Miskolc, 1877 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1877-09-16 / 74. szám

Miskolc, 1877. szeptember 16. 179.—74. szám. Második évfolyam.­­ Előfizetési dij: feNegyedévre 1.50 kr.jf «Félévre. . . 3 ft. Jjf­­fiEgész évre 6 „ Megjelen­t minden csütörtökön­ és vasárnapon MISKOLC. Helyi Mezőet leprái, ipar, kereskedelmi, gazdászati és ismeretterjesztő telj. Szerkesztőségi iroda: Széchenyi-utca 757. sz.,dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám ára V kr. Kiadói iroda: Hirdetési dij: fNégyhasábos petit Jj P sor 5 kr. Többszöri jjv ^hirdetésnél olcsóbb.«« ______ » Bélyegdij 30 kr. ,1( ((Éves hirdetés 70 k­tjj )# Széchenyi-tér 749. szám. Kraudy-féle ház. Előfizetésre való felhívás „MISKOLC“ c­í­m. -ü. helyi érdekű közlöny évnegyedére. E hó végén megszűnvén évnegyedes és féléves előfizetőink előfizetése, tisztelettel kérjük őket annak megújítására, hogy a lap szétküldésében zavar ne történjék. Előfizetési díj házhoz hordással vagy postai küldéssel. Negyedévre 1 frt 50 kr. I Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. I Egyes szám 7 kr. Sártory­­István özvegye könyvnyomdája (Széchenyi-utca 749. Kraudy-féle ház.) Történelmi csarn­ok. Borsod vármegye főispánjai és birtok viszonyok. (Folytatás.) . A miskolci járásban főbb birtokosok voltak 1641-ik év körül. Mályin Monaky Ferenc uram, Görömbölyön tapolcai apát uram, Sajó-Szegeden Lenkey Mártonná asz­szonyom. Máliin Haller Sámuel uram és Nyári Zsigmond uram ő nagyságaik. Felső- Tokajon Négyesi Tamás uram. Nagy-Csécsen Szirmai Péter uram. Tisza-Tarjánon Homonnai János uram, nga. Oszláron Dóczi Ferencné asszonyom. Ároktőn egri káptalan. Tisza- Keszin Dóczi Ferencné asszonyom . Felső- Zsolcán az erdélyi fejedelem. Sajó-Keresz­­turon hasonlóképen. Alsó-Zsolcán Bárius Ferenc. Nemesbiken többen. Bábán Bay Gáspár és Bük Zsigmond uraim ő kegyelmek. Paraszt-Biken Tibot Gáspár. Bábonyon Jászi Márton uram és Haller Sámuel uram ő aga. Igricin Kubinyi László uram. Sajó-Ládon fej­ér barátok. Szirmán Szirmai Péter uram. Ónodi járás. Ónod az erdélyi fejedelemé. Aranyos a Fancsiaké. Harsány Semsei János uram és az egri püspöké. Nyárád Fancsiaké. Alsó-Ábrám az nemes káptalané. Geszt a Tibold-örökösöké Szalonta többeké. Püspöki Cancellarius uram ő agáé (Lippay egri püs­pök,) Dorogma a Tibold-örökösöké. Babona (Bá­bolna) az nemes egri káptalané. Zsórc a főbirtokoson kivűl Lukács Mártoné. Novaj Izdenci Miklós uramé. Kis-Győr Haller Sá­­muel uramé. Bogács az nemes káptalané. Keresztes többeké. Cserépfalu Palatínus uram ő agáé. 1642. év. A szendrői vár javaiból el­zálogosítva. Bessenyő, Kelecsény pusztával, Vámos, Pálfala. A részbirtokokból Arnoth, Edelény, Saap, Keresztúr, Kisfalud puszta, Rudabánya, Görömböly. 1643. év. Szendrő királyi erőd Rá­­kóczy mellett nyilatkozik. 1644. év. Ónod és Diósgyőr is kitűzik a Rákóczy-zászlót. Szendrőt visszafoglalják a császáriak. 1645. év. A béke Rákóczyt Borsod tör­vényes élethossziglan való birtokosává teszi. 1646. év. Homonnai Szendrő tájékát tűzzel vassal pusztítja. XXXVI-ik főispán 1647. körül felső­vadászi RÁKOCZY ZSIGMOND, illetőleg a hét vármegyének ideigl. Helytartója. 1647. év. A pozsonyi káptalan előtt szabályozván az örökösödést a Csernel­ek, Bálint fiainak (III. Pál, III. György) a zempl. abaúji, borsodi stb. birtokok jutnak. 1648. év. Rákóczy Zigmond halálával Borsod váraival ismét a császáriak kezére jön. 1649 év. Pálfi Pál nádor Mogyorósdot, neveztettem ki. Egy zimankó s novemberi alko­nyon, elvégezvén dolgomat, lakályos kis szobám­ban ültem, s néztem a kályhában vígan pattogó, lobogó, sistergő lángokat, miként ölelék, nyal­­dosák körül a hasábot, s emésztek meg s tevék hamuvá, a nyáron talán még teljes díszé­ben s lombjában ékeskedő fát. A t­űzbe bámulva eszembe jutottak az emberi szenvedélyek, melyek szintén úgy lobognak, gyúlnak lángra a kebelben, s semmisítik meg gyakran, fájdalom, nagyon gyakran­ legszebb reményeinket, kilátásainkat, sokszor még szívünket is elhamvasztva. E nem épen doctorhoz illő merengésből — mit meg le­hetett bocsátani, miután még csak 24 éves voltam. — öreg gazdasszonyom belépte ébresztett fel, ki rikácsoló hangján jelenté hogy: „egy öreg bányász van oda kint, s akarna a tekintetes úrral beszélni, szekérrel jött, azt mondja, hogy az unokája na­gyon beteg, tessék hozzá menni.