Miskolci Akadémiai Bizottság közleményei 15. (1995)

I. Előszó

Azt hiszem, ha bárki végigolvassa a Mikolci Akadémiai Bizott­ság (MAB) 15. kötetét, elfogultság nélkül állapíthatja meg, hogy 1994-ben is sok minden történt Észak-Magyarország tudományos éle­tében, amelyből a MAB is kivette a részét szervezeti és működési szabályzata szerint. Jól dolgoztak tehát a teljes autonómiát él­vező szak- és munkabizottságok, a klubtanács és maga a MAB-szék­­ház is jó kihasználtsággal szolgálta a terület tudományos életét. A MAB 27 tagú vezető testülete is ellátta azt a feladatát, amelyet saját szabályzata előír számára. A szokásos évi két ülése is maradandó emlékű. Az 1994. április 8-i, sorrendben 31. ülése ezúttal kibővített részvételű ünnepi jellegű volt, hiszen a MAB-székház tíz évvel előbbi avatására emlékezett, és sikerült a tudományos ülésre meg­nyerni előadóként az MTA tíz évvel előbbi és jelenlegi elnökét: Szentágothai János akadémikust és Kosáry Domokos akadémikust; to­vábbá a MAB tíz évvel ezelőtti és jelenlegi elnökét: Zámbó János akadémikust és ennek a kötetnek összeállítóját, hogy ki-ki saját tudományágazatából tartson 20-20 perces összefoglalót. A négy egymástól eltérő téma a nagyívű tudomány egy-egy érdekes csomó­pontját adta. A tudományos ülést Bocsa Iván akadémikus, MAB-alel­nök vezette le és az ünnepi hangulatot a "Liszt Ferenc" Zeneművé­szeti Főiskola miskolci Tanárképző Intézetének fúvós oktettje ál­tal előadott Mozart- és Dvorak-műve tette teljessé. A MAB 32. ülése pedig 1994. november 24-én azért volt emléke­zetes, mert kihelyezett ülésként Salgótarjánban, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolában zajlott le, ahol Harmathy Attila akadémi­kus az MTA főtitkárhelyettese egyrészt teljes áttekintést adott az MTA-ról szóló 1994. évi XL. törvényről (amelyet az országgyű­lés 1994. március 29-én fogadott el) és az MTA Alapszabályáról (amelyet az MTA rendkívüli közgyűlése 1994. október 27-én foga­dott el), másrészt összefoglalta a két dokumentumból eredő to­vábbi feladatokat. Számunkra elsősorban az Alapszabály 28.-30. §-a érdekes, amely az MTA területi bizottságairól szól a következő szöveggel: 28. §. (1) A területi bizottságok az MTA összefüggő, nagyobb földraj­zi területek szerint szervezeti egységei. Új területi bizottság létrehozásáról, meglévő területi bizottság megszüntetéséről a közgyűlés szótöbbséggel hozott határozattal dönt. (2) A területi bizottságok figyelemmel kísérik és segítik az adott területen folyó tudományos tevékenységet, számontartják a terület tudományos kutatóhelyeit, egye­temi és más tudományos műhelyeit, továbbá az azokon kívül működő kutatókat,­­ támogatják a tudományos kutatókat, a kutatók külföldi ki­küldetését, a tudományos utánpótlás nevelését, pályázatokat írnak ki, és díjjal jutalmazzák a legjobb pályamunkák szerzőit, tudományos munkákat jelentetnek meg tevékenységük köré­

Next