Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-03 / 49. szám
sem e kényes kérdés boncolgatásába ; mert tudom, hogy az őszinte szó sokszor nem tetszik, s hogy könnyen félreértik és elitélik az embert, kivált az oly dolog sem, mely több érdeket érint . . De végre is egy lapnak nemcsak joga, hanem kötelessége is minden közügyét tárgyalni, mert csak így tisztulhatnak az eszmék és csak igy derülhet ki: mik lennének tehát a legcélszerűbb teendők, melyeknek segélyével a közös bajt megszüntethetnék?— És én ezen tárgyalást a legjobb akarattal és tehetségem szerint ezennel lapunkban is megkezdem. — Arra, hogy az egyik zsidóbarátnak, a másik meg zsidóellenesnek fog tartani, előre is el vagyok készülve . . De arról is meg vagyok győződve, hogy az elfogulatlan nagyobb rész nézeteimet helyeslendi. Nincs oly kérdés, mit józan észszel és jóakarattal a közérdek javára meg nem lehetne oldani. A zsidó kérdéssel sincs másként, csak elfogulatlanul kell azt tárgyalni, és különösen nem kell soha feledni, hogy a magánérdeket a közérdeknek alá kell vetni, és hogy a közérdeket az egyesek kedvéért feláldozni nem lehet. A zsidó kérdés nem egyszerű, felekezeti, hanem nagy fontosságú, országos kérdés, melyet tehát nem szűkkeblű, felekezeti, hanem országos s hazafias szempontból lehet csak elbírálni és megoldani. Felekezeti szempontból azt soha meg nem oldjuk; hazafias, szabadelvüs ember baráti szempontból azonban : igen. Dr. Seri. Szóljunk egyről-másról. VI. A küldött jegyzőkönyvi kivonathoz még csak azt adjuk, hogy az idézett iskolaszéki gyűlés által az elnökség fölkéretett, miszerint az iskolaszék nevében és megbízásából most, báró Bőszín János úrhoz kérelmező iratot intézzen , mit az elnökség készséggel elfogadván, e méltóságához a következő sorokat intézte: „Méltóságos Báró és Egyházvédni! A dunaszekcsői r. kath. iskolaszék folyó hó 24-én tartott gyűlése mind az egyházi, mind a világi tanfelügyelőségnek hivatalos és sürgős felhívása folytán és pedig az 1868. t. c. 34. §-a értelmében, hogy a dunaszekcsői iskolaszék, tekintve a tanköteles gyermekek létszámát még egy tantermet és egy altanitói állomást létesítsen — elhatározta. (Lásd a már idézett 2., 3., 4. pontokat az ismétlés elkerülése végett.) Ezeknek előzetes fölemlítése után bátorkodom a dunaszekcsői r. kath. iskolaszék neében és megbízásából mint annak egyházi elnöke Méltóságodat alázattal és mély tisztelettel fölkérni, méltóztassék, meghallgatva kérésünket, a föntebb előadott cél létesítésére magas kegyével hozzájárulni s a dunaszekcsői kath. híveket, kik velem együtt nem szünendnek meg a felséges Istent Méltóságod boldogságáért szivük buzgalmával eldeni, megörvendeztetni s kegyes adományával gyermekeik nevelése s oktatására nagylelkűen közreműködni, hogy ez által a keresztény vallás, a jó erkölcsök és a magyar haza fölviruljon, tudván, hogy elvesz a nép, mely tudomány nélkül való ! A dunaszekcsői nép anyagi állása tudva van Méltóságod előtt, valamint a legközelebbi időben nagyobb kiadásai is ismeretesek, hogy csak a védgát építését és az iskolahelyiség vételárának törlesztését említsem; amaz 30, ez pedig 10 ezer forintra rúg. Oly összegek, miknek lefizetése sok gondot és nagy erőmegfeszítést igényel. A felhozott indoknál fogva bátorkodom ismételni alázatos kérelmünket, esedezvén, méltóztassék kegyes válaszával engem, illetőleg a dunaszekcsői r. kath. iskolaszéket magas elhatározásáról értesíteni, hogy a hatóság