Miskolczi Napló, 1913. december (13. évfolyam, 277-296. szám)

1913-12-02 / 277. szám

XII évfolyam Miskolcz, 1918 decmber 2. Kedd 1 77 (8644.) szám MISKOLCZI NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP. Helyben:Egész évre 16 kor. Fél évre 8 Negyed évre 4 ELŐFIZETÉSI Árak . Vidékre:Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyedévre 5 Egyes szám ára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerosztóség: Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez ; előfizeti*# hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Miskolcz, dec. 1. Merő agyudörgés, gazdasági életünk utolsó sáncai ellen való tüzelés a hadügyminiszternek minden felszólalása a delegációkban. Katonás ridegséggel dolgozik. Fizess és halj meg, neki ez a parolája. Nagyon érdekes a snájdig Krobatint összehasonlítani az elegáns Berchtolddal, ha valakinek ebben a feketénél is sötétebb világban kedve van a Plutarchoskodásra. Krobatin soha nem kertel. Minden szavából kipörög az a sivár őszinteség, amely nem vállal felelősséget a diplomaták szemfényvesztéseiért. Neki pénz kell, hát azt muszáj megadni. Muszáj. Krobatin nem tudja elképzelni, hogy az ország ne adjon, mikor ő napiparancsban hagyja meg a delegációnak, hogy adjon. Meg van győződve róla, hogy nemcsak a bakáit nyűgözheti a kaszárnyafegyelem jármában, hanem az egész országot is, ami a kaszárnyákon kívül van. Azt talán még könnyebben, mert az csupa civil-bagázs. Csak ilyen meggyőződésű embernek lehetnek olyan vakmerő követelései, mint neki. Csak ilyen meggyőződésű ember lehet annyira konok, annyira rövidlátó, hogy százmilliókat követeljen egy gazdaságilag tönkrejutott országtól. (Tönkrejutott-e, vagy tönkre tett, mindegy.) Egész bizonyos, hogy ez az ember, aki így beszél a százmilliókról, nem is sejti, hogy mennyi lehet az egymillió. Csak az utánzás ösztönének lehet betudni, hogy ő is közgazdasági lefetyelésekkel tarkítja a felszólalásait, azt mondja, hogy ő mindig igyekszik összeegyeztetni a hadügyi igazgatás igényeit a közgazdasági viszonyokka s csak onnét veszi el a sok milliót, ahol több millió van. Már ez akkor se lenne igaz, ha nem a mi hadügyminiszterünk mondaná, hanem a németeké, de mert a mienk mondja: kétszeresen nem igaz. A hadsereg és a közgazdaság Németországban is ellentétes, magyarán mondva: ellenséges tendenciájú. Az állandó fegyverkezés a gazdasági életet gyöngíti, ettől vonja el a kezeket és a milliárdokat. Ha Németország mégis hatalmasra tudja fejleszteni az iparát és kereskedelmét, ez nem azért van, mert a hadügyi kormányzata össze tudta egyeztetni a hadsereg igényeit a közgazdasági viszonyokkal, hanem azért, mert ott olyan bőségesek a közgazdasági energiák, hogy ezek a hadsereg ellenére is érvényesülni tudnak. De minálunk szegények a gazdasági élet forrásai és a produkáló energiák gyöngék és bátortalanok. Mi nem tudjuk új erőkkel pótolni azokat, amiket leköt a hadsereg. Mi nem tudunk termelni és erőtartalékot gyűjteni sem ellenére a hadseregnek, se úgy, hogy igénjeivel összeegyeztetnénk a mieinket. Itt hiába törekednénk harmóniára, noha az ország sorsának intézői nem is törekedtek soha. Hiába is volna, más a magyar pénznek a csengése és más a fegyvere. Ezt a harmóniás frázist a hadügyminiszter egyszerűen a külügyi expozéból hasította ki, mint egy annektált igazságot. Ne csodálkozzék rajta, hogy úgy is sikerült, mint minden aneksziónk: