Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-09-27 / 168. szám

Kossuth ma délután 4 órára biztosan várhat­juk. ő most Szolnokban van, s onnan 11 órako Indult el a vasúton. A titkos ülésnek két órakor már vége volt. Úgy látszik, hogy az ülés csak azért volt titkos, nehogy a hallgatóság valamelly, e körülmények­­­be úgyis czélra nem vezető, közbekiáltásokkal meg ne zavarja a kellő nyugalmat. A városban csaknem mindenki ismeri a bécsi híreket, mellyek keserűen mondjuk megvalósul­tak. — István herczeg feltétel nélkül mondott le, s búcsút mondott Magyarországnak, melly azt re­mélte tőle, hogy utolsó csep vérét szülőföldjének fogja áldozni. Lamberg generálról azt hiszik, hogy már tá­borunkban van, s személyesen vitte meg a több­ször emlitettük királyi manifestumot. Három órakor Batthyáni Fehérvár felé uta­zott, s útja sikeréről holnap jelentést teend a ház­nak. — A perez eljött, mindenki belátja , hogy csak egyedül magunkban bízhatunk. Pest sept. 27. Némelly kislelkűek csak azon töprenkednek, hogy mi lesz akkor, ha az ellenség a fővárost bombardiroztatni kezdené ? Mintha bizony az ellenség olly könnyen jö­hetne a város alá, mint vásárkor a vidékiek, kik jó pénzen megveszik azt, mit a pestiek elkészíte­nek. Tegyünk fel egy borzasztó rosz esetet. Egy csak nem phisicai lehetetlenséget, hogy tudni­illik a horvátok Napóleonja minket jámbor ma­gyarokat borzasztóan megpacskolna. Akkor a magyar hadsereg visszavonulna a főváros alá, s a készített sánczokból az ellensé­get mind­addig föltartoztatná, míg a tiszai vidék­ből ij elégséges erő érkeznék. Arról természetesen szó sincs, hogy Pest vá­rosát ágyúztatni engedjük. Nem igen is szokás az a harczokban, hogy a fővárost ostromnak tegyék ki, ha csak a városiak magok nem olly hőslelküek, kik magokat utolsó csep vérig védelmezni kívánják. Ne féltsék olly nagyon a zsemle, marhahús és fagygyu gyergyákból összeépített házak tetőit. A magyar nemzet olly delicat faj, hogy még a háladatosságot­ sem követeli azoktól, kik e föld s törvényei oltalma alatt magoknak vagyont sze­reztek. E leczke azonban meg vagyunk győződve, csak keveseket fog illetni. Pest lakosiban derekabb és becsültsb szellem nem volt soha, nak olly fényes bizalmi demonstratiót csaptak, mindenki csak következetességet vár. íme Jellacsich köze­g. Ezen ember a föld ke­rekségén legelhatározottabb ellensége a ministe­­riumnak, tehát ellensége önöknek is drága pesti nemzetőrség,bikeministeriumnak határtalan bizodalmat szavaztak ! Itt az idő tehát, hogy a kormányt tettel is se­gítség, miként akkor megígérték. Csak hogy mindent elkövessünk, mi a harcz­nak a fővárostól minél távolabb tartására szol­gál. — Védjük magunkat minden talpalatnyi földön. Mert ha Jellacsich be­veszi magát Pestre, s szokása szerént a horvátoknak egy félnapi sza­­­bad rablást enged, isten legyen irgalmas kegyel­mes a váczi utczai boltoknak, úgy fognak kinézni az auslagok és stellázsik, mint a steinbruki szöl­­lös kertek a szüret után. Jaj lesz a magán házaknál is. Az öreg tátiról lehúzzák a téli kabátot, kiveszik a ládából az élé­re vert tallérokat és húszasokat, mellyeket a nyá­ron, midőn olly nagy baj volt a bankók miatt, las­sanként beváltogattak, kihúzzák a kaszli fiókjait, elveszik még az ingeket, és felmennek a padlásra, leszedik a ruhakötelekről a mam­a szeifiokjait. A nagyobb kisasszonyokat, a pálinka szagú katonák megcsókolgatják,még a bölcsőben fekvő Hanzinak és Kadinak sem hagynak békét, azok alól kihúz­zák még a pellenkát is. Pest sept. 27. Batthyáni tegnapi placátja az egész városban a legizgékonyabb nyugtalanságot idézte elő. Mig egyrészről erőnk nagyszerű kifejtésén dolgoznak lelkesljeink, midőn a véres zászló alá ezerenként tódulnak a haza minden zugából, midőn lelkesedett seregeinknek az egész Jella­­chichféle zsiványtábor csak egy fzüstökre való — most meghunyászkodva egyezni akarni, s a bécsi üres ígéretekre csak egy batkányit is haj­tani — ez még a főváros népének is egy nevet­séges kaficznak látszik. Még a kaszárnyák előtt összesereglett német polgárok is azt mondák teli szájjal dél előtt: kein parden den niedertraechtigen Lumpen. És igazságuk van, mert ez újabb szemfény­vesztés csak arra való, hogy a lieber Jellachich és gaz csőcselékének bőre cserzetlenül érjen visz­­sza Zágrábba. Pedig erre nézve a burgerség is megcsinál­ta már a maga calculusát. Jellachich bőrét kitömve a nemzeti museum állat­osztályába gondolták betenni. A seresánokét, mint a féle bivalybőrt, tömlők­nek kívánták kikészíteni a sóbányákba. A többiét pedig csizmáknak szánták a hon­védek számára. A­mi még fenmarad, rostává lyuggatva ter­vezték elküldeni Prágábba, mint méltó ingredi­­entiát az egyesült dalmát, horvát, tótországok királyának a magyarokon vett dicső győzelmé­nek nagyszerű triumphusához. És a ministerelnök egy gyáva egyezkedési po­­liticával ketté akarja vágni e szép terveket! A históriából ki akarja törülni magyarhonnak legnagyobb dicsőségét, hogy t. i. hazáját a ca­­marillának és a pokol minden kigondolható ár­mány ellenében saját kezével tartotta meg. Félre az illyen gyermekes gondolatokkal, el kell vágni az úját annak, ki csak nyúlni akar is e szemfényvesztő accordálásra hivó papírdarab után. Mert az efféle Bécsből jövő scartétákat nem nézhetjük egyébnek,hamis kártyánál, mellyel,ha a camarillával egy asztalhoz játszani leülünk, in­günket, gatyánkat elveszítjük. Tudunk mi is játszani, de nem úgy spieler módra, hanem karddal, fokossal, a­ki lefűzni akar ám jöjjön játszani velünk illy módon,s majd meg­mutatjuk ki a legény a csárdában! schwarzgelb bő­rét alkalmasint rob­blan Orden sternekkel visszi haza, csak győzze lépéssel a Zsófi mama. De egyezkedni ? — nekünk ? kivel és mi fe­lett ? A­mink van, azt egy hajszálig megtartjuk, a mi a másé, abból semmit sem kívánunk. Hát minek itt az egyezkedés ? Köpölyözzük meg csak azt a löcslábú horvát sereget, s egy pár generális fejét margarizozva a bécsi Hofnak, fogadom, hogy ha lámpással kere­sünk sem találunk senkit, a­ki velünk egyezkedni kívánna. Az egész alkudozás csak arra való volna, hogy mi ne törjük be a camarillának s czinkosai­­nak fejét most, s ők ezért bennünket nem hábor­­gatnak.......addig, mig újra erőhöz nem jönnek, Quo te quisque casu royat.......ők bennün­ket kérdeznek puskával, feleljünk nekik ágyúval, ők össze akarják törni a mi miniszereinket, törjük mi őket borssá és paprikává mindenestül — s az otthon maradt atyafiaknak hintünk belölle egy ká­véskanálnyit orruk alá, fogadom ollyat fognak prüsszenteni, hogy még a ki tudja hol levő hete­dik unokájuk is megérti, hogy orrod a magyartól foghagymás. Ha pedig a hadügyet kérik , vigyük elejök­­be egész hadseregünket, válasszanak közüle, hogy mellyik kell, s a mellyiket kiválasztják, az fogja őket gúzszsá csavarni. Uram teremtöm s ezek a horvát lumpad­usok eljönnek hozzánk, hogy velünk megmérkőzzenek, itt egy két vármegyét felforgatnak, falukat fel­prédálnak, szóval, minden brutalitást véghezvisz­­nek , s mi hazabocsátjuk őket szép énekszóval, a­nélkül, hogy csak egy zápfogukat kihúztuk vol­na , engedjük, hogy a kenyerünkön s húsunkon felhizva nagy köpezésen haza menjenek, s ha va­laha sovány testet látnak, ujjal mutassanak rá s csúfolódva mondják nekik: „ez nem volt Magyar­­országban“ Ez csak ugyan nem rendi a dolognak. Midőn Jellasich csaptatóban van, a föld né­pe talpon ügyünkért élethalálra vivni, s minden elrabolt csirkéjéért legalább egy horvát czinke­­fogót kaszájára szúrni, midőn seregeink minden használható postokat elfoglaltak. Dunánk alól Jel­lacsich átjövetele ellen Ivánka 6000-nyi seregé­vel biztosítva, a Csepel-sziget megerősítve, —­at- I­Q­ ­ után 5 oral g^féluti 674

Next