Magyar Jövő, 1925. június-szeptember (7. évfolyam, 123-220. szám)
1925-06-03 / 123. szám
2 akik az emberi méltóságnak nem akarnak s nem tudnak megfelelni. Legyen bátorság minden magyarban átvenni vagy visszavenni a vezénylést azoktól, akik kincséhes kezekkel zátonyra viszik a hajót. Kívánatos, hogy a vidéki munka egyöntetűsége felett is a Magyar Jövő vegye át a vezénylést. Keresse meg az összeköttetést a falusi vezérkarokkal. Egyházak, községek hatóságai erőssítsék meg önmagukat a Magyar Jövő táborába való rekrutálódással. S tekintse a Magyar jövő magát erre a munkára apostoli kiküldöttnek. A magyar sajtó legyen az országban az, ami az orgona az egyházban. Az újságírás nem üzlet, hanem léleknemesítés. Elegen megpróbálták már, hogy ezt a nemzetet nemzetközi indulók zúgása közt fejjel vigyék a falnak. Jöjjön el már az az idő, mikor a nép megérzi, hogy vannak emberek s vannak intézmények, melyek az ő javát akarják. Szálljon ki a Magyar Jövő gárdája a kis városokba, vagy falvakba. Szólítsa egy zászló alá a közösen érző magyarságot. Mert eljött az idő, hogy a kősziklák is megrendüljenek és riadót zúgassanak Magyarországnak békés munkával való visszaszerzésére ! Fejes Albert temetése Fejes Albert alakja mint nemes eszme él azok lelkében tovább, kikben ő gyújtotta föl a szellem világát, Prometheusként lehozván az égi tűzet, a fölvilágosodás, az emberi és hazaszeretet szent tűzét. A parasznyai tanitólak bölcsőjétől a deszkatemető sírboltjáig 83 esztendő telt el megrakodva búval és örömmel. Ez az életrajza. Élete folyása nem volt terhes gályákat hordozó, a vidéket áradásaival rettegtető nagy folyam. Sziklás talajon, de virágos partok között vígan csörgedező tiszta kis patak volt az Istenben való törhetetlen hittel, nyugodtan hunyta le fáradt szemét. Koporsója fölött ott zokog szép nagy családjának fájdalma az eszmélni kezdő dédunokától a deresfejű nyugalmazott ezredes fiúig ... Ott zendül föl a szentpéteri egyházi dalárda, majd a felsőborsodi református tanítói énekkar búcsú akkordja. És mi, nesztorunkat, atyai jóbarátunkat vesztett kartársai . . . megkönnyezzük, ... de szemünk harmatában a büszkeség fénysugara csillan föl, melyből a reménynek gyönyörű szivárványive vetődik a jövőre. Hiszen dús örökséget kaptunk tőle, az ő éltető eszménynyé finomult lényét, mind pünkösdi ezentlelket ! Herényi Márton * Fejes Albertet, a borsodi tanitói kar nesztorát, aki négy évtizeden keresztül tanitóskodott Emődön, Lakon és Sajószentpéteren s nemrég ünnepelte nyugalomba való vonulásának negyedszázados jubileumát, kedden délután 3 órakor temették el a város és a vármegye társadalmának impozáns részvéte mellett a Diszkatemetőben. A 83 évig élt öreg tanító fölött Farkas István ref. esperes mondott igen szép gyászbeszédet, a szertartás alatt pedig a sajószentpéteri gazdadalárda és a felsőborsodi ref. tanitói dalárda énekelt gyászdalokat. — A Magyar Jövő munkatársától — Miskolc, junius 2 Tiszteletet parancsoló, széles körben ismert patriarkális s mégis daliás alakja; az ifjú nemzedéket oly meleg szeretettel magához ölelő szivjósága ; lelkének minden szépért, nemesért hevülő fiatalos lángja, kedélyének üdén csörgedező vidorsága ; az élet hosszú, fáradságos s mégis kedves fordulatokkal teljes útján összegyűjtött életbölcsesége már csak ... emlék ! Emnőd, Lak, Sajószentpéter más nemzedéke a bizonyság, mily bőkezűen hintédus élte kincsét majdnem félszázadon át a nép közé, tanítva, nevelve azt, mert nemcsak tanító, de igazi népnevelő volt. Szentpéter népe lelki ábrázatjának egy emberöltön szinte csodaszámba menő előnyös megváltozása az ő művei igaz forrásait. Itt, a vitéz apák körébe megtért magyar hősök hantjainál, akik az imádott magyar hazához, annak vérrel-könnyet megszentelt minden kicsi porszeméhez, testvéreihez, nyelvéhez, a dicsőséges emlékeihez fűzött tántoríthatatlan ragaszkodásukban