Modellezés, 1982 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1982. január / 1. szám
4 távolságot. (Egyes korabeli adatok szerint, ugyanezen a versenyen Gaál Ábris gumimotoros modellje 15 mp alatt 64 métert repült. Egyben ez lett volna az első hivatalos magyar rekord is!) Ugyanakkor Frankfert, a Münchenben rendezett össznémet versenyen, csak 43 méter távolságot repült be győztes modelljével. A 3. ábrán látható az 1912—14-es évek egyik legkorszerűbb modelljének rajza, a „Grast” monoplán. A modell formája és farkának alakja is a fecskéhez tette hasonlóvá. Jellegzetessége az aránylag kisméretű négyágú légcsavar és a kor nagy gépét hűen utánzó, mai szemmel nézve igen primitív, futómű. Említésre méltó még alsó és felső panasol merevítése. (Nálunk a parasol szót a legtöbb modellező tévesen értelmezi, értve ez alatt azt a magas nyakat, amelyre főleg a mechanikus motoros modellek szárnyát szokás erősíteni, pedig ezt külföldön pylon-nak hívják. A parasol szó szerint napernyőt jelent és a „Grast” modellen is látható szárnymerevítést keresztelték ugyancsak erre a névre, mivel a merevítő huzalok elrendezése hasonló a napernyő körbe elágazó huzalhálójához. A modell hajtóereje 20—24 szál gumi, összesen 80 mm 2 keresztmetszettel. Egykorú leírás szerint ez a modell földi indítással 6—8 méter magasra felemelkedett és 80—100 méter távolságot is képes volt elrepülni. Ebben az időben még nem volt nemzetközi szövetség, amely nyilvántartotta volna a csúcsteljesítményeket, így a rendelkezésre álló megsárgult lapok között az 1914-es év legkimagaslóbb teljesítményeinek az alábbi két gumimotoros eredményt vehetjük. Kézi indítással a legnagyobb elért távolság 500 méter. A leghosszabb időtartam 1 perc 29 mp, földi indítással pedig a távolság 76 méter, az időtartam 30 mp. A 4. ábrán látható egy igen érdekes és a kor elképzeléseinek megfelelő négymotoros, kétfedelű vízi modell. A modell súlya 240 g és három parafa úszóról indul. Indításához feltétlen két személyre volt szükség az elöl-hátul elhelyezett két-két légcsavar miatt. Az akkori modellek szárnyprofiljait szintén nagy gépekről másolták le (5. ábra). Feltűnő, hogy ezek a szelvények mennyire hasonlítanak a modellekhez ma is használt profilokra. Ezek aerodinamikailag sokkal jobban megfelelnek modellekbe, mint később, a 30-as években és a 40-es évek elején használt vastag szárnyprofilok. Az első modellekhez azonban inkább a lapos síklapszárnyat, vagy a kissé ívelt profilozás nélküli szárnyat használták, amelyek keresztmetszete szintén az ábrán látható. Érdekesek az akkori idők motorproblémái is. A modellezők már akkor sem elégedtek meg a gumimotorral, hanem különböző mechanikus szerkezetekkel szerették volna modelljüket felszerelni. A legegyszerűbbnek látszott a rugós óraszerkezet, ezzel azonban kis hatásfoka miatt nem lehetett eredményt elérni. A történeti hűség kedvéért szükséges megemlíteni, hogy már az 1910-es évben is készült modell-benzinmotor eladásra, sorozatban. A Frame cég gyártotta. 1907-ben D. Stanger épített egy négyhengeres 1,25 LE-s motort, mely 1300 fordulatú volt és működésre kész állapotban 2,5 kg-ot nyomott. A hozzá használt légcsavar 91 cm átmérőjű volt és vele a motor 2,5 kg húzóerőt adott. Ezek a motorok nehézkesek voltak. A Braune-motor már sokkal kedvezőbbnek mutatkozott. Teljesítménye 0,5 LE. Kéthengeres megoldású és négyütemű. Gyújtása állítható volt. Súlya mindössze 1,8 kg. Igen elterjedt volt ebben az időben a modellbenzinmotoroknál a mágneses gyújtás, ami a motorok súlyát ugyancsak növelte, nem is beszélve a hibaforrások tömegéről. Mint látható, a modell-benzinmotorok akkor még ugyancsak gyerekcipőben jártak. Akkoriban a nehézségek ellenére is használtak a modellezők mechanikus motorokat. Ezek azonban nem robbanó-, hanem nyomáson alapuló, úgynevezett expanziós motorok voltak. Az 1910—1920-as évek fiatal modellezőit a „légmotor” hozta lázba. A „légmotort” hosszú cső alakú légtartályban tárolt, összesűrített levegő működteti. Maga a motor háromhengeres csillagmotor, amely a légtartályhoz van erősítve. A hengerekben levő dugattyúk a hajtóerők közt