Magyar Élet, 1939. augusztus (1. évfolyam, 133-158. szám)

1939-08-01 / 133. szám

MAGYAR ÉLET Előfizetési ára egy hónapra 2 pengő, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, negyedévre 6 pengő. « Postatakarék- KÉR. POLITIKAI NAPILAP Rákóczi-u. 7. Szerkesztőségi telefon 17-12, pénztári befizetési lap száma 15714 éjfél után 25-69. Kiadóhivall telefon 17-13. m I. II HU. I —l—HU -m—mu«' ir,IWMtMViff«WI , JBimii Ui] I BW-iW'IWilJllWIBl Ml ÖUKMMUUUWKMMIIWJBÜ. .!■■■ „U, -A MHJ—.»JWU lilt JPMI J l Miskolc, 193 9. augusztus 1. Kedd I. évfolyam, 133. sz ám ——na.i,gjuumMii—mb—mh—^——————^————»MBaMBEnBgmiaawiTmTJijn^iifinr n —— UJ MAGYAROK Irta: VÁG TIBOR DR. Chamberlain nyilatkozott az európai helyzetről az angol alsóházban Az állam és az állampolgárság fo­galmát filozófusok és jogfilozófusok határozzák meg ez a fogalonimeghatá- rozás azonban rendszerint elvonatkoz­tatás, absztrakció és ennek tartalmát és életet maga az élet ad. Azt mondják: „Az állam az ország határain belül megtelepedett és nem­zeti öntudatra ébredt, tehát nemzetet alkotó népességnek közös főhasalom alatt való egyesülése. Az állam lényege tehát kettős: egy­felől az országnak, az érzékelhető földdarabnak fizikai fogalma, más­felől pedig a nemzetté emelkedett népesség, amelynek nagyobb tartal­mat éppen a nemzeti öntudat ad. Ezt a két fogalmat, a földnek fizikai adottságát és a magasabbrendű nem­zeti öntudatot foglalja egybe a mo­dern élettér kifejezés. Az tehát, hogy valaki magyar állam­polgárnak vallhatja magát, nem csu­pán jogi formula, hanem a legmélyebb erkölcsi adottság is. Unalmas már is­mételgetni azt a régi római mondást, hogy a legnagyobb kitüntetés volt Rómában, ha valaki azt mondhatta, hogy „civis Romanus sum“ és mégis — ennek a mondásnak legteljesebb erkölcsi tartalommal való megtöltése tud államot naggyá és hatalmassá tenni. Annak a jogi kapcsolatnak, amit az állampolgárság ténye jelent, megelő­zője kell, hogy legyen az a belső tar­talom, amelynek következtében azt mondhatja az állampolgár, hogy: ma­gyar vagyok. Az állampolgárság két­ségkívül jogi viszony az egyén és az állam között, amelyet az erre hivatott szerv a belügyminiszter deklarál, vagy konstituái — megállapít, vagy megad —, az állampolgárság lényegét azon­ban nem jelentheti az a papírdarab, amelyet ma is olyan sokan keresnek. Az 1879. évi XLIX. törvénycikk az állampolgárság megállapításánál csak kis mértékben volt tekintettel ezekre a szempontokra. Vagy azért, mert a liberalizmusba hajló kor nem tartotta fontosaknak ezeket a tekinteteket, vagy pedig azért, mert abban a kor­ban az állam határain belül való tar­tózkodásnak még conditio sine qua non-ja, — elengedhetetlen feltétele — volt, hogy az, aki itt él az ország­határokon belül, ezeket a határokat mindennél drágábbaknak is tekintse. Kétségtelen, hogy ez a törvény is sok tekintetben a belügyminiszter diszkrecionális jogává tette az állam- polgárság megadását, azonban a visz- szahonosítás esetei már súlyos sérel­mét jelentették ennek a magas etikai alapnak. Azokban az esetekben, ha valaki, aki elvesztette a magyar állam- polgárságát, — éspedig bármilyen ok­ból — és vissza akart térni a magyar honosok közé, érdemekre való tekin­tet nélkül vissza kellett venni. Aki tehát hűtlenül és haszonlesésből elhagyta ezt az