Maros-Vidék, 1881 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1881-01-13 / 2. szám
TI. évfolyam. 2-ik szám. Maros-Vásárhelytt, 1881. január 13. CfJ\j ASJVjvW JVWJVJVJV q.\tai j\sj\rj\rj\rj\rj\rw'j\rj\rA/ww'J\AAj'J~) J;:- ■ I Hirdetések dija : £ K;ryáromszor hisúbozott| ^ ^.trmoud sur, vagy annak | térmértéke 5 kr. /§ Bélyegdij minil. a beigtatása után 30 kr. / I Nyilttér soronként 25 kr. | S A hirdetés- és nyílttéri dijak is előre fizetendők. | lWVA/V'JWV'JVW’JV’/V^’JWVJV'^VyV/'JV^V’v^ Maros-Torda megye és Maros Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. OA/ww1' 'V'A/1 JVJKrjxrjwjtfArjwArjxr.Mssj^ i I Egész évre ... 6 frt — kr. | y Félévre.............. 3 frt — kr. | • Negyedévre I frt 50 kr. | ^ Egyes szám ára 14 kr * JVJVSV'JV'JVÖ Szerkesztői szállás: Isícola (1■■ i k il.íliiviitiiíhoz l>i.:rniuntve kuldi-ml.' ■zfo-) "utcza 249. számú 27.ázrvál. A 'np szolomi részét, illetö ki Mi-mrnviki szerkesztis.ghoz, piinzküldemények Ki..d.íitva!ill. a. róna.. Icstt Sau.ledzsvylol Eola. könyvnyomdájában (Szeneniavgy-ntez.i 1070 sz. a.) Előfizetési fölhívás a „ifi a ros-Titt ” 1881-ik XI-ik évfolyamára. A „Maros Vidék“ programmja csak annyiban szenved változást, hogy a homlokzaton olvasható közérdekek mellett még a maros-tordamegyei gazdasági egylet, marostordamegyei tankerületi tanitótestület és a „Kemény Zsigmond társasági érdekeinek is szolgálatot kíván tenni az által, hogy közérdekű közleményei számára rendes rovatot vesz fel, s fent említett testületek ügyeit is megbízható forrás után hozza napvilágra. Ezen változás tetemes előnyére válik lapunknak, mert eddig elő is biztató előjelek mutatkoznak, melyek lapunk helyzetét egészen kiemelik az eddigi deficites küzdelemből. Hosszas programm helyett, csak a következő körülményt említjük fel, hogy lapunk olvasói kellően tájékozhassák magukat lapunk helyzetével színben: a szerkesztést és kiadást az 1881-ik évre alulírottak végzik. Szerkesztői munkásságunk már a tizedik évfolyamot kezdi, s igy felesleges ezen tekintetben a szerkesztőségi ajánlat, kiadó hivatalunk igyekezni fog, hogy a lapkiadás pontosan és fennakadás nélkül eszközöltethessék, melynek elérhetése czéljából tisztelettel kérjük, előfizetőinket szíveskedjenek akár t. Csíki Lajos úr könyvkereskedésében, akár Szabó Gyulánál a kiadó■ hivatalban lehetőleg az 1881-ik év 25-ikéig megtenni az előfizetéseket, hogy a nyomatandó példányok száma felől tudhassuk magunkat kellően tájékoztatni. A ,,Maros-Vidék“ előfizetési dija: Egész évre 6 frt Félévre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 50 kr. Vidékiekre nézve legczélszerűbb a posta-utalványok használata. Maros-Vásárhelytt, 1881. jan. 13-án. Kerekes Sámuel, a „Maros-Vidék“ felelős szerkesztője és tulajdonosa. Szabó Gyula, a „Maros-Vidék“ kiadója. A szerelem. Nem tudtam, hogy micsoda a szerelem. Majd meg mondják gondoltam, ha kérdezem , megkérdeztem: rám mosolygott az egyik. Másik nem szólt, sóhajtott a harmadik. Megkérdeztem azután még többeket. De csak mosoly, sóhaj volt a felelet. Nagysokára akadt aztán valaki, Aki mégis tudott ennyit mondani: „Virág kelyhén, csillag fényén olvasod, Szellő — súgtán, gerle —, búgtán hallhatod, Mit sejtet a holdfény csendes éjjelen, Miről a hab suttog, az mind szerelem!“ Megnéztem a virág kelyhét, csillagot, Megvigyáztam szellőt, búgó galambot, Láttam holdfényt, hab zajára figyeltem, Mégse tudtam, hogy mi az a szerelem. Egyszer volt csak, hogy láttalak kis leány, Csak egy futó tekinteted volt reám, S ah! azóta tudom mi a szerelem: Csalódni bár, de szeretni végtelen— Sajtóügyi viszonyaink. Maros-Vásárhelyit, 1981. január 12. A székelyfővárosban nem valami kecsegtetők a sajtóügyi viszonyok. Egy évtized alatt sok irodalmi vállalat keletkezett és enyészett el megint a nem létezés sötét mélységébe. Volt egyszerre három lapunk is, de rövid vegetálás után kettő megszüntette pályafutását, a harmadik pedig csak tetemes egyéni áldozattal tarthatta fenn magát és tartja mind e mai napig, mikor már annyira erősödhetett, hogy a X1-ik évfolyamot deficit nélkül reméli megfuthatni. A múlt évben az „Erdélyi Figyelő“ — dr. Tolnay Lajos irodalmi elismert celebritás szerkesztése mellett — a „Magyar Polgár“-ban közreadott szerkesztői nyilatkozat szerint 8—9 szász forintjába került kilencz hónap alatt a szerkesztőnek, a mellett, hogy két maecenas 150 frt szives segélylyel járult a lap költségeinek fedezéséhez. Igen lehangoló és szomorú körülmény, mely elég árnyékot vet a mi sajtóügyi viszonyainkra. (Az „E. F.