Magyarság, 1942. március (23. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-01 / 49. szám

2 ban részt vettek Szálasi Ferenc akkor feloszlatott pártjának tagjai is, de részt vett abban a Nemzeti Front, részt vett P­álffy Fidél nemzeti szo­cialista pártja, részt vett — és első­sorban vett abban részt — megboldo­gult Szörtsey József. És én — ennek dacára — már a választás előtt kije­lentettem, hogy megválasztatásom ese­tén egyedül az akszor is leg­jobban üldözött Szálasi-pártot fogom a parlamentben képviselni. Talán nem kell mondanom, hogy ha hűtlenséget akartam volna elkövetni, akkor sok­kal nyugodtabb, biztonságosabb, ke­vesebb törődést is több eredményt biztosító elhelyezkedést is találhattam volna magamnak a magyar politikai­­életben. — Mikor Szálasi Ferencet szárma­zása miatt a magyar parlamentben megtámadták, megint csak én voltam az, aki a támadásokat a legerőtelje­sebben visszavertem. Ida, hűtlenséget akartam volna, elkövetni, nem, kellett volna egyebet tennem, mint a kritikus helyzetekben — amint azt az utóbbi időben mások tenni szokták bete­get jelentsék, a képviselőház illéseiről egy ideig távol maradjak és hagyjam, hogy a felröppentett vádak a magyar közvéleményben Szálasi Ferenc ellen gyökerei verjenek. — Szálasi Ferenc letartóztatásakor, illetve fegyházbüntetésének jogerőre emelkedésekor a fu­a­gyar politikai életben egészen szokatlan lendülettel tűztem célomul Szálasi Ferenc nép­szerűsítését. Hogy miyen eredmény­ével, azt talán nem kellene bővebben magyarázgatnom, egy-két adatra mégis fel kell hívnom a figyelmet. Ma már — amikor a nemzetiszocialista eszme győzelmét Európaszerte bizto­­sítottnak lehet tekinteni — el leh­et mondanom, hogy Szálasi Ferenc táblai ítéletének nap­ján, 1088. júliusában a Hungarista Mozgalomnak az egész országban alig több, mint tízezer beszervezett tagja volt. Maga a párt a magyar nemzet­ szocialista m­ozgalomának csu­pán egyil­­g­ nem is legnagyobb frakcióját jelentette. Mis amikor Szálasi Ferenc a Csillag­börtönből kiszabadult, akkor jelent­hettem neki, a pártjára esett három­­negyedmillió szavazatot, jelenthettem neki, hogy az átvett párttagok szá­mát megharmincszoroztam, s ezek a párttagok egytől-egyig őt tartják a nemzetiszocializmus vezérének. Fegy­­házba vonulásakor összesen hét nem­­zetiszocialista párt volt. Ez°k közül ötöt a­­ fegyházbüntetés tartama alatt Szálasi Ferenc, pártjába felszívtam, a hatodikkal annyira előkészítettük a talajt, hogy az egyesülés Szálasi Fe­renc vezetése alatt bármelyik pillanat­ban megvalósítható. Valószínűleg ezekre az eredményekre ír­t■ b szoft a hír. n­^vész úr, am­­kor Szálasi Ferenc^rt m­orV«azra ítéltet­vén, súlyosbító körülményként kérte betudni, hogy egymagam többet tet­tem ezért a mozgalomért, mint a mozgalom tagjainak hetvenöt szá­zaléka. A frakcióvezérből fegyház­büntetése alatt a magyar nemzeti szocializmus vezére lett s­­hogy az lehet»tt, 517 nem az én „hűtlensége­met” bizonyítja. Amit én ésszel, az agyvell felbomlása nélkül megérteni nem lehet! — Soha nem titkoltam a testvérek előtt, hogy azokat a módszereket, ame­lyek „kérek egy kézigránátot, meg egy fröccsöt!” — alapon akartak, ebben az országban politikát csinálni, minden­kor mélységesen megvetettem. Emiatt a pártban a forrófejűnk nem­­­egyszer tartottak és neveztek árulónak és „hűtlennek”, arra azonban, hogy ezt a jelzőt Szálasi Ferenctől kapom meg, igazán soha nem számíthattam. Szá­la­si Ferenc nagyon jól tudta és min­denki