Miskolczi Napló, 1915. március (15. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-02 / 49. szám
2 MISKOLCZI NAPLÓ Kedd, március 1. A malom határozata (S. 1.) A Borsod-Miskolczi Gőzmalom r. t. vasárnapi közgyűlése u. n. jubiláns közgyűlés volt: ötven esztendeje dolgozik és fejlődik a malomvállalat. — Bizony szép, nagy idő. Egy darab történet Miskolcz város életéből nemcsak iparilag, hanem általán. A ma élő nemzedék legnagyobb része oly hozzátartozónak látta és tudja, hogy Miskolcz város látóképét el sem tudja gondolni a ▼áros végén levő impozáns malomépület nélkül. Félszázad után az egyedüli iparvállalatunk, amely a múltból örökül marad. A régi, első edénygyárat, a régi szeszgyárat a gazdasági élet kedvezőtlen alakulásai elvitték s legfeljebb históriai értékkel bírnak Miskolcz város fejlődésének és kialakulásának eseményeiben. A félszázados emlék-közgyűlést azonban jónak látta a vállalat egy kis üzöm belekeverésével emlékezetessé tenni. Elhatározta ugyanis alapszabályainak oly módosítását, hogy a közgyűlések, amelyek eddigelé Miskolczon tartottak, jövőben Budapesten is tarthatók. Ez a határozat világos és érthető. Nem kell tehát hozzá semmiféle szépítő szer. Eléggé sajátságos önmagában az is, hogy egy vállalat, amelynek székhelye Miskolcz, a közgyűléseknek más helyen való tartását vallja jónak. A miskolczi közgyűlések sorozatát tehát befejezettnek tarthatjuk. .§H" Nem is kell magunkat áltatni, hogy éppen a jubiláns közgyűléshez illőnek és a mai különleges súlyos helyzethez valónak találja a vállalat e kedvesen tapintatos döntést. Nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy ez az utolsó lépés ez ügyben. Elkészülhetünk azzal, hogy Miskolcz városnak ez oldalról való dekomponálása kezdetét jelenti. Ma még azzal kedveskednek a városnak, hogy „csak“ a közgyűlés helyét ragadják el, majd követi a vállalati székhely, az egész vezetés és irányítás elvitele, amivel már úgyis megfenyegették Miskolczot. Sajnos, bele kell nyugodnunk mindezekbe, mert elvégre is a vállalat önkormányzati jogához tartozik a döntés. Készen kellett erre lenni már attól a perctől kezdve, amikor a vidéket nem nagyon respektáló középponti kapitalizmus kezébe került e speciális miskolczi vállalat. A tőke akként dönt és rendelkezik, amint az ő kényelménekkedvesebb. Hiszen jussa van hozzá A vidéki s különösen egy előre igyekező vidéki nagy város érdekei, az ország minden részének arányos fejlődését szem előtt tartó szempontok — Hekuba. — Hogy a folyamatba tett átalakulással Miskolcz város jelentősége csorbul, terménykereskedelmi súlya veszít, forgalma szenved, ezen magas nézőpontoknak érvényesülésére nincs remény. Az ily fejlődés természetszerű következménye, hogy lassan-lassan lemaradnak a vállalatból a miskolcziak, hogy majd az alkalmazás lehetősége fokozatosan bezárul a miskolcziak elől, hogy majd lassanként az igazgatóság és felügyelő bizottságból kikopnak a helybeliek, mindez természetes lesz. Hogy ez utóbbiakért nem fognak keserű könnyeket hullajtani, az is természetes, mert hát, úgy látszik, szerfelett kötött helyzetben vannak, ha tehetetlenek a vállalat organizálásának új rendjét megakadályozni. Hisz még annak az egyszerű udvariassági dolgginak sem voltak képesek gáncsot vetni, hogy az áthelyezési határozat éppen a jubiláns közgyűlésen hozassák. Nem voltánk