Magyarság, 1942. március (23. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-01 / 49. szám
2 ban részt vettek Szálasi Ferenc akkor feloszlatott pártjának tagjai is, de részt vett abban a Nemzeti Front, részt vett Pálffy Fidél nemzeti szocialista pártja, részt vett — és elsősorban vett abban részt — megboldogult Szörtsey József. És én — ennek dacára — már a választás előtt kijelentettem, hogy megválasztatásom esetén egyedül az akszor is legjobban üldözött Szálasi-pártot fogom a parlamentben képviselni. Talán nem kell mondanom, hogy ha hűtlenséget akartam volna elkövetni, akkor sokkal nyugodtabb, biztonságosabb, kevesebb törődést is több eredményt biztosító elhelyezkedést is találhattam volna magamnak a magyar politikaiéletben. — Mikor Szálasi Ferencet származása miatt a magyar parlamentben megtámadták, megint csak én voltam az, aki a támadásokat a legerőteljesebben visszavertem. Ida, hűtlenséget akartam volna, elkövetni, nem, kellett volna egyebet tennem, mint a kritikus helyzetekben — amint azt az utóbbi időben mások tenni szokták beteget jelentsék, a képviselőház illéseiről egy ideig távol maradjak és hagyjam, hogy a felröppentett vádak a magyar közvéleményben Szálasi Ferenc ellen gyökerei verjenek. — Szálasi Ferenc letartóztatásakor, illetve fegyházbüntetésének jogerőre emelkedésekor a fuagyar politikai életben egészen szokatlan lendülettel tűztem célomul Szálasi Ferenc népszerűsítését. Hogy miyen eredményével, azt talán nem kellene bővebben magyarázgatnom, egy-két adatra mégis fel kell hívnom a figyelmet. Ma már — amikor a nemzetiszocialista eszme győzelmét Európaszerte biztosítottnak lehet tekinteni — el lehet mondanom, hogy Szálasi Ferenc táblai ítéletének napján, 1088. júliusában a Hungarista Mozgalomnak az egész országban alig több, mint tízezer beszervezett tagja volt. Maga a párt a magyar nemzet szocialista mozgalomának csupán egyilg nem is legnagyobb frakcióját jelentette. Mis amikor Szálasi Ferenc a Csillagbörtönből kiszabadult, akkor jelenthettem neki, a pártjára esett háromnegyedmillió szavazatot, jelenthettem neki, hogy az átvett párttagok számát megharmincszoroztam, s ezek a párttagok egytől-egyig őt tartják a nemzetiszocializmus vezérének. Fegyházba vonulásakor összesen hét nemzetiszocialista párt volt. Ez°k közül ötöt a fegyházbüntetés tartama alatt Szálasi Ferenc, pártjába felszívtam, a hatodikkal annyira előkészítettük a talajt, hogy az egyesülés Szálasi Ferenc vezetése alatt bármelyik pillanatban megvalósítható. Valószínűleg ezekre az eredményekre írt■ b szoft a hír. n^vész úr, amkor Szálasi Ferenc^rt morV«azra ítéltetvén, súlyosbító körülményként kérte betudni, hogy egymagam többet tettem ezért a mozgalomért, mint a mozgalom tagjainak hetvenöt százaléka. A frakcióvezérből fegyházbüntetése alatt a magyar nemzeti szocializmus vezére lett shogy az lehet»tt, 517 nem az én „hűtlenségemet” bizonyítja. Amit én ésszel, az agyvell felbomlása nélkül megérteni nem lehet! — Soha nem titkoltam a testvérek előtt, hogy azokat a módszereket, amelyek „kérek egy kézigránátot, meg egy fröccsöt!” — alapon akartak, ebben az országban politikát csinálni, mindenkor mélységesen megvetettem. Emiatt a pártban a forrófejűnk nemegyszer tartottak és neveztek árulónak és „hűtlennek”, arra azonban, hogy ezt a jelzőt Szálasi Ferenctől kapom meg, igazán soha nem számíthattam. Szálasi Ferenc nagyon jól tudta és mindenki