Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-05 / 1. szám

Szovjetunió Országos vita Nyilvánosság szerepének növelése • Folyamatos személyi változások „Talán gyengébbek lettünk at­tól, hogy a Központi Bizottság 1985. áprilisi ülésén nyíltan be­széltünk az ország­­helyzetéről ?” E kérdést a közelmúltban Jegor Ligacsov, az SZKP PB tagja, a KB titkára tette fel a Kommu­­nyiszt című folyóiratban, s válasza egyértelmű „nem” volt. A kong­resszusra készülő szovjet párt be­számoló-választási időszakát, a vitára közreadott dokumentumter­vezeteket értékelte, s kérdése szellemében nyílt, kritikus párbe­szédet sürgetett, ő is érzékeltette persze, hogy nem könnyű, ütkö­zésektől kísért folyamatról van szó. Februári kongresszus előtt Arra utalt, hogy a Központi Bi­zottság irányvonala, amelynek célja határozottan leküzdeni mind­azt, ami elavult, ami akadályoz­­za a társadalom előrehaladását, széles alulról jövő támogatást él­vez, s ezt­­az irányvonalat a jö­vőben következetesen folytatni kell. Ugyanakkor azt sem mulasz­totta el megjegyezni, hogy a meg­indult változások nem adnak okot megnyugvásra; „akadnak még em­berek, akik a régihez való visz­­szatérés reményét dédelgetik”, s köztük vezető állásúak, akik — Ligacsov szavai szerint — csak úgy tesznek, mintha átalakítanák munkájukat, valójában pedig ré­gi módon, kezdeményezés nélkül, s csak attól az egyetlen szabály­tól vezetve folytatják tevékenysé­güket, hogy „csak baj ne legyen belőle”. Ez a párt elméleti-politikai fo­lyóiratában napvilágot látott elem­zés könnyíti az eligazodást a Szovjetunióban zajló folyamatok­ban. Akár az „átmeneti” jelző is használható jellemzésükre, hiszen most végül is az elméleti és gya­korlati újítás igényével meghir­detett „ütemgyorsítás” koncepció­ja kereteinek kijelölése, részle­tekre bontása folyik. Két hónap választja el az or­szágot az SZKP 27. kongresszusá­tól s zárószakaszába lépett a leg­felső pártfórumot rendszeresen megelőző beszámoló-választási időszak. Területi és határterületi pártkonferenciák zajlanak soro­zatban, átnyúlva még januárra is. A párt felépítéséből következően egyes szövetségi köztársaságokban még ezeket követik majd a helyi pártkongresszusok, amelyeken megválasztják az SZKP kong­resszusán részt vevő küldötteket. Az Oroszországi Föderációban — itt nincs saját párt — már e mostani tanácskozások hivatot­tak dönteni, kiik­­képviseljék az egyes vidékeket a kongresszuson. Jóllehet az összegzések még ért­hetően váratnak magukra, időről időre a párt irányító testületei, vezetői szolgálnak értékeléssel. Fokozott aktivitás, szókimondó, bíráló szellem — vissza-visszaté­rő megfogalmazások ezek, melyek persze, mint az ilyen részletes saj­tóbeszámolókból kitűnik, koránt­sem érvényesülnek mindenhol. Képet alkotni, ha csak töredé­keset is, elegendő eset kínálkozik. A Szovjetszkaja Rosszija című lap a penzai területi, pártkonfe­renciáról tudósítva elsősorban a vitában elhangzott kritikus meg­jegyzésekre figyelt fel. E terület nem egyedi sajátosságaként emlí­tette, hogy miközben az idén zá­ruló ötéves terv ipari, munkater­melékenységi céljait egészében még túl is szárnyalják, minden harmadik vállalat elmaradt cél­jaitól, nem teljesíti szállítási szer­ződéseit, s az utolsó évben (vagyis 1985-ben) a fejlődés üteme kétszer volt kisebb, mint 1982—84 átla­gában. Nem teljesültek a mező­gazdasági célok sem, főleg a ga­bonatermesztésben, a hektáron­kénti termésátlagok öt mázsával