Makói Ujság, 1942. december (8. évfolyam, 272-294. szám)

1942-12-01 / 272. szám

2 MAKét ÚJSÁG 1942 december 1. A hazafias egyetértés szép ünnepe a Gazdasági Egyesületben Nem ártana legalább minden hó­napban ilyen pári választmányi ülést tartani! Többet használna az egy­ségnek és a társadalmi ö­sszehango­­lódásnak, mint akárhány agitációs, gyűlés. Ezt a véleményt hallottuk több ol­dalról is a vasárnap délelőtt tartott MÉP-választmányi ülés befejezése után a Gazdasági Egyesületben. Va­lóban nem ártana gyakrabban ilyen őszintén, magyaros nyíltsággal, szin­te családias megbeszélésen kicse­rélni a gondolatokat, nézeteket és irányelveket. A Gazdasági Egyesület kisebbik utcai olvasótermében jöttek össze szép számmal a Magyar Élet Párt­jának makói választmányi tagjai va­­sárnap délelőtt 10 óra tájban. Dr. Fejér Miklós főispán is rövidesen megérkezett V­á­s­á­r­h­el­y­i András és vitéz dr V­á­r­a­d­y László or­szággyűlési képviselők társaságá­ban. Dr D­e­m­k­ó Pál közjegyző, a MÉP makói szervezetének elnöke kö­szöntötte a főispánt, a két ország­­gyűlési képviselőt és S. Bálin­t Györgyöt és Nagy Ernő pótképvi­­selőt, miután megnyitotta a vá­lasztmányi ülést. Ezeréves a magyar tengelypoli­tika. . . Szeretném ez ünnepélyes csendben — kezdette beszédét dr Demkó Pál — a történelem óramu­tatóját visszaigazítani, de nem­ egy órával, mint nemrég tettük, hanem ezer esztendővel, amikor még Csa­­nád ispán úr volt úr ezen a földön. Úg­y éreznék akkor, mintha nem is 80 emberöltő telt volna el, hanem a ma vagy tegnap problémáit látnék akkor is. Ugyanazok az eszmék uralták akkor is a világot: az egyik a kereszténység, a másik az euró­pai­ ág. Magyarország akkor is ten­­gelypolitikát folytatott: felesleget István királyunk Németországból hozott, koronát Itáliából kapott. Ma­gyarország határait akkor is külső ellenség fenyegette, bent meg az ak­kori „nyilasokkal”, Vatáékkal volt baj, akik Gellért püspökünket is a Dunába lökték. A belső rend fenn­tartására époly nagy szükség volt akkor is s Csanád ispán megfelelt akkor feladatának. Főispánunk ebben az évben kapta a megbízást, hogy a vitézek, tűzharcosok és nemzetvédelmi ke­resztesek, valamint a karhatalom segítségével megvédelmezze a köz­­nyugalmat és a rendet. Hasonló lett ezzel a főispán hatalma a szentistvánkori várispánéval. Hogy akkor a csanádi várispán feladatát itt sikerrel oldhatta meg, azt annak köszönhette, hogy nagy, erős köz­ponti hatalomra, a szent király vas­­öklére támaszkodhatott. Ezt a vas­öklöt ma a Kormányzó Úr (Éljen! Éljen!) s a magyar kormány képvi­seli, mint a szent korona hatalmá­nak legitim örököse. Nemcsak mint a csanádi várispá­­ni szék örökösét, de mint a szent­­istváni hatalom képviselőjét üdvö­zölte a főispánt s mint katona a várispánnak, jelentette, hogy együtt vannak a várnép vezetői. Idézte Tisza Istvánnak azt a mondását, mely szerint csak az a kormány tud eredményes munkát végezni, amely a nemzet szine-javára támaszkodik. A nemzet szine-java nem születési, rangszerinti, vagy vagyoni kiválogatódást jelent, ha­nem je­lenti azokat, akik áldozatos lélekkel vesznek részt a közéletben s a magyar élet öntudatos munkásai, akik nem valami kikényszerített en­gedelmességből, hanem az erkölcsi felelősség érzetében vállalják a nemzeti közérdek szolgálatát. Pár­tunk kormánya nem pártkormány s nem pártpolitikát folytat. Senkit sem ért joghátrány azért, mert nem Dr Fejér Miklós főispán emel­kedett most szólásra. Jól mondotta az elnök úr, hogy a mi pártunk, a Magyar Élet Pártja nem űz ma pártpolitikát. Éspedig tudatosan nem űz pártpolitikát, mert egy nehéz és következményei­ben évszázadokra kiható háború kö­zepette bűn volna pártokra szakítani egy országot, egy nemzetet. Hogy mégis a Magyar Élet Pártja