őszinték, ha fájdalom érzése nélkül néznék a fejleményeket. Hisz nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, az alakulás Miskolcz város gazdasági súlyának, társadalmi erejének rovására megy. Pedig mi itt az Avas alatt nem ismerünk a város első emberétől, a polgármestertől kezdve a legkisebb polgárig más célt, más törekvést, mint Miskolcz emelkedését és erősbödését. Hozzá tartozik e kor történetéhez és szereplőihez, hogy mindezt most látták tapintatosnak és célszerűnek megindítani, amikor a nemzet létküzdelmét oly dicsően harcolja és amikor nagy megnyugvással látjuk Miskolcz bámulatos igyekezetét és kitartását pozíciója biztosítására. Melankolikus akkordokkal teljes tehát a malom félszázados történetének zárópontja. Az egykoron igazi miskolczi helyi vállalat mindinkább eltávolodik tőlünk, mind idegenebbé válik és szertehullottak azok a reményeink, amelyeket a húsz esztendő előtti nagy átalakuláshoz fűztünk. A kapitalisztikus koncentráció e vállalatnál is áldozatokat követel, amelyeket Miskolcz városának kell megszenvedni, mert azokra, akik a vállalatban a hellyi elemet képviselnék — és így városunk érdekeit — véltük — megóvják, sajnos, nem építhetünk. Komoran tekintünk a jövőbe, mert hát amit az egyik tőkehalom cselekszik, követheti a másik. És igy nem tudjuk, van-e okunk ujjongó örömre, ha a központi tőke vállalataink életébe beleavatkozik s nem juthat-e e város gyarmati szerepre és nem fogják-e Miskolcz közgazdasági életét csak akként kezalni, mint mikor megnyomják a villamos gombot: jelentkezzék a cseléd. A Miskolczi Takarékpénztár közgyűlése. Hetvenedik évi közgyűlés. A Miskolczi Takarékpénztár február hó 28-án, tegnap vasárnap tartotta Lichtenstein László vezérigazgató elnöklete alatt hetvenedik évi rendes közgyűlését, melyen 32 részvényes jelent meg 1270 darab részvény képviseletében. A közgyűlés. Elnöklő vezérigazgató a közgyűlést hatásos beszéddel nyitotta meg, megemlékezvén azon nagy történelmi időkről, melyekben élünk és amelyeknek hatása alól a pénzintézetek sem vonhatták ki magukat. Megnyitójában többek között a következőket mondta: A vezérigazgató jelentése. Már a háború kitörése előtti időkben is észlelhető volt, mint annak előrevetett árnyéka, a pénzdrágaság, az általános üzleti pangás és vállalkozási kedv teljes hiánya, mindazonáltal senki sem hihette, hogy ily meglepő gyorsasággal és elementáris erővel fogja az lángba borítani úgyszólván az egész világot. Közismert dolog, hogy a kitört háború nem annyira a kultúráért vagy a miliitarizmusért folyik, de az főleg egy nagy gazdasági harcot is jelent, miért is felette indokolt, hogy az ország gazdaságitényezői rezervált álláspontra helyezkedtek és szigorúbb eljárást követtek az értékek becslése, a mérlegek és az osztalékok megállapítása körül, mert ezzel csak rá pénzintézetek konszolidációját fokozták és ez ma elsőrendű országos érdek jelentőségével bír. Majd rámutatott a mai gazdasági helyzet komolyságára, amely minden tényező teljes figyelmét és gondosságát igényli. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése A közgyűlési alakszerűségek elintézése után tárgyaltatott az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése, az 1914. évi mérleg, veszteség- és nyereség-számla és a nyereség felosztása. Az igazgatósági jelentés szerint az 1914. év tiszta nyeresége a nyereségálhozattal együtt 341,873 , 69 fillér, mely összeg a részvénytőke 15,39 százalékos kamatozásának felel meg. A jelentéseket dr. Rácz György részvényes felszólalása után, amelyben úgy a vezetőségnek, mint a tisztviselői karnak a részvényesek nevében teljes elismerését és köszönetét nyilvánította, a közgyűlés tudomásul vette és az abban foglalt javaslatokat egyhangúlag határozattá emelte; megadta a felmentvényt úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak és elhatározta, hogy az 1914. évi osztalékszelvény a mai naptól kezdve 70 koronával váltassák be, jótékony célra. 5000 K adományoztassék, a nyugdíjalapra 5000 K utaltassák és 47,058 K 04 fillér mint nyereségmaradvány az 1915. üzlet év javára vitessék át A közgyűlés ezután a megüresedett tagsági helyeket titkos szavazással betöltötte. Választások Megválasztattak az igazgatóságba Bartányi Gyula, Grünfeld Sándor, Grünwald Jakab, Győri Ödön, Hesz Miklós, dr. Kovács Gábor és Peres János, a felügyelő bizottságba Dulcz Antal, dr. Fejér Aladár (uj), Hercz Jenő, Kun Bertalan, Lévay József, Pfliegler Ferencz, és dr. Tüdős István (uj), a választmányba pedig id. Fleischer Ferencz, Grenyó Bertalan, dr. Kérészy Barna, Kun Gyula,Kovich Barna, dr. Singer Henrik, Szomjas Ferencz és Wassermann Jakab. Ezzel a közgyűlés véget ért, Mészáros Győző vizsgázott fogtechnikus új, trodernül fölszerelt aseptikus műtermét Miskolczon, Csabai-tau 2. szám alatt (mindszenti templom mellett) megnyitotta. Platina, arany, aluminium koronák, aranyhídak, csapfogak, kaucsuk és aranylemezes fogsorok, valamint arany , ezüst- és cement törlések, jótállás mellett, mérsékelt áron kerülnek. Foghúzás és szaktanács teljesen ingyen. Fogsorjavitások — saját laboratoriumomban 3 óra alatt elkészülnek. A Borsod-Miskolczi Gőzmalom közgyűlése. (Saját tudósítónktól.) ötven esztendővel ezelőtt, 1864. év január hó 16-án, alakult Miskolczon a „Borsod-Miskolczi Gőzmalom és Kovamalom“ Ebből az alapításból az idők folyamán az ország malomiparának egyik legjelentékenyebb tényezője fejlődik ki. Az ötven éves gőzmalom tegnap tartotta évi rendes közgyűlését, amelyről alábbi tudósítást közöljük: Tegnap, vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta a „Borsod-Miskolczi és Debreczeni István Gőzmalom rt." évi rendes közgyűlését a miskolczi telep hivatali helyiségében Szitányi Ödön nyugminiszteri tanácsos, a Hazai Bank elnökének elnöklete alatt. Elnök meleg szavakkal üdvözli a megjelent részvényeseket, jelenti, hogy a közgyűlés a törvény összes kellékeinek figyelembevételével hivatott össze, megfelelő módon hirdetve volt és az új szabályokban előírt részvényesek kellő számban (27 részvévényel, 10847 részvénynyel) van jelen. Ezen formaságok elintézése után kifejtette az elnök, hogy nem térhet át a közgyűlés napirendjének letárgyalására anélkül, hogy a mindnyájunk lelkét betöltő háborúról meg ne emlékezzék, gyűlölködő ellenségek sodorták bele az országot a háborúba, amelynek győzedelmes megvívásáért immár hetedik hónapja az ország egész lakossága a legnagyobb önfeláldozásnak és hősiességnek adja ragyogó tanúi elét. Az ország közgazdasága szilárdan állja a háború viharait. A Borsod-Miskolczi Gőzmalom részvénytársaság most tölti be fennállásának ötvenedik esztendejét. A nagy háború viharzása közben érte meg a gőzmalom a