Miskolczi Napló, 1913. november (13. évfolyam, 252-276. szám)

1913-11-01 / 252. szám

XIII évfolyam Miskolcz, 1918 november 1. Szombat 252 (8619.) szám MISKOLCZ! NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben: Egész évre 16 kor. Fél évre 8 Negyedévre 4 Vidékre : Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyedévre 5 „ Egyes szám ára 6 fillér. — Kapható minden hírlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez; előfizetések hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Tetemrehivás. Irta:­­ L. Az elhunytak gyülhelye virágzó pom­pát ölt s a sirok fölött kigyulladnak a ke­gyelet gyertyái. Mindenki, kinek szere­tettje pihen a föld mélyében, elviszi oda hálaáldozatát s a halott nyugalmáért eseng az Ur szik­é előtt. Történelmünk ragyogó alakjainak sírboltjai is pazar fényben csillognak s a nemzeti kegyelet virágerdővé változtatja az enyészet lakosztályait. A szabadságot teremtő Kossuth, a haladást hirdető Szé­chenyi, a kultúrát terjesztő Kövös József s a vértanuk mártírkoronájától ékes Batthyány Lajos hantjaihoz ismét elzarán­dokol a nemzet képviselőinek jogtisztelő rétege, hogy a nagyok cselekedeteiből me­rítsen erőt a további küzdelemhez. Mert a bizalomra — sajnos — nagy a szükségünk. Hiszen kitartásunk, ellen­álló képességünk már eddig is vajmi erős próbára tétetett. Alig másfél évvel ezelőtt még azt hittük, hogy egy alkotmányos ál­lam polgárai vagyunk; ma be kell valla­nunk, hogy az önkényuralom tipikus ha­zájában élünk. Nem oly régen, még a tör­vény korlátai óvatosságra intették a hata­lom kézbentartóit, ma leszakadt a jogsza­bályok gátja és egy féktelen Cézár sze­szélyei alatt jajveszékel egész országunk. De ennek okai nagyrészben mi vagyunk. Lehetett volna-e az elnöki önkénynek oly pusztítást véghez vinnie a háztagok jog­körében, ha az ellenzék mellett ott áll a polgárság lelkiismeretes tábora? Megtör­ténhetett volna ez esetben is, hogy a Délg­­itélet dacára megmaradjon vezető testü­letként az a párttömeg, melynek csaknem minden tagja a néptől elvont filléreken ju­tott mandátumhoz? Ha a polgárság hű lett volna tradícióihoz és együtt érezne a sza­­­badság parlamenti katonáival, kizárt do­log, hogy a választójogi torzszülött tör­vénytárunkba került volna s az ország ta­nácskozó helyiségében katonaőrök végez­hetnék rut feladataikat. Halottak napján tehát az önvád ke­serű érzete marcangolhatja értelmiségünk lelkületét. Hideg nemtörődömségünk se­gítségül jött annak a bűnös társaságnak s a néma megnyugvás, mellyel jogfosztó törvényeiket tudomásul vették, annál me­részebben vitte őket előre a vakmerőség országutján. Miként a római Néró a fővá­ros legszebb középületeinek felgyujtásá­­ban lelte örömét, olykér rombolta össze , mi diktátorunk államéletünk alappillérjét, a szabadelvűséget. Mert ugyan mi a különbség a mai kor­szak s a szabadságharc elnémítását kö­vető szomorú idő között? Talán a sok­­ javaslat nem előhírnöke törvényileg biz­tosított állami függetlenségünk halálának? Legalább Schmerling idejében a korrupció nem volt közjogi tényező s a jobb idők re­ménye élt még a honfiak lelkében. Ámde, mintha csordultig lenne a po­hár és a polgárság is felébredt volna lelki­­ismeretlen némaságából. A Margit-sziget rut története nem maradt hatás nélkül és a tisztességes öntudat mégis csak visszahök­kent ettől az undorító látványtól. A polgár­ság figyelni kezdett és a cselekvésnek lát­juk már az első jeleit. Intelligenciánk fel­ismerte önrendeltetését és Vázsonyi Vil­mos akciója meg fogja teremni a maga gyümölcsét. Most már nemcsak az előjo­gok sorsáról van szó, hanem az uj javas­latok éles késként metszik el jogrendünk alkotó láncait. Az esküdtszék kitörölni szándékoltatik az élő szervezetek sorából. A sajtóreform megtöri az 1848: XVIII. t.