Magyar Jövő, 1925. június-szeptember (7. évfolyam, 123-220. szám)
1925-06-03 / 123. szám
Hetedik évfolyam 123. szám Ára 2000 korona Szerda, 1925. évi junius hó 3 MAGYARJÖVŐ Előfizetési ár egy hónapra 40000 K. Man- Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda isok, köz- és magánalkalmazottaknak egy Felelős szerkesztő : PUSKÁS JENŐ Miskolc, Hunyadi utca 21. szám. hónapra 32000 K. — Egyes számára úgy Szerkesztő : HUBAY KÁLMÁN Telefon : Felelős szerkesztő 6-46. Szerkeszhelyben, mint vidéken minden nap 2000 - tőség 8-65 Kiadóhivatal 184. Nyomda 8-82 A vidék munkája írta : Hegyaljai Kiss Géza dr. Ha reménykedő örömmel nézzük a miskolci nemzettevő munkát, nincs okunk szégyenre, csüggedésre a vidék tétlensége miatt sem. Ujhely, Patak, Szerencs, Szántó, Szikszó, Szentpéter, Edelény, Mezőcsát, Mezőkövesd és még egész sor városka hivatott arra, hogy a falvakat maga köré csoportosítva előőrse legyen egyrészt a káros szerveződés megakadályozásának, másrészt a kívánatos erőegyesítés megindításának. S el kell ismernünk, hogy a falu is megtette a magáét a máért, hacsak nem fekszik rajta valami kárhozatos elmaradottság átka. Sőt éppen azt tekinthetjük a legnagyobb nyereségnek, hogy a falu művelésével olyan elemek kapcsolódnak bele a nemzeti haladásba, melyek azelőtt inkább csak egyes kiválóbb egyének révén vettek részt abban. A munkának a vidéken is a szervezéssel kell megindulni. Számba kell venni, hogy kik azok, akikre egy céltudatos, egységes nemzeti vagy társadalmi munkában leginkább számíthatunk. Illetve kik azok, akiket meg kell nyernünk akkor is, ha kezdetben nem akarnak velünk tartani s kik azok, akiket szoros vigyázat alatt kell tartanunk akkor is, ha mindenáron velünk akarnak tartani. S a törekvésünk az legyen, hogy minél szűkebbre szorítsuk azt kört, melyen belül a hasznavehetetlen számfelettiek meghúzódhatnak. A szervezés előrehaladottságát az mutatja, hogy az erők egységesítése, a lelkek felbuzdítása, a tömegek irányítása rétegről-rétegre ki van terjesztve. Mi történik az iskolásokkal? Mi történik a serdülőkkel? Mi történik a felnőttekkel? — ez a három kérdés az, melyre az adott felelet döntő arra nézve, hogy mit ér valamely község a nemzeti öntudat szempontjából. Éppen ezért a munkát kitűnően kell beállítani az iskolában. Sőt az iskolát megelőzőleg: az óvodában. Amíg minden községben óvoda nincsen, addig nem mondhatjuk diadalmasnak azt a harcot, melyet az írástudatlanság, az analfabétaság ellen folytatunk. Az óvodai nevelés éppoly elhatározóan fontos, mint az, hogy az iskolából kikerült serdülőket ne bocsássuk szabadjára. Ezt leszámítva, hogy óvodákban nagyon szegényesen állunk, a miskolci központhoz számítható határszél munkájáról sok örvendetes tapasztalatokról számolhatunk be. Mérhetetlenül jelentős az elemi iskolák testnevelési munkája, mellyel Zemplén vezet az összes vármegyék közt. A csapatok elsőrendű fegyelmezése, a fiuk és lányok pompás mozgásbeli könnyedsége oly egészséges népű vidékeken, mint a Bodrogköz, Harangog, Hegyalja, valóságos csodáit mutatja annak, hogy mit lehet elérni a mi népünkkel, ha idejében vesszük kezünkbe vezetését és kitartóan foglalkozunk vele. E testnevelési munka értékét az emeli felső fokra, hogy a lélek jegyében történik. A mozdulatokban, felvonulásokban nyilatkozó egyöntetűség csak jelképe a hazafias összetartó munkára való nevelésnek. Ebben 1920 óta hihetetlen haladás állapítható meg. Visszaesés a régi állapothoz képest csak a tanulók kertészeti képzésében van. Alig találni iskolát, ahol a gyermekek ojtási, gyümölcstenyésztés körébe vágó ismeretei kielégítők volnának. Pedig népünk erre is ügyes. És a magyar parlagot nem lehet felvirágoztatni, ha nem a fák szeretetével és nemesítésére való készséggel fogunk hozzá. Az elemi iskolai munkát remek összhangban egészíti ki az ifjúság céltudatos és egyöntetű irányítása. Ennek az egyházak kebelében fennálló egyesületeken (Rózsafüzér, Konfirmáltak köre stb.) kívül három formája látszik kiválóan szerencsés alakulatnak. 