Miskolczi Napló, 1914. február (14. évfolyam, 26-48. szám)

1914-02-01 / 26. szám

IIl. évfolyam Miskolci, 1914 február 1. Vasárnap 26. (1190) szám MISKOLCZI NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP. KiöntETÉsi Arak­­ Helyben : Egén évre 16 kor. Vidékre : Egész évre 20­ kor. Fél évre 8 „ Fél évre 10 „ Negyedévre 4 „ Negyedévre 5 „ Egyes szám ára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztdség: Hunyadi-utca 2-ik szám. Tele­fon 315. Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 114. A lop szellemi részéi illeti küzlemény' t' a szerk­isztséghez; elifsztn­ét hirdetések ás felszólalások s kiadóhivatalhoz intézendők. Van-e pénz! Írta: Dr. Karcag L­ajos. A Miskolczi Napló­­ szerkesztősége azzal a megtisztelő kéréssel fordult hoz­zám, hogy fejtsem ki a pénzviszonyok to­vábbi alakulására vonatkozó nézeteimet, illetőleg, hogy nyilatkozzam aziránt, van-e tényleg pénz. Ezen utóbbi kérdésre vála­szom röviden az, hogy igenis van pénz, azonban eddig is volt, de nem mindenki szá­mlára. A közvélemény, sajnos, ebben a te­kintetben teljesen tévesen van informálva. Az újságolvasó publikum nagy része ugyanis abban a helytelen meggyőződésben van, hogy az elmúlt másfél éven át tartó pénzdrágaság ideje alatt a pénz hirtelen eltűnt, mint valami ravasz, kiszámíthatat­lan folyású hegyi patakocska, mely hirtelen eltűnik a sziklák között és ott bujkál mért­­földeken keresztül, hogy azután egészen más vidéken újra napvilágra jusson. A pénz azonban, mint a legkelendőbb áru, Gera rendelkezik egyáltalában azzal a tulaj­donsággal, hogy elbuvik. Nincs az az el­rejtett pénzforrás, melyet — hogy vilá­gosan fejezzem ki magamat — a finom szimatu hitelt keresők ki ne szaglásznának A lefolyt pénzkrízis idején is volt pénz, de nem mindenkinek. Mint mindig gazdasági válságok idején, a pénz kezd arisztokrata allűröket felvenni. Az iskolákban úgy ta­nítják a naiv fiatalságot, hogy pecunia non elet, vagyis a pénznek nincs szaga. Abnom­­­ás gazdasági viszonyok idején azonban ennek a mondásnak éppen az ellenkezője áll, tudniillik pecunia élet, a pénznek van illata, még­pedig elsőrangúan finom. Ilyen­kor a pénzforrások felett rendelkezők erő­ben kategorizálják, hogy kinek adnak. A­ki jól viselte magát különben, a­kinek reális üzlete van, a­ki némi vagyonkával rendel­kezett, az kapott az egész pénzválság alatt, legfeljebb néhány százalékkal drágábbat! A váltónyargalászók, a telekspekulánsok, a bakkarázók természetesen nem kaptak pénzt és egyelőre nem is fognak kapni és ez így van jól. Nem szabad tehát közgaz­dasági jeremiádákat zengedezni akkor, a­miben ezzel a drága pénzzel ugyan, a leg­több hitelforrás elsőrangú üzleteket csi­nál.A monarchia legnagyobb, sőt válságos , időben lehet mondani az egyedüli számba­­­ vehető pénzforrása az Osztrák-Magyar Bank 1913-ban majdnem 30 százalékkal több nyereséget produkált, mint az előző­­ évben­ Az összes tőkeerősebb, reális ma­­­­gyar pénzintézetek a lefolyt évben fényes üzleti eredményeket értek el, úgy hogy a bankdirektoroknak óriási gondot okozott az, hogy miként lehetne mérlegtechnikával eltüntetni a nagy nyereségtöbbletet. A ma­gyar kereskedelmi törvény sajnos, annyira liberális a nagytőkével szemben a kisem­­­­ber rovására, hogy a részvénytársaságok alig vannak kötve a mérleg összeállításá­nál. Oly tágak a kereskedelmi törvénynek­­idevonatkozó intézkedései, hogy a törvény megkerülésével részvénytársaságaink óri­ási összegeket tesznek el évről-évre a tar­talékpolitikai jelszavak örve alatt. Nyugateurópai kulturállamban csak­nem