-c. hagyományait, s Táncsics Mihály örö­két felajánlja a párturalom kaján céljaira. Lassanként csak az olyan hírlapnak lesz létjogosultsága, a­melyek nem hallják a nép panaszdalait s a­melyek az igazság feltárása helyett szabadon terjesztik a ha­zugság mételyét. De nem egy jel mutat már arra, hogy az ellenzék az aktív elhatározások terére lép. Valóban itt is az ideje, hogy felvegyék az élet-halál harc zászlaját, mert a további nemleges álláspont országunknak a pusztulására vezet. Belátta már minden baloldali párt, hogy ez a kompánia csak ujjong a passivitásnak. Legalább anyagi jutalom ellenében nyugodtan kiszolgáltat­hatja a nemzet legféltettebb közkincseit. Hiába ébredünk már akkor, ha a sajtó hangtalan. Hiába élesítjük már a harci bárdot, ha a megyeház ormáról letűnik az autonómia koronája. Most kell még cselekedniük, midőn a baj súlyos, de még nem gyógyíthatatlan. Most kell bemenni abba a siralompalotába s a delegációk alkalmával napvilágra hoz­ni ennek a sötét szövetségnek viselt dolgait. Hadd lássa a külföld minő orgiája dúl itt az erkölcstelenségnek. Vegyék végre tudo­másul a Burg hatalmas urai, hogy megbí­zottaik sáfárkodását elkeseredéssel szem­léli a közvélemény s a gyűlölet lángja lo­bog ellenük a földhöz ragadt nép lelkében. Hallják meg végre a közös miniszterek a nép valódi véleményét az újabb katonai követelésekről. Le kell ott leplezni ezt a Társulatot, melyek létalapját kizárólag a­­ csendőri kordon és a lélekvásár képezi.­­ Igaz, hogy a kormánytábor a legkicsinye­sebb eszközöket, az összehívó kérvény for­mahibáit,a tárgytalanságát, az ellenzéki de­legátusok helyeinek redukcióját használja fel az egységes akció veszedelmének tá­voltartására. Reméljük azonban, hiába igyekszenek a kormány szócsövei az ellen­zék tervét a következetlenség Canossa út­jának feltüntetni. Elvégre, fő az ország érdeke és le kell vetnünk a passivitás el­avult jelmezét, ha ezzel a gyülekezettel végre leszámolni akarunk. S bármiként is idegenkedik a dunaparti bűnbarlang az el­szánt küzdelem végső fázisához elérkez­tünk. Halottak napjának késő őszi ünnepén merítsünk lelkesedést az örök álmukat alvó nagyok cselekedeteiből. Ha el tudtuk szen­vedni véráztatta évszázadok tenger nyo­morát, mérhetlen csapástengerét, bátran szembenézhetünk az erkölcstelenségnek, lelkiismeretlenségnek s hazafiatlanságnak nagymestereivel, a jobboldal kártyaügy­nökeivel is. Csodálatos: függetlenségi párt­nak kell megvédenie Deák hagyományait, s a közjogi ellenzéknek kell vigyáznia a ki­egyezés még el nem orozott végső érték foszlányaira is. Ha néhány hét múlva el­következik a végmérkőzés idegizgató pil­lanata és a haladás barátai megjelennek az országgyűlés termében, a nyugat eszméi kelnek majd viadalra a középkor kietlen­ségének ittfelejtett bajnokaival. Gerhardt Miskolcz, Széchenyi­ u.14. sz. a KOBRÁK cipők engedményes árai még rövid ideig ! Teljesen új raktár Barry & Bally cipőkből.

Next