1. A leventeegyesület, 2. az énekkar, 3. az olvasókör. A levente mozgalom csak most kezd országszervezőre kapni. Értékei átmentek az ifjuságnak nemcsak tudatába, de szeretettbe is. A vasárnap délutánok szép és nemesen élvezett felhasználásán kívül egész sereg haszna van, mely inkább csak évtizedes munka után fogja áldásaiban a benne felnőtt nemzedéket részesíteni. Az énnekkarnak, mint népünk daloskedvének, nótás kedélyeink irányítójában van lelki finomodásra vezető jelentősége. A népi értékek közelednek általa a művészi értékekhez s ez tetemes kulturgyarapodást jelent. Erkölcsi jelentősége, hogy kitűnően szemlélteti , mily nagyszerű eredményei lehetnek a szívvel-lélekkel együtt végzett csoportos munkának. Az olvasókörökre nagy hivatás vár. Az, hogy felkeltse, ébren tartsa, nemes irányba terelje népünk olvasókedvét. Az irodalom a nemzetnélek legfinomabb nyilvánulása. Ezzel állandó összeköttetést keresni, a közgondolkozást, világnézetet formálni a legmagasabbrendű feladat. Nehéz dolognak látszik a felnőttek lelkületének az irányítása. Bármily különösnek tetszik is, a háború földrengései után a talaj erre kedvezőnek látszik. Különösen azok a férfiak, akik csatasorból kerültek haza s ott is férfiasan állták meg helyüket, nyújtanak kiváló anyagot az egyházi, községi, szövetkezei s egyesületi szellemi közös munkában való részvételre. Ezek már tudják, mi az újságolvasás, mi a világlátás, mi a szervezkedés, mi a fegyelmezett tömegek értéke. Ezekben van fogékonyság arra, hogy vállvetett munkával igyekezzünk elakadt szekerünket , elsüppedt ágyúinkat kimenteni a kátyúból. Hidat verni mocsarak felett, csatornát ásni tikkadt mezők öntözésére, kertet ültetni pusztaságba, vasutat vágni siket és rest sivatagokba, — ezek előtt már nem látjuk lehetetlennek. Fénycsóvát vetni az éjszakába, repülőgéphez mérni a haladást, — ezek előtt már szép teljesítménynek látszik. Ezek már érzik, hogy nem elég az, ha a teremtő adott valamit, hanem tenni is kell, hogy a keveset többé, a jót jobbá tegyük. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a községekben épült szövetkezetek, a Faluszövetség fiókjai, a gazdasági gépek bevezetése legtöbb helyen 2—3 év alatt évtizedes haladással tud gyönyörködtetni. A vidék tehát nem alszik. Figyel és vár. Fontos, hogy a vezetés tudatos, biztos, egyértelmű legyen. S ne féljen megbélyegezni a nemzetgyilkos elemeket. A tettek kora ez, nem a nyegleségé. Félre azokkal. A Magyar Jövő eredeti tárcája A hősök srta és a háborúban elesett hősök miskolci emlékünnepén, Pünkösd vasárnapján délután elmondotta: Halmay Béla dr. Miskolc tjf. város főjegyzője — Elfogódott szívvel, telkemet megremegtető érzések hatása alatt állok meg a sirhantok felett, melyek a Haza védelmében megdicsőült hőseinknek drága porait takarják. — Elrepül a lelkem a gondolat szárnyain messze, messze tájakra, ahol nem domborul enyhe sirhalom, nem áztatja forró könnyek hullása az idegen rögöt, hanem talán csak a vadvirágok disze, a szellő lágy suttogása őrzi a sirt, amelyben drága véreink múlandó része porladoz.... — Amikor a nemzeti kegyelet ez ünnepélyes órájában felgyújtjuk hőseink emléke felett az emlékezésnek amécsvilágát és ennek fényénél zarándok útra kelünk, hogy hódoljunk elveszített legjobbjaink örök dicsősége előtt, bejárjuk a véráztatta magyar földet, elszállóhajunk idegen országok, távoli világrészek jeltelen sirjaihoz, amelyek rideg ölében millió