Szabadság, 1903. január (12. évfolyam, 1-5. szám)
1903-01-03 / 1. szám
2 sorakozott a kormány mögé, tolta, kényszerítette azt engedmények kicsikarására. A Király ezúttal is az osztrákoknak fogta pártját. Szemben ezzel Széll Kálmán állandóan titokzatoskodott s a közvélemény támogatását nemcsak nem kérte soha, de egyenesen vissza is utasította. ő egyedül küzdött, de nem egyedül bukott a küzdelemben. Magával rántotta az országot is. Viselje hát a felelősséget teljes súlyában. Jól tudjuk, hogy mit jelentenek a nagyhangú frázisok, mikor majd nagy garral hirdeti, hogy hazánk érdekeit megóvta. Következik egy három órás beszéd zuhatag, mire kitör az éljenzés, a taps, ezek azonban nem változtatnak a helyzeten. Magyar fizess, ez a te sorsod. de jó is volna, ha a fizetést, a ránk rótt terheket is el lehetne valahogyan formulázni, csakhogy ilyenre a nagy bűvészmester sem képes. A faameluk-párt tapsolhat, éljenezheti őt, de az országnak nincs oka örvendeni Széll úr sikere fölött. Ámde várjunk még egy keveset, korai az öröm a kiegyezés létrejöttén, tisztelt kormánypárti urak. Mert ehhez az ellenzéknek is lesz egy pár szava. Mikor a híres formulázó jogainkat először elalkudta, mint utolsó terminust az 1902. év végét jelölte meg. Ez ideig a kiegyezés kérdésében és a közös tarifában a két ország között egyezségnek kell létrejönni. Megtörtént-e ez, eleget tettek-e a törvénynek ? Semmi esetre. Egyezség még mindig nincs a két ország között. Mert az egyezségnek nem az ismérve, hogy két ember, legyen az bár minister, miben állapodott meg. Egyezségről két ország között csak akkor szólhatunk, ha a parlamentek az államférfiak által megkötött egyezséget elfogadták, a király ezeket szentesítette. Ettől még mindég messze vagyunk. Márpedig amíg ez meg nem történik, addig kiegyezés megkötéséről szólni nevetséges. A kiegyezési terminus tehát nincsen betartva, mert törvényes megegyezés a kívánt időre nem jött létre a két állam között. Hogyan is beszélhetnénk erről most, a parlamenti'' tárgyalások előtt? Hisz a képviselőház egyszerűen el is vetheti az egész Széll-féle újabb alkudozást, úgy ahogy van mindenestől s visszatérhet a már elfogadott első kiegyezésre. A képviselőház felülbírálási jogának teljes letagadása nélkül tehát a kiegyezés megkötéséről ez idő szerint beszélni nem lehet. Ám ha a kiegyezés törvényes formák között a kitűzött határidőre nem lett megkötve, akkor önként következik, hogy a híres formulában lefektetett további intézkedéseknek életbe kell lépnie. A formula szerint ugyanis, ha a kiegyezés az 1902-ik év végéig nem sikerül, az esetben a két állam csak 1907-ig köthet szerződést és állhat gazdasági közösségben. Hiába való tehát Széli úrnak minden erőlködése. A közös vámterületet 1907-en túl fentartani a törvények értelmében már nem szabad. Meglehet, hogy Széli úr, szokása szerint a terminusról való lekésést valami újabb formulával próbálja helyreütni. Mert amióta ő miniszter, azóta a formulák rókalyukainak mentő tömkelegébe vonul vissza mindig, valahányszor a nemzeti jogokért, a törvény szigorú betartásáért az ellenzék üldözőbe fogja. Az ellenzéknek most kell teljes erővel résen lenni. Székben csalatkozott, őt okvetlen el kell ejteni. Ön még annyi kíméletet sem érdemel az ellenzék részéről, mint Bánffy Dezső. Azt a reményt, amit különben nem volt nehéz megjósolni. Mert Baráth Olga az esküvője napján még a tizennyolcadik évét sem töltötte be, Nagy Tamás pedig túlhaladta a negyvenet is. Aztán Baráth Olga leánynak is, asszonynak is úgy nézett ki, mint egy rózsabimbó, melynek sejtelmes szépsége árnyékot vet a körötte nyíló ezer más virágra. Nagy Tamásról ellenben el lehetett sok mindent mondani, csak azt az egyet nem, hogy szép lett volna. Hanem a vagyona, az annál szebb volt. S ezért kellett Baráth Olgának feleségül menni a gazdag Nagy Tamáshoz. Megvette az ura. Csakúgy pénzért vette, mint ahogy minden mást venni szoktak. De úgy is bánt vele, mint ahogy vásárolt portékával szoktak. Előbb majd