Miskolczi Napló, 1914. március (14. évfolyam, 49-73. szám)

1914-03-01 / 49. szám

XIV. évfolyam Miskolci, 1914 március 1. Vasárnap 49. (3719) szám MISKOLCZI NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP. Helyben­i előfizetési Arak ! Vidékre. Egész évre 16 kor fél évre 8 „ Negyed évre 4 „ || Negyed évre 5 „ Igyee »zám ára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusítónál. Egész évre 201 kor. Fél évre 10 . Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség : Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Kiad­óhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 114. lap szellemi részét Illető közlemények a szerkesztőséghez: előfizetés,­­ hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Kietlen március. Mintha nem fogadnék oly repeső öröm­mel a tavasz, szellőjét! Mintha rosszul esne megválnunk a fagyos évszak jégkérgétől Jobban szeretnék a természet további al­vását a virágnyilás kikeleténél. Okunk van erre. Szégyeljük önmagun­kat a műveit nyugat előtt. Fáj arra gon­dolnünk, hogy a lehullott zöld lombok idő­napjától mily utat tettünk a visszafejlődés sövénymezején. Az ősz kezdetén még sza­bad volt a sajtó, most hetek kérdése, hogy visszatérjen a cenzúra időszaka. A termé­szet elpihenésekor még érintetlen a népes­küdtszék hatásköre, márczius küszöbén a főrendi felsőház temeti már Fayer László ideálját. Úgy vagyunk, mint a nyílt tengerre tévedt kevé­s élelmű csónakhajós. Az is tud­ja: el kell pusztulnia, mégis önereje meg­feszítésével igyekszik több-több napig ver­gődni a végtelen hullámfodrokon. Hátha jön egy szabaditó gőzös s megmenti az óceán kóborát az éhenhalástól. Mi is re­megve érezzük, hogy megszámlált eszten­dei­g az egységes Magyarország, ha alapjo­gai elkoboztatnak. S bár a merev erőszak­kal tehetetlenek vagyunk, egyre odáztuk a szomorú javaslatok törvényerőre emelke­dését. Most azonban kitűzve a záróra s a tavasz ébresztő napsugara nálunk a ha­nyatlás szimptómáira világíthat rá. Csoda-e, ha a keserűség uralja köz­életünket. Csoda-e, ha a polgárság inkább a nyílt önkényuralmat kívánja, mint az ál­alkotmányi kereteknek eme rettenetes jö­­vétnekét csoda-e, ha a munkásságban vég­leg lelohad a jogszabályok tisztelete, az osztálygőg mai jelenségeinek tapasztalatá­ra? Ugyan mire hivatkozzunk a külföld gúnyja előtt? A Margitsziget ponyvaregé­nyére, mely az erkölcstelenségnek, érdek­összetartásnak maró vádját igazolta Euró­­paszerte? Várjon, kinek felemelő példáját állítsuk zsengeteg ivadékaink elé. Talán Ertsey Péter közgazdasági érzékét dicsér­jük, vagy Tolnay Lajos eszményi világfel­fogását hirdessük követésre méltónak. Rámutassunk fiaink előtt a mentelmi bizottság vészítélőcsoportjára, kik oly tisz­teletreméltó lelkesedéssel tapsoltak Héder­­váry Lehel képviselő összevagdalásának Avagy talán a bihari úrlovas fiatalság munkaszeretetére és gazdag elméleti ta­pasztalataira hivatkozzunk. Eddig legalább egy eszménk volt érin­tetlen s ez a magyar államiság. Mióta a ro­mán komité előtt megemeltük a számbavé­tel kalapját, ráléptünk a nemzetiségi or­szágszövetség kilátástalan hídjára. Nincs már annak értelme, hogy történeti levezeté­sekkel, tudományos tantételekkel, közjogi érvek láncsorozatával bizonyítjuk be az uralmuk törvénytelenségét és antiparla­­mentáris jellegét. Sajnos, nem állunk egyenlő ellenfelekkel szemben. Egy oly mindenre kapható kártya és roulette harc­sor áll a bársonyszékek mögött, amellyel szemben minden normális hang célt