Marosvidék, 1885 (15. évfolyam, 1-56. szám)

1885-03-26 / 14. szám

XV-IK évfolyam. 14-ik szám. Marosvásárhelytt, 1885. márcz. 26. MAROSYIDÉK. Marostordamegye és Marosvásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közigazgatási, közgazdasági érdekeit képviselő ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLÖNY. Jbs/L­égjel e ia. xrx i­rx d. e­n CSÜtörtÖkö­n. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS:­­ Hajóshoz 301. számú háznál. Hirdetések díja: Egy háromszor hasábozott garm. Félévre..................3 „ — „ Negyedévre..... .1 „ 50 „­­) A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. szpr vagy annak térmértéke 5 kr. Bélyegdíj mindem beigt. után 30 . Nyilttér soronként 25 . Egyes szám ára 14 kr. Kiadóhivatal az ev. ref. főtanodai könyvnyomdában. A hird. és nyiltt. dijak előre fizetendők Előfizetési díjak: Egész évre............6 frt — kr. Előfizetési felhívás. A „Maros-Vidék“ 1885.­­ (XV-ik) évfo­lyamának a­p­r­i 1-j­u­ni­u­s­i évnegyedére előfize­tést nyitunk. A „Maros-Vidék” eddigi program­jához híven Marostordamegye és Maros-Vásárhely szab. kir. város közügyeinek kiván első­sorban szolgála­tában állani, s teszi és teheti ezt függetlenül minden irányban, mivel semminemű elkötelezés­­ben nem áll sem párt-, sem társulattal, sem pedig valamely testület, vagy netalán érdek­szövetke­zettel. Bátran, nyíltan és önzéstelenül kívánjuk szolgálni azt a lobogót, melynek szárnyai alatt már csaknem másfél évtizedet megfutottunk rögös szerkesztői pályánkon. A „Maros-Vidék“ előfizetési dija: Évnegyedre (ápril—jun) 1 frt 50 kr. Félévre (April — szept.) 3 „ — „ Háromnegyedévre (ápril—den.) 4 „ 50 „ Az előfizetések t. Csíki L. ur könyvkereske­désébe intézendők. Vidéki megrendeléseknél kér­jük a célra pontos megjelölését. Külföldi előfi­zetéseknél a postai bélyegtöbblet is fizetendő. Az előfizetési illetékek szíves beküldését áp­rilis 10-ikéig kérjük elintézni, hogy a nyoma­tandó példányok felől tudhassa kellően tájékoz­tatni magát lapunk kiadóhivatala. Jelszavunk a régi c.kitartással előre! M.­Vásárhelyit 1885. márcz. 25. A szerkesztőség és kiadóhivatal. Az évnegyed végén. Marosvásárhelyit, 1885. márcz. 26. A mult évi választási küzdelmek, társadalmi ás egyházi bonyodalmak és egyenetlenkedések után a jelen év elég békésen köszöntött be, jóllehet a vá­rosi hatóság kebelében felmerült főbb személyi vál­tozásainak esélyei még a folyó évre is átcsapták hul­lámaikat. Ezeken is túl vagyunk, s jelenleg semmi nevezetesebb személyi kérdés tudtunkkal nem áll napirenden, s így egész nyugodt lélekkel szentelhet­jük időnket és munkásságunkat a mindennapi élet hivatásszerű feladatának megoldására. A társadalmi élet kötelékei kezdenek lazulni a kikelet beálltával. A téli idényre beköltözött csa­ládok vonulnak a falusi gazdaság tűzhelyéhez, szín­társulatunk az évnegyed végével elhagyja városun­kat, s a nyilvános időtöltései sorában még csak a húsvéti fillérestélyek, tán ez, mulatságok vannak elő­jegyezve. Munkára fel! Hangzik mindenfelé a kikelet jel­szava. A szabad természet tágas templomában, a természet örök törvényei szerint, a munka­ oltárai mindenfelől épülni kezdenek, s az áldozatok tömjén­­füstje szabadon száll fel a mindenség urához. Munkára fel! Ez az intő jelszó serkenti munkás­ságra a közélet gépezetének mozgató­elemeit. Az egész országban érdeklődést keltett a budapesti or­szágos, általános kiállítás, melynek érdekében az „Erdélyi gazdasági egylet“ által megvalósított col­­lectiv kiállítás előre is elismerést kelt fel az inté­zők iránta külön kinyomtatott jegyzékben bemutatott szép siker­ elérésével, melynek Marostorda megyét és M.