által sürgőtt további teendőkben a törvény kívánalma szerint mielőbb és sikeresen eljárhassunk. Bátor vagyok megjegyezni azt is, miszerint a társbirtokosság és a politikai község más vallásfelekezetűekből is állván, az iskolaszék föntidézett gyűlésében azt határozta, hogy a görögkeletiek is aránylag részesíttetni fognak az iskolai célokra adományozott földek jövedékéből , mely állatok szintén és pedig kizárólag a tanoda érdekeire lesz felhasználandó, hogy így a dunaszekcsői lakosok sarjadéka, jövő nemzedéke az oktatás és nevelés áldásaiban részesüljön; mert az egész községnek kiváló érdekében áll, hogy bármely vallásfelekezetnek legyenek is Duna-Szekcső lakosai, azok egyenlőkép kellő oktatás és nevelésben részesüljenek ; mert csak igy remélhető a szellemi s anyagi jólét előmozdítása, eszközölhetése. Mik után mély és hódoló tiszteletem kijelentése mellett vagyok Méltóságodnak — Kelt Duna-Szekcsőn, szept. 26-án 1882. alázatos szolgája Garay Alajos s. k. plébános, tanodaigazgató s iskolaszéki egyházi elnök.“ Ezen kérelmi iratra a válasz igy hangzik : „Ft. Garay Alajos plébános urnak Duna- Szekcsőn. Ft. Plébános ur! Duna-Szekcsőn szept. 26-án kelt mélt. Báró uramhoz intézett nagybecsű levelére mélt. Báró ur megbízásából van szerencsém ft. Plébános urat értesíteni, miszerint a dunaszekcsői utóbbi iskolai szükségletekre mélt. Báró uram 1000, azaz : egyezer forintot készpénzben és a volt városi birkaistálló és major helyén kijelölt és még eladatlan 5 házhely térségét természetben felajánlani kegyeskedik. — Méltóságos Báró uram ez ajánlatát a fenn irt iskolacélokra Bácsmegyei Rezső helybeli ispány ur minden pillanatban át- s kiszolgáltatni innen kötelezve van. Kiváló tisztelettel Gicz, 1882. okt. 1-jén Bertalanfy István s. k. g. intéző.“ Ezen nemes és nagylelkű adományhoz nem kell kommentár; egyszerű fölemlítése bőven elég arra, hogy meghajoljunk és hálás elismerésünket nyilvánítsuk mindazok előtt, kik a tanügynek nagy fontosságát beismerik és annak horderejét a népek és nemzetek életében tudják és hirdetik ; mert a történelem lapjait alaposan és behatóan kutatván, megtanulták, hogy csak akkor emelkedik föl a nemzet, ha tudományosan mivelt és képzett. E kép alapja meg van vetve törekvésünk sikerének és a törvény kívánalmának. Ezen biztos és szilárd alapra építeni akarván, ismét tanácskozásra gyűltünk egybe s pedig folyó hó vagyis október 12-én, meghívtn az iskolaszék gyűlésére a kath. hitközség tagjait is, hogy az iskolaszékhez intézett felsőbbi rendeletekkel őket megismertessük és a történtekről, a tanügyre vonatkozva, értesítsük. A gyűlésen nemcsak az iskolaszéki tagok, hanem a hitközség tagjai közül is igen számosan egybe gyülekezvén, az elnökség megnyitó azt és előterjesztő a tanácskozmányi tárgyakat, megmagyarázván, hogy amit a hatóság sürget a fenálló törvények értelmében, azt nekünk teljesítenünk kell, azt elodázni nem szabad; Így tehát csakis a módozatok felett lehet tanácskozni, hogy mikép létesithetni? Ezek után az eddigi történteket adá elő s felolvasó azon jegyzőkönyveket, melyek a többször említett tanügyre vonatkoznak. Midőn b. Bésán János egyházi védnr nagylelkű adományát illető levelét, mely okmányul szolgál, felolvasta, lelkes „éljen“-ekben tört ki és azokat sokszorosan hangoztató az egész nagy gyülekezet és ezzel hálás köszönetet nyilvánító az adományozó iránt, mit jegyzőkönyvileg is megörökíteni óhajtott és midőn az elnökség kijelenté, hogy