Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-05-28 / 33. szám
lakosainak kezeibe jutottak, azokat, kik e becses pénzgyűjteményből valamelly darabot leírnak,felszólítom, hogy ezt az országos rendőrség középponti osztályigazgatóságánál átadni szoros kötelességüknek ismerjék, mivel ellenkező esetben, ha e pénzdarabok elrejtése ellenük bebizonyittatnék, orgazdáknak fognak tekintetni. Budán, május . 22-én 1849. Ludvigh János, főtábori kormánybiztos. Minden darabért, melly átadatik, alólirott jutalmat ad. Fehérvári Gábor, Bem altábornagy ur f. k. Ifikán orsovai főhadiszállásából Omer basához, mint a török hadsereg Oláhországbani főparancsnokához intézett levelét kézhezszolgáltatás végett, nem különben Ozmán bey ujorsovai török várparancsnoknak szóló leveleket küldöttség által elküldetvén, e tárgybani eljárásáról a küldöttség következő jelentést tett. „Tisztelt altábornagy úr! Tegnapi napon kapott szóbeli parancsa következtében Ujorsovára indulván, midőn a Duna magyarországi partjára érkeztünk, s a szigeten levő török várőrségnek a kihivó jelt megfuvattuk, azonnal a várból egy csalnak 24 török katonával hozzánk átjött, s velök Hassan Effendi őrnagy a basa veje, és Ali Solejman tüzérszázados, kik is bennünket az ujorsovai várőrség parancsnokához Ozmán bey basához átvittek. Midőn a Duna közepére értünk, azonnal az ujorsovai váron s a basa lakásán tiszteletünk jelére (mint a velünk levő török tisztek magyarázták) a török lobogó felvonatott, a várba beérvén a díszrendben felállított török katonaság között Ozmán bey basához bevitettünk, ki is bennünket felállva fogadván, kölcsönös tisztelkedés után, az átadás végett reánk bízott leveleket neki átnyújtottuk. Miután a hozzá intézett leveleket környezetéből neki senki sem tudta megmagyarázni, azokat felbontva nekünk visszaadta, s tartalmukat megmagyarázni kérte, mellyeket mi elolvasván, értésére adtuk, hogy az elsőben független hazánk kormánya nevében altábornagy úr által arra szólíttatik fel, hogy, miután a független magyar haza kormánya most másod ízben is tapasztalni kénytelen, hogy ellenségünk az osztrák hadsereg a magas porta tartományaiba menekült, és ezen fegyveres bemenetelt a török udvar meg nem gátolta, ezáltal mintegy közvetve a független magyar haza iránt ellenséges indulatot mutat, hogy az ellenséges indulat részünkről ne viszonoztassék: kívánja a magyar kormány nevében altábornagy úr, hogy az összes osztrák sereg lefegyvereztessék, fegyvereik altábornagy urnak a magyar kormány részére átadassanak, az emberek pedig további rendeletig letartóztassanak. Elolvastuk a második levelet, mellyben az osztrák erő által elrabolt két gőzös s három vontató hajó, mint magántulajdon, a társaság részére visszaköveteltetik. Végre elolvastuk a harmadikat, mellyben altábornagy úr a Duna túlsó részéről seregünkre történt lövöldözések ellen tiltakozik. Mind a 3 levélre nézve szóval a legszívesebben megigéré, hogy altábornagy úr kivánsága szerint fog intézkedni. Szinte azonnal elindiá az Omer basához czimzett levelet rendeltetése helyére. A magyar országyűlés függetlenségi nyilatkozatát, mellyet neki átadánk, a legszívesebben vette. Miután török szokás szerint bennünket kávé- val és dohányzással megvendégelt, barátságos kézszoritással és szives szomszédi egyetértésrel kéréssel elbocsátott, látogatások tevésére seregünket, s részérőli viszonlátogatások elfogadására s bennünket felkért, s tiszteletét altábornagy úrtól s kezdve egész az utolsó közembernek is küldötte. Mint egy figyelmet érdeklő dolgot érdemesnek , találjuk azt is jelenteni, hogy apróságok vásárlása alkalmával bankjegyekkel fizetvén, a kereskedők által, a minket kisérő török tisztek jelenlétében, meg voltunk kérve, hogy ne osztrák, hanem magyar bankjegyekkel fizessük a vett tárgyakat. Kiss S., százados. — M u n ty á n J. táb. lelkész. A jutalomszemlékről. Pesten a városi öreg templomban a budai vár bevétele alatt elestekérti isteni tisztelet