kisebbek a tervezettnél. Sokan sokfelől közelítették meg e gondok okait, s nem érdektelen látni, ki mit hozott fel a vitá­ban. Egy kolhoz fejőnője az állat­­tenyésztésben dolgozók nehéz kö­rülményeiről, fizikai terheiről be­szélt, s annyit fűzött hozzá, hogy ők csak a televízióban látnak fe­hér köpenyes, modern feltételek között dolgozó szakmabelieket, náluk legfeljebb annyi változott, hogy jobbfajta gumicsizmáikat kapták. • Válaszok keresése Egy hatalmas nehézipari üzem igazgatója figyelmeztetett rá: bi­zonyos párt és gazdasági veze­tők, ahelyett, hogy jobban szer­veznék a munkát, használnák ki a munkaidőt, segélykérő leveleket írogatnak, s a területi pártbizott­ság támogatja őket. A vállalat az idén 41 ezer munkanapot vesz­tett, nem elsősorban lógások miatt, hanem azért, mert például a városi tanács egyszerűen embe­reket követelt az év végén szokás szerint hajrázó építőipari vállala­tok kisegítésére. 46 olyan hatá­rozatot küldtek nekik, amelyben a termelésihez egyáltalán nem kö­tődő munkára vontak el dolgo­zókat. Kolhoztag bírálta igen élesen a munka­versenyek formalizmusát, mert hetven különféle, felülről előírt mutató szerint kell teljesí­teniük. „Számítógépek vagyunk, hogy mind fejben tartsuk?” — kérdezte a jelenlevőket. Egy elektronikus számítógépe­ket gyártó üzem­­munkása megint mást hozott szóba. Megjönnek Moszkvából a modern program­vezérlésű megmunkáló gépek, de amikor összeszerelnék, kiderül, valami hiányzik. A szállító üzem­ből egy más vitán hat javítóbrigád érkezik, s pers­ze mindig elisme­rik a hibáikat. De vajon ez mit segít, egyáltalán milyen bizalmuk lehet az embereknek az új gépek iránt? Egy a sok közül csupán e pen­zai példa. Maga az országos vi­ta jószerivel a társadalom, a gaz­daság valamennyi részterületét átfogja, az eredmények nyugtá­zása mellett számtalan apróbb­­nagyobb visszásságot, gondot érint. Ezek ellen fellépni az elfogadott álláspont szerint csakis a nyil­vánosság bővítésével, szerepének növelésével lehet. Olyan légkör kialakítása a kívánatos, amely a valóságos helyzetértékelést segíti. A Szovjetszkaja Rosszija egyik közelmúltbeli vezércikke azon tű­nődött el, hogy a „megszépítés miért válhatott csaknem normá­vá”. Választ keresve ezt nem pusztán egyes vezetőik sajátos ma­gatartásának rovására írta, azt vetette fel, hogy helyi, ágazati ér­dekek, a gazdasági viszonyok gyengéi diktálják saját szabályu­kat, akarva-akaratlanul hamis út­ra tolnak embereket. „Nem kell beszélni bajokról, megmutatni azokat, mert egészében nálunk jól mennek a dolgok”, „nem szabad a negatív tényekkel elkeseríteni a vezetést” — ilyen és hasonló ér­veket idéz a lap, s annyit fűz hozzá, hogy gyakran az ilyen né­zeteket vallók, még ha elismerik is a bírálatot, erejüket, figyelmüket nem a gondokra összpontosítják, hanem különféle kibúvó manőve­rekre. Márpedig — mint e lap írta — a párt nem pusztán gran­diózus célokat tűz maga elé, ha­nem azokat s más módszerekkel akarja elérni, s ehhez határozot­tan le kell számolni a „megszé­pítéssel”, a mundér becsületének védelmezésével, a „féligazságok­kal”, az elhallgatás gyakorlatával. Annál is inkább, mert az effajta rutin szerfölött komoly megpró­báltatásoknak teszi ki a mosta­nában sok területen színre lépő új vezetőket. Követelmények A kádermunka, a párt-, állami-, gazdasági vezető tisztségeket be­töltőkkel szembeni követelmé­nyek növekedése változatlanul a központi feladatok egyike, s az SZKP-nak a pá­rtkonferenciákon