Reggeli Hirlap, 1919. november (28. évfolyam, 205-230. szám)
1919-11-19 / 220. szám
2 Budapest, november 18 Miután a Clerknél tartott értekezletének a vélemény egységesen kialakult, felelegessé vált a pártok vezet értekezletének metartása, meyet Friedrich István hvott össze. Az északa több óvn át tartó tanácsosát tartottak a kormány tgjai és a kormánypártok vezetői Fredrich Isevéd a ásán Esen az értekezleten tárgyalta alátnt jegyzékét és a jegy i,é folyton előá lőtt poltikai helyzezetet Konstatátár, hogy nem n ak Cerk, hanem az ámián jegyzéke is haladéktalanul koncentrációs kormányt követel és Friedrik rpinisttrelnök távozásához ragaszkodik. Friedrich Iván erre kijelentette hogy 8 távo ról *e n aRa' a azt hogy az 5 személy növő ponja legyen az esetleges konceptrácának és az ántáittal va'ó naefcá lapodásnak. a maga részere deje ál »* ántánt követelt s ink A minisztralnöki tárcát a motani kormánynak illetően a keresztes blokk rendelkezését is csártja. Ezuán Friedich utódának személyével fogadoztat, e fő urban az Apprayi fele kombináció lehetőségéről. Az értekezlet mást fogadt Acpoyi mniszterelnöksége ellen. A mgegyezés sempontjából azt de etmaeté tartják, hgy a miniterelnök a keresztény Műk* során kívül ál a személy Hgyen A mniszterelnörnek Hu *árK roly Viviát és kösotatásügyi mi isa tért találták legmöbbnek. Az ét-kellet m gállapodott abban hogy u ry a min sztertanács, mint a kereszény blokk Huszár Károly minititrrelnökségéhez ragasz kodik és ol an előtérj s* os* tee« a dutá öss z ü 5 kon'ereu ólának, hogy Fredrich átadja * helyét Huszár Károlyna, ő pedig á ve zi a ku tuszmi izte i lárcát és a m n z ere'nöt hi'yettese lesz Az Ántant jegyzéke. Bud pest, november 18. Az ántant jegyzéké 51, mlynek hznpja rendkívül kémés, a keresztény pártok értekezletén a jelenvoltat egyike a következőképpen nyi at között: — A j^gyiék hangja a g'8.8 hangja, amely nem ismer kim^e tét és arra* hivatkozik, hogy há ■fecni alamen nyit szenvedtek az ántánt népei és ennek az árát nekünk kell megfizetni. Ha nem akarunk a veszítik be rohan mondja körülbelül a jegyzék, akkor a kívánt feltételeket ha al-kala stul teljesíteni kell. Kimutott a jegyzék arra hogy itt vannak a Szomszédos államok és ha nem tngedelmeskedünk, meg fogják őket szilárdítani azoon területeken, amelyeket Magyarország területéből birtokukba vettek. A jegyz.rk azonkívül a gazdasági blokád korbácsát is míg tihog at a A. jegyzék igen mély benyomást tet a jelen voltakban. Az ötös tanács utasítása Clarknak. Budapest, november 18. A tegnapi nap eseményeit érdekesen egészíti ki a következő párisi távirat, amely szerint Sir Goge Clerknek igen fontos utasításokat küldött az ötös tanács. Mindenekelőtt értesíti, hogy az oláh hadsereg kiüríteni tartozik az általa megszállott összes magyar területeket. E távirat szerint Clerknek el kell távolítani a Friedrich kormányt, mrt minden áron meg kell akadályozi a Habsburg ház visszaállítását és demokrata-lakeós kormányt kell cakítani. Ennek a kormánynak még új éve ott ki kell írni a nemzetgyűlsi választásokat, hogy a nép akaratának megfelelő kormány alakíttassék. Cek kifejezte azt a szilárd megyőzödést, hogy a koalicó kormány rövidesen meg fog alakulni. Apponyi nyilatozata. Budadess . november d 8 Apponyi Albrt gróf ma délutn így ujságiró ely a kijvetkező nyilat &ozat tetta: — A tegnapi értekesben er veedetesen meglehetett á *p*tsni, ti-így a heh z t mindenet etre j * ■ ul. A* edugi ellentétek kétségtelenül enyhülök és ravidraolda on engednek az eddig magyarából úgy, hogy ma már merem remélni, hogy a megegyezét az ország érdekében létre jöhet és sikerül egy az antant kívánságésa megfelelő kormány alak ai. Arra a kérdésre, hgy milyen med-.