tudja, hogy hat hónapos fogházbüntetésemet nem „fekete propagandáért”, nem valami suta és idétlen „öszszeesküvésért”, hanem kifejezetten Szálasi Ferencért, az ő személyéért az ő személyének öntudatos feldicséréséért kaptam. Kaptam azért, mert fegyházbüntetése alatt— a bírói ítélet szerint — „a temeneket az ő személye mellett való kiállásra buzdítottam” és káptam azért, mert a mandátumtól való megfosztásom npján körlevélben hívtam fel a párttagokat arra, hogy Szálasi Ferenchez maradanak hűségesek. A párt Nagytanácsának alkotó tagjai emlékezhetnek rá, hogy a múlt évi júniusi nagytanácson, mikor fogházbüntetésem megkezdése előtt elbúcsúztam a nagytanácstól, azt mondottam, hogy „amint Szálasi Ferenc büntetése alatt mindenkor arra kértem őket, hogy Szálasi Ferenchez hűségesek legyenek, most amikor én távozom egy időre a mozgalomból, hogy Szálasi Ferencért újabb áldozatot hozzak, ugyancsak a Szálasi Ferenc iránti hűséget követelem tőlük! Kérdezem ezek után ép ésszel, az agyvelő felbomlása nélkül, lehet-e azt álítani rólam, hogy Szálasi Ferenccel szemben, vagy azzal a mozgalommal szemben, amelyben tömérdek áldozatom és hitem fekszik „hűtlenséget“ követtem volna el? — De tovább megyek. Minden egyes nyilaskeresztes testvér tanúm lehet, hogy én, aki Szálasi Ferenc kiszabadulása előtt csaknem minden napon vagy Budapesten, vagy Pest környékén, vagy az országban megjelentem a hol egyik, hol másik kerületben, s ott személyesen — beszédekkel, vágyó beszéletésekkel — vezettem a párt agitációját. Szálasi Ferenc kiszabadulása óta soha, egyetlen szervezetben sem voltam, azokban soha''nem beszéltem, hacsak nem, Szálasi Ferenc utasítására és az ő jelenlétében. — A testvérek ezt először nem értették, azután rossz néven vették és végül — mikor már kifejezett hívásuknak sem tettem eleget — szemrehányásokkal halmoztak el. Az ügy érdekében mindeddig hallgatnom kellett, akkor azonban, amikor a párt vezetői hivatalosan a „hűtlenség” vádját emelik ellenem, e magatartásomat is megkell indokolnom. Nyomban Szálasi Ferenc kiszabadulása után azok az újonnan kinevezett pártfunkcionáriusok, akiket — nem egészen komoly, higgadt és körültekintő magataartások, sőt a mozgalom igen gyakori veszélyeztetése miatt — én a padban elszigetelni igyekeztem, de akik a kegyelem után újra erőre kaptak és széleskörű tevékenységbe kezdtek céltudatosan híresztelték, hogy „Hubay Kálmán ki akarja használni a mozgalomban lévő népszerűségét és Szálasi Ferenc ellen tör”. Hogy ennek a gonosz, de következetes propagandának elejét vegyem, elhatároztam, hogy azzal adok erre az ostoba propagandára finom, de egyben félő érthetetlen és csettenős választ, hogy a testvérektől lehetőleg távol tartom magamat. Ostobának tartottam ezt a propagandát, mert ha én Szálasi Ferenc ellen óhajtottam volna „törni’, ezt bőségesen megtehettem volna addig, míg a fegy házban ült és nem akkor kezdeném, amikor kiszabadult. Azt akartam, hogy Szálasi Ferenc az én teljes visszahúzódásomat lássa meg, hogy minden reflektort a személyére akarok irányítani és azzal, hogy a kerületekben meg nem jelenek és ott nem beszélek, lássa meg, hogy Hubay Kálmánnak semmi kedve sincsen vezérkedésre, vagy vele való rivalizálásra. E magatartásom után viszont „hűtlenséget”4 emlegetni ép elmével — azt hiszem — megint csak nem lehet. „Hegyenen bosszút állok rofsadó! — Most térjünk rá a hivatalosan kiadott pártkörlevél