Miskolczi Napló, 1910. március (10. évfolyam, 53. szám)

1910-03-06 / 53. szám

X. évfolyam. Miskolcz, 1910. Március 6. Vasárnap 53 (2539 ) szám. POLITIKAI NAPILAP.­­»hdt«fl : Egész évre 16 kor. Fél évre 8­­ Negyed évre 4 ELŐFIZETÉS! ÁRAK: Vidékre :Egész évra 20 kor. Fél évre 10 Negyed évre 5 Egyed szám ára 8 fillér. — Kapható minden hirlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTS JÁNOS. Szerkesztőség­: Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 318. Telefon 114.­­ A lap szellemi réseit illető közlemények a szerkesztőséghez előfizet­éses hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Irta: Dr. Seredi Jenő. Miskolc­, mire. 5. Valahányszor uj emberek jut­nak a régiek helyett az ország élére, felújulnak a régi kívánsá­gok. És elhangzanak az uj em­berek ajkairól a régi ígéretek. „Megvizsgáljuk az ügyet. Ro­­konszenvezünk a dologgal. T­a­­nulmányozni fogjuk. Mindent el fogunk követni, hogy a kíván­ságok lehetőleg teljesüljenek“. És így tovább. És kerül, fordul az idő kereke, az új emberek is elmennek, újabbak jönnek s a régi kíván­ságok rendszerint . . . kívánsá­gok maradnak. Mert nálunk na­gyon szívesek és jóindulatuak az emberek, örömmel megígér­nek mindent, de az ígéret telje­sítése . . . máson múlik. R nd szerint szófecsérlésen, oktalan marakodáson, cifra, de üres el­vek hangoztatásán, melynek hasz­nát senki sem zátja. És a meddő szóharcolóban elmerülnek a leg­­jjogosabb kívánságok, melyeknek teljesítését mindenki várja, min­denki óhajtja s mindenki hiszi, hogy ezek érvényesülése sokat lendítene az ország sorsán. Igen remények fűződnek emberemlékezet óta egészség­ügyünkhöz. Ezeknek a valu­táját, a jogos kívánságoknak teljesítését kérik, sürgetik az illetékes tényezők évek hosszú sora óta . . . reménykedve, bi­zakodva. Az Országos Orvos Szövet­ség — ez a derék, érdemes testület — most, hogy ismét uj vezérek irányítják az ország sorsát, előhozakodott a régi kívánságokkal s több mint négy­ezer orvos megbízásából memo­randumot adott át a miniszter­elnöknek. Ebben az emlékirat­ban fel vannak sorolva egész­ségügyünknek régi keletű bajai. Nem kell azokat itt bővebben részletezni. — Meggyökeresedtek már azok a köztudatban. Min­denü­t tudják, hogy noha ren­dezett egészségügy az alapja az ország megerősödhetésének, még­is ennek sorsa legmostohább. Csak beszélünk róla, de édes neveset teszünk érte. Sopánko­dunk, megállapítjuk a bajt, de meg nem szüntetjük. Mert min­dig »szenzációsabb ügy« üll le a napirendről. Olyan, melyért lehet hangos frázisokat elpuffog­­tatni. Harminckét esztendő múlt el, míg végre megszületett egészség­­ügyi törvényünk reformja: az ezerkilencszáz­nyolc évi har­mincnyolcadik törvénycikk. Nem tökéletes munka, de az ország orvosi kara hozsannával fogadta. Mert a kevés is több a semmi­nél. S az új törvény több, igaz hogy már teljesen elviselhetetlen sérelmet orvosolt, sok baj meg­szüntetése iránt intézkedett. Kár, hogy nem rendezte véglegesen egészségügyi igazgatásunkat, nem államosította az egészségügyet. Hogy pedig enélkül jelentőség­tel­jesebb eredmény nem vár­ható, mindenkor meg lehetett állapítani. Az Országos Orvos Szövetség­ az új törvény keretében kérte a még mindig elintézetlen kér­dések rendezését. Mert noha közeei két esztendő telt már el a törvény életbe lépése óta, az abban elhelyezett tó is parlagon hever. Ilyen a nyugdíjintézet lé­tesítése. Az új törvény kimondja, hogy egy esztendő alatt meg kell ezt alakítani. Az egy esz­tendő már régen elmúlt, de a nyugd­jintézetnek még nyoma sincs Persze könnyű a mentség. A keserves politikai helyzet oka mindennek. Tudjuk hogy ez öl meg minden jót, de ez még vigasztalásnak is nagyon sivár. Egészségügyünk sorsa az új törvénynyel távolról sincs bizto­síta. Még ha ennek