Modellezés, 1967 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1967. január / 1. szám

További sikereket modellezők! Minden évben az újév kezdetén összegezzük az elvégzett munkát, elem­zés alá vesszük az elért eredményeket, hogy azok továbbfejlesztésével, általá­nosításával újabb sikereket érhessünk el, de ugyanakkor értékeljük a hibákat, balsikereket is, kutatjuk azok okait, hogy megjelölhessük kijavításuk mód­ját. Most egy ilyen alapos elemzés még jelentősebb, mivel az V. kongresszus határozatát részleteiben az MHL VI. kongresszusáig végre kell hajtani. Az MHL-elnökségek, modellező klu­bok, szakosztályok az 1966-os évben is becsülettel teljesítették azokat a felada­tokat, amelyek a kongresszus határo­zatából rájuk hárultak. Megoldottnak mondhatjuk azt, hogy a modellezés egy­másra épült több éves tematika alap­ján folyik. A kidolgozott tematikák biz­tosítják a technika elemeinek alapfokon való elsajátítását, ugyanakkor a gépek megépítésekor — játékos formában — növeli a modellezésben részt vevők kéz­ügyességét, munkakészségét. A körök­ben és szakosztályokban végzett munka alakítja a fiatalok gondolkodásmódját, elősegíti szocialista szellemű nevelésüket. A több éve folyó következetes munka alatt sok jól kép­zett oktató, szakkörvezető nevelődött. Hasznosaknak bizonyul­tak azok az egyre rendszeresebbé váló továbbképzések, ame­lyeket az MHL megyei elnökségei évenként rendeznek és ezzel biztosítják, hogy a tematikát a szakkörvezetők egysé­gesen értelmezzék, ugyanakkor gyakorlati ismereteket is sze­rezhetnek a gépek megépítésében. Eleget tettünk — és a jövőben erre még fokozottabban lesz lehetőség — a kongresszus határozatában foglalt azon feladatnak is, hogy növeljük a modellezésben résztvevők számát. Azáltal, hogy az alapfokú hajózó és az alapfokú rakétamodellezés is beindul, további több ezer fiatalnak lesz lehetősége az MHL VI. kongresszusáig bekapcsolódni a mo­dellezésbe. A modellező élgárda tagjai, a versenyzők minden évben, így az 1966-os évben is kitettek magukért. Igaz, hogy a repülő­modellezésben nem sikerült úgy minden, mint a korábbi évek­ben, de az autómodellezésben a világranglista első helyén állunk. Hajómodellezőink közül sokan azokban a kategó­riákban, melyekben elindultak, többségükben a dobogón vé­geztek. Külön öröm számunkra, hogy az MTI értékelése sze­rint az MHL 1966. évi legeredményesebb sportolója AZOR László modellező. Gratulálunk Azor Lacinak és további sike­reket kívánunk neki. Az elmúlt évben — egynéhány megye kivételével — tovább erősödött a mo­dellező klubok szervezeti élete, a koráb­binál jobban biztosították az alap- és működési szabályzat szerinti munkát, javult a vezetés, a klubok a megyében folyó modellező tevékenység központ­jaivá váltak. Több helyütt még mindig nem való­sult meg, hogy a modellezés az alap­­szervezeteken belül történjék. Emiatt különösen a községekben lévő model­lező körök, irányítás és ellenőrzés nél­kül végzik munkájukat. Ez nemegyszer elkedvetlenedéshez, a kör felbomlásá­hoz vezet. A modellezésből „kiöregedők” jelen­tős része elkallódik! Nem sikerült még megoldani, hogy a modellezésben részt­­vettek az MHS egyéb szakágaiban foly­tassák technikai felkészülésüket az ál­talános iskolai tanulmányok befejezése után. Lemaradásunk van a minőségi ver­­seny-modellmotorok gyártásában! A sportolók edzési rendszere nem igazodik e szakág gyors­ütemű fejlesztéséhez. Kívánni valót hagy maga után a mo­dellező sport szakirányítása is. A minősített sportolókkal tör­ténő rendszeres foglalkozás sem megoldott. A felsoroltakból adódnak az 1967. év feladatai, amelye­ket összegezve megállapíthatjuk: az eddigieknél következete­sebben, körültekintőbben kell dolgozni! Jobban építve a mo­dellezés kiváló társadalmi aktivistáinak tapasztalataira, kez­deményező­készségére, áldozatkész munkájára. Ha előbbre akarunk lépni, elengedhetetlenül szükséges a modellezés függetlenített és társadalmi munkásainak az eddigieknél szo­rosabb összefogása, tevékenységük jobb összhangjának meg­teremtése. Ez az amit várunk és kérünk mindenkitől, aki a model­lezés fejlesztéséért dolgozik. Nagy erőt képvisel az a több száz aktíva, aki szervezi, irányítja és mindennap végzi ezt a mun­kát. Most az újév alkalmából, amikor megköszönjük az 1966. évi tevékenységüket valamennyiüknek, rajtuk keresztül az egész modellező tagságnak, valamint a „Modellezés” minden olvasójának, eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk. Réti Antal, az MHS elnökhelyettese a SAAB-37 „VIGGEN” A svéd légierő érdekes kacsa elrendezésű hangsebesség feletti vadászgépének siklómodell változatát mutatjuk be, mely csúzlival is jól kilőhető. A rajzon a mérethálózat egyes négyzeteit 1 X 1 cm nagyságban kell kinagyítani. Az így ki­rajzolt modell bacsalemezből készíthető el. A törzs kereszt­­metszete ellipszis alakú. A modell tulajdonképpen négy külön alkatrészből áll. 1. vezérsík, 2. törzs, 3. szárny és 4. vízszin­tes csillapítósík (előre helyezett). A modell eredeti színe ezüst kék csíkozással. 3

Next