Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-06-30 / 62. szám

kiadott felhívásában csaknem bizonyos tényül van kimondva, hogy nem. Mondják sokan, hogy a muszka épen azért késett illy sokáig , mert előbb diplomatikai utón akkép akará eligazítani a kérdést, hogy vele szem­ben más interventió ne történjék, s csak miután e tervének sikerültéről biztosítva volt, tette be lá­bát a letiporandó földre. Azonban mi igen keveset tennénk fel az em­beri nemzetről, ha ezt feltétlenül hinni tudnék. Van igenis az emberi nemzetnek egy osztá­lya, mellyről ezt minden lelki sérelem nélkül hin­ni tudjuk, u. m. az uralkodók. Kik közé ez idő szerint egy pár nap előtt Lois Napóleont is bele lehetett számítni, mert ámbár egy független és democrat respublica simplex el­nöke teljességgel nem uralkodó, de a francziák császárjának dicsőséges unokaöcscse, annyira megnyergelő utóbbi időkben a világ legforradal­mibb nemzetét, hogy érette szabadságán kívül még dicsőségéről is megfeledkezett, s rabságba és gyalázatba engedte magát bekötött szemmel ve­zettetni. És az uralkodókról mit nem lehetne feltenni? Csak azt az egyet nem, hogy valaha megtér­jenek és democratákká változva, önmaguk vessék el kezeikből a bitorolt hatalmat, s adják azt visz­­sza a minden hatalom kútforrásának, a szent népnek. Hanem a­mi ezen kívül van, a­mi a zsarnok­ság, elvetemedettség és gyalázatosság országába vág, a­mit a hét fő és a számtalan kisebb bűnök nevével neveznek,­­ azt mind könyv nélkül felte­hetjük s elhihetjük az emberek e fajáról. Azonban mindig kettőn áll a vásár. És ití afelől a népekről fel lehet ugyan tenni, hogy gondatlanul elaludjék a harcz idejét, elfe­lejtsék a dicsőség képeit, a szabadság üdveit. De hogy tudva fegyvert kovácsoljanak saját nyakukra. De hogy tudva lánczokat készítsenek maguk­nak az érczből, mit nagy fáradsággal ők hozának föl a földgyomrából, De hogy tudva öldökölni menjenek azokat, kik az ő szabadságuk s érdekeikért is harczolnak, Ezt feltenni már őrjöngés lenne. Alig egypár nappal ezelőtt már bizonyos volt, hogy a szabadság ügye megbukott Francziaország­­ban, Napóleonnak sikerült leigázni a népet, le­küzdeni annak szent harczát, már kezdetén. Ledru,­e bátor csatárja a szabadságnak, buj­­doklásban eltűnt egy perezre szemeink elől. Azonban újabb tudósítások szerint a mar­­seille-i era­wall dicsőségesebben ütött ki a pári­áinál, s a fővárost is ujonan fölvillanyozta. Némellyek mint bizonyost tudni akarják, hogy Napóleon uram vagy elesett a zavarban, vagy el­­bujdoklott, ki tudja hová,a nép szemei elől. Iia igaz, hogy elnyomatának a zsarnokság sár­­­­ányfejei a nép hatalma által; Ha igaz, hogy a Filep Lajosnál alacsonyabb Napoleon elűzetett, s ministeriuma, melly Gui­­zot-énál annyival roszabb volt, hogy d­e­m­o­­crata -republican­usnak nevezte ma­­gát; Ha igaz, hogy Francziaország élén proviso­­rius kormány áll a visszatért Ledru Rollin elnök­lete alatt. Úgy nincs kétségünk, hogy Francziaország nem fogja ismételni a minapi olaszországi komé­diát, nem fog sergeket adni többé a zsarnok ki­rályoknak a keletkező republicai mozgalmak le­­tiprására, hanem fog harczolni a szabadság érde­kében , mint illik egy nemzetnek, melly nagynak, dicsőnek tartatik, s szabadnak és republicanus­­nak tartja magát. Angliától mi soha sem vártuk,hogy chevalier­­szexü lándzsatörő legyen a világ szebb hölgyé­ért, a szabadságért. Illy lovagias nem az ipar és anyagi érdekek nemzete. De épen azért mert ipar és érdekek nemzete, tudnia kell hogy ámbár monarchia ő, de jobb hasznot hajt neki, ha szabad álladalmak virágoz­nak Európa közepén, mint ha a muszka hatalom rákfenéje tovább és tovább harapódzva, egész hozzáig terjeszkedik. Régi dolog, és minden ember tudja, még az újságkihordó zsidógyermekek is, hogy Muszkaor­szágnak nem a szabadelmű és forradalmi Fran­cziaország, hanem a tekintetes Anglia jobb el­lensúlyozója. Anglia jól tudja