ü lehet ez a koncertáció. Ipponyi ezt felelte: — A terapi értekezleten mindanesere világossá lett, hgy sem a polgári ellenzéki pártokra a szociáldemokraták nem támasztanak túlságos ignyek és inkább sík a személyi válozást igényelnék. Arra a kérdésre hogy vállalná e a* « Köksége , ezt felte Apponyi: És már többször m gmondam hogy nekem nincse nek személyi crljaira És cak az orszflg érdekében dolgoztam a k.bo takotá-on A magam ró zárol mindenesetre *zon f r.d sok, hogy e keserű pohár elmudják tőlem, mert a miszterelnössget csak akkor vállalnám ha azt az ország érdekei pararcolólag követelik, ami elé terméztesen nem térhtnék ki — Efelőtt azoa két kérdést kell tisztáznunk Az egyik az, hogy valjon az ántánt ne ne emtlm vagy kifogást az én személyem ellen, mint Friedrich ellen teszi. A nánk az, hgy az arca e valmennyi párt ingem minszternőknek, szóval hogy vallakozás m esetén milyen támogatóra szárolhatok, mert hangsúlyoznom kell, hogy a keresztény blokk áll nőre, vagy nélkül semm féle vállalkozásba bde mm megyek. A t ujsát is megkérdezte Apponyt a Huzár féle korabonációra vonatkozólag, melyre Apponyi e■jelentete, hogyha a ma esti értekezleten a pártok között si kérni a koncentrációt biztosítani, a maga részéről is a legmelegfobb a támogatja. A miniszterelnök lemondom. Huszár Károlyt dezignálja. Budapest, nov. 18. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai ma délután fél 4 órakor Friedrich István miniszterelnök, elnöklésével minisztertanácsot tartotak hogy Carknak, az antan tejhatalmu megbízottjának tigap netentei követeltével szembe alást foglaltak. Fiedrich István hivatkozott arra a rétegi rangálapodásra, ha a románok a Tiszá’g vonulnak visszás ha a kormány elismerésének 7z 8 személye volna a hadága, meg hajolna az antant követése előtt és a miniszterelnökségtől visszalép A románok nem sak a T*ság vonunak visza, hum az á' tám a demarkációs vonal g való vissz* vonu'isra hívta fel 8*et A le foi tos*bb f-hétéit, vagy h z a* írásán érdekében misszáját fűzte, kénytelen teljesiteni ég a miniszterelnökségtől visss^Fp. A kaom ttagi»« mély sajnál kosá fal já ultak Fedrich István elhatár izásah z abban a rétié v val, hogy a vá a z á okból túl nyomó feereztény többség élén fog rerűni Ezután a kabinet tagjai te?je-v egye értéssel a következőkben álapodta meg Fredrich litván miniszterelnökké destatál a Huszár Károl kultuszminisztert és megbisza azal, hogy a további pár közi konfrmcáót képviselje és a koncentrációs kabiné tét megalakit . Ha a k dcentácós kabiné névsora elkészül és ha sz sn áat ezt a kabinetjét éli m*ri Husár Károlylyal tárcát cserél Fiiednch s mint a ramszterelnök állandó heyettese f g sa* rspe ni és a kabinet tagja marad Hi a« uj kormány bármi okbó' vis zal pne, v gy hi a választá rofeat n sm *ad á bef* s zni a kiütött határidőig az uj kormány Friedrich Isván kezébe köteles visszaadili a hatalmat. A pártok ma esti ülése. Bud pest nov 18 A pírt köz konr ncia délután hat órakor «ceadödót" és ugyanazok vittek rá , akik a teg i»pi feoufer^ni»n j»lan volák A konferenciár tv 1 maradt ac án ánt tregbiotja, a tárgyalásodat ismét Apponyi