Mohács és Vidéke, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
XVII. évfolyam. 1&01. száza. Pécsi Állami LevélÁr fácháos, 1888. januárius lén. Szerkesztőség: Hép Szellemi részét illető közlemények küldendők. Előfizeti: Kossuth 11 ti»« 8*/74- Kéziratok vissza n«m hírMot.noh Kiadó hivatal : Wjráfi* évre 4. félévre 2, negy^dávré* 1 Egyes szám 10 kr. Hová h Ülések és hirdetések küldendők: BUndi pAM on Volt 1*1 Hu dl ?ow Unil \ Vii \ ointlM. i Hirdetések éra : »»»hAHoh petit «or egyszeri megjelenéséért 1e kr., báróra szeri 4, tizszeriért 3 kr. tízeterit59 Htélyegdij külön 30 kr. A nyittér egy petit sora 10 kr dános könyvnyomdájában. tárca. Mélyen nézek . . . Mélyen nézek a szemébe Egy kicsiny kis tenger ez, Ringó, apró kék habokkal, Melyeket kék bérc övez . . . Némán, szótlan él-el nézem. A méla, szép szemeket — S ez alatt a szőke lányka Bájolóan rám nevet. S ekkor, mintha a kis tenger, Mit szemében képzelek : Hullámoznék — és a habok Rengetnék a bérceket. Azt hiszem, hogy mostan kiönt S elönti a világot. — Engemet is magával visz, Mint folyam egy faágat . . . Elszédültem . . . Csak azt tudom, Hogy ekkor egy lágy kebelt Font át karom, és egy forró könycsepp szépen megfelelt. Fejes János: Beköszöntő. Ma kezdjük meg tizenhetedik évi pályafutásunkat. Az elmúlt tizenhat év alatt törekedtünk, hogy lapunkat tökéletesítsük, amennyire az egy vidéki lap korlátolt eszközeivel lehetséges. Hogy mennyire közelítettük meg a célt, ez a közönség ítélete alá tartozik, amely — reméljük __ nem lesz kedvezőtlen irántunk. Tizenhat év múltán „annyi balszerencse“ közt is állunk rendületlenül. Irányadó,nagytekintélyű férfiaktól hallottuk a hízelgő nyilatkozatot, hogy lapunk hézagpótló vállalati fennállása kívánatos, megszűnése nagyon sajnálatos esemény volna. Ez a kedvező vélemény hevíti buzgalmunkat, — mely nem egyszer lankadni akart, midőn sokfelől közönyt tapasztaltunk — s arra az elhatározásra birt minket, hogy a mig közönségünk rokonszenve ezt számunkra lehetővé teszi, folytatni fogjuk a pályafutást. Programmról nem beszélünk. Azok maradunk, akik eddig voltunk. Sem rokon, sem ellenszenv nem befolyásolja nyilvános működésünket. Megdicsérjük ellenfeleinket, ha a közjót előnem adjunk,s megmondjuk az igazat megjovő barátainknak is, ha valami kifogásolhatót tesznek. Bírjuk városunk és vidékünk legkitűnőbb tollforgatóinak ígéretét, hogy lapunkat a jövőben is — mégpedig fokozottabb buzgalommal —fogják támogatni a közügy érdekében kifejtendő működésében. Utunk egyenes; vezérelvünk: hazaszeretet, becsület és tisztesség. Csak míg ezen az útón járunk, míg szenvtelen lobogónk, csak addig kérjük t. közönségünk anyagi és szellemi támogatását a jövőre. A harmadik teanzsomia. Referálja: Egy indiszkrét lovag. Lehet, hogy ennek a cikkelynek a hangja egynémely részében a merészségig őszinte lesz, s hogy a tollam, bármennyire pórázon igyekszem is tartani, többször át fog siklani a tiszteletreméltó diszkrétség szűk határain ... A kik tehát félnek az in XIII. Leo pápa. A katolikus egyház leje, a 87 éves pápa vatikáni magányában de . 31-én ülte áldozópappá szenteltetésének 60. évfordulóját, s vele az egész kát. világ na hála-ünnepet tart. És ki ne tartaná ezt természetesnek és méltányosnak? A kát. keresztények nagy hálával tartoznak a pápaságnak, mert általa nagy javakban részesültek úgy az erkölcsi mint anyagi téren, melyeket az tud kellőleg méltányolni, ki tudja képzelni az emberi társadalom helyzetét a pápaság nélkül. E háláját akarja leróni némileg a kereszténység az által, hogy a pápaságnak jelenleg hordozóját elismeréssel és hódolatos tisztelettel veszi körül hasznos munkában eltöltött élte alkonyán. Passz néven ki vehetné, azt a katolikusokról? Isten, király, haza a magyar jelszava. Ünnepeltük a haza ezredéves fennállását, ünepeltlik felséges királyunk megkoronázta.. «Andit uuszoudouik. évfordulóját; most pedig hálaadó isteni tisztelettel tartjuk meg vallásunk fejének gyémántmiséjét, azt az ünnepet, melyet egy egyszerű plébánosnál is tiszteletben szoktunk tartani, ki imádságban és munkában töltött élte alkonyán az utolsó örömnapot éli. Felesleges volna itt elsorolni XIII. Leó pápa hasznos életének részleteit, hisz ismeretesek azok, de e szűk helyen bajos is volna; csak rámutatunk nagy kormányzói bölcseségére, melylyel az egyház ügyeit nehéz időkben már 20 éve vezeti, és a nemzetek iránt tanúsított mély szeretetére, melylyel mindenütt az iskola és nevelés ügyét és így a jobb jövőt előmozdította, a bölcselet, a természettudományok, a régi és modern irodalom