rosszul, amint azt a hadügyminiszter úr tudhatja legjobban. Jobban teszi Krobatin, ha nem mázsálkodik bele abba, ami neki nem mesterséges meghagyja a civil minisztereknek a nagyképű csürést-csavarást. Az a fajta közgazdasági szemlélődések, amiket az osztrák hadügyi albizottság ülésén csinált ma és tegnap, nem illenek hozzá. Sokkal stílusosabb, ha ő továbbra is napiparancsokat osztogat a delegátus-bakáknak. A szerb kereskedelmi szerződés, Jovanovics bécsi szerb követ Belgrádba érkezett, hogy a kormánnyal tanácskozzon. — -A tanácskozás tárgya az Ausztria-Magyar- országgal kötendő új kereskedelmi szerződés, melyről a tárgyalások nem sokára megindulnak. Liquidáció. — A „Miskolczi Napló” tárcája. - Mialatt Chambon nagyon idegesen vetett a kályhába papírcsomókat, hevességgel rántott föl és csapott be ablaktáblákat, izgatódott és érhetetlen szavakat mormolt. Antonin, a komornyik, nagyon nyugodtan és hűvösen rendezgette a bútorokat és a csecsebecséket. — Meggyújthatom-e most mindezt? — kérdezte. Chanbon bólintott és a papírok föllobogtak. Azután a menetkönyvre mutatott Antonin: — Nyolc óra tizenötkor megy a vonat. Chambon hátradőlt karosszékében és fölsóhajtott: — Ugyan ne izgassa föl magát, monsieur, szólt Antonin. Az efféle dolgok sok emberen esnek meg. Múlt esztendőben az ön barátja volt az, aki .. • Hogyan is hívják? — Varonnak! — Igen, Varonnak. Spekulációi nem sikerültek; elutazott és most nagyon boldog, idegen földön ... nem tudom, hol — Hat millióra rúgott a passzívuma! — Hat millió! — kiáltotta föl Antonin. Habozott. — Monsieurnak nem szabad rossz mérven vennie, amit most mondani fogok. — Eléggé hosszú ideje, hogy monsieur szolgálatában állok és hűséges hive vagyok ... De ha szabadna kérdeznem — monsieur passzívuma ... ? Chambon felegyenesedett és lábával dobbantott. — Hiszen ebben van megint a pech, kedves Antoninom! Az én passzívumom nyomorúságos ... Hatodrésze sem a Varonénak ... mit mondok ... a tizede sem! — Valóban igazságtalan a sors! — vélte Antonin. De folytatta: — Bizonyos-e abban, hogy nem túloz, monsieur ? Már nem volna semmi remény? Chambon határtalan bizalommal viselhetett szolgája irányában, ki nyugodt, metodikus öregember volt. Antonin húsz esztendőnél hosszabb idő óta állt szolgálatában, amióta első spekulációi kimentették őt a nyomorból! — Ha ma este el nem utazom, holnap vagy legkésőbb holnapután becsuknak, — szólt Chambon meggyőződéssel. — Monsieur bizonyára jobban érti az efféle dolgokat, — jelentette ki Antonin. — Tehát el kell utaznia. Nos, higgye el, monsieur, pénzzel mindenütt boldogul az ember! Chambon ösztönszerüleg pénztárcájára tette kezeit és amidőn az összegre gondolt, melyet ez rejtett, a megkönnyebbülés egy nemét érezte. Fölvette prémes kabátját, fogta botját és kalapját és egész halkan mondta Antoninnak: — Háromnegyed nyolckor légy a pályaudvaron. A szolga meghatottan hajolt meg-Chambon most a klubba ment. Tényleg ez volt a legjobb, amit tehetett, hogy gyorsabban teljenek az órák, amelyek elválasztották az elutazástól. És különben sem volt ügyetlen dolog: mutatkozni az utolsó pillanatban végleges eltűnése előtt. Nemhogy barátainak egyike-másika sejthette volna bia Achi Gyula és Testiért cégnél a ma un kamsuyi ptassio Mé vörlw l'itá^ a t^je^ árukéqzMnpl, Collektióból visszamaradt fehérnemű modellek 1|* és \ áron! 5000 tucat zsebkendő t ámulatot keltő olcsó alakban!