Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-05-28 / 33. szám

lakosainak kezeibe jutottak, azokat, kik e becses pénzgyű­jteményből valamelly darabot leírnak,fel­szólítom, hogy ezt az országos rendőrség közép­ponti osztályigazgatóságánál átadni szoros köte­lességüknek ismerjék, mivel ellenkező esetben, ha e pénzdarabok elrejtése ellenük bebizonyittatnék, orgazdáknak fognak tekintetni. Budán, május . 22-én 1849. Ludvigh János, főtábori kormánybiztos. Minden darabért, melly átadatik, alólirott ju­talmat ad. Fehérvári Gábor, Bem altábornagy ur f. k­. Ifi­kán orsovai főhadiszállásából Omer basához, mint a török hadsereg Oláhországbani főparancsnokához inté­zett levelét kézhezszolgáltatás végett, nem kü­lönben Ozmán bey ujorsovai török várparancs­noknak szóló leveleket küldöttség által elküldet­vén, e tárgybani eljárásáról a küldöttség követ­kező jelentést tett. „Tisztelt altábornagy úr! Tegnapi napon kapott szóbeli parancsa következtében Uj­­orsovára indulván, midőn a Duna magyarországi partjára érkeztünk, s a szigeten levő török vár­­őrségnek a kihivó jelt megfuvattuk, azonnal a várból egy csalnak 24 török katonával hozzánk átjött, s velök Hassan Effendi őrnagy a basa ve­­je, és Ali Solejman tüzérszázados, kik is ben­nünket az ujorsovai várőrség parancsnokához Ozmán bey basához átvittek. Midőn a Duna kö­zepére értünk, azonnal az ujorsovai váron s a ba­sa lakásán tiszteletünk jelére (mint a velünk le­vő török tisztek magyarázták) a török lobogó fel­vonatott, a várba beérvén a díszrendben felállí­tott török katonaság között Ozmán bey basához bevitettünk, ki is bennünket felállva fogadván, kölcsönös tisztelkedés után, az átadás végett reánk bízott leveleket neki átnyújtottuk. Miután a hozzá intézett leveleket környezetéből neki sen­ki sem tudta megmagyarázni, azokat felbontva nekünk visszaadta, s tartalmukat megmagyarázni kérte, mellyeket mi elolvasván, értésére adtuk, hogy az elsőben független hazánk kormánya ne­vében altábornagy úr által arra szólíttatik fel, hogy, miután a független magyar haza kormá­nya most másod ízben is tapasztalni kénytelen, hogy ellenségünk az osztrák hadsereg a magas porta tartományaiba menekült, és ezen fegyveres bemenetelt a török udvar meg nem gátolta, ez­által mintegy közvetve a független magyar haza iránt ellenséges indulatot mutat, hogy az ellensé­ges indulat részünkről ne viszonoz­tassék: kíván­ja a magyar kormány nevében altábornagy úr, hogy az összes osztrák sereg lefegyvereztessék, fegyvereik altábornagy urnak a magyar kormány részére átadassanak, az emberek pedig további rendeletig letartóztassanak. Elolvastuk a második levelet, mellyben az osztrák erő által elrabolt két gőzös s három von­tató hajó, mint magántulajdon, a társaság részé­re visszaköveteltetik. Végre elolvastuk a harma­dikat, mellyben altábornagy úr a Duna túlsó ré­széről seregünkre történt lövöldözések ellen tilta­kozik. Mind a 3 levélre nézve szóval a legszíve­sebben megigéré, hogy altábornagy úr kivánsá­­ga szerint fog intézkedni. Szinte azonnal elindi­á az Omer basához czimzett levelet rendeltetése helyére. A magyar országyűlés függetlenségi nyilatkozatát, mellyet neki átadánk, a legszívesebben vette. Miután török szokás szerint bennünket kávé-­­ val és dohányzással megvendégelt, barátságos­­ kézszoritással és szives szomszédi egyetértésrel­­ kéréssel elbocsátott, látogatások tevésére sere­günket, s részérőli viszonlátogatások elfogadására s bennünket felkért, s tiszteletét altábornagy úrtól s kezdve egész az utolsó közembernek is küldötte. Mint egy figyelmet érdeklő dolgot érdemesnek , találjuk azt is jelenteni, hogy apróságok vásárlá­sa alkalmával bankjegyekkel fizetvén, a keres­kedők által, a minket kisérő török tisztek jelen­létében, meg voltunk kérve, hogy ne osztrák, hanem magyar bankjegyekkel fizessük a vett tárgyakat. Kiss S., százados. — M u n t­y á n J. táb. lelkész. A jutalomszemlék­r­ől.