Ellenzék, 1904 (3. évfolyam, 1-148. szám)
1904-01-05 / 1. szám
Miskolcz, 1904. III. évfolyam 1. sz. Kedd, január 5. ELLENZÉK POLITIKAI LAP Előfizetési árak: Malyben: Egész évre . 10 K Vidékre: Egész évre . 12 K Fél évre . . 5 „ Fél évre . . 6 „ Negyed évre 2'50 „ Negyed évre 3 „ Egyes szám ára 8 fill. Kapható minden hirlapelárusitónál. Felelős szerkesztő : Dr. HEBRONY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi utcza 84. SZELÉNYI és TÁRSA nyomdája. A lap megjelen minden kedd, csütörtök és szombaton. Közjogi mérleg. Írta : Dr. Kalmár Antal. Magyarországon eddig az volt a hit, hogy a magyar hadsereg német nyelve egy jogtalan, tűrt állapot. Fölkötöttük tehát a kardunkat, hogy ezt tovább nem törjük, hogy ennek a lázító jogtalanságnak végett vessünk. S mi sült ki a dologból? Az sült ki, hogy a magyar hadsereg német nyelve jogos dolog Magyarországon. Szerencsésen elértük tehát épen az ellenkezőjét annak, amit el akartunk érni. „Korsót kezdettél és bögrét hajt ki a korongon — mondotta valamikor Horacius és mi magyarok szakasztott igy jártunk. Mert szent igaz, hogyha nem harczolunk a magyar hadsereg magyar nyelvéért, akkor marad minden a régiben és Tisza Pista formulájának 8. pontja sohase mondja ki azt a közjogi istentelenséget, hogy a magyar királynak a magyar nemzettől kapott magyar katonai felségjogai alapján joga van a magyar hadsereg magyar nyelvét — németté tenni. Ígérte ugyan Tisza, hogy ezt csak úgy szűz alatt mondja ki, nem is igen fogja hirdetni, —s ime alig múlik el két hónap, Tisza a magyar országgyűlésen az ország legelső közjogi székéből mellét verve hirdeti (decz. 23.) a magyar nemzetnek és adja tudtára Bécsnek, hogy igenis a magyar királynak joga van a magyar hadsereg magyar nyelvét németté tenni, — tehát a magyar hadsereg német nyelve Magyarországon nem jogtalan, tűrt állapot (amint azt a nemzet eddig hitte), hanem ellenkezőleg törvényen alapuló, a legjogosabb közjogi dolog. Történeti tény azonban, hogy a német nyelvnek ennél szentségtelenebb glorifikácziója még sohasem hangzott el a magyar országgyűléseken ; históriai tény, hogy a magyar nyelvnek ilyen közjogi elárulására nincsen példa országgyűléseink történetében. Némi ilyen közjogi bitangság még nem esett meg a magyar országgyűléseken. A Habsburgok legvészesebb korszakaiban, a legaulikusabb kanczellárok és perszonálisok, még a Pálffy Fidelek idejében sem sülyedtünk a közjogi czudarságnak ilyen mélységes fenekéig. Hogy pedig ennek a beszédnek a magyar honvédelmi miniszter fáklyát lobogtatott, az még érthető dolog, mert Tiszával együtt járják a császár küszöbét — de hogy a nemzeti nyelvnek a miniszterelnöki székből történt ilyen rut leczáfolására a 48-as Kossuth-pártnak ne legyen egy tiltakozó szava se, az meggondolni való dolog ám Eötvös Károlynak lett igaza, aki rég megmondta: Paktumos világ — kutya világ. Paktumos fontra tenni a magyar nyelvet, ami én nekem (a nemzetnek) nagyobb kincs a kerek világ minden kárbunkulásánál s a mivel nincs a teremtésben ekvivalens; aztán pedig az ilyen botrányos, a legcrédább német világba illő közjogi kijelentésekre nem lángpalossal felelni, hanem e helyett a paktum sötéten hallgató tógájába burkolódzam: ez nem a 48-nak brutuszi iskolája, hanem ez az opportunizmus hitvány érdekeinek mocsársülyesztője! Az a közjogi mérleg tehát, amely tavaly ilyenkor a magyar hadsereg magyar nyelvének a jogosságát, vagyis a magyar hadsereg német nyelvének a törvénytelenségét, a tűrt állapotát a magyar közjogban még szilárdan mutatta: a paktumos obstrukczió és Tisza István jóvoltából Bécs javára billent le , s mig aulikuskodó, Bécset beczézgető magyarok ülnek a nemzet tanácsában; nincs is remény arra, hogy ez a közjogi mérleg a nemzet javára visszabillenjen. És ezen a boldogtalan közjogi