már is intézett a kegyes adományozóhoz hálaköszönetet, ez közhelyesléssel találkozott. A tanácskozós árny folyamán hangsúlyozta az elnökség, hogy a többször érintett célra kívánatos volna, ha a hitközség is földadománynyal járulna hozzá, hogy az alapítványul szolgálna a tanítói állomás szervezésére, illetőleg a tanító fizetésére, a földek ugyanis haszonbérbe volnának adandók és így azok jövedéke biztosítaná évi fizetését. E pontnál megeredt az ár és szétözönlött, és csakis az elnökség kitartó türelme s erélye terelhető vissza medrébe azt, hogy a tanácskozmányt tovább lehetett folytatni. Többen szóltak az ügyhöz, néha-néha szenvedélyesen is és a tárgytól eltérőn, de mégis oly kép, hogy őket a haszontalan és célra nem vezető invektiváktól el lehetett vonni s csakis egy fiatalabbtól kellett az elnökségnek a szót megvonnia, mert az illető sértő kifejezéseket kezdett használni, ki aztán a gyűléstemet nagy hasznúan el is hagyta. így hullámzott ez egy ideig , mit csodálni alig lehet, ha meggondoljuk, hogy a nép ereje, az anyagiakat értvén, oly sok részről vételik igénybe — de ha meg kell lenni, meg kell lenni! A kedélyek lecsillapulván, az elnökség felszállta egyeseket sorrendben nyilatkozatra, kik aztán belátva a hozandó áldozat szükséges voltát, kijelentik, miszerint földadománynyal nem járulnak ugyan a tanítófizetési alaphoz, hanem a hitközség nevében 2000, azaz: kétezer forintot felajánlanak akép, hogy ez pár szám után egyenlőkép kivettessék és ezen befolyt összeg tőkét képezzen, melynek kamatai a nevezett célra fordittassanak; mi el is fogadtatott azon hozzáadással, hogy a később beköltöző csa- ládok is köteleztessenek ezen, reájuk eső illetéket a tőke gyarapítására lefizetni. Ezen ajánlat az elnökség kijelentése szerint határozattá emeltetett és egy év lefolyása alatt a pénz behajtása elrendeltetett, addig pedig az önálló tanító fizetéséről az iskolaszék felada a leend kellően gondoskodni. Ez meglevőn, a gyűlés az elnökség által feloszlattatok. Elmélkedjünk egy kissé mindezekről. Legelőször is feltűnik, hogy a tanügy napjainkban dicséretes lendületet nyert , mert vannak, hála a Gondviselésnek, oly férfiaink, kik anyagi s szellemi áldozatokra egyformán készek és a közjó előmozdításában fáradhatlanok majd a népet; ez is kezdi belátni, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem szellemi táplálékra is van szüksége, melytől ha megfosztatik, igen könnyen eszközzé aljasul mások kezében — azonban hogy e részben még igen sok küzdelemnek nézünk eléje, az eluitázhatlanul igaz ! Észlelhetjük azt is, hogy a kormányok intézkedése, ha még oly üdvös és hasznos, a társadalmi tényezők erélyes közreműködése nélkül csak jámbor óhajtás marad ; mit különösen a tanügy érdekében szemlélünk , tehát nekünk társadalmi tényezőknek kell a tanügy élére állnunk és habár inkább kellemetlenségeket kénytelenittetünk is eltűrni, mint elismerésnek, vagy épen hálának örvendeni, csüggedetlen kitartással — tennünk kell ! Leginkább pedig az általunk tisztelt tanítói személyzetnek nemes és kötelemszerű feladata bármi áldozattól vissza nem riadni, hanem szüntelen tenni és ismét tenni ! Fáradhatlan tevékenysége biztosítja neki nem csak az inteligencia elismerését, hanem a nép ragaszkodását és szeretetét nemcsak, hanem még emléke is áldásban fog élni sokáig, igen sokáig! Garay Alajos: „Ok ! teljesült az a régi „Az én vágyára!