Magyarország, 1993. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1993-01-01 / 1. szám

BELPOLITIKA 1. Hallatlanul gyorsan elrohant az 1992-es esztendő, és eseményekben rendkívül gazdag volt. Egymást váltották a rendkívül fontos külpolitikai, belpolitikai, gazda­ságpolitikai történések, néha olyan gyorsan, hogy alig lehetett velük lépést tartani. Meghatározó jelentőségűnek tartom, hogy minden feszítő külpolitikai és belső gaz­dasági gond ellenére az ország működőképes. Mondom ezt annak tudatában is, hogy számos probléma van, a lakosság jelentős részének csökkent az év folyamán az életszínvonala, megnövekedett a munkanélküliek száma. Mindezzel együtt, úgy vélem, történelmi léptékkel mérve is fontos, hogy eredményesen jutott túl a válasz­tási ciklus félidején a több mint négy évtized után először szabadon megválasztott magyar kormány. 2. Negatívumnak tartom, hogy az idő szorításában sokszor nincs alkalom egyes munkafolyamatok következetes végigvitelére. Szerencsére a tudatosan beépített biz­tonsági pontok azért az esetek nagy részében sikerrel működnek, így sikerült meg­akadályozni azt, hogy visszaadjuk egy külföldi kormányfőnek ugyanazt az ajándé­kot, amit egy félórával korábban ő küldött a magyar miniszterelnöknek. Változatla­nul problémának tartom a korábban együtt gondolkodó értelmiségi körök széthullá­sát. Idetartozik az a kellemetlen emlék, amikor egy régi ismerősömet felhívtam tele­fonon, és ő pusztán azért nem akart szóba állni velem, mert kormánytisztviselőként dolgozom. 3. Természetesen ez az év is hozott személyes örömöket és problémákat. Miután a magánélet meglehetősen korlátozott, így a személyes örömök is inkább szakmai téren jelentkeznek, például egy olyan, nem tudatos, születésnapi ajándékban, hogy július 10-én néhány perccel éjfél után Helsinkiben a szállodai szobában felhívott a főnököm, és megköszönte az aznapi tárgyalások előkészítését. Szakmailag az esz­tendő legfontosabb és saját munkánkat is eredményesen értékelő eseményének azt a tárgyalássorozatot tartom, amely Borisz Jelcin budapesti látogatásával zárult le. 4. A karácsony a család együttlétét jelenti, ezen kívül a szeretet és a megbékélés gondolatát. 1. Kutyarossz év volt... Olyan ez, mint egy hajó, amely meg van lékelve..., ezt az előző rendszer elintézte, hogy át legyen keresztül-kasul lyuggatva, és nem is tu­dom, hogy lehet ezt reparálni. A kormányzat emberfeletti erőfeszítéseket próbál ten­ni, de ehhez kellene a hajó legénységének a részvétele is, és azok segítsége, akik ezen a Magyarország nevű hajón utaznak. A lakosság — a tengerészek és az utasok — részvétele, úgy érzem, hogy igen kevés. Szárnyaszegett. Egyszerűen olyan nyo­mott a hangulata ennek az emberrakománynak, ami nagyon megnehezíti a hajó re­parálását. Az ellenzék sajnos nem a legtisztességesebb eszközökkel asszisztál eh­hez. Ez engem megdöbbent. Mert itt első volna, hogy akármilyen oldalon állok, a hajó reparálásán kívül nincs fontosabb dolog... Össze kellene fogni a nagy célok­ban, és amikor ez a hajó nem süllyed, megáll a vízen, akkor lehetne részigazságok­ról, parancsnoki tisztekről beszélni. Ehhez hozzájárul az is, hogy egy ilyen gyűlölkö­dő, acsarkodó, ellenséges légkörben a hajó gazdái is óhatatlanul elbizonytalanod­nak, hibáznak, ügyetlenkednek. Pedig mégis csak a legfontosabb volna, hogy az em­berrakomány örüljön ennek a végtelen lehetőségnek, amit a szabadság pillanata el­hozott. Ám mégis bízom abban, hogy ez a hajó nem süllyed el. 2. Szomorúságot az okoz számomra, mikor nézem a tévében az arcokat, és elva­kult gyűlöletet tapasztalok, és azt látom, hogy az igazán hősiesen küszködő vezető­ink egyikét-másikát megpillantva, olyan „feszítsd meg!”-et kiáltanak, amilyet Ká­dárra sem, sőt Rákosira sem kiáltottak. Ez kétségbeejtő, ez igazságtalan. A magam életében is az fáj a legjobban, hogy képtelen vagyok olyan szeretetlégkört teremteni magam körül, amilyet kívánnék. Tulajdonképpen ezzel a szomorúsággal kelek és fekszem. 3. Aminek mégis örültem ebben az évben, hogy nem harapózott el még jobban a gyűlölködés. Meg kellene érteniök az embereknek, hogy ezen a hajón együtt kell utazni. Egymás számára kell megteremteni a békességet, a lehetőséget és az igazsá­gos versenyt. Mindig akadtak olyan kiegyensúlyozó elmék, akik egyetértést keres­­ ő • 1993. január 1. HETI MAGYARORSZÁG tek. Ami személyemet illeti, tavasszal elég súlyos infarktusom volt, és abból eled­dig valamiképpen kievickéltem. Voltak olyan szerető emberek, akik kimenekítettek ebből az egyéni hajótörésből és fuldoklásból. S valami isteni kegyelem folytán olyan verseket tudtam írni, melyekből egy verseskötet is összeállt, amely ha igaz, karácsonyra megjelenik. 4. A karácsony mindig valami olyan érzést sugall, hogy Jézus végigjön egy egy­szerű polgári öltözékben a gangon, és beállít hozzám. Ez mindig csak úgy maradt meg gyerekkor óta, mint Sámuel Beckettnek a Godotra várva című darabjában az a jelenet, amikor a két csavargó faggatja Godotról a kisfiút, és az azt válaszolja mind­untalan — Godot úr azt üzeni, hogy mama nem tud eljönni, de holnap biztos eljön. Minden családtagommal szeretném együtt tölteni a karácsonyt, hogy amikor ez a bi­zonyos civil ruhás, 33 éves fiatalember, aki egyben nekem a legkedvesebb költőm, „apám, császárom, mindenem", akkor azt mondhassuk neki, hogy „maradj velünk, mert esteledik”. Bánffy György (színművész, országgyűlési képviselő): 1. A történelem folyamán még soha nem tapasztalható átalakulás döntő éve lezá­rul. Hozzáértők előtt körvonalazódik a gazdasági megszilárdulás, sőt a lassú fel­­emelkedés útja is. Ezzel együtt polarizálódtak a politikai erővonalak, az ország köz­véleményének nagy része fölméri ennek a polarizálódásnak következő esztendőkre szóló jelentőségét. Ez ennek az esztendőnek legnagyobb jelentőségű folyamata volt. 2. Tragikusnak tartom határainkon túl és innen a gazdasági nehézségek következ­tében már sokszor bevált történelmi recept újjáéledését. Minél keményebb és szigo­rúbb intézkedésre van szükség, annál inkább ráterelik az emberek figyelmét, gondol­kodásmódját az „egybesimuló pillantások helyett az egymással szembeforduló far­­kasindulat ”­szítására. A demagógia hatalmas eszköztára mindig talál erre befogadó füleket. 3. Legnagyobb öröm, hogy minden iszapbirkózás ellenére van jogállamiság, vi­lágszerte elismert, helyes kül- és belpolitikai ügyvitel, aminek következtében hi­szem, hogy bekövetkezik az általános megnyugvás. 