keretében minden kérdés a megoldás stá­diumába jut, ha megalakulnak az új körök, ha életbe lépnek az új szabályrendeletek s az új törvény alapján fokozott szor­galommal halad is a munka, ennek csak akkor lesz számot­tevő eredménye, ha egészség­­ügyi igazgatásunk teljes kom­plexuma a kívánalmaknak meg­felelően fog újjáalakulni. Na Így és nehéz munka ez, de ettől visszariadni nem szabad. És nem lehet immár ezzel a mu­n­kával sokáig késlekedni -­­ a. Napirendre kell tűz­n­i a városok egészségügyének reform­ját is. Az Országos Orvos Szö­vetség érinti ezt a kérdést mé­sz összes disz rajta, ha neki meg­felel : egyszerű, ízléses. Vagy a ruhája nem tetszik ? E® a szép sötétkék delén ruha ? Igaz, hogy egyedül varrta, de jól sikerült, még az ura is megdicsérte . . . A szőke asszony ismét ránézett. Találk­ozott a tekintetük. Úgy néz­tek egymásra hosszasan, sokáig — azután egyszerre kiáltottak fel mind a ketten . . . — Margit ! — Klára! Aztán összeölelkeztek és meg­csókolták egymást. — A szemedről ismertem rád Margit — a te csodaszép szín­edről. — Én rém tudom hogyan — talán a lelkem súgta, ho­gy te vagy az Klára. Édes kis Kláricám — úgy, mint régen hívtalak. S meg­­emegatta a szőke asszony kettetis kezét. Egymás mellé ültek. A szőke Találkozás. — A „Miskolci­ Napló“ eredeti tárcája. — Irta : Fényi Ilonka. Két a­ssony találkozott a vonaton. A hordár véletlenül egy kupéba vitte csomagjaikat. Az a két asszony egyszer, — kislánykorukban — lelki-testi barátnő volt. Együtt vol­­tak az intézetben hosszú éveken át. Együtt törték a f­­üket a nehéz s­zámtanpéldákon, együtt írták a magyar dolgozatot , verték az öreg lehangolt zongorát a nagy tanterem­ben Együtt tanultak hímezni, varrni, 1­8 köz­be­t szövögették gyermek lelkükkel az első hófehér álmokat: milyen lesz majd az élet odakünn a nagy világban ?... Az egyik : szőke volt, ábrándos kék szemekkel Magas, hajlékony karom alak. Végtelenül bájos arccal, a örökké mosolygó ajakkal. A másik : barna volt. Nem szép, csak a szemei voltak különösen vonzók. Nagy, melegtekintetű lelkes szemei voltak. Csupa értelem, hangtalan beszéd volt a két szeme. Szerették egymást , s örökkétartó barátságot fogadtak az elválásnál. Mert messze kerültek egymástól. Talán a tizedik vármegyébe. A szőke egy dúsgazdag mérnök egyet­len gyermeke volt ; a barna egy vidéki ügyvéd negyedik lánya. Sírtak a becsuzásnál, de aztán megvigasztalódtak , majd három év múlva f­ent Pesten a jogászbálon találkoznak. Csakhogy három év olyan hosszú idő. Azalatt úgy elfeledték egymást, az örökkétartó barátságot, mindent , hogy nem maradt más puszta ígéretnél. Nem is látták egymást tíz éve már. És most a véletlen összehozta őket. A véletlent egy hatalmas, napsü­te­te artó ember képviselte, aki egy kupéba vitte csomagjukat. Nem ismerték meg egymást. A asszony elegáns, divatos szabású ruhában, nagy kalappal a fején, kíváncsian nézett az egyszerűbben ö­tözött barna asszonyra. Úgy találta, hogy ismerősek a szemei. O van beszédes, nagy barna szemek. O van simogató, meleg a tekintetük, mintha egyszer, régen, — valahol látott volna már egy ilyen beszédes szem­párt. De hol? . . . Gondolkozott. Eb, hát ki tudná azt ? hisz olyan sok embert látott már, h­­át nap­nap mellett. Az ura keresett orvos. Aztán a társaságban ahol él. De mégis — ezt a két szemet, vagy ilyen szemeket látott már valahol... A barna asszonynak feltűnt a szőke hosszas nézése Mit nézhet annyira rajta? Talán a kalapját hob­ozza ? Igaz, hogy nem olyan drága, díszes kalap , egy kis virág kizárólagos elárusítása Miskolczon Reinsz Dávid bútorkereskedésében, Széchenyi-utca 88. A bútorok a gyári árjegyzék alapján adatnak el. Ügyeljünk az m­inden darabon látható védjegyre! Katalógus és árjegyzék ingyen és bérmentve.

Next