­ Pesten a városi öreg templomban a budai vár bevétele alatt elestekérti isteni tisztelet alkalmá­­­­val e f. hó 26-kán jelen lévén, több katonatiszt­nek mellén rendeket s kitüntetési jeleket lát­ván, megütköztem, s meg nem foghatom ezen aristocratico-monarchicus megtisztelések hogyan fordulhatnak elő, midőn mi a ministerialis pro­gramoi szerint democratico-republicanusok va­gyunk. Minden rend privilégiumnak neme, Krak­kóban, mig köztársaság vala, valamint a köztár-­­ sasági négy városban u. m. Lübeck, Frankfurt, Bréma, Hamburgban rendek nincsenek. Ameri­­cában szinte nincsenek. Franczhonban 1830-ban eltörültettek, s kettőt kivéve még az orleansok­­ alatt sem találhatók. — S mi, kik szabadság, egyenlőség szent eszméiért harczolunk, vitézeink ruháit rendekkel árasszuk el? Parva contemta scintilla magnum saepe excitavit incendium! Miltiadesig a marathoni csatánál híresebb csata nem történt a világon, mert olly maroknyi nép, mint a görögöké olly töménytelen erőt még soha tönkre nem juttatott. S milly jutalmát vette diadalmának Miltia-I­des ? Avval tiszteltetett meg, hogy midőn a Poe­­cile nevű csarnokban a marathoni ütközet lefes­­teték, tíz praetor között az ő képe állíttaték első helyre, azon állásban, mint vitézeit buzdítja és megütközik. Rómában rendek nem voltak, de egy római tábornoknak, hogy a diadali tiszteletben része­­­­sülhessen, tudtomra legalább tízezer ellenséget kellett megölnie. Az érdemjelek legyenek ugyan, de nem a­­ mostani romlott monarchista Európa mintájára, hanem Graecia, Róma, America szellemében, az­az dicsőségesek. Windischgraetz a tollakat és szalagokat a kalapon hordozni meg nem engedő, sőt zsoldosai­k felakadtak azon is, ki elöltök magyarul beszélt, s mivel mindezek szerinte a honszeretet gerjeszté­­­­sére s a lelkek emelésére némileges befolyást­­ okozhatnának. 130 Véleményem szerint a rendek a ruhákon, apróságok iránti vágyakat, s a nagy dolgok elleni gyűlöletet csak gerjeszthetik. Vagy talán önkorunkon nem tanulhattunk eleget ? Nézzük csak a jól hizlalt Corpus jurist, s vesszük össze azt Árpád idejei szokásainkkal és a kormányformával, és láthatjuk, privilégiumok, donatiók, czimek által hogy eltörpülhet egy nemzet. A ruharendek előítéletek, azon ösvények, mik a királysághoz vezetnek. Innen annyi dicsvágyó vagy rendszomjas em­berek elpártolása, kik eltávoztak tőlünk a szent ösvényről. Jollachich, Windischgraetz, Hentzi mellére illik a rend, de egy republicanus más pályát jelöl ki magának. *) Egy americai polgár. A rokkant vité­z. (Görgei fővezérnek Buda visszavétele emlékéül 1849.) Ezüstös pánczéla az ég futárjának Csillárként világolt egy éj vándorának . Kipp, kopp, pattogott a fagyos föld alatta, Baglyok uhongtanak féltükben miatta. Nagy búsan ballagott a fiú magában, Semmi öröm nem volt szive hatalmában. Mansworth rohamánál Guyon vezér alatt Egyik lába ott a falu végen maradt. Sőt még előbb karján egy ón is találta, Midőn a sváb falu torlaszát megmászta. S érzé ő magában, a seb melly dicső jel, Milly dicső a honért harczban vérzem­ el. Érzé s lelke mégis olly borús, olly rideg, Mint az égen úszó vaksötét fergeteg. Mintha most ballagna a sírgödrök felé, Mellyekben egy nemzet enyészetét lelé. Vagy, mintha gúny volna, hogy a mint bal­lagott, Egy kuvasz falában mély csorbát harapott; Vagy, mert futnia kell saját honában is, Mióta Pesten van Windischgrácz, Jellachich. D­­e keserű sajgó sebet üt a szivén, S nincs orvos, ki tudná gyógyítani híven. Földön­futó lett már szerinte a magyar, Hacsak szép honában zsarnokot nem ural. 1f) Tisztelt am­eii­ai polgártársunk a rendjelek gyűlöletében kissé messze megy, mintha egy kis borostyánkoszorú­a mellen mindjárt kivetkez­tetné az embert republicans érzelmeiből. A rendjel nálunk semmi kiváltsággal nincs össze­kötve, és csak is ott volt gyűlöletes, hol így vala. Ha nem emelte aristocratává az olympusi játékon ügyességéért kitűnő görögöt az olajá­g, úgy nincs mint félni attól, hogy a magyart a legegyszerűbb jel, melly derékségéröl tesz ta­núságot és mellyen örömest fü­gg a szem, ki­­vetkeztesse democratikuisságából. A szerk.

Next