részt vevő legmagasabb vezetői so­hasem mulasztják el, hogy kitér­jenek rá. Legutóbb Vitalij Vorot­­nyikov FB-tag, az Orosz Föde­ráció miniszterelnöke Tulában mondta: a jelenlegi legfontosabb feladat: minden eszközzel elérni fentről lefelé, hogy az élet dik­tálta új követelményeknek meg­felelően gyökeresen megváltozzék a káderek tevékenysége, gondolko­dása, munkastílusa. Jegor Ligacsov pedig Bakuban említette meg, hogy a társadalom­ban megindult változások lénye­gének felel meg: a tapasztalt ve­zetőkkel való takarékoskodás egyesítése friss erők beáramlásá­val a választott testületekbe, a gazdaságirányítás szférájába. Ám azt sem titkolta, hogy ez koránt­sem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert átgondolt maga­tartást kíván. Ugyanakkor több helyen a párt elgondolásaitól vál­tozatlanul eltérő, idegen szempon­tok szerint hoznak döntéseket. Az emberek megismerését ismeretség­gel, tömegkapcsolata­ikat személyes kapcsolatokkal cserélik fel, szer­vezni tudók­­helyett hallgatni tu­dókat keresnek, s ebből a talaj­ból táplálkozik a karrierizmus és az összefonódás. Cserék a csúcsokon A káderpolitika nemcsak sza­vakban kap ilyen nagy teret, most már hónapok óta folyamatosnak mondhatók a személyi változások. A kormányzati posztokon decem­berben a már korábbi nagyszabá­sú cseréket újabbak követték. Az 58 éves Jurij Katalin, az állami munkaügyi és szociális bizottság eddigi elnöke kapott miniszterel­nök-helyettesi kinevezést. Az 58 éves Borisz Gosztyev, aki eddig a KB gazdasági osztályát vezette, a pénzügyminiszteri, míg az 58 éves Mihail Scsadov a szénbányászati miniszteri tisztséget tölti be. Új elnöke van a televízió- és rádió­­bizottságnak a 61 éves Alekszandr Akszjonov személyében, aki 1983 óta a Szovjetunió varsói nagykö­vete volt. A személycserék a párttisztsé­gekben is folynak. December vé­gén a moszkvai városi pártbi­zottság eddigi első titkára, a 71 éves Viktor Grisán, az SZKP PB tagja nyugdíjba ment. 18 éven át állt a moszkvai pártvezetés élén. A városi pártplénumon, amelyen Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is jelen volt, Borisz Jel­cint, a Központi Bizottság 54 éves titkárát választották meg Grisin utódjának. Jelcin szakmája mér­nök, s az idén június végén lett a KB titkára. December közepén még ebben a tisztségében vett részt a taskenti városi pártérte­kezleten, s utána a televíziónak rögtönözve adott nyilatkozatában igen energikusan, közérthetően, kritikusan adta közre tapasztala­tait. E változások sorába tartozik, hogy ugyancsak decemberben két­­közép-ázsiai köztársaságban, Ta­­dzsikisztnábann és Türkmenisztán­ban választottak új első titkárt a párt élére. Az előbbiben Kahar Mahkamov korábbi helyi minisz­terelnök, az utóbbiban pedig a 45 éves Nijazov — ugyancsak kormányfő — került e tisztségbe. Ez utóbbi kapcsán érdemes utal­ni rá, hogy a korábbi hónapok­ban a Pravda személyében is bí­rálta a türkmén párt eddigi első titkárát a köztársaság gyapotter­mesztésének gondjai miatt. Válto­zások voltak Kazahsztánban is; itt új központi bizottsági titkárt vá­lasztottak. Az elképzelés éppen az — miként Vitalij Vorotnyikov említette —, hogy tehetséges, energikus vezetők formálódásához feltételeket teremtve, a párt mind nagyobb jelentőséget tulajdonít a szakmai hozzáértésnek, az új irán­ti fogékonyságnak, a döntésválla­lási felelősségnek. ZALAI ISTVÁN BORISZ JELCIN A jelenlegi legfontosabb feladat MAGYARORSZÁG 1986/1

Next