Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)
1898-01-01 / 1. szám
1898. január 1. szabadság — habár kissé álmos kezd lenni a halk akkordok hatása alatt — bámulja tovább a hullámzó fürtöket s egyszerre csak előre hajlik, egészen a Juliska rózsapiros arczáig, belenéz tüzes, mély szemeibe s aztán — czupp! . . . Mindez egy pillanat alatt. Juliska abbahagyja a játékot s nem tudja, sírjon-e vagy nevessen ? De már ekkor a Jancsi ott áll az ablak nehéz függönyei mögött s csak bámul, s most már nem a szőke fürtökre, hanem kifelé a zivataros időre s nézi, a mint a hó kavarogva hull alá. Juliska bosszankodva csapja be a zongora tetejét és sírva hajtja rá fejét annak szélére. Jancsi nem szól, csak vár, — vár tovább ... Néha-néha lopva tekint a kis szőke angyalra, de azért nem szó! Szóljon ő! Juliska abba hagyja a sírást s fenyegető mozdulatot tesz, mintha elégtételt akarna venni a Jancsi merészségéért. — Maga vakmerő! — ? . . . — Maga majom! — ? . . . — Maga . . . maga izé! . . . Mondana még más egyebet is, de nem talál kellő szavakat a megtorlásra. Jancsi pedig nem szól, csak hallgat tovább, a mire Juliska még dühösebb lesz s aztán hirtelen letörli könnyeit s mintha mi sem történt volna, odaül újra a zongorához s játszik tovább lassú ütem szerint, — maga sem tudja, hogy mit. ... A Jancsi ismét ott áll a háta mögött. Hallgatja és bámulja tovább szó nélkül . . . Alig hangzik el azonban a végső akkord, ismét — czupp ! De már ekkor a Jancsi gyerek vesz magának annyi bátorságot, hogy nem szalad a függöny mögé, hanem ott áll előtte kérdő tekintettel, bűnbánóan . . . Juliska felkel s szúró, lesújtó tekintettel mérve végig a vakmerő lovagot, arrább megy a kis asztalához a szoba másik sarkába, — leül és hátat fordítva a fiatal dán Juannak, olvasni kezd. Olvas sokáig, de nem tudja s nem látja, hogy mit. A betűk csak úgy tánczolnak szemei előtt . . . De már erre a Jancsi úr megijed. Kínos a várakozás — s gondolja, hogy fele sem tréfa a dolognak, odamegy hozzá: — Haragszik ? _ ! — Gyűlöl ? — Terhére vagyok ? _ ! Juliska nem felel. Elfordul és — mosolyog. Majd leteszi a könyvet s tettetett durczássággal újra odaül a zongora mellé s játszik tovább . . . Jancsi hasonlóképen cselekszik. Ismét mögé áll és szintén hallgatja és bámulja tovább . . . — Szép volt ? — Nem. — Mást játszok ? — Nem. — Hát akkor mit csináljak ? — Semmit. — Haragszik ? — Igen. Erre meg már a Juliska ijed meg s újból elkezdődik a sirás ... — Maga szívtelen! Maga igazságtalan! Maga ... izé ... ! A Jancsi gyerek nem állhatja meg, hogy el ne nevesse magát. Majd közelebb megy hozzá, átkarolja a formás derekát és megcsókolja. Juliska nem szó! Jancsi még egyszer megcsókolja, de a Juliska még akkor sem szól. (Miért szólna, mikor neki is jól esik.) s aztán csókolja tovább . . . — Szeret? . . . — Ne beszéljen ilyet! — Szeret vagy nem szeret? — Hallgasson! Jancsi engedelmeskedik és hallgat, Juliska is hallgat, csak a nagy kakukkos óra hosszú ingája baktat a szokott egyhangúsággal hol jobbra, hol balra . .. tik .. . tak ... czupp .. . Carolus. 3 talán még lesz valaha másforma is, mint amilyen ma? Márczius 15 ének ötvenedik fordulóját készül megülni a nemzet, ebben az évben pedig nem értük el azt, mit a szabadság hősei, kívántak. A politikai körök gyakorlása szűk körre van szorítva ma is. Szabadságunk védője gyanánt egy napról-napra szaporodó hivatalnoksereg ül nyakunkon, a melynek uraival szemben semmi joga sincs s amely mind közelebb jut ahhoz a felfogáshoz, hogy nem a nemzeti érdekek, hanem a kormány eszköze. Ki és mi lépett annak a magyar nemességnek helyébe, a melyről Kossuth nem sokkal márczius emlékezetes adusa előtt azt állította, hogy „jármot tűrni nem tanult soha, a szabadság arany fonalát kezéből soha egészen ki nem ereszté s a melynek nevéhez oly históriai emlék csatlakozik, minővel az európai szárazföld egy nemzete sem dicsekedhetik?