másik vádjára: „az alattomos és hitvány összeeséü vésre”. Szálasi Ferencnek a fegyházból való kiszabadulása után tett egyes intézkedéseiből, magatartásából, kijelentéseiből egy idő múltán egyre többet, akik őt 1938-ban is ismertük, bizonyos megfelhőzéssel kellett tudomásul vennünk, hogy sok tekintetben más embert kaptunk vissza, mint akitől 1938-ban megváltunk. Régi, világos, egyszerű szervezési módszerei komplikáltakká váltak, nézeteiben ellentmondások merültek fel. E tekintetben legyen szabad egyelőre az adott szervezési utasításokra és azok mellékleteire utalnom, amelyek oly bonyodalmasak, hogy azokat nemcsak az egyszerű községi szervezetvezető, de egy egyetemi professzor is nehezen érti meg és még bajosabban tud azon eligazodni. Az én pártvezetésem alatt a pártban a területi szervezési elv uralkodott. A súlypont a pártszervezésen volt, a szervezetek felelős vezetője alá tartozott minden csoport — ifjúsági, nők stb. — vezetője. Nézetem az volt, hogy százféle utasítással nem lehet a kerület-, vagy községvezetőket megbolondítani, nem lehet őket irodai munkák tömegével, százféle jelentés írásával terhelni és hatalmon kívüli állapotunkban képtelenség hivatásrendeket, céheket, nőket, ifjakat, munkásokat, parasztokat, országépítési vonatkozásban Ma-rendszert, Átmenetirendszert, Célrendszert, népközösségi szervezést felállítani és rendszerbe fogni, mert ez olyan adminisztrációt és bürokráciát igényel, amit Sztálin is megirigyelhetne tőlünk. A múlt év januárjában Gruber Lajos, mint az országos szervező vezetője és Mokcsay Dezső, mint a párt igazgatója jelentést tettek nekem arról, hogy a pártvezető által kívánt szervezési módszereknek a gyakorlati élet ellentmond és azokat ők képtelenek a szervezetek teljes felborítása nélkül keresztül vinni. Utasítottam őket, hogy ezt a kérdést, mint felelős vezetők, a pártvezetővel tárgyalják meg és felhívtam figyelmüket arra, hogy igyekezzenek megértetni a párt vezetőjével, hogy a régi, egyszerű, világos, mindenki által megérthető és keresztül vihető szervezési módszereken ne változtasson. A jó szándékú, javítani akaró jelentéstétel megtörtént, s arra Szálasi Ferenc válasza a következő volt: „Amikor én a fegyházból kijöttem, itt semmit sem, legfeljebb egy szétesett pártot találtam. Jegyezzétek meg, hogy itt nincs gruberizmus, itt nincs hubaizmus, itt csak hungarizmus van és annak én vagyok a megszemélyesítője. Ha pedig te Gruber Lajos, elhagysz, vedd tudomásul, hogy kegyetlen bosszút állok rajtad.’4 a szervezés terén szinte kaotikus széttagoltság állott be, a központból az egyes osztályokból a másik osztály rendelkezéseivel sokszor homlokegyenest ellenkező utasítások mennek ki, az egységes vezetés megszűnt, a pártra rátelepedett egy hatalmas, öncélú, köldöknéző bürokrácia.. Amint az egyik vezető szellemesen megjegyezte: a Hűség Házában még a hűséget is bürokratizálták és gépesítették. Néhány adat a pártbürokrácia túltengésére: » a Pártgazdálkodás vezetőinek tíz nappal ezelőtt nekem szóban adott, írásban is megígért, de el nem juttatott jelentés szerint a pártközpont kiadásai 1040. október 3-a óta, tehát másfél esztendő alatt, a szervezés komplikáltsága és a bürokrácia túltöngése következtében megötszöröződtek. Indokolt lenne, ez, ha ugyanilyen arányban duzzadt volna meg a párt taglétszáma, a helyzet azonban az, hogy ugyanez alatt az idő alatt a taglétszám nem nőtt, hanem