Magyar Jövő, 1940. április-június (22. évfolyam, 73-146. szám)

1940-04-02 / 73. szám

­­ TELEKI MINISZTERELNÖK NYILATKOZATA RÓMAI MEGBESZÉLÉSEIRŐL „ Az eseményeket nem pillanatnyi értékükben, hanem a háborút követő nagy rendezés szempontjából kell elítélnünk Lelkileg mindig elég nagynak éreztük magunkat arra, hogy a Dunamedencében magasabb hivatást töltsünk be . Ma is vannak sokan, akik nem a történelem felelősségében, hanem az élet mozijában élnek — A hagyománytisztelő népek gondolkodásának, felfogásának lényege nem változik és nem változnak a lénye­gesebb problémák sem Magyarország és Jugoszlávia között jó és baráti a viszony — mondotta a miniszterelnök Horvátországon való átutaztában Budapest, április 1. A min­is­ztereilmnök Olaszországból visszatérve fogadta a Magyar Táv­irati Iroda munkatársát, akinek olaszországi útjáról a következőket mondotta — Amidőn astre mond­tam­, hogy utazásomnak magánjel­lege van. Ezen nem változott eenvy­­. Megmondtam, hogy a Ducéval és Ciano gróffal beszélni fogok és az lett v­olna a legkevésbé termé­szetes, ha Olaszországba megyek is nem beszélek velük. Hog­y po­­li­tikáról beszéltünk, az is eleve nyilvánvaló volt .megbeszéléseink rendkívül értéke­sek voltak, különösen reám néz­ve. Sok fontos felvilágosítással gazda­godtam és megerősödö­­tt az utóbbi idők eseményeiről vallott fel­fogásom. Józanul teh­át semmi új fordulatot neon lehetett várni a Du­céval és Ciano gróffal való beszél­getésemtől. Csak azok magyarázhat­tak ilyent bele, akik nem értik meg az egyszerűt és természetest. Az ollasz-magyar barátság nem lépett semmiféle új fázisba, mint ahogy egyes lapok ír­ták, mert ez a barát­ság egy természetes adottság. A hagyománytisztelő népek felfogásának lényege nem változik — Olaszország tele van történelmi emlékekkel. Valahányszor közünk járok, sajnálom, hogy nálunk, külö­nösen az ország megmaradt részei­ben, oly kevés történelmi emlékünk maradt meg, oly kevés régi szépség, ami az embereket állandóan maga­sabb művelődési atmoszférában tart­­ja, neveli, bennük a szépérzéket fej­leszti. A korok összeszövődnek Ró­ma emlékeiben és ezzel a korok har­móniája a lelkekben, amely a szép­séget nem látja egyoldalúan, hanem őrült értékeiben és a történelmi em­lékek összeszövődő egységéből a nemzeti múlt és a nemzeti felelősség forrnak egészbe. Nekünk, harctérre kellett odaadnunk hazánkat, ma­gunk és Európa védelmében s az ezeréves múlt emlékei csak láthatat­lanul a lel­kek­ben nemzedékről -nemzedékre szálló hagyományként élnek. ——:—:—-----------­Azért kell ezek felett a hagyomá­nyok felett még jobban őrköd­nünk, mert nekünk néhány kevés romon kívül nem maradt sem­mink, ami külsőleg emlékeztes­sen. Ez a két nép megérti egy­mást a hagyományok tiszteleté­ben, de megérti egymást lelki al­katainak bizonyos délies hasonló­ságából kifolyólag is. A hagyományok tisztelete, a legré­gibb hagyományokhoz való vissza­­nyúlás, azoknak soha fel nem adása jellemzi mindkét népet. Ez is köze­l A mi politikánk és céljaink nyi­tott könyv és nem is változhatnak. Mindenki tudja, százszor megmond­tuk. De ugyanúgy hangoztatjuk, hosszú évek óta, hogy céljainkat, hacsak lehet, békés úton kívánjuk elérni. És ugyanúgy megmondtuk azt is mindig, — ha ugyan történel­münk tanulságai után ez egyálta­l így fogjuk fel a Dunamede­ncé­­ben való helyzetünket is, így fogtuk fel mindig, tanítással és példával előljárni abban, hogy ezt az érdeket szolgáljuk. Lehettünk erősek vagy gyengék a különböző korszakokban, lelki­leg mindig elég nagynak éreztük lobb hozzá őket Európa sok népe közt. Az ilyen hagy­omány­tisztelő né­pek gondolkodásának, felfogásá­nak lényege nem változik. És nem változnak a leglényegesebb problémák sem, nem változnak a nemzeti élet elemei, h­a valami­­kép problémákká is válnak. Ugyanazok maradnak azok, ugyan­az marad felfogásnak, politikánk s nem­ változik se­m olasz barátainké, sem a miénk. tán szükséges,­­ hogy Európa egyetemes érdekeit szem előtt tartjuk, mert a mi észjárásunk természetes s természetszerű az, hogyha egy nép ebben a nagy európai életközínség­be lépett, kölcsönösség és önérdek szerint is ezeket az egyetemes érde­keket is kell, hogy szolgálja­ magunkat arra, hogy a Dunam­e­­dencében ilyen magasabb hiva­tást töltsünk be.­­ Ebből kifolyólag szolgáljuk a Dunamedence békéjét, amit a római kommünikében kifejezésre is jut­tattunk.