Medgyesi Lapok, 1935 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1935-01-01 / 1. szám
2 a szibériai ólombányák ellen, az hallgatva veszi tudomásul azon kis esetet, hogy még mindig csoportosan végeznek ki embereket egyszerű politikai felfogásuk miatt. Sok százezer ember vére szárad a terorral dolgozó szovjet lelkéhez, ha ugyan lélekről lehet ott szó. A középkorban mondották „Roma locuta res finita“. Róma szállott S az ügy elintéztetek. Azóta nagyot fordult a világ. Most két Róma van és két Róma beszél. Ebben az ügyben Róma, a pápa Rómája, a Vatikán emelte fel szavát. Hogyan ülhet a tanácskozó asztalnál a terror országának képviselője, amikor a terror elítéléséről és megszüntetéséről van szó. Tiszta hang csendült fel. Mentes a mindennapi politika fondorlataitól. Ha nem is követi a Vatikán felszólalását eredmény, mégis megnyugtató a hang, mert az az emberi lélek hangja, mely szívből jön és keresi az utat a szívekhez, s erkölcsi alapon áll. vásároljon szerencsés szárny sorsjegyet i Medgyesen, A Grünfeld-féle dohánytőzsdében. A munkanélküliség. Azt mondják, hogy nincsen munkanélküli. Nem áll. Igen is van. Csak az idei egészen kivételes meleg időjárás az egyedüli oka, hogy a munkanélküliek segélyezése nem vált anynyira aktuális sürgős problémává, mint az elmúlt esztendőkben. Azért korán sem kell azt hinni, hogy nincs munkanélküli, vagy lényegesen kevesebb azok száma, akik a dolgozó és kereső társadalom támogatására rászorulnak. Legfeljebb az idén eddig a gyorssegély nem volt annyira életbevágóan szükséges, mint más esztendőkben. Hogy azt mondják, még illetékesek is, hogy városunkban nincsen munkanélküli és így egyelőre nincsen semmi szükség semmiféle akcióra. Ez rendkívül jellemző. A társadalom milyen gyorsan el tudja hallgatatni lelkiismeretét, ha nem hallja közvetlen közelről a nyomorgók jajveszékelését. Igen is van munkanélküli. A kétkedők vegyenek maguknak fáradságot és menjenek ki a nyomorgó munkások közé. Ér TÁRCA Torelli kapitány A szitál eső kékes fátylat vont a szem elé. A város falai közé betört a hűvös ősz. Az emberek leheletükkel próbálgatták ki a hideg erejét, majd amidőn ez alakot öltött, felhajtott gallérral menekültek a meleg kályhák mellé. Kevesen vannak az utcán és aki kint van, az is siet. Várom a délutáni autóbuszt. Túl korán jöttem ki. Unalmamban egyik forgalmasabb helyen a terpeszkedő pocsolyát figyelem. Lépdel, tipeg—topog az embersor felette, mellette és néha bele is lép valaki. Ilyenkor halkan felsikoltanak, vagykáromkodás támadja meg a kisváros egy-egy jól ismert alakját. És a pocsolya izeg-mozog egy keveset, majd tovább vigyorog és várja az újabb áldozatait. Most egy pár hatalmas bukkancs közeledik. A ruinált állapotban levőlübbeli recsegve nyomja széjjel a sárat és az oldalán tátongó luk, minden lépésnél habzsolva tünteti el a lucskot. Ezen érdekes láb felkeltette bennem az érdeklődést. Lépéseiben volt valami bizonytalan nemtörődöttség, sőt lépteinek távolsága sem volt egyenletes. Izgalommal várom, mert a láb egyre közeledik a pocsolyához. Oda érkezett. A már úgyis maszatos cipő elmerült a sárlében. A káromkodás elmaradt. Érdeklődéssel tekintek fel, ezen hidegvérű nyugodt alakra. Tekintetem végig szalad egy elnyűtt lyukas nadrág mély ráncárkain, majd egy kockás kabát következik Mindkettő hatalmas kiterjedésű és ennek a testkoloszusnak a tetejére nehezedik egy ovális, bozontos fej. A hatalmas szakál fölött kikandikál egy merész szögben megtörő fasorr. Olyan mintha a magas homlokról egy villám csapna bele a fekete sűrű szakálba. Egy fakó vörös villám. A szőrszálak rengetegéből egy fátyolos mosoly csillan ki. És ez az alak egyenesen felém tart. Hatalmas lendülettel veti fel magát a járdára. A szája már rég jár, de csak közvetlen mellettem értem szavait. Révetegen lendülnek fel a hosszú, bütykös ujjak, hogy a sziros sapka környékén egy bökésszerű mozdulatban végződjenek. Mély recsegő hang tör utat a sárga fogsor körül és érzem a szesz szagát, amely hozzáláncolva a szavak áradatához, élesen csapódik arcomhoz. És Torelli kapitány bemutatkozik. Rendesen, durva eleganciával. Megmondja a nevét és mosolyog. Egy időre megszakad a mosoly, hogy a torokból felbugygyanó hangoknak utat engedjen... »Torelli