testvérünk álmodja a szebb magyar jövendőt.... — Amikor Miskolc törvényhatósági joggal felruházott város nemes közönségének virrasztó kegyelete engem bízott meg azzal, hogy felgyújtsam az emlékezésnek a mécsvilágát, érzem a feladat nehézségét, mely vállaimra nehezedik. Vajha erőm gyöngeségét pótolhatná határtalan lelkesedésem s kifejezésbeli fogyatkozásaimat feledtetné szivemnek bensőséges, őszinte kegyeletes . A hősi sírok végtelen messzeségbe vesző sora felett gondolataink visszaszállnak a múltba, hogy felkutassuk ennyi néma sir s ennek nyomán annyi tenger könny, bánat és olthatatlan fájdalom forrását. Kezünk imára kulcsolódik, ajkunk áhítattal rebegi el áldó imádságunkat s mig felemelő érzés hatja át szivünket, lelkünkben felcsendül a gyermekkorunkban belénk oltott ige : Dulce et decorum est pro patria mori ! — Igen: a végeláthatatlan sírok mélye azokat a rettenthetetlen, bátor sziveket zárja magába, melyek az imádott magyar hazáért dobogtak és szakadtak meg; azoknak a lehanyatlott, acélos karoknak adnak örök pihenést, melyek a sok részt látott magyar földnek védelmében diadalmasan forgatták fegyverüket! — Amikor Európa lángbaborulásával a magyar nemzetnek is fegyvert kellett ragadnia, hogy a haza igazát, becsületét, egy ezredév példátlan megpróbáltatásai között kincsként őrzött, sok vér hullásával megtartott jogait, dicső alkotásait őseihez méltó rajongó szeretettel, hamikész önfeláldozással védje, nem vezérelte más cél tetteiben, mint, hogy megőrizze sértetlenségben, szabadságban az édes hazai földet, a hős eleinktől reánk maradt szent örökséget. — A magyar nemzet nem kezdett háborút, mert nem voltak hódítási, terjeszkedési céljai. A magyar nemzet ttáni küzdelme a legnemesebb, a legjogosultabb önvédelem jegyében folyt s nem volt egyéb, mint történelmünk folyamán számtalanszor ismétlődött önvédelmi harcának újabb, kényszerű kitörése azokkal szemben, akik prédaéhes acsarkodással rontva reánk, irtóháborut inditottak ellenünk. — Az a magyar, aki egy ezredéven át testével fogta fel a Nyugat kultúrájára mért hatalmas csapásokat s az elhullott vérözön nyomán, mérhetetlen pusztulás romjain újra és újra erőre kapva, nemcsak védelmezője maradt a művelt Nyugatnak, hanem az emberiség művelődésének, haladásának zászlóvivője is, büszkeséggel, emelt fővel tekint vissza becsülettel megvívott önvédelmi harcára. És az a Magyarország, amely csupán életét, szabadságát védte a szomszéd martalócok ellen, a harctéren hagyományos lovagiasságával emelkedett ki a küzdő ellenfelek sorából, a hatalmába esett hadifoglyokkal, ellenséges idegen alattvalókkal szemben a legmesszebbmenő humanitással, kímélettel viseltetett akkor, amikor saját fiainak messze rideg földeken, barbár rabigában a szenvedések poklát kellett éveken keresztül szenvednie, ez az ország az elvakult ellenség ádáz dühének kiszolgáltatva, részvét és támasz nélkül hagyatva, ma összetörve, feldarabolva vergődik szenvedéseiben, vérzik irtózatos sebeiben... — Gyönyörű hazánk roncsai felett elszorult szivünk fájdalmas érzése megcsillan könnybelábadt szemünkben s önkéntelenül tolul ajkunkra a kérdés a költő szavaiban: Van-e még a magyarnak Istene ! ? — Keserű honfibánatunk mélységes fájdalmában megpihen lelkünk e hősi sírok árnyán s a kegyeletes emlékezésből erőt merit, mert hiszen az emlékezet nemcsak a bánatnak a forrása, hanem a lelkesedésé is és mi azért zarándokoltunk ide, hogy az emlékezetnek ne a fájdalmát, hanem a balzsamát keressük. — Ha mi sajgó sebeinkre gyógyító itt, lelkesedésünknek sokszor talán lohadó lángjára dicső példák kristálytiszta szent olaját, a szebb magyar jövő előkészítéséhez erőt és önbizalmat akarunk meríteni, úgy ezen a helyen találjuk meg azoknak