tudja, hogy hat hónapos­ fogház­büntetésemet nem „fekete propagandá­­ért”, nem valami suta és idétlen „ösz­­szeesküvésért”, hanem kifejezetten Szálasi Ferencért, az ő személyéért az ő személyének öntudatos feldicsé­­réséért kaptam. Kaptam azért, mert fegyházbüntetése alatt­­— a bírói íté­let szerint — „a temeneket az ő sze­mélye mellett való kiállásra buzdí­tottam” és káptam azért, mert a mandátumtól való megfosztásom n­p­­ján körlevélben hívtam fel a­ pártta­gokat arra, hogy Szálasi Ferenchez marad­­a­nak h­űségesek. A párt Nagy­tanácsának alkotó tagjai emlékezhet­nek rá, hogy a múlt évi júniusi nagy­tanácson, m­ikor fogházbüntetésem megkezdése előtt elbúcsúztam a nagy­tanácstól, azt mondottam, hogy „amint Szálasi Ferenc büntetése alatt mindenkor arra kértem őket, hogy Szálasi Ferenchez hűségesek legyenek, most amikor én távozom egy időre a mozgalomból, hogy Szá­lasi Ferencért újabb áldozatot hoz­zak, ugyancsak a Szálasi Ferenc iránti hűséget követelem tőlük! Kérdezem ezek után ép ésszel, az agyvelő felbomlása nélkül, lehet-e azt álítani rólam, hogy Szálasi Ferenccel szemben, vagy az­zal a mozgalommal szemben, amely­ben tömérdek áldozatom és hitem fekszik „hűtlenséget“ követtem volna el? — De tovább megyek. Minden egyes nyilaskeresztes testvér tanúm lehet, hogy én, aki Szálasi Ferenc ki­­szabadulása előtt csaknem minden na­pon vagy Budapesten, vagy Pest kör­nyékén, vagy az országban megjelen­tem a hol egyik, hol másik kerületben, s ott személyesen — beszédekkel, vágyó beszél­etésekkel — vezettem a párt agi­­tációját. Szálasi Ferenc kiszabadulása óta soha, egyetlen szervezetben sem voltam, azokban soha''nem beszéltem, hacsak nem, Szálasi Ferenc utasítására és az ő jelenlétében. — A testvérek ezt először nem ér­tették, azután rossz néven vették és végül — mikor már kifejezett hívá­suknak sem tettem eleget — szemre­hányásokkal halmoztak el. Az ügy ér­dekében mindeddig hallgatnom kel­lett, akkor azonban, amikor a párt ve­zetői hivatalosan a „hűtlenség” vádját emelik ellenem, e magatartásomat is meg­­kell indokolnom. Nyomban Szá­lasi Ferenc kiszabadulása után azok az újonnan kinevezett párt­funkcioná­riusok, akiket — nem egészen komoly, higgadt és körültekintő magataartások, sőt a mozgalom igen gyakori veszé­lyeztetése miatt — én a padban elszi­getelni igyekeztem, d­e akik a kegye­lem után újra erőre kaptak és széles­körű tevékenységbe kezdtek céltuda­tosan híresztelték, h­ogy „Hubay Kálmán ki akarja használni a mozga­lomban lévő népszer­ű­ségét és Szálasi Ferenc ellen tör”. Hogy ennek a go­nosz, de következetes propagandának elejét vegyem, elhatároztam, hogy az­zal adok erre az ostoba propagandára finom, de egyben félő érthetetlen és csettenős választ, hogy a testvérektől lehetőleg távol tartom magamat. Ostobának tartottam ezt a propa­gandát, mert ha én Szálasi Ferenc ellen óhajtottam volna „törni­’, ezt bőségesen megtehettem volna addig, míg a f­egy házban ült és nem akkor kezdeném, amikor kiszabadult. Azt akartam, hogy Szálasi Ferenc az én teljes visszahúzódásomat lássa meg, hogy minden reflektort a személyé­re akarok irányítani és azzal, hogy a kerületekben meg nem jelenek és ott nem beszélek, lássa meg, hogy Hubay Kálmánnak semmi kedve sin­csen vezérkedésre, vagy vele való ri­valizálásra. E magatartásom után vi­szont „hűtlenséget”4 emlegetni ép el­mével — azt hiszem — megint csak nem lehet. „Hegyenen bosszút állok rofsadó! — Most térjünk rá a hivatalosan ki­adott