alkalmával e f. hó 26-kán jelen lévén, több katonatisztnek mellén rendeket s kitüntetési jeleket látván, megütköztem, s meg nem foghatom ezen aristocratico-monarchicus megtisztelések hogyan fordulhatnak elő, midőn mi a ministerialis programoi szerint democratico-republicanusok vagyunk. Minden rend privilégiumnak neme, Krakkóban, mig köztársaság vala, valamint a köztár- sasági négy városban u. m. Lübeck, Frankfurt, Bréma, Hamburgban rendek nincsenek. Americában szinte nincsenek. Franczhonban 1830-ban eltörültettek, s kettőt kivéve még az orleansok alatt sem találhatók. — S mi, kik szabadság, egyenlőség szent eszméiért harczolunk, vitézeink ruháit rendekkel árasszuk el? Parva contemta scintilla magnum saepe excitavit incendium! Miltiadesig a marathoni csatánál híresebb csata nem történt a világon, mert olly maroknyi nép, mint a görögöké olly töménytelen erőt még soha tönkre nem juttatott. S milly jutalmát vette diadalmának Miltia-Ides ? Avval tiszteltetett meg, hogy midőn a Poecile nevű csarnokban a marathoni ütközet lefesteték, tíz praetor között az ő képe állíttaték első helyre, azon állásban, mint vitézeit buzdítja és megütközik. Rómában rendek nem voltak, de egy római tábornoknak, hogy a diadali tiszteletben részesülhessen, tudtomra legalább tízezer ellenséget kellett megölnie. Az érdemjelek legyenek ugyan, de nem a mostani romlott monarchista Európa mintájára, hanem Graecia, Róma, America szellemében, azaz dicsőségesek. Windischgraetz a tollakat és szalagokat a kalapon hordozni meg nem engedő, sőt zsoldosaik felakadtak azon is, ki elöltök magyarul beszélt, s mivel mindezek szerinte a honszeretet gerjesztésére s a lelkek emelésére némileges befolyást okozhatnának. 130 Véleményem szerint a rendek a ruhákon, apróságok iránti vágyakat, s a nagy dolgok elleni gyűlöletet csak gerjeszthetik. Vagy talán önkorunkon nem tanulhattunk eleget ? Nézzük csak a jól hizlalt Corpus jurist, s vesszük össze azt Árpád idejei szokásainkkal és a kormányformával, és láthatjuk, privilégiumok, donatiók, czimek által hogy eltörpülhet egy nemzet. A ruharendek előítéletek, azon ösvények, mik a királysághoz vezetnek. Innen annyi dicsvágyó vagy rendszomjas emberek elpártolása, kik eltávoztak tőlünk a szent ösvényről. Jollachich, Windischgraetz, Hentzi mellére illik a rend, de egy republicanus más pályát jelöl ki magának. *) Egy americai polgár. A rokkant vitéz. (Görgei fővezérnek Buda visszavétele emlékéül 1849.) Ezüstös pánczéla az ég futárjának Csillárként világolt egy éj vándorának . Kipp, kopp, pattogott a fagyos föld alatta, Baglyok uhongtanak féltükben miatta. Nagy búsan ballagott a fiú magában, Semmi öröm nem volt szive hatalmában. Mansworth rohamánál Guyon vezér alatt Egyik lába ott a falu végen maradt. Sőt még előbb karján egy ón is találta, Midőn a sváb falu torlaszát megmászta. S érzé ő magában, a seb melly dicső jel, Milly dicső a honért harczban vérzem el. Érzé s lelke mégis olly borús, olly rideg, Mint az égen úszó vaksötét fergeteg. Mintha most ballagna a sírgödrök felé, Mellyekben egy nemzet enyészetét lelé. Vagy, mintha gúny volna, hogy a mint ballagott, Egy kuvasz falában mély csorbát harapott; Vagy, mert futnia kell saját honában is, Mióta Pesten van Windischgrácz, Jellachich. De keserű sajgó sebet üt a szivén, S nincs orvos, ki tudná gyógyítani híven. Földönfutó lett már szerinte a magyar, Hacsak szép honában zsarnokot nem ural. 1f) Tisztelt ameiiai polgártársunk a rendjelek gyűlöletében kissé messze megy, mintha egy kis borostyánkoszorúa mellen mindjárt kivetkeztetné az embert republicans érzelmeiből. A rendjel nálunk semmi kiváltsággal nincs összekötve, és csak is ott volt gyűlöletes, hol így vala. Ha nem emelte aristocratává az olympusi játékon ügyességéért kitűnő görögöt az olajág, úgy nincs mint félni attól, hogy a magyart a legegyszerűbb jel, melly derékségéröl tesz tanúságot és mellyen örömest függ a szem, kivetkeztesse democratikuisságából. A szerk.