlati újítás igényével meghirdetett „ütemgyorsítás” koncepciója kereteinek kijelölése, részletekre bontása folyik. Két hónap választja el az országot az SZKP 27. kongresszusától s zárószakaszába lépett a legfelső pártfórumot rendszeresen megelőző beszámoló-választási időszak. Területi és határterületi pártkonferenciák zajlanak sorozatban, átnyúlva még januárra is. A párt felépítéséből következően egyes szövetségi köztársaságokban még ezeket követik majd a helyi pártkongresszusok, amelyeken megválasztják az SZKP kongresszusán részt vevő küldötteket. Az Oroszországi Föderációban — itt nincs saját párt — már e mostani tanácskozások hivatottak dönteni, kiikképviseljék az egyes vidékeket a kongresszuson. Jóllehet az összegzések még érthetően váratnak magukra, időről időre a párt irányító testületei, vezetői szolgálnak értékeléssel. Fokozott aktivitás, szókimondó, bíráló szellem — vissza-visszatérő megfogalmazások ezek, melyek persze, mint az ilyen részletes sajtóbeszámolókból kitűnik, korántsem érvényesülnek mindenhol. Képet alkotni, ha csak töredékeset is, elegendő eset kínálkozik. A Szovjetszkaja Rosszija című lap a penzai területi, pártkonferenciáról tudósítva elsősorban a vitában elhangzott kritikus megjegyzésekre figyelt fel. E terület nem egyedi sajátosságaként említette, hogy miközben az idén záruló ötéves terv ipari, munkatermelékenységi céljait egészében még túl is szárnyalják, minden harmadik vállalat elmaradt céljaitól, nem teljesíti szállítási szerződéseit, s az utolsó évben (vagyis 1985-ben) a fejlődés üteme kétszer volt kisebb, mint 1982—84 átlagában. Nem teljesültek a mezőgazdasági célok sem, főleg a gabonatermesztésben, a hektáronkénti termésátlagok öt mázsával kisebbek a tervezettnél. Sokan sokfelől közelítették meg e gondok okait, s nem érdektelen látni, ki mit hozott fel a vitában. Egy kolhoz fejőnője az állattenyésztésben dolgozók nehéz körülményeiről, fizikai terheiről beszélt, s annyit fűzött hozzá, hogy ők csak a televízióban látnak fehér köpenyes, modern feltételek között dolgozó szakmabelieket, náluk legfeljebb annyi változott, hogy jobbfajta gumicsizmáikat kapták. • Válaszok keresése Egy hatalmas nehézipari üzem igazgatója figyelmeztetett rá: bizonyos párt és gazdasági vezetők, ahelyett, hogy jobban szerveznék a munkát, használnák ki a munkaidőt, segélykérő leveleket írogatnak, s a területi pártbizottság támogatja őket. A vállalat az idén 41 ezer munkanapot vesztett, nem elsősorban lógások miatt, hanem azért, mert például a városi tanács egyszerűen embereket követelt az év végén szokás szerint hajrázó építőipari vállalatok kisegítésére. 46 olyan határozatot küldtek nekik, amelyben a termelésihez egyáltalán nem kötődő munkára vontak el dolgozókat. Kolhoztag bírálta igen élesen a munkaversenyek formalizmusát, mert hetven különféle, felülről előírt mutató szerint kell teljesíteniük. „Számítógépek vagyunk, hogy mind fejben tartsuk?” — kérdezte a jelenlevőket. Egy elektronikus számítógépeket gyártó üzemmunkása megint mást hozott szóba. Megjönnek Moszkvából a modern programvezérlésű megmunkáló gépek, de amikor összeszerelnék, kiderül, valami hiányzik. A szállító üzemből egy más vitán hat javítóbrigád érkezik, s persze mindig elismerik a hibáikat. De vajon ez mit segít, egyáltalán milyen bizalmuk lehet az embereknek az új gépek iránt? Egy a sok közül csupán e penzai példa. Maga az országos vita jószerivel a társadalom, a gazdaság valamennyi részterületét átfogja, az eredmények nyugtázása mellett számtalan apróbbnagyobb visszásságot, gondot érint. Ezek ellen fellépni az elfogadott álláspont szerint csakis a nyilvánosság bővítésével, szerepének növelésével lehet. Olyan légkör kialakítása a kívánatos, amely a valóságos helyzetértékelést segíti. A Szovjetszkaja Rosszija egyik közelmúltbeli vezércikke azon tűnődött el, hogy a „megszépítés miért válhatott csaknem normává”. Választ keresve ezt nem pusztán egyes vezetőik sajátos magatartásának rovására írta, azt vetette fel, hogy helyi, ágazati érdekek, a gazdasági viszonyok gyengéi diktálják saját szabályukat, akarva-akaratlanul hamis útra tolnak embereket. „Nem kell beszélni bajokról, megmutatni azokat, mert egészében nálunk jól mennek a dolgok”, „nem szabad a negatív tényekkel