Miskolczi Napló, 1909. november (9. évfolyam, 250-273. szám)
1909-11-03 / 250. szám
Szomorú ünnepe volt tegnap a temetőnek Koszorúkat vittek ki a csöndes hazába, hol gazdagok és szegények, hatalmasok és nyomorultak, boldogok és szerencsétlenek, dicsők és gyarlók hamvai egymás mellett porladóznak, büszke márvány, törpe kis kereszt, vagy jeltelen hantok alatt. A kegyelet oly régi, mint az emberi szív. A világ minden évben megmutatja egyszer, hogy nem feledékeny s a holtak csöndes honát zajjal tölti meg, egyszerű hantjaikat földisziti égő lámpákkal és koszorúkkal . . . Fogatok robognak, gyalog nép siet ki a sírok felé s minden kézben egy repkény koszoru, örökzöld füzér, egy viaszgyertya imakönyv s hány szemben könyv... Mindenszentek estéjén a múlandóság egész hatalma kapja meg lelkünket. Elgondoljuk, hogy azok, kik most itt némán nyugosznak, évek előtt szintén igy jöttek ki, s azok, kik most itt tolongnak, nemsokára mind itt fognak nyugodni s poraik felett majd egy más nemzedék jár. Az, aki irigyelt s az, akit irigyeltek, a szépség hóditó bája, ki mint hajnali rózsabimbó nyílt, kinek keblén mint harmatcsepp ragyogott a kellem és ártatlanság, ki mint a virág illatával elhódított ; a nyomorék szánalomraméltósága, a gazdagság suhogó selyme és a szegénység tépett rongya, a dicsőség felkentje és a köznapi élet elveszett ismeretlenje, mind ide jutnak egymás mellé. Az örök kéz összekeveri hamvaikat a halálban... Ha összeszednénk a csontokat, melyeket az enyészet angyala ott hagyott, megdöbbenne szivünk. Nem tudnánk megkülönböztetni, melyik a hatalmasnak, melyik a szegénynek, melyik a bölcsnek, melyik a bolondnak, jótevőnek, tolvajnak keze. E szemgödrökből lövettek ki hajdan a gyűlölség iszonyú lángjai s e szemgödrökben ragyogott egykor a bódító pillantások bajló tüze ... A sír az egyenlőség, nyugalom, csend, béke országa. Bár az önzés, fényűzés és ravasz kétszínűség már ide is belopódzott. Hull a könyök árja, de kevés az igazi gyöngy. Az a gyermek, ki kopott ruhában, utolsó fillérén vett gyertyája mellett zokog, keblet reszkető, szivet rázó hangokat, nem színlelhet hamis fájdalmat anyja sírján ... Ott a temető szélén egy kis halmon fekete gyászruhában egy nő borul a hantokra s mig ott zokog soká-soká, nem érezve hideget, nem hallva senkit, semmit, két árva gyermeke ártatlanul ébresztgeti s kenyérért kiáltoznak. Arra megy egy tisztes öreg úr s pénzt csúsztat a leányka kötényébe s eltűnik a tömegben ... Mi élteti itt a sziveket? A szánalom és szenvedés. Siratják a nagyot, a nemes jellemet, kit a legnyomorultabb tettekkel gyanusitottak s halála után látták csak be ártatlanságát s most fájlalják elvesztét, megkoszorúzzák. Késő méltánylás ! Lassanként elsötétül a temető .. . Elhallgat minden a nyugalom honában ... A szomorú ffiz ága ide-oda hajlik s bánatosan integet . . Csend, nyugalom béke! K. n. * A halottak emlékezetének napját kegyelettel ünnepelték meg Miskolczon. Tegnap, már a reggeli órákban megkezdődött a népvándorlás a temetők felé, ahol a sírokat koszorúkkal és mécsekkel ékesítették fel. Estére tündéri fény áradlt a temetőkre és a sírok fölött kigyulladt lángok fénye pirosra festette az égboltot. Rengeteg nép volt este a temetőkben, ahol megható módon, igaz kegyelettel áldoztak az elhunyt szeretteik emlékének az emberek. Több egyesület és társaskör koszorúval díszítette fel régi, elhunyt vezetői sírját. A miskolczi könyvnyomdászok mint minden évben, ez idén is, testületileg vonultak ki az ág. ev. temetőbe, ahol megkoszorúzták három halottjuk sírját. — Esküvő. Csató Lajos budapesti gépészmérnök f. hó 7-én déli fél 1 órakor tartja esküvőjét a Kazinczyutcai templomban Spiegel Margitka úrleánnyal. — Eljegyzés Dr. Róth Vilmos orvos eljegyezte