Református gimnázium, Máramarossziget, 1874
I. A JELLEMFEJLESZTÉS, mint a nevelés eszményképe. Irta ISÁFRÁNY Péter, tanár. 1. Midőn az ember erkölcsi életének megfigyelésével a nevelés egyik legfontosabb feladatát, a jellemfejlesztést, választoni értekezésem tárgyául, eszembe jutott Hugó Viktor egyik parlamenti beszédének egyik ily kezdetű passusa: „Minden kérdésnek megvan a maga eszményképe.“ Ez állítást kívántam én is a legfontosabb kérdések egyikére, a nevelésre, alkalmazni, amelylyel nincs még az mondva, hogy társadalmunk mai álláspontján a nevelést illető összes problémák a jellemfejlesztéssel mind megvalósulhatnának, sőt sajnálattal kell megvallanunk, hogy nevelésünk ez irányban a tapasztalható reformtörekvések mellett s adott viszonyainkkal szemben sem méltányoltatik eléggé. Azért gyakorta halljuk azt a kifakadást, hogy korunk nem szűkölködik ugyan kitűnő tehetségekben, de határozott jellemekkel nagyon ritkán találkozunk, hogy fent és alant erkölcsi gyávaság terjeszkedik, szóval, hogy a társadalom erkölcsi életének fejlesztésével nagyon hátra vagyunk. Ezért arra kell törekednünk, hogy e vádat megsemmisítsük azáltal, hogy óvni, védeni tudjuk magunkat; mert, mint az energikus Fichte magát kifejezi, „az ember a jellemhiányt mindig magában, a nevelés, az önerő hiányában keresheti, ennélfogva ha nem bir azzal, teremtsen magának, mert erre absolut szüksége lévén, neki azt absolute lehetséges tennie, és ha nem így cselekednék, az ok is pusztán az emberben lenne megtalálható.“ Ez ellen sokan azt hozzák fel, hogy jellemét minden embernek úgy