-Vásárhely városát közvetlenebbül érdeklő részét lapunk terén is bemutatjuk, míg a május 2-ikán megnyíló országos kiállításról egész külön rovatot vezetünk, melyet már a jelen évnegyed végén meg­nyitottunk. Az évnegyed végén teljes önérzettel tekinthetünk vissza évnegyedes működésünkre, mivel a hangoz­tatott közvélemény és saját legjobb meggyőződésünk szerint, a hatalmunkban állott módokkal és eszkö­zökkel, az adott körülmények szerint mindig a la­punk homlokzatán jelzett megyei és városi közér­dekeket tartottuk szem előtt, s bár sokkal opportunu­­sabb lett volna a hatalom­ szárnyai alá vonulva ve­zetni tollunkat, de ezt nem tettük és nem tesszük jövőre sem, mert akkor a közérdek serpenyője igen hamar a magánérdek mérlege alá kerülhet, s legott veszve van a sajtó függetlensége s ezzel együtt nemes hivatásának odalesz minden zománcra s többé nem a nyilvánuló közvélemény, hanem az előnyöket biztosító érdekek polyp-karjai nyúj­tózkodnak feléjte, hogy a szabadsajtó magasztos in­­stitutiójának kihatóbb nyilvánulásait behálózzák. Az évnegyed végén hálás köszönetet nyilvánítunk lapunk eddigi szellemi és anyagi pártfogásáért, s azt jövőre is kérve és kiérdemelni óhajtva, igyekezni fogunk az annyi küzdelmet és rázkódást szerencsé­sen túlélt lapunkat — említett közérdekek szolgá­latában — kitartó munkássággal és áldozatkészség­gel fenntartani. Lapunk ma már újra egyetlen lapja a székely fővár­osnak, s mint ilyen a legjobb igye­kezettel azon lesz, hogy feladatát minél inkább meg­­oldassa és hivatását betölthesse. Szerkesztő: “V­irágvasárnapon, Virágvasárnapon nagy ünnepi­ menet Öröm­zsivaja volt Jeruzsálem felett... „Hozsánna“ hangja szállt a nép közt szerteszét, Virág áraszta el a hit nagy mesterét. Virágvasárnapon Krisztust követ a nép, Nagypénteken Krisztus a Golgothára lép. . . Csodás egy fordulat rövid pár nap alatt, „Kereszt“ után látjuk a nyílt szikla­falat. . . Virágvasárnapon a nép még ünnepel, Nagypénteken pedig elszorul a kebel, De husvét ünnepén jön a k­iturulás, Kereszt és sir után lesz a feltámadás! S­­­ó. A NŐNEVELÉSRŐL. IRTA GERGELY LAJOS. (Folytatás és vége.) f) Női kézi­munkák. Leány­iskoláink egyik főtár­gya a női munka. Gyakorlati felfogással biró, eszé­­lyes tanító, vagy tanítónő volt az, ki az iskolába legelőbb fölvette a női­ munkák tanítását. A varrás, kötés, horgolás, stb. nem csak azért jó dolgok mert a leány majd az iskolából kikerülvén, maga készíti el ezen szakba vágó szükséges munkákat, s igy nem kell érettek fizetni; s nem csak azért, mert a sze­­génysorsunknak kereset­forrással is szolgálhatnak, hanem jó dolgok azért is, mivel a nehezebb mun­kák után e konyed foglalkozások kellemes szórako­zásul is alkalmazhatók. Ismerek igen derék előkelő nőt, ki a kötést úgy megszokta, hogy egy perczig, sem tud anélkül lenni, s neki oly kellemes elfog­­laltatás, mondhatni időtöltés, hogy egyéb dolgai után önként, gépileg nyúlnak ujjai a kötőtűk után. A női­ munkákról kettőt akarok itt megjegyezni. Egyik ez: nagy kár, hogy e munkák a falusi leány­iskoláinkban