a legszebb, legdicsébb tettel: az erkölcsi erények koronájával pecsételték meg a haza iránt való kötelességüket, legfőbb javuknak, életüknek feláldozásával A magyar héroszok nyughelyénél, akik soha nem hervadó, gyönyörű babérokat fűztek a magyar dicsőség örökzöld koszorújába, akiknek neveihez a világháború legfényesebb haditetteinek ragyogó glóriája fűződik ! — A hősök tiszteletének áhitatos csendjében tegyük szivünkre kezünket és hallgassuk meg lelkiismeretünk szavát; vájjon azon az örvényen haladunk-e mi, amelyet megdicsőült hőseink követtek, vájjon érzünk-e szivünkben elegendő erőt és kitartást ahoz, hogy lebilincselt béna tagjaink valamennyi izomszálának megfeszítésével, akaratunk rendíthetetlenségének minden energiájával, minden poklokon keresztül eljutunk oda, ahová minden igaz magyar könnybelábadt esde szemmel tekint: az ígéret földjére, a szabad, független dicsőséges Nagy- Magyarországra ! — Lelkiismeretünk válasza az, hogy felsír benne a régi magyar betegségnek, az egyenetlenkedésnek, a pártoskodásnak, a visszavonásnak mindent megakasztó fájdalmas érzete. — Egyik neves költőnk az est homályban maga előtt látja az ősi Buda-várát és föltámadnak lelkében a magyar nemzet gyászos múltjának véres képei. A sötét képeket el akarja magától űzni, hisz és a hon s újra építjük a múlt nagyságát. De elborul a jelenen , igy ad hangot érzelmeinek a költemény egy strófájában : És mégis, bánt ez emlék, Hisz egyek nem vagyunk ma sem még ; Hiába int vérmost a múltnnk, A szörnyű példán nem okultunk, Egymástól széthúz, elszakít Az érdek, szenvedély s a hit, S mig lesben áll száz ellenünk ; Tört egymás keblének fenünk. — Fájdalmas, szomorú kép ez hazánk romjain, amely felé még eltiportságában, kifosztottságában is félelemmel és féltékenyen néznek az őt körülvevő prédára leső martalócok s a száz ellenségnél veszedelmesebb ellenfeleink ; a magyar Ephialtesek, akik megtagadva Istent és hazát, vallás és társadalomfelforgató, nyílt és titkos törekvésekkel végzik aknamunkájukat abban a reményben, hogy ez a szerencsétlen nemzet a megsemmisülés örvényébe dől... — Magyarok nagy Istenei Ház utolérte volna ezt a szerencsétlen nemzetet szomorú végzetes? Hát lelkünkből csak a lemondás, a két,ségbeesett hazafiság sóhaja sírjon fel az égre ! ? Hát ne bizzunk többé nemzetünk erejében, ne higgjünk jövőjében ! ? Hát megnyugodjunk abban, hogy imádott magyar hazánk örcsillaga örökre leszállottszülötteinek bűnei miatt s a magyar örökre eljátszotta volna szerepét a négy folyam partjain ! ? Hát nem vigasztalhatjuk tovább, hát nem hevíthetjük többé a köztünk hanyatlót azzal, amit Apollon mondott a trójai hősöknek : Nem tudnátok e oly férfiak lenni, hogy a sors ellenire is győzedelmet vegyetek ? Amikor Hellas gyönyörű kék ege alatt: Elhulltak sok küzdés után az istenült [fiúk] Utánuk a hősök hona rom lett és simulak. Elnémult Pindos ormain az égi bájzene, Megszűnt dörögni lángival Olympos [Istene És Tempe szent virányait tipró rabló [csapat, Kosztál ezüst kristályi közt vércsörgeteg [fakadt ; A hon, hol Isten s emberek együtt [lakozzanak, A város, hol bölcs Sokrates s Platon honoltanak : Rablók, vadak tanyája lett kietlen s puszta rom, De a lesújtott nép szivén felsírt a fájdalom ; Az elhunyt hősök szelleme a sírból fölriadt, Buvában a föld hősöket szült zsarnoka lánc alatt; Tusáztak és tusájukat kisérte győzelem, Ügyük szent volt: győzött ügyük a rabbilincseken — A magyar romokon síró fájdalmunk fölriasztja hőseink szellemét s elindulnak velünk a Hadak utján, hogy lelkesítsenek, hogy példaadásukkal buzdítsanak, hogy öszszekössenek elválaszthatatlanul bennünket , az oldott kévét , hogy megszilárdítsák lelkünkben a tántoríthatatlan ragaszkodást nemzetünkhöz, az erős hitet önmagunkban ; hogy elvezéreljenek bennünket oda, ahol a romokon új élet tenyész, ahol a megrontott, erejében megfogott