esett. És ellenfeleink ne örüljenek: ez a taglétszámesés nem a magyar nemzeti szocializmus átütő erejének csökkentését jelenti, hanem egy szerencsétlen, kóros tévedés folyománya, azé a tévedésé, hogy a mozgalom máris hatalomban ül, adókat vethet ki és az adókat a maga hatalmi eszközeivel behajthatja. Egyetlen példa: az egyik nagy vidéki városban négy magasállású nyugdíjas úr, tagja a párt ottani szervezetének. Tagsági díjként önként felajánlanak havi öt pengőt. A párt kiadja a rendelkezést a százalék szerinti fizetésre, s a kiszabott magas százalékkulcs szerint az említett testvéreknek nem havi öt, hanem havi húsz pengőt kellett volna fizetniök. Az illetők magyarázzák, hogy húsz pengőt a mai világban nem tudnak elvonni havonkint családjuktól, de az öt pengőket továbbra is szívesen fizetik. De nincs kegyelem: parancs, parancs. Erre a négy tekintélyes testvér annak kijelentése mellett, hogy továbbra is fanatikus hívei maradnak a nemzeti szocializmusnak, kilép a pártból. Négy tagot elvesztettünk. És ez nem egyedülálló eset, de telegramstílusban kell a dolgokat összefoglalnom, s ezért egyelőre nem beszélek többet a pártgazdálkodásról, s nem is fogok róla beszélni, hacsak nemkényszerítenek rá. Az öncélú és köldöknéző , pártbürokrácia — Gruber Lajos és Mokcsay Dezső megdöbbenve tettek jelentést nekem erről, a jelenetről, viszont megállapodtunk abban, hogy ez a magatartás nyilvánvalóan a 27 hónapi fegyház izgalmi állapotának folyománya, amely nyilván meg fog szűnni, amint a fegyházemlékek az ő tudatában elhomályosodnak. Ellentmondani nem lenne célszerű, mert ezzel esetleg újabb és erőteljesebb izgalmat váltanánk ki nemcsak benne, de a mozgalomban is. Igyekeztünk tehát utasításait valóra váltani és azokat a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően leegyszerűsítve végrehajtani. — A testvérek a tanúk rá, hogy Gruber Lajosnak, majd nekem a mozgalomból való időleges kikapcsolódásom alatt a szervezési módszerek ,mégis hiánytalanul keresztül vitettek.! Vasárnap, 1042. már nincs. Szálast lekicsináli a német nemzetiszocializmus! — A „pártiskola" kérdése. Erről megint órákat lehetne beszélni, de felesleges. A testvérek nagy része e kérdésben a bajokat úgyis tudja. Tudja, hogy a képviselők le voltak tiltva a kerületek látogatásától, s előadásokat csak a pártiskola kiküldöttei tarthattak. Megint csak egyetlen példa: egyik nemrég felszabadult magyar város nyilaskeresztes szervezett egy komoly előadót kér a központtól. Politikust, aki ismerteti előttük az elmúlt két évtized, a jelenlegi politikai helyzet eseményeit és pártunk politikai helyzet eseményeit és pártunk politikai maentartásét. A szabályok szerint felküdik az illető úti- és ellátási költségeit. Erre a hatalmas magyar város máris igen erős nyilas szervezetébe leküldenek nem egy tekintélyes képviselőt, vagy pártvezetőségi tagot, hanem leküldenek egy 18 éves pártiskolás leányt, aki megérkezvén, másfél gépelt oldalról öt perc alatt felolvassa mondókáját arról, hogy milyen átkos valami a liberalizmus, milyen gonoszság a marxizmus — amit a testvérek nélküle is nagyon jól, esetleg sokkal jobban tudnak — és utána a legközelebbi vonattal visszautazik. A derék felszabadult nyilas testvérek elképedve néznek utána. És erről a pártiskoláról a pártvezető tanácsában soha beszélni nem, lehetett, mert midőn három héttel ezelőtt ezt két pártvezetőségi tag is szóba hozta, a párt