“ TiSOl, IOASZTALAS. Mi a guta!. VIGASZTALAN. (A 21-ik coetuához*) fiúk! mit csináltok? Oly savanyú képet miért vágtok? Csodálkozom. Ez rettentő dolog! Sarkán a föld visszafelé forog. Ti húsúitok, nekem meg van kedvem. . . Már ez, fiúk, nincsen napirenden. — Tudjátok mit? — elég legyen mára: Itt pár forint, hágjunk a nyakára! Fölfordúlt most veletek a világ, Arcotokról eltűnt a kedvvirág. Oly különös látni most titeket: Szemeitek fájó pillantást vet, Majd bámúltok, néztek jobbra balra. Ide s tova. . . a befüstölt falra. . . •[ — Tudjátok mit? — elég legyen mára: Itt pár forint, hágjunk a nyakára! Máskor, mikor bejövök hozzátok, Messze hallám vígadó danátok : Most meg csend van, mint a rideg sírba’ . . .­­ Talán nincs a libellusba írva? Vagy mit mondok.. . libellus? — a zsebbe’ Nincsen pénzmag, nem kelt még ki benne. — Tudjátok mit? ne búsuljunk mára. Itt pár forint, hágjunk a nyakára! Mit néztek úgy? Nem hiszitek hogy „van“. (Sok szép rejlik ez egyszerű szóban!) Énnekem van, de azzal, hol vettem. Nem számolok, ne kérdjetek engem. Annyi elég, hogy igaz jószágom. Hogy én soha máséra nem vágyom. — Tudjátok mit? — el a búval mára. Itt pár forint, hágjunk a nyakára! Nem ismerek nálam nagyobb árat, Akkor se, ha százforintost mutat. *) Coetus: diákok által lakott szobát jelent, egy Sok most nekem e két rongyos forint, Másszor, ha több van, még elszomorít. Bajta tehát! azt a rezes voltát! Daloljuk el azt a régi nótát. . . És éledjünk. . . menjünk a csatára : Itt pár forint, hágjunk a nyakára! Máskor, mikor bejövök hozzátok, Soh’­sem vala ily meddő a szátok: Mint a török, pipáltatok szörnyen, Füstbojtokat eregetvén körben, S most tudj’ a kő! nem kell nektek semmi. Vagy tán nincs a pipába mit tenni? — Itt pár forint, dohány is lesz mára. .férték fiúk, hágjunk a nyakára! Hányszor ettünk a napnál ebédet! Hja, de ilyen ez a diák­élet! Ha pénzünk volt, lakzi is volt akkor. Nem törődtünk, mit eszünk majd máskor. Bizony szörnyű cudar ez az élet! Öltsetek azért most vidor képet: — Itt pár forint, ebéd is lesz mára. .1 érték fiúk, hágjunk a nyakára! Ne gondoljunk mi most a jövővel. Óhajtásunk úgy is soll’ se­a jő el. Gondoljunk csak mával: hátha holnap Gyászbeszédet hangoztat a vén pap. . . Az az öreg úr, ki a napokban Lehordott, hogy szép makrapipám van. — Ne búsuljunk! van két forint mára, Jertek fiúk, hágjunk a nyakára! Kengencky Kálmán. A hársfa. — Elbeszélés. — írta: DOMINKOVICH MARIE. Kezdő orvos voltam, véletlen szerencse által regényes fekvésű bánya­városka főorvosává „Bocsássa be“ felelém. Kis idő múlva, belépett egy magas, szikár, hófehér hajú tisztességes kinézésű agg, kinek ba­rázdás arcán, mély fájdalom kifejezése honolt. „Uram, mindenütt azt hallottam, hogy ön nem veti meg a szegényt, tehát azért jöttem önhöz, hogy segítsen szegény kis unokámon ki, nagyon, nagyon beteg, nyögé, alig birva visszafojtani keserves zokogását. A szomorúság és bánat ez őszinte képe mélyen meghatott, nagy fájdalomnak, szívét marcangoló kínnak kellett annak lenni, mi a természet tettetést s szenvelgést nem ismerő fiának arcán oly híven visszatükrözé magát.Néhány orvosi szert magamhoz véve, miután a betegség felől kikérdezem az öreget, néhány perc múlva, útra készen voltam. Helyet foglaltam a lakásom előtt levő kényelmetlen, szenet hordó szekerem s megindultunk az öreg bányász háza felé. Csipős, hideg szél fújt, esővel vegyes hó csapkodta ar­cunkat, varjak károgtak, csörtetve a száraz ága­kat; nehéz útunk volt, mert a föld a hosszasabb

Next