megette a nagy szerelmével, később meg alig volt egy jó szava hozzá. Az asszony pedig tűrt, ameddig csak bírta. S mikor aztán egyszer betellett a mérték, otthagyta az urát. Először haza szökött. De a szigorú rokonok kinézték az agyongyötört asszonyt maguk közül, s Baráth Olga aztán tőlük is megszökött, — mindörökre. Morfiumot ivott. Épen csak annyit, a mitől örökre megpihenhetett. S mikor virágokkal telehintett ravatalán feküdt, utolsó búcsúzóul övéi akkor is azt sóhajtották , melylyel lépéseit kezdetben nemcsak a kormánypárt, de az ellenzék is kísérte, alaposan megcsalta. Szégyeljük és rösteljük, hogy Bánffynak a lehúzásával ezt az embert valaha magasztaltuk. Az ellenzék pedig kezdjen mindenre elszánt harczot a nagy szemfényvesztő ellen. Él vele onnan a miniszterelnöki székből, elég volt a szózuhatagból, a formulából és a nemzeti jogok örökös lealkuvásából. Az ellenzéknek minden erővel meg kell akadályozni, hogy a Széll Kálmán kiegyezéséből törvény legyen. Az ország közvéleménye most az ellenzék álláspontjának kedvez. Ha Széll az országházat föloszlatja annál jobb. Majd meglátjuk, hogy a czivilista és katonai létszám emelésére s a bécsi molochnak hozott újabb áldozatra kap-e ebben az országban többséget? TÁRCZA: Ha én király volnék. . . Irta: Bereczt Lajos.] Ha én király volnék, elcsapnám az udvart. Egy-két hű jobbágyot tartanék csak éppen, ínséggel, nyomorral nem küzdene népem Ha én király volnék. Ha én király volnék, járnék gyalogszerrel Mint Mátyás egykoron tapasztalni, látni, A „jóval* „gonoszszal* tudnám mint kell [bánni Ha én király volnék. Ha én király volnék, hatalmas van, népem Hon szerelem lángját oltanám beléje, Egünk nem hajolna csillagtalan éjre, Ha én király volnék. Ha én király volnék, csúszó, mászó lakáj, Görnyeden hajlongó miniszter sem volna, A „jellem“,önérzet* sárba nem tipródna Ha én király volnék. Ha én király volnék, legfőbb gazdagságom Népem szeretete, tisztelete volna, Dalba is szűrnének, dicsérne a nóta Ha én király volnék. Mese-vázlatok. Mikor Baráth Olga hosszas unszolás után végre örök hűséget esküdött Nagy Tamásnak, az ismerősök már jó előre jósolgatták, hogy ennek a házasságnak rossz vége lesz. * Volt egyszer egy herczeg asszony, a kinek mindene volt, a miben öröme telhetik valakinek. Volt daliás ura, a ki szerette őt; öt kicsi gyermeke, a kik ő benne imádták az édes anyát; volt aztán fogata, drága sok ruhája, fényes palotája, arany koronája, — szóval mindene. Volt egy országa is; milliónyi népnek mindennap ő felé szállott az imája. S a herczegasszony egy nap mégis megunta mindezeket. S ott hagyott palotát, országot, koronát, ott hagyta a népét s királyi urát; ott hagyta öt apró, gagyogó gyermekét, s megszökött egy ifjú, modern trubadúrral. A világ pedig nász-zene helyett a megszakadásig tapsolt a herczeg asszony szökéséhez. * — Nagyságos uram, az ég szerelmére esedezem, könyörüljön rajtam. A pénz ördöge vakított el, eszembe jutott a nyomor, a melyben egész családom sínylődik, fülembe csengett a legkisebb gyermekem panaszos sírása, a mint egy falat kenyérért cseng; láttam szeretteimet, a mint a fütetlen karrerában, rongyokba burkoltan dideregnek; s nem bírtam ellenállani a kisértésnek. SZABADSÁG 1903. január 3. A kétéves szolgálat. Ha véletlenül Európa összes népei háborúba kerekednének egymással, körülbelül tizennyolc millió ember állana fegyverben. Óriási szám , rengeteg nagy erő. Ennél az erőnél és számnál csak az a vérontás lenne nagyobb, amit ez a tömeg önmagában csinálna. És még ennyi katona se elég. Mikor mindenütt a békét hangoztatták, azt támogatják védelmezik, biztosítják, egyúttal a legőrületesebb módon fegyverkeznek. Ma már ott vagyunk, hogy Franczia, Német és Olaszorországban minden 13—15 emberre egy katona esik. Ausztria-Magyarországnak is lenne háború esetén egy és negyed millió katonája. Nálunk is minden harminczadik ember katona (nem számítván a népfelkelést.) Most azt Szegény megtévedt asszony, borzasztóan lakoltál bűneidért!