Ziner Etelkát, Ziner Arnold leányát Tokajból. — A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése MiskolcZon. A magyar orvosok és természetvizsgálók XXXV. vándorgyűlésüket gróf Andrássy Gyula elnöklésével 1910. aug. 21—24 én Miskolczon fogják megtartani. A vándorgyűlés tisztikarát most választották meg. Elnök lett Gróf Andrássy Gyula, alelnök, Görgey László államvasuti üzletvezető, Kubik Béla Borsodvármegye főispánja, dr. Réczey Imre egyetemi tanár, Szentpáli István Miskolcz város polgármestere, Tarnay Gyula Borsod vármegye alispánja és báró Vay Elemér; titkárok: Buday József tanár, Gálffy Ignác kereskedelmi iskolai igazgató, dr. Katona József tiszti főorvos, dr. Kölner Károly kórházi igazgató, Nagy Ferenc városi főjegyző, dr. Sidlauer Ármin és dr. Szabó Ármin városi tiszti főorvos. A vándorgyűlések központi választmányának elnökévé az elhunyt Chyzer Kornél helyett dr. Entz Géza egyetemi tanár, eddigi alelnököt alelnökké pedig dr. Tóth Lajos miniszteri tanácsost választották meg. A központi választmány titkárai lettek Biró Lajos és Kerekes Pál közegészségügyi felügyelő, pénztárossá dr. Kaiser Károlyt, könyvtárnoknak dr. Verebélyi Lászlót választották meg. Kovács Józsefről Ruffy Pál fog emlékelőadást tartani, Chyzer Kornélról pedig Biró Lajos múzeumi őr mond emlékbeszédet. — A honvédség eskütétele. Nagy katonai pompával és ünnepélyes fénynyel ment végbe f. hó 1-én, délelőtt fél 10 órakor a helybeli József laktanyában a bevonult rendes- és póttartalékos újonc honvédek eskütétele. Miután a legénység előzőleg a saját hitfelekezeti templomaikban istentiszteleten vett részt, a laktanya udvarán századonként felállítva. Várady Géza őrnagy, zászlóaljparancsnok lelkes szavakkal mutatta be az újoncoknak a zászlóalj vihartépte zászlaját, amelyhez őket az eskü szentsége kötni fogja. Majd az ezredsegédtiszt olvasta föl az eskü szövegét, melyet messzire elható hangon mondott utána a több száz főre menő újonc legénység. Ennek végeztével Rétay Kálmán plébános, a honvédség lelkésze tartott magas szárnyalása, hazafias érzéstől áthatott intő és buzdító beszédet, mely mély hatást gyakorolt az összes jelenvoltakra. „ A ti hivatástok — mondotta többek közt — megvédeni azt a földet, melyen apáink vére folyt, melyen a szabadság zászlóját hordozzák s a nagy Hunyady karjai a rabigát összetörték ; de kötelességtek egyúttal megvédeni Magyarország területének sérthetetlenségét, a haza alkotmányát, függetlenségét és szabadságát is. Majd az eskü szentségére és az esküszegés gyalázatára figyelmeztetve, intette a honvédséget, ne feledjék soha, hogy ez a magyar föld, amelyért annyi nemes szív vérezett, dicsőbb minden más földnél és a magyar kenyér jobb minden más kenyérnél. Azért ragaszkodjanak e földhöz és kenyeréhez s legyenek hivek zászlójukhoz, melynek becsülete még akkor is tisztán maradjon, ha annak golyótépett rongyai az utolsó elesett honvéd holttestére hullnának.* A nagyhatású beszéd után Lengyel János ezredes feltüzte Bürger Lajos alezredes mellére a szolgálati érdemkeresztet, amelyet honvédségünk tisztikarának ezen jeles tagja most nyert ő Felségétől kitűnő szolgálata érdemeinek elismeréséül. A kitüntetett tiszt előtt a honvédség diszmenetben elvonult s ezzel befejezést nyert a laktanyai ünnepség. Délben az előléptetettek tiszteletére a tiszti étkezdében díszebéd volt. A toasztok sorát Lengyel János ezredes, ezredparancsnok kezdette meg, aki előbb a kitüntetésben részesült tisztekre, majd az egyház képviselőjére, Rótay Kálmán plébánosra mondott szellemes pohárköszöntőt. Rétay Kálmán plébános a honvéd tisztikart, Bürger Lajos alezredes és Várady Géza zászlóaljparancsnok az ezred köztiszteletben és szeretésben álló parancsnokát, Lengyel János ezredest éltették . Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy Molnár Sándor folyó hó 31-én, reggel 3 órakor, életének 55-ik én boldog házasságának 7 ik évében szivszélhüdés következtében meghalt. Az elhunyt régebben a városnál volt mint adótiszt alkalmazásban. Temetése folyó évi november hó 2 án délután fél 8 órakor ment végbe az ág. ev. egyház szertartásai szerint Batthyányi utca 7. szám alatti gyászházból a mindszenti ág. ev. sirkertbe. — Ápolónői tanfolyam Miskolcson. A magyar szent korona országai vöröskereszt egyletének miskolczivárosi választmánya által a borsod, nemrégiben ügyvédi vizsgájára tett célzást és válást emlegetett, az aszszony olyan ecálát rendezett, hogy Farkas jobbnak látta egy pár csókkalmegnyugtatni. Egyszerű szakításról szó se lehetett. Az asszony képes lett volna bárminő botrányra, amit pedig Farkasnak éppen most érdekében állott kerülni. — A dolognak mindenáron véget kell vetni, — mondotta Farkas magában és elkeseredetten járkált felalá a szobában. Hidegvér, hidegvér, nyugtatta meg önmagát, majd csak eszünkbe jut valami. Ezzel lefeküdt a pamlagra és gondolkozni kezdett. Minthogy pedig Farkas nem volt buta ember, sőt jogászkörökben igen tehetséges ügyédjelöltnek tartották, két óra múlva felkelt a pamlagról, vette a kalapját és megnyugodva ment el hazulról. Másnap délután pontosan három órakor betoppant az asszony. Levetette a kalapját, akabátját és nyakába borult a fiatalembernek. Az szótalanul, szinte elszontyolodva fogadta acsókokat és elfeledte viszonozni. Az asszonynak feltűnt a fiatalember rosszkedve és ijedten kérdezte: — Lajos, mi baja van magának ? — Semmi, igazán semmi, — szólt lehangoltan Farkas. — Lajos, engem nem ámit el. Most azonnal vallja meg, mi gyötri ? — Félek, Margit, félek, nevetett zavartan Farkas. — Maga fél ? Ugyan mitől ? — kérdó az asszony meglepődve. — Ki fog nevetni Margit? Én a maga férjétől félek. — A férjemtől? — csodálkozott az asszony, — hiszen nem is ismeri ! Farkas maga tréfál ! — Nem tréfálok, Margit. Én ismerem a férjét. Éppen tegnap ismerkedtem meg vele. Mikor bemutattak neki, olyan gyanús, kutató pillantással mért végig, hogy azt hittem, „mindent tud”. Aztán tudja, milyen babonás vagyok. Az éjjel nagyon rossz álmom volt. Azt álmodtam, hogy a férje rajtunk tört és mindkettőnket megöli. — Bolond! — nevetett az asszony. A férjem nem sejt semmit. De még ha úgy is volna, ahogy maga mondja, akkor se volna oka a félelemre. Hiszen maga bátor, erős ember, szembeszállna vele. És rajongással teli pillantást vetett a fiatalemberre. — Téved, Margit, válaszolt Farkas. Én nem szállanék szembe vele. Tudja, mit tennék? Ed habozás nélkül kiugranék az ablakon. Minthogy Farkas szobája a földszinten volt, ez a kijelentése nem foglalt semminemű veszedelmet magában. Az asszony nevetett. — És engem véletlenül kiszolgáltatna az uram dühének ? — kérdezte , mosolyogva. — Az ura magát szereti. Imádja. Magát nem bántaná. Egyedül az én bőröm forog veszélyben. Az asszony egyre nevetett. — Jó, jó Lajos, csak tréfáljon. Úgyse hiszek egy szót Be magának. De hát én nem azért jöttem, hogy az uramról beszéljek magával. Nem gondolja ? — De igen, — felelte Farkas és megölelte az asszonyt. Ebben a pillanatban megszólalt az előszoba psengetyűje. Farkas sápadtan emelkedett fel. — A férje . . . dadogta és remegett a hangja. Látja, hogy nem csalt az előérzetem. Az asszonyt is megszállta az ijedelem. BakM az őszi altimitok ! U. m.: férfi-, női- és gyermekcipők óriási választékban ! Kobrák Cipőgyár Vácz egyedüli lerakata Ifj. Klein Testvérek fióküzletében Miskolczon Telefon 209. Magay cukrászdája mellett Telefon 209. Magyar gyártmány ! Talpba vásott szabott árak. Túlfizetés kizárva MISKOLCZI NAPLÓ Miskolcz, 1909. november 3.