állapoton még az a paktumos határozati javaslat sem fog segíteni, amelyet Kossuth Ferencz Tisza István beleegyezésével fog beterjeszteni s amely akképen fog szólani, hogy minden jog a nemzettől ered. A nemzeti jogok épségben való tartására minek Tisza Pista kegye ott, ahol én nekem Werbőczy és már meglévő törvévények világítják be közjogi országomat? Hisz amit Kossuth Ferencz most egy képviselőházi határozattal akar kimondani, az benne van már Werbőczy Hármaskönyve I. Részének 3-ik czimében (6. §.) és Ilik részének 3-ik czimében, de benne van az 1741. XI. t. czikkely 2-ik szakaszában is (quae a concessa sibi suprema potestate dependent.) így a Corpus Juris s így nagyon is igaza van Bánffy Dezsőnek, aki szerint azt minden iskolás gyermek tudja, hogy a felségjogok a nemzettől eredtek. Itt azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy Tisza már meglévő törvénynél, az 1867: XII. t. czikkely 11. §-ánál fogva tartja jogosultnak a magyar hadsereg német nyelvét — s igy ha Kossuth Ferencz és Tisza Pista tükör gyanánt oda is tartják a király elé az országgyűlés azon határozatát, hogy minden jog a nemzettől ered, erre a király Kossuthnak is, meg Tisza Istvánnak is azt feleli : tudom és hiszem szagam ! de tudtommal az a jog is tőled (a nemzettől ered, hogy én (a király) németté tehetem és teszem is a magyar hadsereg magyar nyelvét. Nem kétlem, hogy a királynak ebben a közjogi disztinkcziójában (lévén itt tisztán és egyedül csak erről szó) Kossuth Ferencznek és Tisza Pistának a közjogi útjai már elválnak egymástól, s míg Tisza — híven országgyűlési beszédéhez — igent bólint a királynak, addig Kossuth Ferencz tisztességtudóan azt mondja: Nem Felség, ,Te neked mint magyar királynak azt a jogot a nemzet sohasem adta, hogy a magyar hadsereg magyar nyelvét németté tehessed. Ne iskolás gyerekeknek való penzumon lovagoljon tehát Kossuth Ferencz (ami a nemzetnek a katonai felségjogok magyarázása tekintetében egy hajitó fát sem használ), hanem nyújtsa be és az obstrukczió közjogi eredményeképen s fogadtassa is el Tiszával azt a határozati javaslatot, hogy az 1867. XII. t. czikkely 11-ik szakaszában dekretált magyar katonai felségjogok révén a magyar király, a magyar hadsereg magyar nyelvét németté tenni nincsen jogosítva; vagyis más szóval katonai felségjogai révén a király a nemzeti nyelvvel a magyar kormányzat semmiféle ágazatában nem rendelkezhetik úgy, hogy azt idegen nyelvvel helyettesíthesse. (Amit világosan parancsol különben az 1791 : XVI. t. czikkely i*. Ez találná fején a szöget, mert ez a fenforgó kérdés „punktum száliensze“ ; — ezt hirdeti különben is Rohonyi, ezt tanítja az egyetemről Kmetty, igy beszél Apponyi, igy ir Bánffy Dezső és erről írtam én egy négyszázoldalas könyvet, amely jelenleg is a királyi ügyészség kamarájában fekszik el, de amelynek nem ott, hanem a király dolgozó asztalán volna a helye. Az „Ellenzék“ mai száma 6 oldalra terjed Újév után. Az 1903. esztendő kiesett a Corpus Juris évfolyamai közül. A törvénykönyvnek ezen hiányzó esztendeje a magyar törvényhozás munkátlanságának örök időkre szóló szégyenletes emléke marad. Csak a múlt évi küzdelem első napjaira kell visszaemlékeznünk s tisztán láthatjuk, hogy a politikának ezen sovány esztendejét a többség makacssága idézte elő. Hiszen a küzdelem elején még a legharczosabb ellenzéki ember sem mert a magyar vezényszó mostani követelésére gondolni. Mikor az újoncztöbbletről szóló javaslatát a kormány beadta, az ellenzék, mint egy ember, foglalt ellene állást. A kormány kijelentette, hogy a németnek anynyira kell az újoncztöbblet, mint egy falat kenyér. Nélküle nem élhet. Nem parádézhat. Nem lehet nagyhatalom. Nem védheti meg a „közös“ hazát. Ausztria megérezte már előre, hogy Magyarországon nemcsak, hogy