pártkörlevél másik vádjára: „az alattomos és hitvány össze­­e­s­é­ü­ vésr­e”. Szálasi Ferencnek a fegyházból való kiszabadulása után tett egyes intézkedéseiből, magatartá­sából, kijelentéseiből egy idő múltán egyre többet, akik őt 1938-ban is is­mertük, bizonyos megfelhőzéssel kel­lett tudomásul vennünk, hogy sok te­kintetben más embert kaptunk vissza, mint akitől 1938-ban megváltunk. Ré­gi, világos, egyszerű szervezési mód­szerei komplikáltakká váltak, nézetei­ben ellentmondások merültek fel. E te­kintetben legyen szabad egyelőre az adott szervezési utasításokra és azok mellékleteire utalnom, amelyek oly bo­nyodalmasak, hogy azokat nemcsak az egyszerű községi szervezetvezető, de egy egyetemi professzor is nehezen ér­ti meg és még bajosabban tud azon el­igazodni. Az én pártvezetésem alatt a pártban a területi szervezési elv ural­kodott. A súlypont a pártszervezésen volt, a szervezetek felelős vezetője alá tartozott minden csoport — ifjúsági, nők stb. — vezetője. Nézetem az volt, hogy százféle utasítással nem lehet a kerület-, vagy községvezetőket meg­bolondítani, nem lehet őket irodai munkák tömegével, százféle jelentés írásával terhelni és hatalmon kívüli állapotunkban képtelenség hivatásren­deket, céheket, nőket, ifjakat, munká­sokat, parasztokat, országépítési vo­natkozásban Ma-rendszert, Átmeneti­­rendszert, Cél­rendszert, népközösségi szervezést felállítani és rendszerbe fog­ni, mert ez olyan adminisztrációt és bürokráciát igényel, amit Sztálin is megirigyelhetne tőlünk. A múlt év ja­nuárjában Gruber Lajos, mint az országos szervező ve­zetője és M­o­k­­csay Dezső, mint a párt igazgatója jelentést tettek nekem arról, hogy a pártvezető által kívánt szervezési mód­szereknek a gyakorlati élet ellent­mond és azokat ők képtelenek a szerveze­tek teljes felborítása nélkül keresztül vinni. Utasítottam őket, hogy ezt a kérdést, mint felelős vezetők, a párt­­vezetővel tárgyalják meg és felhívtam figyelmüket arra, hogy igyekezzenek megértetni a párt vezetőjével, hogy a régi, egyszerű, világos, mindenki által megérthető és keresztül vihető szer­vezési módszereken ne változtasson. A jó szándékú, javítani akaró jelentés­­tétel megtörtént, s arra Szálasi Ferenc válasza a következő volt: „Amikor én a fegyházból kijöttem, itt semmit sem, legfeljebb egy szét­esett pártot találtam. Jegyezzétek meg, hogy itt nincs gruberizmus, itt nincs hubaizmus, itt csak hungariz­­mus van és annak én vagyok a meg­személyesítője. Ha pedig te Gruber Lajos, elhagysz, vedd­­ tudomásul, hogy kegyetlen bosszút állok raj­tad.’4 a szervezés terén szinte kaotikus­­ széttagoltság állott be, a központból az egyes osztályokból a másik osztály rendelkezéseivel sokszor homlokegye­nest ellenkező utasítások mennek ki, az egységes vezetés megszűnt, a párt­ra rátelepedett egy hatalmas, öncélú, köldöknéző bürokrácia.. Amint az egyik vezető szellemesen megjegyezte: a Hűség Házában még a hűséget is bürokratizálták és gépesítették. Né­hány adat a pártbürokrácia túltengé­­sére: » a Pártgazdálkodás vezetőinek tíz nappal ezelőtt nekem szóban adott, írásban is megígért, de el nem jut­tatott jelentés szerint a pártközpont kiadásai 1040. október 3-a óta, tehát másfél esztendő alatt, a szervezés komplikáltsága és a bürokrácia túl­tön­gése következtében megötszörö­ződtek. Indokolt lenne, ez, ha ugyan­ilyen arányban duzzadt volna meg a párt taglétszáma, a helyzet azonban az, hogy ugyanez alatt az idő alatt a taglétszám nem nőtt, hanem