vesete. Rubinek Gyula földmivelésügyi miszer közöte az értekezlettel a miniztertanác ismert határozatát és bjelentete, hogy a ceresztény pirrok hozzá járultak Huszár dzsnához. Sokorópátkai Szabó István rmgt is prtja reveben belenti hogy támogatja Hugár mmgár elnökségét. Gieswein Sándor a keresztényszociális gazasági párt nevében beszél. Jobbán szerette volna Apponyit látni a miniszterelnöki szekben, de bele törődik majd ebbe a goldsot is Nagyatádi Szabó István kijelenti, hogy a kisgazdapárt kerestény nézti a apón áll és minden olyn kormányt támogat, naeyet az atánt elismer. Ez a apon késs Bucsával is tárgyalni Bárczy István a nemzeti dmokrata párt nevében bejelenti, hogy nem tarja ii elégitőnek a megoldást s azt nem támogaja. Garami Ernő a megoldást pártja nevében nem veszi tudmásul, mert azt az eddigi rezsim folytatásának látja. Miután ez a megoldás nem felel meg az antant kívánságának, ez a megoldás nem hozhatja meg a magyar békét. Lovászy Márton a nemzeti polgári párt nevében kijelenti, hogy Huszár személye ellen nincs kifogása, de tárgyi biztosi ésokot kíván Pártja ismert hat pontja alapján kész Huszárral tárgyani. Apponyi Albert arra kéri a pártok vezetőit, hogy kapcojanak ki minden személyi tuo nentumot és keressék a világból kivezető utat Azon a nézeten van hogy Huszár Károly személye alkalmaz erre a feladatra. Andrássy Gyula és Bethlen István élete szerint Hazár Kros fejében nem érte el az igazi koncentrió erdményét és nem hozhatja meg a vezérek m°gayugvá-át. Utána még több pozitivus szóalt fel, azután a konferencia végtére. Az érekezletről elsőnek Simrecsányi György távozitt, aki feljeletette, hogy Hus ellen nem em kifogás.. Értesül e szerint a szociál mortái felételesen hozzájárulnak Hus úr designáláához. A miniszterelnök Programmja Budapesti munatársunk előtt Huszar Károly miniszterelnök programját a kövekezőkben vázolta: Ne kerestem ezt a súlyos és nehéz feladatot, amely reám hárul a alól, hogy a kerestény blokk mint miniszterelnök fösc belévont a politikai kibontakozás akcióiba A kibontakozásban való rézvételem elősorban azt a célt ezolgája hogy az országot kivezessük a mai súlyos hívzetéből. De nem csak az én személyem elismerése annyi, hanem hogy a kormány s ilymeztessés és olyan kabinet Hab úron, amelylyel megkezdhetem a rend helytállását. Elő s adva lesz a rezu ab adóigék biztositás, a terme és szervezése, a pénz és az élelmezés érdésének megoldás, amennyiban ez a mai viszonyok között lehetséges. Az ország szempontjából súlyos baj, hogy sem államfő sem parlament nincs. A legfőbb tudom, hogy az ország az alkotmányaiéi élén térjem vissza, amit a választásokon szabadon nyilatkozzék meg és a nemzet akarata szabadon nyilapuljon meg. A megalakítandó kormányt átmenetinek tekentem amely a nem« »elgyülsuik adj« át a hatalmat. Az államhatalom minden erejére megakadályoz hogy a bolseviki őrület és gosz ág még egyszer úrrá legyen az ország. Megakadályozok minden törvényellenes cselekedetet és egyéni akciót, a poliikai üldözést teljes , ki akarom zárni, de azok, akik összeesküdek az állam elen, hogy összemasszák elveszik met a bűn ezésüket Eit a programtant az összes magyar pártok tárgyalássapjául elfogdás. Meg fogok győzni a munkássággal és a földmíveseikel. A pártok megegyezése előtt, Friedrich lemondott, Huszár Károly az új miniszterelnök. Folynak a koncentrációs tárgyalások. RRGGELT HÍRLAP Miskolci, 1919 november 1.