magyar föltalálja sebeinek balzsamát, ahol minden jón, nagyra, szépre és világtörténeti hivatása, régi dicsősége és megőrzött méltósága érzetében folyvást nagyobb és nagyobb tettekre kész. — Dicső hőseink ! Epedő szívvel várjuk ébredésteket, mert érezzük, tudjuk, hogy régi dicsőségünk reánk világitó sugarainak fénye asm MAGYAR JOVO Ing, gallér, nyakkendő legolcsóbb Graczánál Hurokra került az Iglai József elleni merénylet tettese Az országosan körözött rablóvezért egy külvárosi kiskorcsmában tartóztatta le a rendőrség — — A Magyar Jövő munkatársától — Miskolc, június 2 Kedden este 10 óra tájban Kompolthy László detektív az egyik külvárosi korcsmában egy gyanúsan viselkedő férfire lett figyelmes, aki — amikor a detektív igazolásra szólította — feltűnő ideges lett és zavaros feleleteket adott. A detektív az idegent bevitte igazoltatás végett a kapitányságra, ahol kiderült, hogy azonos Pindar Ferenccel, az országosan körözött veszedelmes rablóval. Pindar gaztetteit rendszeresen úgy szokta elkövetni, hogy előbb leitatja áldozatait s a már ittas emberekkel azután könnyen elbánik. Hasonló módon támadott meg és fosztott ki pünkösd hétfőjén egy miskolci iparost, Iglai Józsefet is, akitől a botot, kalapot, a pénztárcát 500 ezer korona tartalommal rabolta el s a cipőjét is lehúzta a lábáról. Pindur a detektívek előtt eddig három rablótámadást ismert be, a rendőrség azonban még több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítja Pindur Ferencet. A nyomozást folytatják. A hősök emlékezete — A Magyar Jövő Miskolc június 2 Pünkösd vasárnapján az idén elsőízben ülte meg a város az új nemzeti ünnepet, melyet a világháború hősei emlékének szentel a nemzet. Az ünnep lefolyása, dacára annak, hogy az időpont a pünkösd ünnepe miatt nem volt megfelelő, impozáns és bensőséges volt. Délelőtt a templomokban tartott istentiszteletek keretében emlékeztek meg a nap jelentőségéről. Utána utcai gyűjtés volt, melyben az összes női egyletek résztvettek s mely igen fényes eredménnyel, 20 millióval zárult. Délután 4 órakor pedig a hősök temetőjében folyt le az emlékünnepély, melyen részt vettek az összes polgári és katonai hatóságok, élükön Sóldos Béla dr. főispánnal, ki ez alkalomra jött le Budapestről. A katonaság részéről ott láttuk Juhász László altábornagy, vegyesdandárparancsnokot, Hónig Vilmos tüzérezredessel, a tüzérdandár parancsnokával s Józsa Dezső vezérkari ezredessel s a helyőrség tisztikarával. Megjelent az ünnepségen Stanojlovits István ny. altábornagy és vitéz Kádár Béla tábornok is. A városi tisztikart Hodobay Sándor dr. polgármester, a megyeit pedig Görgey László dr. főjegyző vezette. Ott voltak a hatóságokon munkatársától kívül az összes középfokú intézetek növendékei tanáraikkal s a hazafias egyesületek és a nőegyletek küldöttségei s hatalmas közönség. Az ünnepséget a himnusz nyitotta meg, melyet a Dalaregylet adott elő Beregszászy Károly karnagy vezetése mellett. Utána Kertész Gyula százados lelkész végzett requiemet s mondott megható imát az elesett hősökért. Utána Hodobay Sándor dr. polgármester meleg szavak kíséretében helyezte a hősök emlékművére a város közönségének hatalmas pirossárga selyemszalagos babérkoszorúját. Az emlékmű megkoszorúzását a Daláregylet éneke követte, mely után Halmay Béla dr. városi főjegyző tartotta meg hatalmas erejű, megkapó ünnepi beszédét, melyet lapunk más helyén teljes terjedelmében közlünk. Majd Szekeres János joghallgató szavalta el igen nagy hatás mellett Radványi Sándor joghallgató ez alkalomra írt szép költeményét, mely után a Szózat eléneklésével az ünnepély véget ért. Az első hősök napjának fénypontja tagadhatatlanul Halmay Bála dr. főjegyző beszéde volt, aki igen helyesen tudta belevinni hallgatóiba az új nemzeti ünnep igazi jelentőségét, mely nem gyászünnep, hanem a magyar héroszok ünnepe, kiknek Szerda, június 3