esett. És ellenfeleink ne örüljenek: ez a taglétszámesés nem a magyar nem­zeti szocializmus átütő erejének csökkentését jelenti, hanem egy sze­rencsétlen, kóros tévedés folyomá­nya, azé a tévedésé, hogy a moz­galom máris hatalomban ül, adókat vethet ki és az adókat a maga hatal­mi eszközeivel behajthatja. Egyetlen példa: az egyik nagy vidéki városban négy magasállású nyugdíjas úr, tagja a párt ottani szervezetének. Tagsági díjként önként felajánlanak havi öt pengőt. A párt kiadja a ren­delkezést a százalék szerinti fizetésre, s a kiszabott magas százalékkulcs sze­rint az említett testvéreknek nem ha­vi öt, hanem havi húsz pengőt kellett volna fizetniök. Az illetők ma­gyarázzák, hogy húsz pengőt a mai világban nem tudnak elvonni h­avon­­kint családjuktól, de az öt pengőket továbbra is szívesen fizetik. De nincs kegyelem: parancs, parancs. Erre a négy tekintélyes testvér annak kije­lentése mellett, hogy továbbra is fana­tikus hívei maradnak a nemzeti szo­cializmusnak, kilép a pártból. Négy tagot elvesztettünk. És ez nem egye­dülálló eset, de telegramstílusban kell a dolgokat összefoglalnom, s ezért egyelőre nem beszélek többet a pártgaz­dálkodásról, s nem is fogok róla be­szélni, hacsak nem­­kényszerítenek rá. Az öncélú és köldöknéző , pártbürokrácia —­ G­r­u­b­e­r Lajos és M­o­k­c­s­a­y Dezső megdöbbenve tettek jelentést nekem erről, a jelenetről, viszont meg­állapodtunk abban, hogy ez a maga­tartás nyilvánvalóan a 27 hónapi fegyház izgalmi állapotának folyomá­nya, amely nyilván meg fog szűnni, amint a fegyházemlékek az ő tudatá­ban elhomályosodnak. Ellent­mondani nem lenne célszerű, mert ezzel esetleg újabb és erőtel­jesebb izgalmat válta­nánk ki nemcsak benne, de a mozga­lomban is. Igyekeztünk tehát utasítá­sait valóra váltani és azokat a gya­korlati élet követelményeinek megfe­lelően leegyszerűsítve végrehajtani. — A testvérek a tanúk rá, hogy Gruber Lajosnak, majd nekem a mozgalomból való időleges kikapcso­lódásom alatt a szervezési módszerek ,mégis hiánytalanul keresztül vitettek.! Vasárnap, 1042. már ninc­s. Szálast lekicsináli a német nemzeti­szocializmus! — A „pártiskola" kérdése. Erről megint órákat lehetne beszélni, de fe­lesleges. A testvérek nagy része e kér­désben a bajokat úgyis tudja. Tudja, hogy a képviselők le voltak tiltva a kerületek látogatásától, s előadásokat csak a pártiskola kiküldöttei tarthat­tak. Megint csak egyetlen példa: egyik nemrég felszabadult magyar város nyilaskeresztes szervezett egy komoly előadót kér a központtól. Po­litikust, aki ismerteti előttük az el­múlt két évtized, a jelenlegi politikai helyzet eseményeit és pártunk politi­kai helyzet eseményeit és pártunk po­litikai maentartásét. A szabályok sze­rint felküdi­k az illető úti- és ellátási költségeit. Erre a hatalmas magyar város máris igen erős nyilas szerveze­tébe leküldenek nem egy tekintélyes képviselőt, vagy pártvezetőségi tagot, hanem leküldenek egy 18 éves pártis­kolás leányt, aki megérkezvén, másfél gépelt oldalról öt perc alatt felolvas­sa mondókáját arról, hogy milyen át­­kos valami a liberalizmus, milyen go­noszság a marxizmus — amit a test­vérek nélküle is nagyon jól, esetleg sokkal jobban tudnak — és utána a legközelebbi vonattal visszautazik. A derék felszabadult nyilas testvérek el­képedve néznek utána. És erről a pártiskoláról a­ pártvezető tanácsában soha beszélni nem, lehetett, mert mi­dőn három héttel ezelőtt ezt két párt­vezetőségi tag is szóba hozta, a párt­

Next