4. Az advent és a karácsony a legbensőbb egyéni és családi hangulatok megszüle­tésének időszaka. Senkit ne tévesszen meg a fölhangolt vásárlások rossz hangulata, mindez rácsapódott a legősibb várakozás időszakára. Pedig nem az ajándékok, ha­nem a lelki élet legbensejében megszülető béke és nyugalom az a karácsonyi aján­dék, amiért igazán meg kell küzdenünk. Nagy Erzsébet (a Nagy Imre Társaság elnöke): 1. Nehéz esztendő volt az idei. A választási ciklus közepén vagyunk, és ezért nyil­vánvaló, hogy az az eufória, ami a választások után mindenkiben ott volt, a körül­mények folytán leapadt. Nagyon sokat vártunk, és ehhez viszonyítva keveset kap­tunk. Ennek természetesen objektív akadályai is vannak, az érzések viszont szár­nyalnak. Az is nyilvánvaló, hogy az elvárások sokkal nagyobbak voltak, mint amit meg lehetett volna tenni, de a tettek elmaradtak attól, amit ténylegesen meg lehetett volna tenni. 2. Az én szomorúságom abból fakad, hogy ki vagyok. Amíg élek, Nagy Imre lá­nya maradok, és úgy látom, hogy az a rehabilitáció, ami bekövetkezett a rendszer­­változással, tulajdonképpen befagyott, és nem tudott kibontakozni. ’56-nak a tör­vénybe iktatását követően egy nagyarányú kártérítésnek kellett volna következnie, elsősorban az ’56-osok számára. Ezt az ország elbírta volna, és a sokáig kitaszított­ságban és sanyarú körülmények között élő emberek utolsó éveikben jobb módba ju­tottak volna. Ez a kártérítés elmaradt, és ez a forrása annak a megosztottságnak, ami az ’56-osokat ma jellemzi. Pedig össznemzeti érdekek állnak előttünk, és pont azért, mert nehéz helyzetben vagyunk, szükségünk lenne konszenzusra, arra az in­tegráló erőre, amit apám képviselt, és amit én is viselek a sorsomban. 3. Legnagyobb örömöm szintén összefonódik személyes sorsommal. Nagyszerű élmény volt Jelcin elnök főhajtása a mártírok előtt, egy nagyhatalom főhajtása egy kis nemzet előtt, amelyet ’56-ban olyan gyalázatosan eltaposott. Ez az egész emberi­ségre kisugárzó cselekedet volt. Olyan katartikus élményt nyújtott ez, hogy rögtön utána — egy baráti ebéd keretében — felvetődött az ötlet, hogy alakítsunk egy Nagy Imre Társaságot. Ennek kimondhatatlanul örülök, mert ez az abszolút párt­­semleges társaság felvállalja édesapám szellemi örökségét. Ez a társaság számomra a legjobb, legszebb karácsonyi ajándék. 4. A karácsony mindig bensőséges családi ünnep számomra. Ugyanakkor min­dig nagy hiányérzetem van. Az, hogy én mindig temettem, apámat, anyámat, első férjemet, azzal jár együtt, hogy a meghittség érzése könnyel keveredik. De a élet­ösztön is bennem van, a gyerekeink felnőttek, vannak unokáink. Ez pedig reményt ad a jövőt életően. Györgydeák Márton (az Országos Lelkipásztori Intézet fő­titkára, a Regnum Marium házfőnöke): 1. Átmeneti évnek tartom az 1992-es évet, erős átmeneti évnek. Ezt bizonyítják a különböző viták, nagy helyezkedés zajlik, az emberek keresik a helyüket, mint egy rostán ide-oda mozognak, van, akinek sikerül megtalálni a helyét, a többségnek vi-• *Öröm, szomorúság, összefogás Körkérdésünk az elmúlt évről Beköszöntött az év vége. Itt volt a karácsony, a békes­ség, a szeretet ünnepe. És itt van szilveszter, a vidám­ság napja — és a számvetéseké. Összeállításunkban a kulturális és a politikai élet néhány ismert szereplője válaszol a következő kérdésekre: 1. Milyen volt az Ön megítélése szerint 1992 ? 2. Mi okozta Önnek ebben az esztendőben a legnagyobb szomorúságot? 3. Minek örült legjobban az eltelt évben? 4. Mit jelent az Ön számára a karácsony? Marinovich Endre (a Miniszterelnöki Hivatal kabinet­­főnöke): Gyurkovics Tibor (író).

Next