Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)

1849-02-26 / 11. szám

42 sympathiát érez Mészáros személye irárt, e beszéd alatt, daczára a félhumoros előadásnak igen elégedetlen volt. Azt nem örömest hallottuk, hogy valaki e nemzetre rádisputáltatni engedje, hogy mindnyájan, kik vagyunk, nem érünk egy fakovát, s belőlünk az isten sem csinál semmit. És istennek hála, a közönség e két alternativa kö­zött : hogy vagy a kormány nem követett el mindent mi Eszék megtartására szükséges volt, vagy pedig elköve­tett ugyan mindent de a magyar már nem képes hű, de­rék és vitéz lenni — midőn a hadügyminiszer elvégző be­szédét úgy látszott az előbbi állítás valóságán kezdett kétkedni. Tudja azt ugyan­is mindenki igen jól, hogy hadügy­­m­iniszerünk igen könnyen tudja azt elhitetni magával, hogy ő mindent mit kellett elkövetett. Szükség van például egy vár­parancsnokra. Mit tesz i­lyenkor Mészáros ? megnézi a schemma­­tismusban, ki következik rang szerént, s a feltalált em­bert maga elébe kéreti egy bizodalmas szóra. Ezen bizodalmas discursusok alatt a jó öreg ur az­tán rendesen megcsalatik. Megcsalatik úgy, hogy ő maga jött compromissioba. Ott van például szép gyönyörű betűkkel megírva a Közlönyben, midőn Mészáros Betöltős­ért saját becsületé­vel állott jót. Nem volt-e ez elhamarkodott beszéd, de mellyett később a ház tagjai közöl senki nem vett szigo­rúan, senki sem jön ezért Mészárosnak szemrehányás, mert minden ember meg volt győződve, hogy Mészáros ezt jó­hiszemmel mondta. Midőn Mészáros Eszék várát, annyi hadi szert s az öt­ezer fegyverest Éder kezére bízta újólag egy ollyan emberért vállalt kezességet, ki azt meg nem érdem­lelte ki azzal gyalázatosan visszaélt. Illy kényes kérdésben, tisztelt hadügyminiszer úr, nem elég az, hogy valaki ellen ne legyen valami hiva­talos és törvényes kifogás. Éder legjobb esetben is nem volt több, mint egy phlegm­atikus lelkű táblabiró, kiben jó és rosz érzés együvé vegyítve volt, s ki nem másért maradt eddig szinteg híven hozzánk, minthogy Austriának nem volt szüksége ollyan embert megvenni mint ő, kire semmi bízva nem volt, kivel semmit sem nyerhetett úgysem. Hanem megvette vagy megfélemlítette akkor, midőn a magyar kormány ezen táblabiró generálista haderejének e nevezetes pontját e sziklatámaszt­ószéket rabizta. De mind­ez csak a vezérválasztást illeti. Sok függ ugyan egy vezértől, de azt hisszük nem függ min­denkor minden. Csak egy illy öntudat kényszerítheti a magyart illy tettre.... És ha ez így van. Legyen szabad kérdeznünk Mé­száros Lázárt: megtett-e a kormány mindent arra nézve, hogy az őrizetben a lelkesedettség el ne hamvadjon. Nem­ lehetlen lelkünkön azon erőszakot elkövet­nünk, miszerént higyjü­k, hogy ötezernyi fegyveres sereg, egy erős várba zárkózva tízezernyi ellenségnek oktalan állatként megadja magát. Lehessen hogy a megadás alatt az eszéki várőrség ne azt hitte legyen, hogy Windischgräcz az utolsó hon­védig mind letiporta hadainkat, s most Eszék alatt áll e­­rejének egész tömegével. Mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy a’ kormány Eszéket mindennel ellátta, pénzzel, puskaporral, jó tanács­csal és fegyverrel, de aztán többet nem gondolt vele. Mészáros mai beszédében azt mondta, hogy fél, ne­hogy az eszéki példa utánzókra találjon. Ha l Pétervárad is illy bölcsen van mindennel ellátva s az ellenség az eszéki ágyukkal, a két ezer másányi lőporral s a tizenkét ezernyi sereggel Eszékről ide jö­vend, szép híreknek nézhetünk elébe. Debreczen, febr. 25. Villa Károly úr debreczeni organonjában az „Esti lapokban,“ egy czikk jelent meg a politiáról, melly czikket mint a Figyelmező e melléklapjának programmját tekintheti az olvasó. E czikk által egyenesen Madarász László rendőrségi főnök támadtalik meg. Rég tudtuk mi azt, rég tudta azt a debreczeni világ, hogy az „Esti lapok“ egyedül Madarász László miatt lá­­tandják az éjt. — Mind­az, a­mi e lapok első számában állíttalik az esti lapok irányáról, nem áll; a derék elubb nem a nép ügye miatt, hanem egyedül Madarász L. ellen keletkezett. De hát miért agyarkodik e drágalátos clubb Mada­rászra ? Megmondjuk. Vannak az Isten ege alatt olly emberkék, kik mert Utrecht utczáit is megjárták, tükörük elött iszonyú ambi­­tióval elhitették magukkal, hogy ők e hazának Canningjei, Russeljei leendnek, s most mint tönkre jutott gennek, ce­­lebritée inconnuek nem szívelhetik meg, hogy az úgyne­vezett ministeri padokon olly férfiú is üljön, ki szakását még nem is ollykép borotváltatja mint ők. Ezek tárczáért egyesültek. Vannak ezek mellett a káka- és csáté-erdő olly la­kói, kik a nem rég múlt időkben büntetlenül tarolván le a garászat közben a szegény földmivelő vetését, most fe­jekbe sehogysem férhet azon intézkedés, hogy most út­levél nélkül barangolni nem lehet. Ezek tehát az általuk imádott rendetlenségért tették le a cautiot. Vannak ismét mások, kik Madarászban egy Dantont, egy Maratot szemlélve, tekintélye, hatalma, befolyásától félnek, s megdöntésével fejeket gondolják biztosíthatni. Ezek azok, kik a polgárvér kímélését prédikálják s az árulók vérét is polgárvérnek keresztelik el.

Next