Mérleg, 2007 (43. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám
E SZÁMUNKRÓL A / őrünk kereszténységének egyik meghatározó irányzata, ( J / I a hivatalos mellőzöttsége, sőt az ellene felhozott vádak V S v/dacára eleven, s mind spirituális, mind társadalmi vetületét tekintve megkerülhetetlenfelszabadítás-teológia egyik legkiemelkedőbb képviselőjének gondolataiba nyújt (szándéka szerint) alapos bevezetést új „Dokumentum" rovatunk. Az El Salvadorban élő jezsuita hittudóst, Jan Sobrinót két könyve kapcsán a közelmúltban nyomatékos figyelmeztetésben részesítette, a szerző néhány tézisét pedig kifejezetten elítélte a vatikáni Hittani Kongregáció. Köztudott, hogy 2007. májusában tett dél-amerikai útja során XVI. Benedek pápa szükségesnek tartotta, hogy amint már Ratzinger bíborosként szót emelt a felszabadítás teológiája ellen, ismét felhívja a figyelmet a „marxizmus" és a katolikus tanutás elegyítésének veszélyeire. A pápai intelem - az „engedetlen kontinens" jellegzetes teológiai tájékozódásának az uóbbi évtizedekben megtett fejlődés útját szemügyre véve - kevéssé tűnik megalapozottnak. Ezt a benyomást erősítheti meg összeállításunk, amelyben korántsem csak Sobrino életművének, az evangélium e régiónkban alig ismert politikai-teológiai alkalmazásának teológia-politikai célzatú római bírálatátát ismertetjük annak az egyszerre szenvedélyes és szelíd levélnek a tükrében, melyet jezsuita elöjárójához írt a teológus, írásainak irányzatos félreolvasásával vitatkozva. A levél mellett két tekintélyes és messzemenően méltató elemzést is közlünk a „Jézus Krisztus, a felszabadító" c. könyv alkotójának munkásságáról. A tévtanítás gyanújával nem illethető, neves francia dogmatikus, az idén 78 éves Bernard Lesboué SJ (akinek „Krisztus pedagógiája", valamint „A Da Vinci-kód keresztény magyarázata" c. könyve magyarul is megjelent, az előbbi 1998-ban a Szent István Társulat kiadásában, az utóbbi 2006-ban a Kairosz Kiadónál), elemzésében így jellemzi a Sobrino által képviselt katolikus keresztény attitűdöt: a szerző „nagyon is indokoltan és termékeny módon tulajdonít rendkívüli jelentőséget a Krisztus személye és Isten országának időbeli dimenziója közti kapcsolatnak. A társadalmi igazságtalanság kipellengérezése mélyen gyökerezik a hagyományban". Emellett teljes képet nyújtó áttekintést közöl a dél-amerikai tudós írásairól a Németországban teológiát oktató professzor, Giancarlo Collet, aki 1998-ban a Münsteri Egyetemen mondott laudációt. Jan Sobrino SJ díszdoktorátusa alkalmából. „Tanulmányok" rovatunk írásai közül bizonyára sokak érdeklődésére számíthat Gyarmati György történész professzor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatójának eszmefuttatása a „rövid" huszadik század katolikus - elsősorban magyar - egyháztörténetéről. „A »történeti látószöget« illetően létezik egy eddig nem érintett dimenziója is a kommunista rendszer politikai rendőrségén keletkeztetett akták kutatásának - olvassuk a tanulmányban. - Nevezetesen azok a »sors-szimfóniák«, melyek ezerszámra lennének megkomponálhatók. Lett légyen bár szó klerikusokról vagy az egyházakhoz kötődő laikusokról, társadalomtörténeti nézőpontból tárulhatna fel a megtört, kényszerpályára siklatott egyéni sorsok döbbenetes sokfélesége." Ugyanitt R. Bucher grazi pasztorálteológus a katolikus iskolák (lehetséges) jövőjéről fejti ki elgondolásait. Idei első számunkban két írás (köztük egy, a Kunst und Kirche [Művészet és egyház] c. folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjével készült interjú) is foglalkozik a modern művészet és a kereszténység viszonyával. Az „Élő hagyomány" nyelvi alakulásához ezúttal Gáspár Csaba László vallásfilozófus gondolatai járulnak hozzá. (M. M.)1