“ A tisztem most már az, hogy az Urat áldjam le (Sz. N.) És áldom is mind a siromig ! Két jó nagy, tágas, egészséges szobám van, egyik az utcára ablakaival. Jó meleg konyhám, födött — s kettős ajtóval rajta, a belső üveges, — „sparherdedés. Kamrám, istállóm, ez cserepes, — jó törös. Pincém az épület alatt. A paplak zsindelyes ugyan, de jól gondozott. 150 forintba került, kemény fából való, vastag deszkából készült, zsindely-tetejű, egy baromfi- és két sertés-ól, egy födél alatt, zárosak. Nagy haszonvehető kertem. Tágas udvarom, melyben hatalmas „kerekes“ mély hűz van, miből a kristály-tiszta hideg ivóvizet a falu egy részének „kackiás“ menyecskéi s „helyre“ lányai, e barna — „fehércselédek“ hordják ragyogó bádog-kannában, takaros fejükön .... Oly „frissek,“ úgy sietnek, tüzet kellvén gyujtaniok, — annak az „ember“nek, meg az élemedett szülök- s testvéreknek ebédet készítendők . . . Füstölög a kémény, barna lány alatta, Piros szoknya rajta, tüzet szit tűz ajka . De gyöngy teremtés is! jaj az áldomatta! — Muzsikaszó zendül . . megrebben a lányka S arcába csap szive édes lángolása . . . — S ni! mint csak a cica, egyet iramodik, A pitvaraitól?«a hogy’ megállapodik, Nyomkodja köténye sarkával szép szemét S néz . . elébe tartván parányi tenyerét . . . — Ah! de az a rút füst? napsugár-e? vagy mi? Nem akar szemének sehogy békét hagyni : Könybe lábad . . s néz . . néz . . ölj! az a gyöngy legény „Elkövetkezni“ jött: hajh! „idegenbe“*) mén . . Holnap viszik messze — „Taliánország“-ba! — Ezután úgy litják: „császár katonája!“ — Leveles kerítés enged a szép lánynak, Kihajlik . . s oda súg kedves galambjának . . — De hisz virágos kis kertbe’ van a lányka. Rozmaringot tűz az „újonc“ kalapjára! — Vagy hogyha úgy is volt, hogy meg is csókolta? Isten tudj’, látják-e még egymást? vagy soha.“ (Sz. N.) A „parókhia“ előtt megy el az országút. Érdekes látványosság, midőn mint most is, Simontornyán „sokadalom“ (országos vásár) lévén, az itten keresztül vonuló 10—12 város, falu, pusztáról való, különféle népviseletű s tájbeszédü, — vásárra, kocsi-háton s gyalogszer, gyermekies örömmel menő, ünnepi ruhába öltözött férfi-, nő- s gyermek-sereget nézem . . . . Mintha csak hajtanák ! . . Némelyek eladó „portékáit visznek kocsin s gyalog. Ez lovakat, a másik tehenet vezet, — sertést hajtamaz. Ez a nagy, „vásári ládával“ s „sátorfákkal“ a kocsin, zörögve, — „mesterember.“ Emez „batyu“-ban a hátán, görnyedve, — s a másik fején emel valamit s a változatosság kedvéért egy-egy hintával vágtat el a „négyes,“ delőkkel a hintó sarkaiban, — úri könnyedséggel dőlve el ... . kik még csak úgy — egy „jó napot“ csinálni maguknak, rándulnak el, — üres kocsin, vagy üres kézzel, üres fejjel, — teli „degez“ — „bugyeláris“-eld. — No de majd visszafelé !! . . . Még érdekesebb ezeket mint visszaérkezőket látni, alig lévén vége-hossza a „karavánénak . . A „jó áldomást“ ivott, kocsin jövők dalolva, („gajdolva“), düledezve a „saráglyában,“ kalap és konty — félreütve, — hajtatva, futtatva, egymást „elkerülni“ igyekezve, — s más kocsik megrakva a vásárolt „portékák“-kal: „tulipántos“ láda, „sifonyér,“ bölcső, „supelláros“ ágy, (nyoszolya), teknő, bordó, faabrincs, nyújtó-deszka, sütő-lapát, „szekrény“-nyel stb. — s a gyalogszer jövök: lányok, legények, menyecskék, idősb asszonyok s férfiak és gyerekek — enyelegve s dévajkodva, — cipő, csizma, „kékbeli,“ kendő, „rokona“ s „rékli“-nek való matékja s „meny *) „idegenbe,“ — a külhon helyett használja a nép. (Sz. N.)