Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-05-30 / 35. szám

egészen másutt van, mint a vár fekszik. Ezeket kell kiszemelni, megerősíteni, ha a főváros védelméről gondoskodni akarunk. Előttünk csak az áll mindig, hogy többé a várfokról ne romboltathassák Pest rögtöni büntetés nélkül. Mi nem sajnáljuk Buda várfalait. Hadd romboltassák le : azon a szabadság érdekében csak örvendünk. Gödöllői nagyjaiul. (Majus 28, 1849.) Szerkesztő ur! Nem csak Newton leesett almája az, mi a földön nagy következéseket szül. Lehetnek kisebb okok is. Mi tárgyat illetőleg mondom én ezt, engedjen meg, hogy hátra maradok bővebb fejtegetésével addig, míg előzményül el nem mondom azt, hogy mi módon jutottam, vagy mi idézte föl agyamban a nevezett locus communist. . . . Midőn ide jöttem, honnan tudósítom önt jelenleg, higye el, hogy csak ezelőtt háromnegyeddel is más gondolatok jártak kört fejemben, mint amellyeknek antecedenst választottam. Gödöllőnek akartam characteristicáját adni extensive. Mert megérdemli gondolom,hogy a migratio gentium tarka-barka phasisaiból egy quodlibetet csináljunk. . . . Mások azonban a körülmények, s igy én ezt csak néhány vonásokban érinthetem. Olly régóta hallam már, mint hallotta sok más is, az orosz coquettirozást pengetni. A haraszt tehát csakugyan nem iszörgött Inában, a vén medve teljesen kimutatta foga fehérét, hogy Aesopus kutyája szerepét eljátszhassa minél előbb. . . Az egész teketóriának az a resultatuma, hogy én ez ominosus hirt egész harsánysággal itt hallottam, valamint a rá vonatkozó hivatalos rendeleteket is itt olvastam, mellyeknek azon tartalmában, miszerint a papok imádkozzanak a vész elhárításáért, böjtöltessenek, harangoztassanak, nem osztakozhatván, értettem fölhiva véleményemet kimondani. A népre nézve ennél egy egy valami csüggesztőbben nem hathat. Ez által ő félelme érzetében olly erőt képzel föltételezve, hogy e muscasokaságu népet csak isteni providensia győzheti le. . . Sokkal törpébbnek hiszi magát, sem hogy csak párhuzamban is állhatna a kozákokkal. . . pedig az isten az igazságos ügyet úgy segíti s úgy áldja meg csak, ha minden erőnket a czélra fordítjuk s csüggedetlenül áldozunk. Uraim! a népnek soha egy lehangoló szót ne mondjunk... A népet rögtön kell az illyésféle hetmanszagu hirekkel meglepni s mindig buzdító modorban.... Volt alkalmam már tapasztalni, hogy a lelke- esedés azon perczeiben, midőn a szónok beszédé- s től át van melegülve, ha mindjárt vezetik a zászló alá , sokkal nagyobb tömegben ragad fegyvert, mig így a phrasisos szólítgatásokat megszokva, legfelebb annyit mond rá : „Hej régóta diétáják ezt már, még sincs itt.“ A népet imádsággal nem lehet fanatizálni. Rég volt az az idő , midőn a harangzúgás elkergette a viharos fellegeket. A tettrekész erő imponál csak, s az a villámhárító a XIX-ik században. Az imádságot tegyék a nők, hogy férjeik igazságos fegyverét áldja meg a magyarok istene !.. Csüggesztő szó, ellentétével az elbizakodással, nem solid férfiú szájába való... A veszélyek eszméinek ámítóbbnak kell most lenni, mint elrettentőbbnek. „Előre, hisz az isten és a magyar egyet akar, így oldhatjuk mi meg csak azt a csomót, melly nagyszerűeket vonand maga után. Óhajtanám és szeretném, ha a papok hazafias érzelmű buzdításokban adnák ezt a népnek tudtára, mint adta a gödöllői kálvinista pap ! — Ad vocem kálvinista pap ! Szerkesztő ur ! Ez ám az ember. . . Ha azok a veresbegyű papok is mind ilyenek volnának, bizony bizony mondom, még más jobb világból lenne az országunk... Dicséretére legyen mondva, a kardot is tudja úgy forgatni, mint a bibliát, ha kell. Hogy azonban megítélhesse ön filantrópiai nézpontból is ez embert, úgy hiszem, az igazságnak adózom, midőn bővebben érintem. Van itt egy ház, mellynek neve vulgo: Kastély. Ebben van egy kóroda, mellyben beteg honvédőink sintődnek. A nyavalya — mint