Miskolczi Napló, 1902. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1902-07-01 / 149. szám
Miskolcz, 1902. július 1. MISKOLCZI NAPLÓ A vármegyéről. Lengyel Lajos vármegyei tb. tiszti főügyész holnap kezdi meg szabadságát, mely augusztus 12-én ér véget. Eljegyzés: Waktor Sámuel kereskedő leányát, Szerénke kisasszonyt eljegyezte Kohn Samu, a „Phönix“ biztositó társaság tisztviselője. Péter-Páli búcsú. Az alsó-miskolczi róm. kath. plébánia tegnap tartotta a Péter-Pál napi búcsút, a melyen nemcsak Miskolczról, hanem a szomszéd falvakból: Csabáról, Görömbölyről, Zsolczáról és Diós-Győrből is nagyszámú ájtatos közönség volt jelen. Utolsó vizsga. Szombaton volt az ev. ref. felsőbb leányiskola IV. o. növendékeinek vizsgája s ezzel egyszersmind az intézetben be is fejeződtek az ez idei évzáró vizsgák. A vizsga végén felolvasták a tanári kar jegyzőkönyvét, mely szerint a Szabó Barna 200 koronás alapítványának kamatját (10 kor. arany) Tóth Irénke, az intézet legjobb magaviseletül és legszorgalmasabb növendéke kapja jutalmul. Ezután Kovács Ilonka mondott szép búcsúbeszédet társnői nevében, akik most kikerülnek az iskola falai közül. Tóth Pál igazgató válaszolt azután meghatottan hosszabb beszédben a növendékeknek, megköszönve azoknak iránta mindenkor tanúsított figyelmét, majd Kun Bertalan püspökhöz fordult és kérte, hogy szavával, tekintélyével hasson oda, miszerint a négy osztályú intézet 6 osztályúvá fejlesztessék és ne zárkózzék el az egyházkerület ez igen fontos kérelem folyton sürgetett teljesítése elől. Kun Bertalan püspök válaszában kifejtette, hogy a "mint ez ügyben többször felemelte már szavát, ezentúl is oda fog hatni, ■hogy az intézet kérelme ne maradjon puszta szó s most annál inkább hiszi, hogy közelebb van e kérelem teljesülése, mert kezei között van már azon tervezet is, amely szerint az intézet 6 osztályúvá fejlesztése keresztülvihető. Majd kijelentette, hogy a tanári karnak köszönettel kell adóznia a buzgó munkásságért és egyszersmind a növendékeknek elismerését fejezte ki a lefolyt évben tanúsított szorgalmukért. Miskolczi diákok Egerben. A kir. kath. gimnázium III. és IV. oszt tanulói közül egy 10 tagból álló turistacsoport Xauus Gábor vezetése alatt a minap Egerbe tett gyalog kirándulást a Bükk-hegységen keresztül. Ott másfél napig időztek és vonaton érkeztek haza. Évzáró ünnepély. Az „Erzsébet“ szr. elemi iskola tegnap, vasárnap tartotta az intézet dísztermében, nagyközönség jelenlétében évzáró ünnepélyét, melynek műsorán hazafias énekek, szavalatok szerepeltek és ez ünnepélyen osztották ki az évvégi ösztöndíjakat és jutalmakat. Ezek összege körülbelül 500 koronát tesz ki. Összesen negyven szegénysorsú tanuló részesült jutalomban. Nagyobb ösztöndíjakat kaptak: Stern Ignácz IV. a. oszt. tanuló 45 koronát, Groszmann Miksa IV. b. oszt. tanuló 90 koronát. A Borsod-Miskolczi Hitelbank adományából Friedman Miklós IV. a. oszt. tanuló 40 korona, Kohn Ferencz HL a. oszt. tanuló 15 és Brauer Kornélia III. a. oszt. tanuló 10 korona jutalomban részesült. Évvégi beiratások. Az ev. ref. főgimnáziumban a most tartott évvégi beiratások alkalmával a mai napig éppen 200 tanuló íratott be. A II. osztályban eddig 58 tanuló van beírva, s mivel csak 60-at lehet felvenni, már csak két hely van üres. Magántisztviselők mulatsága. A miskolczi magántisztviselők július hó 5 én rendezik nagyszabású mulatságukat, melylyel hihetőleg be is fog az idei nyári mulatságok sora fejeződni. A mulatság, mely egyetlen lesz e tekintetben, a Népkertben tartatik meg, még pedig az Erzsébetkert ama részén, hová a volt fedett táncztermet állították fel. Ez elé most új padozatot készítenek, s igy a tánczhelyet megnagyobbítják. Különben a rendezőség egy diadalkapuhoz hasonló hirdető