igényli magának a vezetést és irányítást, azt teszi azon az erkölcsi és jogi alapon, melyet neki az 1939 május végén megtartott képviselőválasztá­sok óriási többsége s a nemzet egye­temének bizalma nyújtott. Lehetnek ebben az országban jóhiszemű, ha­zafias érzelmű, önzetlen férfiak, akik más politikai elvet vallanak és követnek, illetve tartanak célraveze­tőnek, mint mi. Működésünket bé­kében, amikor az országnak nem az élet vagy halál problémájával kell megküzdenie s nem a nemzet léte vagy nemléte forog kockán, helyes is, ha különböző nézetek, felfogá­sok ütköznek meg egymással, mert így tisztulnak az eszmék, de abban a pillanatban, amidőn a nemzet egy súlyos háború által olyan helyzet elé állítatott, amelyből csak a teljes összetartás, az önzetlen együttmű­ködés és önfeláldozás segítségével lábalhat ki s érheti el céljait, meg­szűnik a pártpolitika létjogosultsá­ga. Megszűnik a joga bárkinek, hogy a többséggel, a nemzet egyete­mével szemben ellentétes célokat, el­veket valljon s megbontsa a nemzet egységét, megzavarja legszentebb erőfeszítését. — Ma háború van az egész vilá­gon, de kimenetele mégis Európá­ban dől el. Ebbe az európai habom­ba mi a hája a Kormányzó Urunk bölcsességének és a kormány sike­res külpolitikájának, mi csak a há­ború harmadik esztendejében kerül­tünk bele, akkor, amikor a frontok minden irányban ezer-ezerötszáz kilométerekre kerültek hazánk hatá­raitól. Ennek köszönhetjük, hogy a többi hadviselő államhoz képest mi még viszonylagos békességben él­hetünk és termelhetünk, a háború­ban vitéz, derék honvéd testvéreink révén veszünk részt. Mikor az orosz szovjet 300 kilométeres közvetlen ha­tárra tett szert mellettünk s 8 szovjet hadsereg vonult fel ezen a határon, hogy hazánkon áttörve el­pusztítsák az egész Európát, nyil­vánvaló lett, hogy a bolsevizmussal, mellyel már 1918-ban volt dolgunk, fel kell vennünk a harcot. Láttuk, mi az ,,erkölcsi­’ alapja a bolseviz­­musnak: a börtöntöltelék uralma. — Minél nagyobb gazember vala­ki náluk, annál hivatottabb vezető állásra. Láttuk Lengyelországban és tagja pártunknak, mert ez a párt és ez a kormány egyetemes magyar po­litikát csinál. — A jövőt nem láthatjuk, sokszor valamely intézkedés célját sem ért­jük, nem látjuk tisztán, gyakran némelyik intézkedés reánk sérel­mes, de azért hiven, fegyelmezetten követjük vezéreinket s a torlódó vi­lágtörténelmi események zűrzavará­ban utat mutat nekünk az Úr szava. Mondottam, ember, küzd és bizva­­bizzál! a három kis balti államban, mi várt volna ránk: a férfiakat elhurcolták Szibériába kényszermunkára, a gyermekeket szovjet iskolába, a nő­ket pedig . . . arról jobb nem is be­szélni . . . Családunkért, gyermeke­inkért,­­vallásunkért fogtunk fegy­vert s ezért küzdenek hős honvéd testvéreink. Éreztünk, a mi csalá­dunkért, helyettünk küzdenek ők s a legkevesebb amit értük megtehe­tünk s meg kell tennünk, hogy min­dent, amit meg tudunk vonni ma­gunktól, nekik adjunk.­­ Nekik kö­szönhetjük, hogy békés polgár fog­lalkozásunkat folytathatjuk, fejün­ket nyugodtan hajthatjuk éji pihe­nőre, otthonunk biztonságos s gyer­mekeink szabadon járhatnak iskolá­ba. A korlátozó intézkedésekre épen azért volt és van szükség, hogy hős honvéd­einknek a jobb ellátásuk meglegyen s idebent se az döntse el a legszükségesebb javak birhatását, hogy kinek mennyi pénze vagy va­gyona van, hanem a szociális igaz­ság és testvéri egyenlőség. Óriási munkát jelent a jegyrendszer és a sokféle korlátozás a­­hatóságokra. Háborúban szűkebben van min­den, egyrészt mert rengeteg ember, aki katona,­­nem termel s nem is úgy él, mint béke idején s a háborús termelés se olyan eredményes, mint a békebeli. Mindéhez jött az a saj­nálatos körülmény, hogy három év óta nem volt jó termésünk, ellenben