elképzelhetetlen azon szomorú álla­­■ pót, hogy válságosabb időben még a legki­tűnőbb kereskedelmi tárcaanyaggal is­­ olyan horribilis kamattételeket fizettesse­nek az intézetek, mint nálunk, mivel ott fel­tétlenül erős kormányintézkedésekkel köz­­­­be lépnének a nagytőke kizsákmányolási­­ módszere ellen. Nálunk azonban a kormány­­ teljesen tehetetlen a nagybankok befolyá­­­­sával szemben, sőt egyenesen reájuk van szorulva, hiszen emlékezetes még, hogy a legutóbbi államkölcsönnél milyen óriási ka­matot fizettettek az állammal. Nem aka­runk a lefolyt pénzkrízis okaival ismételten foglalkozni, hiszen ezek az újságolvasó kö­zönség előtt közismert dolgok. Eltekintve a külpolitikai bonyodalmaktól, a külföldi pénzajánlatok visszavonásától és az álta­lános gazdasági depressziótól, nálunk Ma­­gyarországot a pénzdrágaságot nagymér­tékben fokozta a legtöbb pénzintézet kí­méletlen, ragadozó üzleti politikája, mely­­lyel a szegény adóst tönkretenni, a jobb adóst pedig drága kamatokkal kizsákmá­nyolni igyekeztek. Ezért nincs nálunk most a pénzválság elmúltával pénzkereslet. A megnyomorgatott kereskedő, iparos, gaz­da szomorú tapasztalatokat szerzett a hi­telt nyújtó pénzintézeteknek nehezebb idő­ben tanúsított karantériájáról. Nem mer új hiteleket igénybe venni, nem bővíti üze­meit, nem építkezik senki, hiszen minden vállalkozás legerősebb alapja az olcsó és biztos hitelf­orr­ás, melyre azonban az el­múlt év tanúsága szerint rossz időkben csak a kiváltságos elemek számítanak. Az 1914. év nézetem szerint — amelly­­nyiben valami váratlan komplikáció be nem következik — előreláthatólag az állandó pénzkínálat jegyében fog lefolyni. A hiva­talos bankrátának fél százalékkal való újabb mérséklése csak rövid idő kérdése, de már most is olyan flott és kedvező pénzajánlatok érkeznek a külföldi pénz­piacokról, hogy a közeljövőben ismét újabb javulásra lehet számítani. Sajnos, azonban annyira megbénították a pénzin­tézetek rideg üzleti politikájukkal az egész magyar gazdasági életet, hogy nagyobb fellendülésre 1914-ben aligha számítha­tunk. Kívánatos volna a magyar hitelélet egészséges fejlődése szempontjából, hogy a pénzintézetek üzleti politikájukat más alapokra fektessék. Nem kívánom én ezzel azt, hogy minden bankdirektor velünk éne­kelje az „allons enfants de la patrie“-t, bár ez is be fog következni, hiszen a francia óriásbankok vezetői közt igen sok szocial­ista akad, csupán egy kevés mérséklet vol­na óhajtandó a kamatszedésben. Egyelőre azonban tekintsünk bizalom­mal a jövő elébe, mely talán jobb erkölcsi viszonyokat fog teremteni a hitelviszonyok terén és akkor a múlt évihez hasonló eset­leges gazdasági abnormis időszakban nem állanak be majd olyan szomorú állapotok, mint 1913 ban. Ha törvényeink egy részét át tudtuk venni a nyugateurópai kultúr­­állam­októl (igaz ugyan, hogy rendszerint helytelen beállításban), akkor tanuljunk tőlük egy kis reális hitelpolitikát is. Egy ilyen kulturális tekintetben elmaradt, gaz­daságilag kiszipolyozott ország különben nem tud majd helyt állani a nemzetek ver­senyében. Erről a kérdésről azonban min­dig hallgat a parlamenti krónika. Politiku­saink, sajnos, legjobb tehetségüket meddő személyi harcokban fecsérlik el és halálo­san gyűlölik egymást, a­helyett, hogy köl­csönös mérséklettel igyekeznének az or­szág javára munkálkodni. Ha tartós és szép formája cipol­ist olcsóárban,har­ vásárolni tegyen egy próbavásárlást a Hungária Cipőgyár R.­T. fiókjában ezelőtt Moskovits Farkas és Társa, Széchenyi utca 103. Bankpalotával szemben.

Next