táblát állított fel a Népkertben, melyen a juniális napját adja tudtul a nagyközönségnek. A mulatságot sétahangverseny előzi meg, melyhez a zenét a 65 ik gyalogezred zenekara szolgáltatja. A mulatság előkészítésén a rendezőség nagyban fáradozik és hiszszük, hogy buzgalmukat siker is fogja koronázni. Demokraták kirándulása. A miskolczi demokrata párt, amint lapunkban előre jeleztük, tegnap, vasárnap kirándulást rendezett a hámori Lillafüredre. A kiránduláson mintegy 40 párttag vett részt és reggel 5 órakor indult el a társaság 10 kocsin, s megtekintették a regényes vidék szépségeit, s kedélyes hangulatban töltötték el a napot. A diósgyőri erdőgondnokság egyébként meg is vendégelte a kirándulókat, kik csak este 10 óra tájban tértek vissza Miskolczra. Amint értesülünk, a párt még e nyáron több ily kirándulást fog rendezni. Nagy kivándorlás. Ez év május havában, mint az amerikai Szabadság írja, annyi, bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, amennyi eddigelé egy hónap alatt sohasem. Nem kevesebb, mint kilencvenezer bevándorló szállott partra az Egyesült Államokban az elmúlt hónapban s ebből az óriási számból május utolsó hetében 25 ezer bevándorló érkezett. Ránk magyarokra nézve leginkább érdekes az, hogy ezen óriási számú bevándorlónak legnagyobb részét az osztrák-magyar monarkia, illetőleg Magyarország szolgáltatta. A bevándorlók közül szokatlanul sokat visszaküldtek az elmúlt hónapban. A visszatérítettek száma megközelíti a kilenczszázat. Vasutasok kirándulása. A máv miskolczi műhelyének munkásai július hó 5-én Kron Ignácz műhelyfőnök vezetése alatt kirándulást rendeznek a Nyíregyháza melletti Sóstó fürdőre. A mulatságon, melyre vendégeket is szívesen látnak, lesz táncz, közös ebéd, világposta, szépségverseny ; általában a műhely vezetősége mindent elkövet, hogy munkásai minél jobban érezzék magukat e kis nyári exkurzión. Hűtlen pénzbeszedő. Takács Ferencz 18 éves fiatalember, mint pénzbeszedő volt alkalmazva Friedman Vilmos Kazinczy utczai pékmesternél. Takács egy kis taligán szállította a kenyeret a házakhoz és egyúttal a pénzt is beszedte a „kund- schaftok“-tól. Vasárnap Takács nem tért haza rendes időben gazdájához, , ami azonnal föltűnt. Rögtön kere-sésére indultak és megtalálták... a Staligát a búzatéren, gazdátlanul. Takács eltűnt. Az összeg, melylyel gazdáját megkárosította mintegy 50 korona. Rendőri hírek. A rendőrség kihágási osztálya ma Miró József miskolczi illetőségű 44 éves r. k. vallású egyént koldulásért 30 napi elzárásra, Hermann Miklós József 30 éves budapesti illetőségű, büntetett előéletű kertész segédet koldulás miatt 5 napi, Notár Zsuzsánna és Hermin már többször büntetett czigányleányokat csavargásért 15 napi elzárásra ítélte. A rajtavesztett tolvaj, H a 11 és Herman Miklós, foglalkozás nélküli csavargó tegnap Schlachta Józsefnek, a borsod-miskolczi gőzmalom kertészének lakásába, amelynek ajtaja nyitva volt, behatolt és a fogason felakasztott mellény zsebéből egy darab egy fedelű ezüst órát a lánczczal együtt ellopott. Vígan ment ki Hollósi a lakásból és első dolga volt értékesíteni a szép kis órát, s igy egyenesen a zálogházba tartott, hol még két más épp ily módon szerzett óráját elzálogosítani akarta. De vesztére ment a zálogházba, mert egy rendőrtizedes rátette a kezét a kedves jószágokra és Hollósit is bekísérte a rendőrségre. Hollósi be is ismerte a lopást és most a rendőrség börtönében várja a büntetést. Péter-Pál juniális. Miskolcz, június 80. Nagy sikert fűztünk az idei Péter- Pál juniálishoz, mely tavaly is oly szép eredményt ért el, amikor pedig még három vármegyére szóló mulatságnak készült és reményeinkben az idén sem csalatkoztunk. A „Vörös-rák“ nyári tánczhelyiségében lefolyt kedélyes juniális most