voltak elemi csapások. Bizonyos árukat pedig, melyeket azelőtt kül­földről hoztunk be, egyáltalán nem tudunk megszereznk. Azt a kicsit amink van, úgy kell beosztani, hogy mindenkinek jusson valami, de első­sorban jusson elegendő a katoná­nak. Ma, amikor a közellátási minisz­ter őszintén és kertelés nélkül fel­tárta a helyzetet a kenyérgabona ellátást illetően, mindenkinek er­kölcsi kötelessége, hogy számot ves­sen a maga portáján s ha csak pár kilónyi feleslege van, azt önként ajánlja fel, mert ezzel megmenti egy honvéd testvérnek, vagy egy nincs­telen magyar testvérének az egyna­pi, heti vagy havi életfenntartását. Hiába lesz nekem több mázsa feles­legem, ha millióknak nem jut a leg­szükségesebb kenyérből se, mert könnyen megeshet, hogy elveszítem a feleslegemet, de még a vagyono­mat és életemet is, ha ezen múlik az ors­zág rendje és a győzelem, vagy vereség. Láttuk már, hogy a háborút lehet nyerni a harctereken s el le­het veszíteni a belső fronton. Ma­ csak a győzelem menthet meg ben­nünket a végső haláltól­ .­Ez a győ­zelem azután meghozza nekünk az igazi, boldog békét, amely esetleg újból évszázadokra biztosítani fog­ja Magyarország létét, virágzását, integritását. Beszéde végén a hadba vonultak családjának gyámolítására, tanács­osai s ha kell munkával való támo­gatására hívta fel a jelenvoltakat. Legalább minden héten egyszer fel kell keresni a harcoló honvéd csa­ládját s megkérdezni, mivel lehe­tünk segítségére. — Elvégre bármelyikünk kerülhet hasonló helyzetbe e­ akkor milyen jól esik, ha a mi családunkról is­ gondoskodnak mások. — Tudom, még ma is kíséri itt, ebben a városban az oktalan csak­azértis-ellenzékieskedés szelleme, amely szellem legalább ötven évvel vetette vissza ezt a várost a fejlődés útjáról, de most el kel hallgatnia minden gáncsoskodásnak, minden pártoskodásnak, most össze kell mindnyájunknak fogni az országot, a nemzetet építő munkában. A főispán szavait lelkes éljenzés kísérte. Vásárhelyi András ország­­gyűlési képviselő a közellátás mai helyzetét vázolta összehasonlítva a békebeli viszonyokkal. Nehezebb há­borúban hozzájutni még a termelés eszközeihez is, mint békében, ami­att is csökken a termelés hozama. 1940-ben még dozinálni kellett a bú­zát, hogy takarmányként el lehes­sen adni, rá egy évre pedig már jegyrendszert kellett bevezetni s adagolni kellett a kenyeret, mert az akkori mozgósítás elhasználta a meglévő tartalékokat. Nagy hadse­reget kellett felszerelnünk máról­­holnapra, ami szintén óriási erőfe­szítést jelentett gazdasági életünkre. A sorozatos rossz termések azután növelték a hiányt. Az idén pedig a termésbecslések bizonyultak csaló­kának. E becslések alapján emel­ték fel a kenyérfejadagokat, most meg már nemcsak le kell szállítani, hanem a lappangó feleslegeket, is­ fel kell kutatni. A kukoricabeszol­­gáltatást is e termésbecslések alap­ján írták elő megyénkre, ami ha eredeti kiszabásában maradt volna meg, a lakosságnak nem maradt­ volna egy szem kukoricája sem. Folytatás az 5-ik oldalon. A főispán bmmsédm PARK MOZI «»MCCCCaX5CCCCCCSCCCCCCCCCCCCSCCCCCIP Ma, kedden utoljára bemutatja az utóbbi évek legszebb, legszívbemarkolóbb, legtökéletesebb, a velencei filmversenyen kitünte­tést nyert nagy magyar filmjét NEGYEDSZIGLEN E reprezentatív film főszerepeit a következők játsszák: Keresztes Ist­ván, direktóriumi elnök Hosszú Zoltán. Vera, a leánya, orosz agi­tátornő E­s­z­e­n­y­i Olga. Keresztes Gáborné Sulyok Mária. Sinka András M­á­l­y Gerő. Egy magyar űrvezető Nagy István. Magyar híradó. — Az előadások hétköznap fél 6 és fél 8, vasárnap 2, 4, 6 és 8 órakor kezdődnek.Telefon 175. sz. Figyelem! Felhívjuk a közönség fi­gyelmét, hogy a pénztári torlódás elkerülése miatt jegyeiről idejében gondoskodjon.

Next