tévesz­­tett, minden argumentum hiábavaló. Csodálatos, hogy létezzék egy magát nemzetinek hirdető állam, melyben üldöz­zék a hazafit, kitúrják állásaiból a gerinces tisztviselőt, elnémítsák a hangot adó sajtót. Úgyszólván, egyedül vagyunk a világon faj rokonok és nyelvbarátok nélkül. S mi a ruhátlan koldusok aranytálcán kínáljuk leg­maradandóbb közjavainkat. A tenger felé kialakulni engedünk egy önálló országot, túl a Királyhágón megvetjük a latin-oláh Dácia alapjait. Egyszóval egyetlen üldözött található saját házunk tájékán s ez a magyarság. Hja, annak ízlése undorodik a jobboldal métely-áradatától. Az fogcsikorgatva vár­ja a választások halálangyalát. De hiába re­mél, ott van a zártkörű Ház előtt az Adria, az Ungara-Kroata hajósszerződése. Szé­dítő milliók jutnak eme társaságok páncél­­szekrényeibe. A burkolt okát ennek a bő­kezűségnek nem nehéz kitalálni. Ki tudja, ebből az összegből mennyi jut a pártkasz­­sza aranyborjújának? Talán ez aranyából kész már az alap a jövő-nyár elet-halál via­dalára. ■ Míg azonban ők páholyban ülnek, ad­dig a márcziusi kikeletszélbe beleharsog a debreczeni ekrazit-bomba. A politikai me­rénylet világító rőzfáklyájánál győződünk meg a titkos hazaárulás helyrehozhatatlan vétkérő­l. Ez az ő munkájuk eredménye. A három magyar mártír, az eszét vesztett ha­jadon az ő üzleteik mérlegegyenlege. Ki­omló, piros vérükkel fizetnek azért, mert magyarul akarták imádtatni a Mindenhatót ebben az elkárhozott országban. S most vessünk egy pillantást a vezér­lő pártra. Nézzük azon hitetlen cinizmust, mellyel ezen a­ görög tragédia lefolyását szemlélik. Egy száraz kommünikével vélik az ügyet elintézhetőnek. Most, mikor a külföld figyelme reánk irányult, most, mi­dőn szerte e hazában minden lélek megret­tenve riad az orvtámadás hallatára, — ők nyugodtan ülnek pártkörük kártyaasztalá­nál. Egyszerű munkástüntetésnél lovas­rendőrök sorhalmazatát, szuronyos kato­nák századsokaságát vetik az utcákra. A kenyérért, a demokrata Magyarországért, a népjogokért hevülőkre golyószórók lesel­kednek. Most? A sátán gyilokeszközével izekre szaggattatik a magyar állameszme tsarás főpapja s a szétrobbant ördögező sirba vitte nemzetiségünk apostolait — most minden néma a kormányoldalon. A sószerződések iparlovagjai most nem mozgósítják üldöző vádszerveiket . Nem kutatnak az Olt országa felé vivő nyo­mokon. Nekik nem szívszaggató a magyar Róma rémdrámája, nekik a csöndes pak­tum a só, nekik csak a jövő választás ro­mán szavazótömege jelentős. Valóban hangfogót kell tenni tollunk­ra, ha élni akarunk a kritika fegyverével. Mert a bírálatnak akkor van csupán létér­telme, ha az osztályt ütő szó meghalgatta­­tik, vagy nemes ellenérvekkel kiparkrozta­­tik. De ma? Ma kitör belőled az emberi in­dulat, az ellenzék padsorain hivatásos ka­tonák vonszolnak ki az ülésteremből. Ha csak kissé élesebb írásaid hangja, a király­sértés új törvénye fogházba kényszerit. Önmagunk érdeke, az újságírói önérzet szinte követeli: lépjen már hatályba a né­maság sajtópallosa s ne lehessen többé az igazat megirni. Hiszen oly eszményeknek vagyunk fül- és szemtanúi, melyek minden tisztességes emberben felforralják a vért, minden sima hangú hírlapot odasodornak a válogatás nélküli irásmodor hangoztatóinak nagy csoportjába. Szinte irigyeljük a kivándorló nap- WEGENER UTÓD a Fiók üzlet, Forbhid.(Párisi füző­ készítő mellett.) MINNICH MIKLÓS FEST, MOL, TISZTIT Miskolcz, Rákóczi­ utca 16. szám Tanuló fizetéssel felvétetik.

Next