már, azt hiszszük, állandósulni fog Miskolczon és a „nagy leányok“ és a „partiképes fiatalemberek“ mulatságaivá fogja kinőni magát, azzal az egy különbséggel, hogy a bálok feszes jellegével bírni soha sem fog, amennyiben a kedélyesség, a fesztelenség, a jó kedv fő vonzó ereje ez estének, ez pedig a bálteremben legtöbbször hiányzik. Kellemesen hatott főleg az, hogy leányok voltak a rendezők, kik ugyan nem kérik fel tánczra az urakat, s nem is végezték a papák és a fiatal emberek bevezetésének nehéz tisztét, de a rendezésből ugyancsak kivették a részeket, ami legjobban látszik abból, hogy ama bizonyos „Herzensquadrillet“, a II. négyest is egy bájos leány, Kissházy Mariska úrhölgy rendezte. A terem közepén pedig áldogáló fiatal emberek, kik blazirt arczcal adják az életuntat, nem voltak : tánczolt mindenki, hölgyek, urak valamennyien. Igaz, hogy többen is elfértek volna, de ennek oka inkább a másnap rendezett „morzsa-bálban“ keresendő, melyen Ujházy Kálmánná vendégszerető háza látta szívesen a juniális rendezőségét s a mely mulatságról pedig igen sokan nem akartak hiányozni s igy inkább ajuniálisról maradtak el. A Péter-Pál juniálison ott láttuk városunk előkelőségeit s közöttük Kona Sándor altábornagyot, dr. Tarnay Gyula alispánt, Kedves István kir. pénzügyigazgatót, Pécs Endre kir. táblabirót, Bóka Ede dohánybeváltó felügyelőt stb. stb. A megjelent asszonyok és leányok neveit a következőkben adjuk: A Miskolczi Napló ered. táviratai. Az angol király állapota. Budapest, junius 30. (Saját tud. táv.) London lakossága, mint a Magyar Távirati Irodának a Reuter-ügynökség jelenti, teljesen meg van nyugtatva és az ideges izgalom nyugodt felfogásnak adott tért. A király betegségében vasárnapról hétfőre virradó éj volt döntő, miután az orvosok megállapították, hogy a király gyógyulása örvendetes módon halad, beszüntették a napközben való bulletin-kiadást és ezentúl további intézkedésig orvosi jelentéseket csak reggel és este adnak ki. A miniszterelnök Bécsben. Budapest, junius 30. (Saját tud. táv.) Széll Kálmán miniszterelnök Rátótról Bécsbe utazott, hol ma ő felsége ischkiutazása előtt, rövid magán kihallgatáson fogadta. A gazdasági kiegyezés ügyében Széll Kálmán nem konferált Körberrel. Tisztujitás Czegléden. Czegléd, junius 30. (Saját tud. táv.) Ma tartották meg itt az általános tisztujitást, melyen a polgármesteri , nagy szótöbbiséggel Gubody Ferenczet az eddigi polgármestert választották meg. A tisztikar nagy része a régi maradt. Sikkasztó adóvégrehajtó. Nagyszombat, jun. 30. (Saját tud. táv.) Minarovits Rudolf, volt városi adóvégrehajtó, most állott bírái előtt hivatalos pénzek elsikkasztása miatt. A tárgyalás az egész közönség körében feszült, szenzácziós érdeklődést keltett. 3 Aszonyok: Özv. Ambrózy Antalné, Bende Andorné, Bóka Edéné, Czelláth Bálintné, Edelényi Árpádné, Fűrész Sándorné, Konya Sándorné, Kissházy Gyuláné, Kedves Istvánné, dr. Kovács Lajosné, Kozma Elekné, özv. Mázer Lajosné, Putter Antalné, Prázay Jánosné, Péter Lili, Szabady Viktorné, özv. Szűcs Sámuelné, Szent- Imrey Béláné, Szlaninka Vilmosné, dr. Szánthó Bertalanná, Simkó Mária, Ujházy Kálmánná, özv. Vay Lajosné, Wollnhoffer Emilné. Leányok: Ambrózy Ilona és Teréz, Bóka Ilona, Czelláth Melinda és Margit, Fűrész Ilus, Kozma Edith, Kissházy Mariska, Kissházy Kata, Kedves Margit és Stefi, Nyomárkay Zelma, Prázay Janka, Prázay Margit, Pócs Ibolya, Répászky Eta, Szabady Jolán, Szűcs Ella, Szepessy Margit, Szent Imrey Margit, Szlaninka Ilonka és Mariska, Simkó Anicza, Ujházy Edith, Varga Juliska, Wollnhoffer Dora. A kedélyes mulatság, melyhez Bogár Vincze húzta a talp alá valót, reggeli 4 órakor ért csak véget. Lapelárusítók fix fizetéssel előnyös feltételek mellett felvétetnek a kiadóhivatalban.