­ ­ Céljainkat ha csak lehet, békés úton akarjuk elérni Lelkileg mindig elég nagynak éreztük magunkat a Dunamedencében MAGYAR JOVO Előfizetési ára egy hónapra 1 pengő­­0 fillér. _____ Szerkesztőség és kiadóhivatal Miskolc, Werbőczy* Egyes szám ára 6 fillér. — Postatakarékpénztári FÜGGETLEN utca 5. — Felelős szerkesztő és szerkesztőség tel» befizetési lap: **24.151. szánt, az előfizetési és a» POLITIKAI NAPILAP fonja: 15-73. Kiadóhivatal telefonja: 15-71 Nyomás Klubos „L“, a hirdetési osztályhoz „H“ jelzéssel, telefonja: 15-71. _ Levélcím: Mistel- 1. sz. posta. MWVe, 1940. évi április hó 2 ________-r- kedd * XXII. évfolyam 73 (0035). szám A pillanatnyi béke é S itt ketttőt kell szem előtt tar­tanunk: a pillanatnyi békét és azt a békét, am­elynek a nagy európai kon­fliktus végével kell létrejönnie. A pillanatnyi békét fenntartjuk, mert sokm­indenféle okból káros volna az európai konfliktust ki­terjeszteni. Ez Európa országai­nak ma közös érdeke. A végleges béke tekintetében viszont minden, az európai életközösségben hiva­tást érző nemzetnek olyan békére kell törekednie, amely megszün­teti az igazságtalanságokat és le­hetővé teszi az európai népek AUA - és a nagy rendezés fenntartás nélküli békés együtt­élését. Vannak, akik nem a történelem felelősségében élnek... — Ma annyian vannak, akik neo­ a történelem felelősségében, hanem az élet mozijában élnek. Pedig ma nemcsak érdekes, de a legna­gyobb mértékben felelősségteljes időket élünk. Az eseményeket nem­ pillanatnyi értékükben, ha­(folytatás a 2-ik oldalon.) eIULELI A vasút személyzete Álgyay-Hubert Pál dr, a keres­kedelmi minisztérium államtitkára szombaton rendkívül érdekes elő­adás­t tartott Budapesten, mely fel­ölelte a közlekedéspolitika minden kérdését. Az előadás nemcsak egy­szerűen ténymegállapításokra szo­rítkozott, ami azt mutatta volna, hogy az államtitkár mennyire isme­ri azt, ami van és hatáskörébe tar­tozik, az előadás azonban a tény­­leg­áll­a­píto 6o­kon messze túlm­e­rt és egy olyan közlekedéspolitikai ta­nulmány volt, amely joggal keltheti föl az egész magyar közéje érdek­lődését. Mi most az álla­m­ti­tikár előadásá­nak egy adatával kívánunk fog­lalkozni, természetesen az adatok­ból mi sem tudunk más következte­tést levonni, mint ,amit az illusztris előadó maga is levont. Ebben a szellemben azonban, mint ahogy azt az államtitkár tette, hosszú eszten­dők óta foglalkoztunk ugyanazzal a problémával, próbáltuk cikkekkel, memorandumokkal és személyes be­­szélgetésekkel felhívni a­z illetéke­­sek figyelmét erre a problémára, mindig rámutatva arra is, hogy ez a probléma egyre nő, mindig nagyobb baj lesz és mindig nehezebb lesz a megoldás , ugyanakkor pedig ba­jokat is fog előidézni. Ez a probléma az áramvasútik lé­tsz­ám­ problémá­ja. Álgyay­ Hubert államtitkár elő­adásában­ elmondotta, hogy amíg 1334—35-ben a vasúti személyzet lét­száma ezer vonatókilométeren kk­. 0,73 volt, addig most ez a létszám a cseh Vasútaktól átvett személyzet betudásával is ezer vonatkilm­éte­­remkint mindössze csak 0,02. Vagyis, amíg 1934—35-ben minden 100 ezer kilométernyi útra, amelyet meg­tettek a vonatok, 73 vasutas esett, a különböző kategóriákból, aimi most 100 ezer­ kilométernyi utat, meglevő vonatokra mindössze csak 1­62 főnyi különböző kategóriájú vas­úti személyzet esik. Nem is vonha­tott le tehát a vasúti államtitkár­­más következtetést ezekből az ada­tokból, mint azt, hogy az állam­­vasút személyzetét lényegesen k ki kell egészíteni.Nem tért ki az államtitkár külön­ben hosszú, a közlekedés­politika minden részletével foglalkozó elő­adásában arra, hogy mit jelenített az 1934—35. évi létszám, amikor a vonatok által megtett minden ezer kilométerre még egy főnyi szem­ély- Zet sem esett, csak 0,73 százald. ha más államok vasúti létszámával összehasonlította volna ezt az ada­tot az államtitkár, akkor az is ki­tűnt volna, hogy már 1934-ben is mily kicsiny volt az ál­lamvasutak norm­ál,státusbeli létszáma. Akik is­merték ezekben a jobb időkben a vasutasok sorsát és munkáját, azért tudják azt is, hogy milyen nehéz, milyen terhes szolgálat jutott osz­tályrészükül ezekben az időkben is, mikor még ilyen nagyobb volt a létszám. Hogy mennyire a végső­kig vitte a vasút emberei, alkalma­zottai bőrére a takarékoskodást, csakhogy segítsen az államházta­­r­tás nehéz helyzetein Persze a vas­utas akkor sem, most sem zúgoló­dott, elégedetlenkedett, hanem most az ország legf­egyelmezettebb társa­­sadalma, becsületesein, l­yen. fcota­

Next