még nincsenek behozva, holott könnyen lehetne ott is alkalmazni. Ha a 6-7 éves leányká­kat már szoktatnák a női­ munkák legkönnyebb ele­meire, sokat használnának azzal, nemcsak a tulaj­­donképi oktatás, hanem a nevelés ügyének is. A kis leány kötése babrálásával lévén elfoglalva, az isko­lán kívül nem játszanék az utcza porában, hanem primitív munkájával töltené idejét. Mint említem, a kötőtűt jó sikerrel lehetne nevelési eszközül is használni; ajándékkép adnánk azoknak a jó kis leá­nyoknak, kik megérdemlik, először kettőt, azután ötöt, s így telnék be a Plóri versecskére: „a jó le­ány varr és köt, kötőtűt is kap ötöt.“ Egy alka­lommal oly községben fordultam meg, hol a falusi lánykák még az utczán menve is ujjaikon forgatták a kötőtűket; akkor láttam, mily jó portéka, mily helyes nevelési eszköz lehet az a vékony kis aczél­­darab. Másik megjegyezni valóm a következő. Vannak iskolák, hol a női­ munkák tanításával nem helyes irányban haladnak; hol túlhajtott dolgokat visznek véghez; nem az élet sok ágbogy­­szükségeit, hanem csakis a szépet tartják szem előtt. E hiba ismét inkább a magán neveldékben fordul elő gyakrabban. Ugyanis a varrást, kötést, horgolást csaknem mel­lőzve, inkább oly női munkákat tanítanak, melyek­nek az életben kevesebb haszna van, ilyen például a gyöngy­varrás, a hímzés, stb. Mind szépek azok, de nem kell felednünk, hogy múlhatatlan szükség olyanokra is tanítani a leányt, a­miket majd a ház­asszonyának kell végezni, vagy legalább is végeztetni. Például, ha a leány megismeri az abroszok, asztal­kendők, változók, egy­szóval a fehérneműek készí­tésének módját, nem kellene majd az efélékért kiadni anyi pénzt. Pedig ha a nő még egy egyszerű törlő ruha egy egyszerű surcz készítésért is máshoz folyamodik nagyon sokat fog költeni oly munkákért miket ő maga is megtehetne, vagy megtétethetne a háznál igen könnyen és a mi tőbb: olcsó árban! g) A zene törik-szabad tanítása az újabb neve­­lészet hamis értelmezéséből született. Nem akarom, megszólni a leányok zenetanulását, hanem csak a valódi értékére kívánnám szállítani, s az azzal tör­ténni szokott visszaélést felmutatni. Nem minden le­ánynak van képessége a zenére, s némely elfogult szülők a háznál és tanítók az iskolában, a képesség hiányában is a zenetanitással gyötrik a szegény te- Budapesti országos kiállítás. (1885. máj. 2—tól okt. 31-ig.) Budapest 1885. márcz. 22. Az országos kiállítás területén szakadatlan mun­kálkodás folyik. Az építkezések már befejezvék: az állványburkok egymásután tünedeznek és leplezetlen szépségben áll immár készen a kiállítási telep száznál több épülete. A kiállítás főbejáratát két óriási zászló­­árbócz jelzi, mindegyikök 45 méternyi magasságú, valóságos torony fák, amiket a görgényi havasok feny­veseiből szállítottak nagy fáradozással ide fel a fő­városba. E bejáraton át jut a látogató ama nagy térre, mely a kiállítás főépülete, a díszes és impozáns méretű iparcsarnok előtt terül el; e térnek közepén karcsú vasoszlopokon nyugvó sátor emelkedik a ze­nekar számára, mellette pedig széles márványme­­denczéből egy szökőkút küldi fölfelé hatalmas víz­­sugarát. A teret köröskörül szebbnél-szebb épületek szegélyzik: két vendéglő széles terrasse-okkal, a keleti kávéház gyönyörű két mecsettornyával, a fő­város pavillonja eredeti barokkizlású tetőzetével, a

Next