“ Nem lépett senki, sőt egészében maga ez a nemesség is elpusztult nem csupán vagyonilag, hanem a mi fájdalmasabb, megromlottak erkölcsei és alább hagyott szabadságszeretete is. Márczius fordulóját ünnepelhetjük habzó serleggel a kézben, trombitaharsanás és mozsárdörgések között, de ha elszállott az ünnepi zaj, szomorúan kell majd konstatálnunk, hogy a nemzet géniusza nem volt a meghívottak között, ötven év alatt a kormányzás művészetében nem emelkedtünk magasra. Engedtük elporlani a szabadság régi biztosítékait és azt hittük, mindezért kárpótol a parlamentarizmus. Vannak-e még olyan naiv lelkek, akik ezt elhiszik? J. É. Gyümölcsészeti levelek. II. Ha gyümölcsterjesztésünk jobb jövője felé lépéseket akarunk tenni, akkor helyesen tesszük, ha megfigyeljük a gyakorlatias amerikaiak eljárását. Mert ők már elérték, amit mi még czélnak sem tűztünk ki: gyümölcsészetüknek teljes felvirágoztatását. Mi még mindég ott állunk a kezdet kezdetén, a rábeszélésnél. Nálunk meg kell győzni az erebereket először arról, hogy a gyümölcsészet a gazdaságnak valóban jövedelmező ága s csak ha idáig eljutottunk, kezdhetünk hozzá a munkához. Ez a munka pedig csak akkor ért el eredményeket, ha egyesek, társulatok és a kormány vállvetett erővel látnak hozzá; ha lelkesedést, önzetlenséget és ügybuzgóságot viszünk magunkkal a nagy harczba a nagy czélokért. Kezdjük tehát a rábeszélésnél. A gyümölcsészet jövedelmezőségéről már sokat összeírtak, hanem azért nem árt, ha néhány példát felhozunk a jövedelmezőségre. Vegyük az erdélyi almák királynéját, a hírneves Batul almát. Egy középnagyságú almafa 18—23 véka almát ad minden második évben, mely ugyanannyi forintért még tél elején is könnyen értékesíthető. Átlagos évi jövedelme, leszámítva a fa gondozására és a gyümölcs leszedésére fordított költségeket Ssrtot. Ekkora területen, ilyen kevés befektetéssel és költséggel miféle gazdasági ág versenyezhet ezzel a gyümölcsfával ? Vegyük az Algyógy vidékén termelt Gyógyalmát. Majdnem akkora fát nevel, mint egy tölgy. Egyetlen ilyen fának az 50 véka termését könnyen értékesíthetjük írtjával s minthogy ez is csak minden második esztendőben terem gazdagon, évi jövedelme nem kevesebb, mint 25 főt. Meg is becsüli az algyógyi ember az ilyen fát, mert egy kis vagyont képvisel. Régen, mikor a telekkönyvek még rendezve nem voltak, az algyógyi ember, ha a földjét eladta, mindig kikötötte magának, hogy az eladott földön álló almafa termése őt illeti meg. Egy szürke franczia fenett almafa teljesen kinőve szintén ad 20—22 véka almát, melyet bátran értékesíthetünk ennyi forinton. Igaz, hogy ez is csak két évben egyszer terem. Egy Albán ringló évi termése 8—4 frt. Megveszik ezt e szép és nemes szilvát bármilyen bő termés idején. Egy termékeny és nemes téli körtefának, mint pl. a Keveron bergamottnak, Téli esperesnek, stb. évi átlagos termését 6—7 forinttal lehet értékesíteni. Gyümölcs-kereskedők mindig szívesen veszik az ilyen nemes téli körtéket. Kajszi és őszi baraczk termelésre Európának egy országa sem olyan alkalmas, mint hazánk. E gyümölcsökkel nekünk kellene ellátni Európát, ha több volna bennünk az élelmesség és a vállalkozási szellem. A Claude Bidaut, Nancy és Kaisha kajszik nálunk még zamatosabbak is szebbre fejlődnek, mint eredeti hazájukban. A szegedi őszi baraczkok, daczára a kevés kultúrának, nem állanak a franczia baraczkok mögött. Mikor a gyümölcsfák jövedelmezőségéről írunk, akkor olyan embert tartunk szem előtt, aki szereti és ápolja a gyümölcsfát. Aki testvért és barátot nevel magának benne, aki a saját jól felfogott érdekében híven gondozza őket, meggondolva, hogy az áldott fa ezt a kevés munkát neki százszorosan visszafizeti. Ám, aki elhanyagolja a gyümölcsösét, vagy okszerűséget nem visz be a termelésbe, az jövedelemre ne számítson. Miféle vakmerőség azt kívánni, hogy a gyümölcsfa jövedelmezzen olyan embernek, ki a hosszú ősz és tél folyamán nem takarítja le róla a hernyófészkeket? Hisz’ az ilyen nem a gyümölcs-, de a hernyótenyésztést tűzte ki czélul. Mi jogon várja, hogy a gyümölcsfája hálás legyen hozzá? Mikor egy hernyócsapás a fája termőképességét évekre megnyomorítja ? A gyümölcstermelés tehát ne legyen senki fiánál sült galambvárás. Mert a tervszerű és számító munka itt is épen úgy megkívánható, mint a gazdaságnak bármely más ágában. Hagyagság és észszerűtlenség mellett a gazdaságnak egyetlen ága sem jövedelmez s természetesen a gyümölcstenyésztés sem. Ezt ne feledje soha, aki gyümölcstenyésztésbe akar belefogni. A nemzetek miveltségének legbiztosabb fokmérője a gyümölcstermelés felkarolása. A kis Belgium, Franczia- és Németország viszik e téren a vezérszerepet. Nem marad mögöttük Schweicz, mely főkép a gyümölcsbor-termelésben múlja fölül a többieket. Ausztriának szintén a legműveltebb tartományában, Csehországban vannak legszebb gyümölcsöseik. Itt nemcsak az utak szélét, de a szántóföldek mesgyéit is beültették gyümölcsfákkal. Szántóföldek szélére, főkép a kevés árnyékot vető szilvafákat ültették. Az egész kis ország egy gyönyörű gyümölcserdő. Hazánk lakosai között tagadhatlanul legmiveltebbek az erdélyi szászok s ennek meg