művelését, a papság tudományos képzését kitartással és sikerrel megteremtette. Végre utalunk mély belátására, szelídségére, békeszeretetére, mely által a világbéke fentartásához nagyban hozzájárult, és a pápai széknek oly tekintélyt és tiszteletet szerzett, melynél nagyobb talán egy időben sem volt, akként győzvén le a pápaságellenségeit, hogy őket a pápa barátaivá tette, úgy hogy a lelkiek fölött, való uralkodása a maga tisztaságában tündöklik, elárasztja fényét az egész műveit világra és ragyogása előtt meghódolnak népek és fejek p i m p t* _ vdláskünntikség nélkül; hatalmát elismerik minden földi hatalmak birtokosai, a kik önként vallják el önek elsők között a római pápát. Mi is csatlakozunk a munkás aggastyán ünneplőihez és kívánjuk: az Úr áraszsza el kegyelmével a Szentségek Atyát, XIII. Leó római pápát, hogy isteni segélye erejével áldásosan teljesítse üdvös munkáját, diszkrét dolgoktól, azok ne legyenek az alábbi sorokra kiváncsiak. Azaz hogy egy darabig még egész bátran követhetnek: a teauzsanna hivatalos részéről szólva, ünnepies és begombolkozott leszek, méltó a legskrupulózusabb guvernántor és nisszek hálás tetszésére. Az uzsonna elején frappáns fölfedezés történt . . . Egy hangot, egy porpás női hangot fedeztünk fel a teremben. Az urak megpróbáltak visszafelé gondolkozni s az avult és új emlékeik közt kutatva, keresni kezdtek egy-egy csengő primadonna-hangot, amely valamikor hasonló extázisba hozta őket ... A párhuzam semmiesetre se volt igazságos: a primadonnáknak tudvalevőleg könnyű dolguk van, mert igen nagy a száma azoknak a fiatal uraknak, akik egy huncut mosolytól megvesztegetve „bűvösének találják a nevető ajkak énekét. Ám aki múlt vasárnap énekelt, annak nem voltak ördöngős eszközei, segítő szerei a hangjához,csak éppen természetes hangja volt. Az igaz, hogy a természet ritka üdeséggel és zománccal látta el ezt a hangot, mely lágyan, ezüstös csengéssel hangzott és hangzik 111a is a fülünkbe. Bizony, ily édes csengés, ily lélekből való éneklés után mindenki elhitte, hogy mégis csak az emberi hang a legszebb muzsika a világon. Ezért teljesen értjük azt a spontán lelkesedést, melyaz előadott magyar dalok után — Andrits Tivadarné úrnőt üdvözölte. Izé kisasszony, akarom mondani Rosenthal Matild kisasszony született monológ-előadó. A Alakai Emil Izé kisasszonyának nincs oka búsulni: pompás személyesítője akadt Mohácson, aki az ábrázolás művészetének és a színpadi fellépés otthonosságának minden csinját-binját a kis ujjában tudja. . . És valljuk be, erre a ritka otthonosságra nagy szükség volt, mert Izé kisasszony hébe-korba aranyosan ugyan, de mégis csak el-elszólja magát, s illik, nagyon illik, hogy ez hallatlan naivsággal történjék.... Rém is esett semmi hiba, Izé kisaszszony kedves volt és naiv, aki könnyűszerrel átevezett a legkétségbeejtőbb szavak örvényei között, mert ezek siettek elsimulva utat nyitni számára . . A várva-várt „kérő“ aposztrofálása — fogadni mernék. — üdvös hatással volt egy-két „készülődő“ úr lelki bátorságára, akik most sok reményt mentenek Izé kisasszony csattanós mottójából: „Csak élj — izé ... a felesége lennék !” Kívánatos, hogy ez a mondás mihamarább .. . szállóigévé váljék az — ideálok körében. E szállóigének ugyan beláthatatlan következményei lennének, de mi készek vagyunk a legmesszebbmenő áldozatokra, és előre megígérjük, hogy állandó himen-rovatot fogunk nyitni lapunk hasábjain . . . A teauzsonna következő fél órájában az én szerencsém és az enyémmel számos férfi szerencséje, sajnos, a rák fordulópontjára jutott. A női közérdeklődésnek most két terv lett az irigyelt, megostromolhatatlan gócpontja. Mindenféle fegyvert megpróbáltunk : udvariast, kérést, fenyegetőzést, haragot, egyik se használt semmit; leventek, kik a szerelmi vallomások és hűségeskü harcművészetével már csodákat műveltek, ezúttal gyöngéknek bizonyultak a nők makacs, koncentrált érdeklődésével szemközt ... A vesztes férfi-nép , pirellei békét kötve, visszavonult s szabad tért nyitott a zongora- és harmonium felé nyomuló, színes női áradatnak, mely diadalmasan rebbent a favoritok köré ... A két favorit észre se vette ezeket a földi eseményeket, mert míg az ujjaik minden rendszer nélkül, fantasztikus zűrzavarral táncoltak a fehér billentyűkön, addig a lelkük a csillogó leányszemek fényképéin keresztülrepülve, a zenei lelkesültség magas szféráiban andalgott . . . Csak mikor a körülöttük zsibongó realizmus álomrebbentő tapsokkal hangos életjelt adott magáról akkor ocsúdtak fel hosszú ihletükből és jöttek kellemes