kapitány nincsen és recsegve felkakag... „Torelli kapitány meghalt, rég, még Szibériában, mert tudja ottan nagyon hideg van és Sergej mindig kékre vert a szijjával. A bányában nagyon rosz volt és... „Ragyog, mosolyog összefüggéstelenül, mint amikor egy kis gyerek egy megtekintett mozidarabot mesél el. Néha reszket, néha kiabál, néha meg suttogásba fül a hangja. Régi mese amit elmond. Hadifogság, bánya, hideg, jég, éhség, vér és megint vér... Akkadozva indul meg a régi film, sokszor elszakad, szokszor megáll és a végén kibontakozik egy lángcsóva, körülnyaldosva két dátumot : 1916, 1934. Ennyi ideje haldoklik Torelli kapitány. Aztán hirtelen félbeszakad az elbeszélés. A kapitány öt lejt kér. Úgy áll ott, mint egy iskolás fiú apja előtt, amikor vásárfiáért könyörög. A hatalmas nyak besüpped a két váll közé és a fekete szemek alázatos lasussággal pislognak. Megkapja a pénzt. A hatalmas állkapocs nagyott csattan, megfelelő zajjal csukódik be a száj. Mintha féltené a testébe felszívódott alkoholállományt a további elpárolgás elöl. Igaz ugyan hogy most van egy pár feje, fel tudja újítani. A pénzt zsebre vágja, arcán újra úrrá lesz a túlvilági mosoly. Kezei lassú nyugalommal emelkednek. Most azonban nem találta el a sapka zsíros karimáját. Karja, mintha izmait hirtelen átmetszették volna, lezuhan, Torelli kapitány megfordul és elindul a ködben, csoszogó léptei közé néha belevegyül egyegy ruganyos lépés. Utolsó maradványként az 1916 évben meghalt Torelli kapitányból. Fényes ingomb a porladozó csontváz mellett. Autó tülkölés. Megérkezett az autóbusz. Új ismerősöm meggyorsítja lépteit. Már ott tolakszik a hordárok tömegében. Az egyik gyámoltalan utas kezéből kikapja a nagy barna börbözöndőt és merész lendülettel felveszi a vállára. Néhai Torelli kapitány mosolyog bambán, boldogan, imbolygó alakja megsemmisül a kékes ködben. A pocsolya pedig tovább várja bizonytalan járású áldozatait. És ezek sohasem maradnak el. O. Y. Medgyesi Lapok deklődjenek. Egész bizonnyal meggyőződnek a sajnos és szomorú valóságról. Vannak, sajnos, igen számosan, akik önhibájukon kívül, keresett lehetőség alkalmának hiányában nem tudnak maguk és családjuk részére meleg otthont, nem beszélve meleg ruházatról és rendes emberhez méltó élelmet biztosítani. Kezdje meg a munkanélküliség leküzdésére és segélyezésére alakult bizottság a munkanélküliek sürgős összeírását és azok sügős segélyezését. Ez egyébként is kötelezettsége. Aki gyorsan ad, az kétszeresen ad. A város vezetőségének figyelmét felhívjuk ezen kérdés égetően sürgős voltára és hiszszük, hogy ha a mai gazdasági viszonyok által kitermelt munkanélküliség rákfenéjét nem is áll módjában teljesen meggyógyítani, célszerű és sürgős közbelépésével, a kérdés felkarolásával, enyhítő és gyógyító itt nyújthat sok sok jobb sorsra érdemes dolgozni akaró munkásnak és azok didergő és éhező családtagjainak. Különben le kell szögezzük azt, hogy ha munkát nem tud adni a társadalom, segélyt kell adjon. Törvényes, állami munkanélküli segélyt. 1935 január 1 álom, vagy valóság... Éva! Hát ez az utolsó szavad ? Miért vagy oly rideg ? Mit vétettem ? Hagyjad ! Ne kérdezz, úgyis köztünk vége mindennek. Nem ... nem ... ez nem lehetséges ... kire hallgattál ? Nincs igazad ! Feszült idegzettel, kíváncsiságtól tágra meresztett szemekkel vártam a választ és lestem Éva mozdulatait, aki gyors léptekkel szelte keresztbe a szobát, a két nagy szárnyas ajtó irányában . .. Hirtelen megállóit előttem és a szemembe kacagott gúnyosan és kacagva folytatta sétáját. Megáll ! Ne tovább . .. kiáltottam dühtől eltorzult arccal. .." Hát ez a köszönet, hogy életed megmentettem * * a dühöngő tenger habjai közül . . . Eszemet veszítve, dühös vadsággal, görcsös kezekkel fontam át Éva bársonyos nyakát és mire magamhoz tértem, Éva angyali teste ott hevert előttem élettelenül, a szoba tarka szőnyegén. * * * Kegyetlenül üvöltött az Őszi szél. Tehetetlenül hullottak alá a sárguló falevelek a temető sirhantjaira . .. Oda vitt a lelkem engem is .. . Egy nő jelent meg feketében öltözve, ott állt egy frissen hantolt sir mellett. Fátylát felemelve, kisírt fekete szemeit törülgette kis zsebkendőjével. Várjon kit sirathat szegényke ? Ki fekszik a hideg hant alatt ?