tudhatjuk — magában is egy kereszt, ha pedig gondoskodás nincs közötte, százszorosnak kell azt hinnünk. Megesik ám az itt pedig, fájdalom! hacsak a napokban várt Meszlényiné nem ad más fordulatot a hanyagságnak. Faxit dous mielőbb!. . . ! No tehát a dolog hipomédiumát tekintve ki kell jelentenem, hogy miután ételneműek (a szegény beteg honvédek szerint) sem becsületes, sem elegendő portióban nem szolgáltatnak ki, az éhség mindenre rákényszerítvén őket, kivánszorognak a házakhoz... S itt e papot kell említenem legkitűnőbb helyen , kinek asztalánál naponta megesik, hogy hatvan vagy több is ebédel. . .. A neve ismeretesebb tán apjaikénál a katonák előtt.... Említést érdemel még a lelkes honleány Mednyánszki Berta is, ki forró részvéttel viseltetik a szenvedők iránt. Atalában véve, örömmel mondhatom, hogy e város, mellynek népe annyit szenvedett, mint gondolhatjuk, illy nagy transennán, buzgó apostola a kóros katonáknak. A cholera, hihetőleg a sok halottak itt fedése miatt, meglehetősen dühöng. Vigyázni kell az eltakaríttatásokra, nehogy e miasma erőt vegyen! Volnának itt még a költözködés alkalmával említendő anectodák is, de ezeknek most már ez iratka túlterjedtsége miatt helye nem lehetvén , jobbnak látom különben is más időre halasztani, reménylvén, hogy lesznek még máskor is Gödöllői napjaim. Kisbéri László: ■ 138 Szeget ütött a fejembe. Szerkesztő polgártárs! Önök tegnapi számát olvasván szemembe ötlék Irányitól egy „kedves kötelességgel“ kezdődő kinevezés,mellyben a pesti közönségnek tudnul adja, hogy kórodai főápolónőt nevezett ki. Már megengedjen ön, de én legelőbb is nem tudom, mi az a főápolónő, irgalmas apáczák fejedelemasszonya, vagy beteglátogató ? Amaz, úgy tudom a kormány kinevezési rovatában soha nem volt látható, hanem választók maguk az irgalmas szüzek. Emez pedig hivatal nem lehet, mivel minden honleány előtt nyitva áll a kórház, sőt igen szívesen veszik, ha akármelly nő is meglátogatja beteg honvédeinket. Én Buda ostromakor sok nőt láttam a tábori kórházban, a kis a honvédek sebeit valódi magasztos érzelemmel és részvevőleg kötözgeték a leggyöngédebb ápolás figyelmével, — de közülök egyik sem monda, hogy hivatalosan teszi, egykórodai orvos sem restelle a dolgot, sőt igazi gyönyörrel nézők, mint sürögnek a nők betegeik körül. — Ezért átlátni sem tudom, hogy minek teszik hivatalos állássá azt, mi a nő szivének becsületére válik, ha önkénytelenül cselekszi. Olvastam ugyan Kossuthnak egy szívélyes rendeletét, mellyben tudtál adja, hogy szeretett nővérét minden kórodák főápolónőjévé nevezte ki. Nagy embertől elnézünk illyesmit, és némileg kegyelettel is fogadunk, de kormánybiztostól egy kissé furcsán hangzik, midőn hasonlót cselekedve, tán azt véli, hogy a nagyember tettei neki sem állanak fonákul, s hasonló kegyeletre számíthat a gondoskodásaiért. Pedig higye el Irányi barátunk, hogy a dolog kissé parodicus az ő kezében, s is higye meg, hogy a teljhatalmasság nem a quidlibet audendi-ben áll. Neki teljhatalma van ollyakra, mik a közbátorság, hazavédelem napi teendőire nézve mulaszthatlanok. I Ártatlan dolog ugyan az ő ápolósági kineve- t zése,de mégsem vág a teljhatalom körébe, hacsak a humor országát, gyarapítói nem akarja valamivel. És ha csakugyan komoly a dolog, ismétlem : szeget ütött a fejembe. Teljhatalomtalan. Tisztelt szerkesztő úr! Bízván igazságszeretetében, következő soraimat küldöm be, azon reményben, hogy becses lapjaiban köztudomásra bocsájtandja. — Írásmódom nem czifra, nem tulipános ugyan, de elegendő jó arra, hogy megértessem. Nem terjesztek ez által tisztelt olvasói elébe regényi szóhalmazokat, mert igazat írok, és az, kinek a puszta igazság nem innyére való, igazságot hallani soha nem érdemes. A mai nap, mellynek végső óráiban e sorokat papírra kezdem mázolni, pompás egy nap ! népünnep Budapesten, ünnepe a szabadságnak! —