elkeseríteni a vezetést” — ilyen és hasonló érveket idéz a lap, s annyit fűz hozzá, hogy gyakran az ilyen nézeteket vallók, még ha elismerik is a bírálatot, erejüket, figyelmüket nem a gondokra összpontosítják, hanem különféle kibúvó manőverekre. Márpedig — mint e lap írta — a párt nem pusztán grandiózus célokat tűz maga elé, hanem azokat s más módszerekkel akarja elérni, s ehhez határozottan le kell számolni a „megszépítéssel”, a mundér becsületének védelmezésével, a „féligazságokkal”, az elhallgatás gyakorlatával. Annál is inkább, mert az effajta rutin szerfölött komoly megpróbáltatásoknak teszi ki a mostanában sok területen színre lépő új vezetőket. Követelmények A kádermunka, a párt-, állami-, gazdasági vezető tisztségeket betöltőkkel szembeni követelmények növekedése változatlanul a központi feladatok egyike, s az SZKP-nak a pártkonferenciákon részt vevő legmagasabb vezetői sohasem mulasztják el, hogy kitérjenek rá. Legutóbb Vitalij Vorotnyikov FB-tag, az Orosz Föderáció miniszterelnöke Tulában mondta: a jelenlegi legfontosabb feladat: minden eszközzel elérni fentről lefelé, hogy az élet diktálta új követelményeknek megfelelően gyökeresen megváltozzék a káderek tevékenysége, gondolkodása, munkastílusa. Jegor Ligacsov pedig Bakuban említette meg, hogy a társadalomban megindult változások lényegének felel meg: a tapasztalt vezetőkkel való takarékoskodás egyesítése friss erők beáramlásával a választott testületekbe, a gazdaságirányítás szférájába. Ám azt sem titkolta, hogy ez korántsem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert átgondolt magatartást kíván. Ugyanakkor több helyen a párt elgondolásaitól változatlanul eltérő, idegen szempontok szerint hoznak döntéseket. Az emberek megismerését ismeretséggel, tömegkapcsolataikat személyes kapcsolatokkal cserélik fel, szervezni tudókhelyett hallgatni tudókat keresnek, s ebből a talajból táplálkozik a karrierizmus és az összefonódás. Cserék a csúcsokon A káderpolitika nemcsak szavakban kap ilyen nagy teret, most már hónapok óta folyamatosnak mondhatók a személyi változások. A kormányzati posztokon decemberben a már korábbi nagyszabású cseréket újabbak követték. Az 58 éves Jurij Katalin, az állami munkaügyi és szociális bizottság eddigi elnöke kapott miniszterelnök-helyettesi kinevezést. Az 58 éves Borisz Gosztyev, aki eddig a KB gazdasági osztályát vezette, a pénzügyminiszteri, míg az 58 éves Mihail Scsadov a szénbányászati miniszteri tisztséget tölti be. Új elnöke van a televízió- és rádióbizottságnak a 61 éves Alekszandr Akszjonov személyében, aki 1983 óta a Szovjetunió varsói nagykövete volt. A személycserék a párttisztségekben is folynak. December végén a moszkvai városi pártbizottság eddigi első titkára, a 71 éves Viktor Grisán, az SZKP PB tagja nyugdíjba ment. 18 éven át állt a moszkvai pártvezetés élén. A városi pártplénumon, amelyen Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is jelen volt, Borisz Jelcint, a Központi Bizottság 54 éves titkárát választották meg Grisin utódjának. Jelcin szakmája mérnök, s az idén június végén lett a KB titkára. December közepén még ebben a tisztségében vett részt a taskenti városi pártértekezleten, s utána a televíziónak rögtönözve adott nyilatkozatában igen energikusan, közérthetően, kritikusan adta közre tapasztalatait. E változások sorába tartozik, hogy ugyancsak decemberben kétközép-ázsiai köztársaságban, Tadzsikisztnábann és Türkmenisztánban választottak új első titkárt a párt élére. Az előbbiben Kahar Mahkamov korábbi helyi miniszterelnök, az utóbbiban pedig a 45 éves Nijazov — ugyancsak kormányfő — került e tisztségbe. Ez utóbbi kapcsán érdemes utalni rá, hogy a korábbi hónapokban a Pravda személyében is bírálta a türkmén párt eddigi első titkárát a köztársaság gyapottermesztésének gondjai miatt. Változások voltak Kazahsztánban is; itt új központi bizottsági titkárt választottak. Az elképzelés éppen az — miként Vitalij Vorotnyikov említette —, hogy tehetséges, energikus vezetők formálódásához feltételeket teremtve, a párt mind nagyobb jelentőséget tulajdonít a szakmai hozzáértésnek, az új iránti fogékonyságnak, a döntésvállalási felelősségnek. ZALAI ISTVÁN BORISZ JELCIN A jelenlegi legfontosabb feladat MAGYARORSZÁG 1986/1