Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 34. kötet, 1917-1922.

LENDL ADOLF: A pókok izomrendszere I. A typikus izomrost szövettani szerkezete

BEVEZETÉS. Az ízeltlábú állatok izomrostjainak szövet­tani kifürkészését LEEUWENHOEK után tulaj­donképen TRE­VIRANUS kezdte meg 1816-ban. A tudomány mívelői az azóta eltelt évszázadban mindig nagy gondot fordítottak ennek az érdekes, de valóban neh­éz kérdésnek a megfejté­sére, mely évről-évre több és több­ kutató figyelmét vonta magára, úgy hogy az utolsó évtizedekben számos és nagy­részt igen becses értekezéssel gazdagodott az idevágó iro­dalom. A szerzők azonban úgyszólván mindig a rovarok izmaival foglalkoztak, ellenben a pókok izomrendszerét és izomszövetét, valamint annak magzatkori fejlődését eddig alig méltatták figyelemre. Ezért hálás feladatnak ígérkezett az e tárgygyal való tüzetesebb foglalkozás s én annál örömestebb szenteltem neki törekvésemet, mert egy régi, mintegy 25 évvel ezelőtt megkezdett, azonban félbemaradt dolgozatom is ösztönzött reá. E mellett az a remény is kecsegtetett, hogy a pókok izomrostjain más ízeltlábú állatokéinak szerkezetétől eltérő, eddig ismeretlen viszonyokra fogok bukkanni. Idevágó dolgozatom abbahagyása óta természetesen e téren is nagyot haladtak az ismeretek, mely okból elsősorban a rendkívül terjedelmes és nagyon szétszórt irodalmat kellett — legalább fontosabb műveiben — megismernem, hogy saját kutatásaim kapcsolatában felhasználhassam és a magam eredményeivel egybevethessem. Ez volt munkálkodásom­nak és feladatom megoldásának legnehezebb része, mert sokban az újabb szerződéitől is eltérő nézetekre jutottam. 3­1*

Next