országot, bármikor vissza térhetett, ha konkrét érdekei így kívánták ezt, kérhetett magának újra magyar állampolgárságot, a bel­ügyminiszter kénytelen volt megadni ezt. Kénytelen volt megadni abban az esetben is, ha az emigráns vétett a köteles hazafiúi hűség ellen, ha ide­genben elárulta hazáját: nem kellett más tennie, csak békességben meg­húzódva kivárni azt az időt, amíg ide­haza újra nyugodt lesz a légkör. Meg kellett adni a magyar állam- polárságot akkor is, ha a visszahono- sítást kérőnek a magyar állampolgár­ságán kívül volt már más érvényes állampolgársága. Lehetővé tette a régi törvény, hogy bárkinek több állam- polgársága legyen és ezáltal elvileg önként adódott, hogy az állampolgár- sági jog elveszítette a legegyénibb jog jellegét és nem adott a birtokosa szá­mára megkülönböztető jelleget. Azok számára, akik különleges kö­rülmények következtében kénytelenek voltak — nem megválni állampolgár­ságuktól, hanem — elveszteni állam- polgárságukat, — így gondolunk a szerencsétlen trianoni békeszerződés­re, amelynek következtében sokan lettek jogilag is hazátlanok, vagy nem magyar állampolgárok —, természet­szerűen meg kellett adni a lehetőséget arra, hogy visszanyerjék magyar ál­lampolgárságukat, de azok, akik sok­szor sértődötten, sokszor menekülve a büntető következmények elől emigrál­ták az országból; azok, akiknek ide­gen állampolgárság megszerzése anyagi hasznot jelentett, nem szerez­hetik meg a magyar állampolgársá­got. Az állampolgárságot nem lehet ki­zárólag külső ismérvektől függővé tenni és önmagábanvéve az a tény, hogy valaki 5 éven keresztül adót fizet, nem lehet alap arra, hogy már állampolgárságot is követelhessen. A magyar állampolgárság ugyanúgy leg­személyesebb tulajdonság, mint a ha­zához, mint erkölcsi fogalomhoz való tartozásnak az érzése és így csak az lehet magyar állampolgár, aki hazafi is, nem pedig az, akinek üzleti érdekei, ialmérési engedély vagy egyebek szük­ségessé teszik az állampolgárság meg­szerzését. Az államnak védekeznie kell és ezt a védekezést csak úgy oldhatja meg, ha erélyesen szembeszáll azokkal az elemekkel, akik lassan beszivárogtak az országba, erőszakkal belekapcso­lódtak az ország gazdasági életébe és hogy még ezentúlmenőleg is jogokat — mindig csak jogokat és sohasem kötelességeket — szerezzenek, öt évi adófizetéssel, tehát anyagi motívumok alapján jogot nyertek arra, hogy az állam életébe mint állampolgárok, beleszólhassanak. London, július 31 Az angol alsóház hétfői ülésén GÍiamberlain miniszterelnök, Dal­ton, Adams, Rathbone és Thurtle képviselők kérdéseire a következő­ket jelentette be: Sürgős katonai meg­beszélések Moszkvában — A szovjetorosz kormány azt javasolta, hogy a tárgyalások jelen­legi stádiumában előnyös volna ha­ladéktalanul katonai megbeszélése­ket indítani. Az angol és francia kormány ehhez hozzájárult. Ennél­fogva intézkedések történtek, hogy angol és francia katonai képviselők küldessenek ki Moszkvába olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges. Az a szándékunk, hogy a katonai megbeszélésekkel párhuzamosan folytatjuk a politikai megbeszélé­seket. Hogy mikor indulnak meg a tárgyalások, azt még nehéz meg­mondani. A megbeszélések hadi­tengerészeti és légi dolgokra fognak kiterjedni. A jelen pillanatban nincs újabb mondanivalója a