“-re vonatkozólag a D. S. veterán írónk és nagy ismerettel bíró tudósunk külön elismerő közleményben emlékezett, meg lapunk hasábjain.) Az új év kezdetével az „Erdélyi Értesítő“ lépett életbe, mint „törvénykezési és vegyes tartalmú heti közlöny“ Svuthi Albert köz- és váltó ügyvéd szerkesztése mellett Őszinte szívvel gratulálunk a pályatársnak, s kívánunk részére meleg pártfogást és hosszú életet. Kuthi Albert egyik legtehetségesebb tagja ügyvédi kamaránknak, azért van jogunk szép reményt kötni szerkesztői munkásságához Azonban írhatnánk márvány lapra, gyémánt betűkkel, ha a t. olvasó közönség nem mutatja ki ténylegesen a maga pártfogását, a szerkesztési munkakedv idővel megcsappan, s bizony igen nehezen viselhetnék el a „dirtalen szerkesztés“ mellett még a lapkiadással járó deficitet is! Kilencévi tapasztalat mondatja ezt velünk, kik közvetlenül ismerjük egy vidéki lapfentartásával járó nehézségek ólomsúlyát. A központ irodalmi termékei, egész országra kihatólag, megteremthetik maguknak a kellő olvasóközönséget, mi jobbatlán katona és prókátor. Irta: Györffi Pető. (Folytatás.) Filep Sándor előállott, megtekinthette vitorlavászon zubbonyát, melyen itt-ott az ing, már a micsodás volt, kikandikált, megnézte hasonló nadrágját, mely hajdan erős stiklinek szárába vala már hetek óta gyúrva s megemlékezvén czukorsüveg alakot öltött bizonytalan szinü kalapjáról is, elmosolyodott, vállat vont s szokott hidegvérűségével csak annyit mondott: „hát hiszen külsőm után ítélve, el is lophattam volna; csak azt szeretném tudni, hová dugtam volna el, mikor podgyászom sincs.“ Azonban Jakabházy Zsiga, Lénárt Imre s mások, kik ismerték, jót állottak róla, hogy bizonyára ő volna a legutolsó, ki a kanalat ellopta, ha ugyan el is veszett. S csakugyan a szolgáló személyzet segítségével kiderült, hogy egy kanál sem hiányzik, csak a horvát korcsmáros testvérieskedett egy kissé nekünk. Sziszekről ismét gyalog folytatták utunkat Horvátországon keresztül, hol a glinai ezredes erőssen kikelt a petriniai ezredes ellen, mivel ez — október végén ! — házakhoz szállásoltatott be s egy napi pihenőt engedett, hogy megfésülhessük magunkat s vadászhassunk, nem mondom, mit. Horvátországból átmentünk Krajnába, hol a gottscheeber terem, itt bámultuk meg legelőször a stemplit meg a trafikot és sajnálkoztunk a szerencsétlen nép fölött, melynek ilyeneket kell szenvednie. Azonban mind csak mentünk-mendegéltünk, mig végre megérkeztünk Taliánországba. Itt már barátságos földön jártunk, sőt Páduán túl testvérekre akadtunk Monselice lakosaiban, kik között az a hagyomány él, hogy midőn Etele az Este családtól a monselicei fellegvárat elfoglalta, ennek őrizetére hunokat telepitett s ők ezek maradékai. Tárt karokkal fogadtak, de mi csak tovább ballagtunk, átkeltünk a Pón s megérkeztünk Ferrarába. Itt egy kissé megakadtunk. Egy cserepár gorombáskodása miatt összetűztünk az őrizettel s teljesen lefegyvereztük, de e miatt fegyverbe állott az egész zászlóalj. És jön szörnyű nyomozás, hogy kiütötte keményebben, puszta kézzel a szegény töltött fegyveres szuronyos katonákat. De biz’ az nem sült ki. Erre egy szeretetreméltó kapitány azt indítványozta, hogy az őrnagy ne sokat investigáltasson, hisz ez mind prókátor, hanem egy néhányat itt helyben lövessen le, a többire hányasson különbség nélkül 50—50 botot, így legalább a bűnösök közül egy sem szabadul meg szárazon. Nagy beteső lett volna pedig, mert voltunk vagy négyszázan, legnagyobb részt volt honvédtisztek. Kényes volt a helyzet, nem annyira reánk nézve, mert mi, mint