azt, hogy a magyar s a sza­badságért küzdő többi nemzetek itt közül nem egyébért mint épen csak szabadságukért küzde­nek. Mi nem azért akarunk győzni, hogy valakit rabunkká tegyünk, hanem hogy mi ne legyünk rabok. Angliának pedig nem az a baja, hogy vala­­melly nemzet szabad ne legyen, sőt ő jól átlátta, hogy érdekei kívánják, hogy körülte minél több szabad álladalom legyen. Ő csak hatalmát félti. Féltette mindig a francziától, főleg Napóleon­tól, félti most a muszkától. Tőlünk nincs mit féltsen. Mi nekünk még csak álmunkban sem lehet az európai uralkodás, bár itthon tudnánk békességben uralkodni. Azt hát nem várjuk Angliától, hogy ő gépei, egyesületrészvényei éa pénze mellől feltekintve, egyszerre lángra és rokonszenvre gyűljön idegen népek szabadságáért, s lelkesedésében ingyen ke­gyelemből számunkra egy rettenetes flottát küld­jön, melly a hortobágyi tengeren és a Berettyón a muszka, a Fertő tavának mocsarain pedig az austriai hajósereget tönkre tegye . De azt megvárjuk, hogy saját érdekéért se­gítsen orrára koppantani a muszkának. Hanem ha csalódunk? Úgy majd elbánunk vele magunk, ugy­e bár, dicső hadsereg! Annyi a legjobb esetben is bizonyos, hogy egy jó darabig nekünk magunknak kell fentarta­­nunk és kiáltanunk a tüzet. Szuronyt szegezz ! Előre! S. Pest junius 30-dikán. A képviselőház Julius 2-dikán össze fog ülni. A jelen viszonyok között aligha hosszasabb ideig folytathatja törvényhozási működését, de van egy tárgy, mellynek elintézése nélkül meg­hazudtolná ígéretét és helyrehozhatlanul csök­kentené a népnek irántai bizalmát, mellyre olly véghetetlen szüksége van, a haza megmentésének érdekében. E tárgy a hűbéri viszonyok megszüntetése. Mi szörnyen resteljük, hogy a mit a forrada­lom ösztönétől vezérelve ezelőtt egy évvel kellett volna a nemzetgyűlésnek tenni, egy év után is sürgetnünk kell. Midőn a nemzetgyűlés Debreczenből eltávo­zásunkkor egész mostanig elhalasztotta üléseit, a­ki egy kicsit előbbre szokott nézni az orránál, nem örömes, s egyedül azon ígéretre egyezett be­le az elhalasztásba, hogy a tanácskozás legelső tárgya, ezen a hosszas forradalom gúnyául fön­­maradt hűbéri állapotok megszüntetése lesz. És ha elég erő lett volna az országgyűlésben fölál­dozni néhány napi kényelmét az ügy biztosításá­nak, azóta sok hasznát láttuk volna e kis önmeg­tagadásnak. És­­ime ott vagyunk most is, hogy ismét az elhalasztástól kell tartanunk. Soha nagyobb jezuitismust, mint miilyennel az aristocratia a maga érdekeit minden viszonyo­kon keresztül meg tudta őrizni. Midőn ügyeink roszabb lábon állottak, azt mondották, illy viszonyok között nyugodtan nem lehet tanácskozni; és midőn hadjáratunkat sze­rencse kísérte, azt mondták, kerüljük az olly kérdéseket , mellyek egyenetlenkedés magvait hintenék el közöttünk. És most­ most valóban jöhetnek elő körül­mények, mellyek a tanácskozás lehetőségét kizár­ják. — Pedig a hűbéri viszonyokat meg kell szüntet­ni; ha az országgyűlés elmulasztotta, míg ideje volt, tegye meg a kormány. Ne csak szóval legyen forradalmi, hanem használja is a forradalom eszközeit. Íme e kérdések annyira ki vannak fejlődve, hogy a csak csekélységben eltérő nézeteket ki­egyeztetni már igen könnyű feladat. Az országgyűlés kimondó, hogy összejövete­lekor először is e kérdéseket fogja tárgyalni, a miniszeri javaslat a pártok előleges kihallgatása után szerkesztetett vagy a többség véleménye szerint módosíttatott, és így a dolog lényegére nézve nem tesz különbséget, akár a képviselők, akár a kormány szünteti meg egy ideiglenes ren­delet által, épen a formaságok szükség szerinti mellőzését jelenti a forradalom. De ezt, ha az országgyűlés nem teheti, a kor­mánynak kell tenni, még akkor is, ha egyéb ok nem szólana mellette, minthogy eleje vétessék az intelligencia elleni agitációk sikerének. Ha a kormány egy kissé előbbre gondolko­dik, lehetetlen nem értenie bennünket. D. 246

Next