Len­gyelországgal folyó pénzügyi meg­beszélésekről, amelyek még folya­matban vannak. Az angol kormányt terhelt felelősség a késede­lemért A délutáni ülésen Sinclair képvi­selő a szabadelvű ellenzék vezére a külügyi vita során hangoztatta, hogy az Anglia által életrehívott béke-arcvonal Itagállamai jközött gazdasági együttműködésre van szükség. Javasolta, hogy az arcvo­nal tagjait, de egyben Németorszá­got, sőt Olaszországot is közös ér­tekezletre hívják egybe a nyers­anyag elosztás, valamint a haderő korlátozása ügyében és azt ajánlja, hogy a britt kormány ilyen irányú javaslatot juttasson el Hitlerhez és Mussolinihez. Dalton munkáspárti képviselő kérdést intézett a kormányhoz: váj­jon igaz-e az, hogy a moszkvai tár­gyalásokat eleinte főleg az angol kormány késleltette. Chamberlain miniszterelnök, akit a kormánypárt tüntető éljen­zéssel fogadott, hangoztatta, hogy a mostani körülmények között tar­tózkodni kell a tárgyalófelek között esetleg fonnforgó ellentétek túlzá­sától. Nem tesz jó szolgálatot az ügynek az, aki azt állítja, hogy a kormány kebelében egyenetlenség van a politika főiránya felől. Úgy Sinclair, mint Dalton beszédéből az a gyanúsítás csendül ki, mintha az egyezmény létrejötte körüli kése­delmet kizárólag a britt kormány okozta volna. — Nem titok, mondta Chamber­lain, hogy a két kormány eddig még nem tudott megegyezni a köz­vetett támadás oly meghatározásá­ban, amely minden fél számára el­fogadható volna, holott mindkét oldalon belátták azt, hogy ez a tá­madás éppen olyan végzetes lehet, miint a közvetlen és teljes mérték­ben kívánnak ellene felsorakozni. Ugyanakkor a legteljesebb mó­don kerülni akarjuk még a látsza­tát is annak, mintha más államok függetlenségét csorbítani akarnók. Ez az oka annak, hogy a francia és a britt kormány még nem egye­zett meg a szovjet kormánnyal, mivel a szovjet által kívánt formu­la nézetem szerint nem tünteti el ezt a látszatot. — Nagy bizalom jele, ha elhatá­roztuk, hogy katonai szakértőnket Oroszországba küldjük, hogy ar­ról tanácskozzanak, miként készít­hetjük el katonai terveinket, mi­előtt még bizonyságot nyertünk volna arról, hogy a politikai kér­désekben megegyezünk. Az orosz külpolitika vezetője azt a meg­győződését hangoztatta, hogy ha er­re a katonai megbeszélésre sor ke­rül, a politikai nehézségek már nem lesznek áthidalhatatlanok. Növekedik a danzigi feszültség — A danzigi kérdés igen súlyos kérdés, amely nagy aggodalomra ad okot nekünk és világos, hogy az ottani helyzet a leggondosabb fi­gyelmet követeli meg. Lord Halifax legutóbbi nyilatkozatai óta, amikor nem látszott ok túlságos aggoda­lomra, most újabb összetűzések történtek, amelyek a feszültséget méginkább növelték, de feltehető, hogy a lengyel kormány továbbra is államvezetési bölcseséggel és államférfiúi ügyességgel tölti be hi­vatását, amely eddig is a legna­gyobb csodálatot váltotta ki ben­nünk. A távolkeleti helyzetet illetően Chamberlain kijelentette, hogy a Craigie-Arita formula nem jelent politikai változást sem a kínai-an­gol érdekek feladását, sem pedig a hadviselő jog megadását Japán számára. Á tárgyalások során igen sok nehézség vár leküzdésre és a britt kormánynak súlyos aggodal­mat okoz az Észak-Kínában folyó Ára: 8 fillér

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents