Katolikus Gimnázium, Máramarossziget, 1888
I. A só és annak felhasználása, szerepe az ember szervezetében és az államháztartásban. Megyénknek, a Magyarország határát képező szép Máramaros megyének világhírű terményét, a sót választottam jelen értekezésem tárgyául. Tettem pedig ezt azért, hogy e híres terményünkről egyet-mást elmondván a tanuló ifjúságnak, a tanév folytán hallott előadásokat némileg kiegészítsem, és így az ismeretkört gyarapítva, még az utolsó órában, a kibocsátás ünnepélyes pereében is teljesíthessem azon feladatomat, mely életemnek osztályrészül jutott, t. i. az ifjúság oktatását. Megyénk nagy kiterjedésű sóbányákkal bir, melyek — a só monopóliumot képezvén — állami kezelés alatt állanak. Bizonyára minden tanítványunk ismeri e bányákat, melyek kincseket érő sót rejtenek méhükben, és a melyeknek megtekintésére messze földről jő az idegen, hogy szemtanúja legyen azon nehéz, földalatti munkának, mely a mindennapi asztalt látja el terményével. Só nélkül az emberi élet tönkre menne , hiszen a só nemcsak, mint az ételek ízét javító szer használtatik, hanem magát az emésztést is befolyásolja; a gyomor nedvnek elválasztását ugyanis növeli, és így a tápanyagoknak könyebb megemésztésére közre játszik. Ép így nélkülözhetetlen tényező a mezőgazdaságban is, mely évente nagy mennyiségű sót fogyaszt el az állattenyésztésben. Nagy kelendőségnek és fogyasztásnak örvend végül a műipar és a vegytan terén, melyek a legkülönbözőbb czélokra használják. Bátran mondható tehát, hogy a só ép oly nélkülözhetetlen, föntartó eleme az emberiségnek, mint maga a levegő, mely előnynyel látja el a szervezetet. , De, midőn tanulónk otthon, godos szülei között ebédel, és mindennap az asztalon látja a sótartót, melynek tartalmával ételét fűszerezi; midőn a sót mindennap, és folytonosan látja a háztartás legkülönbözőbb ágaiban alkalmazni; kérdem én, hogy vájjon gondolkozott-e csak néha is a felől, hogy tulajdonképen mi az a só, és mi annak a rendeltetése ? Viszont, ha csendes nyári napokon a munkások özönét látja a sátornákból hazatérni, hol keserves munkával, leszállva a föld gyomrába, és elzártan a külvilágtól, el a nap éltető sugaraitól, csak saját mécsének világát látja, és csak az egyhangú kalapácsolást hallja, várjon godolkozott-e a tanuló a felől, hogy miért van, és mily czélra szolgál mindezen munkálkodás és mi az, mi ezáltal a napvilágra jön, mi a jó? Azt hiszem, kevesen gondolkodtak e felől. Pedig a tanuló ifjúság, mely ismeretkörének gyarapítása, önművelése czéljából jár az iskolába.