Mohács és Vidéke, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
kedők, jobban mondva az alkalmazottak értelmiségének fejlesztéséhez. Ezek a kereskedelemre és iparra vonatkozó szakszerű előadások. Az ilyen szakelőadások nagy hasznára vannak az ifjúságnak, de magának a Körnek is, mert ezáltal nagyban emeli nívóját. Tehát a Kör, mint számottevő alkatrésze a társadalomnak, nagyban hozzájárulhat, hogy az iparos és kereskedő osztály intelligens elemekből álljon; hogy erre mily nagy a szükség, azt — úgy hiszem — fölösleges bizonyítani. E lap egyik cikke már eléggé kifejtette, hogy mily nagy szüksége van az iparosnak, nemkülönben a kereskedőnek értelmiségre. Mert csak akkor lehet nagy és hatalmas a nemzet, ennek léte csak akkor nyugszik szilárd alapokon, ha ipara és kereskedelme intelligens emberek kezében van. Ismétlem : szükséges, hogy az iparos és kereskedő intelligens legyen. Hisz nem élünk most abban a korban, amidőn még elég volt, ha az iparos jól megcsinálta a megrendelt iparcikket ; ma a mi iparosainknak versenyezniük kell a külfölddel. Ez egyelőre ugyan vajmi nehéz, de kell, hogy minden iparosban legyen annyi ambíció, annyi törekvés, hogy azt a célt elérhesse. Ahhoz, hogy az iparos osztály intelligens elemekből álljon, nagyban hozzájárulhat a Mohácsi Iparosok Olvasóköre. A Kör tagjainak egy része iparos akalmazott és mi azt hisz szük, hogy minden egyes tagban megvan a törekvés arra, hogy értelme fejlődjék, ismeretei gyarapodjanak. A mag emleget a Kör a szakszerű előadásokkal elhint tagjai közé, idővel hatalmas törzszsé fog válni és áldó gyümölcsét meg fogja hozni. Vannak a tagok közt urak, kik ilyen előadások megtartására predesztinálva vannak és én bizton tudom, hogy ha a Kör vezetősége az ilyen előadásokat forszírozná, a siker nem maradna el. Ha gyakrabban nem, kéthetenkint egyszer, p. o. vasárnap délután lehetne ily szakelőadást rendezni; a helyi sajtó bizonyára szívesen értesítené erről a nagy közönséget. Mert tudja meg a nagy közönség is, hogy a Mohácsi Iparosok Olvasóköre szeretettel és lelkesedéssel teljesíti hivatását. F Gy. [ könnyen áttekinthető módon foglalkozik. Fölkér az igazi őslakók (tűke mohácsiak) érzelmé- I vel fogott munkájához, mert könyvének minden alapja a szeretetet ragyogtatja; de a nehéz munkához nemcsak a szeretet szövetneke volt szükséges, hanem a kutató szellem összes enerzsiája. És méltán elmondhatjuk, hogy városunk képviselőtestülete nem bízhatta volna jobb kezekre a város történetének megírását, mint arra az egyénre, akiben összepontosult tárgyának szeretete és a kutatás erőssége. A mohácsi ember igaz örömmel foghatja kezébe e könyvet s az idegen ember is tanulsággal olvashatja annak lapjait. Mohács története három főrészre oszlik. Az elsőben a város keletkezése és 1526. évi augusztus 29 ig tartó története van megirva 29 oldalon. Az őstörténet után okmányokkal támogatva adja elő Mohács fejlődését. 1093. évben kelt az okmány, mely először emlékezik meg Mohácsról, mint Csele és Jenő helységekkel határos helységről és egy 1408-ban kelt okirat »Civitas Mohách«-ról emlékezik már meg, jeléül annak, hogy városunk Zsigmond király idejében már a szabadalmas városok sorába emeltetett. A második rész a török hódoltság korszakát tárgyalja a 26—46-ik oldalon, amely időszak bizonyára a legszomorbb időszaka a városnak. Ebben az időszakban tiszta magyar őslakói megfogynak, csaknem kivesznek, a katolicizmust az ezt gyűlölő török minden eszközzel, isjákok (szerbek) betelepítésével és pártolásával, sőt a reformáció terjedésének előmozdításával is igyekezik kiirtani. A defterek bizonyítják, hogy Mohácson még 1570-ben sem voltak szerbek s ugyanez időben a magyarság nagy része a református hitre tért át, miről „az úri szent asztalhoz tartozó megaranyozott pohár« alján levő 1570. évszám is tanúskodik. 1686-ban Radonay Mátyás szalavári kapitány megostromolta és felgyújtotta Mohácsot. Körülbelül evvel fejeződik be a mohácsi törökveszedelem ; de utána a földes uraság és a nép 200 éves harca következett, mert hisz a mohácsiak szabadságlevele elveszett s csak a szabadság édes emléke szállott apáról fiúra, tüzelvén az újabb nemzedéket a küzdelemre. E két első korszakot úgy tárgyalja az iró, hogy az okmányok részletezése után az egész korszakot összevonja és arról rövid áttekintést ad. A harmadik korszak 1686-tól napjainkig a 46—188-ik lapig van megírva. Tömören és részekre osztva vázolja: 1- ször a közigazgatási politikai viszonyokat, hogy mily erős küzdelem és mennyi áldozat árán emelkedett a város ismét a szabadalmazott vagyis rendezett tanácsú városok sorába 1840-ben. 2- szor a közgazdasági viszonyokat. E tekintetben örökös harcokkal teljes ez a két század, amelynek vége a legelő elkülönítés ténye volt 1874 ben. 3- szor a közegészségügyi viszonyokat. 4- szer a vallási viszonyokat. 5- ször az oktatásügyi és közművelődési viszonyokat. 6- szor a társadalmi viszonyokat. Minden egyes pontnál behatóan kutatja az okokat és okfejtően magyaráza a következ- I ményeket. — Meglehet, hogy némelyekben a következtetések nem a legszerencsésebbek, pl. a mohácsi sokasság eredetéről szóló részt magam sem tartom ilyennek, de az abszolút igazságra való törekvés oly elvitázhatatlan ténye e könyvnek, hogy e tekintetben igen sok történelmi tankönyvnek is mintául szolgálhatna. Igaza van a szerzőnek, hogy »édes-kedves melegség fogja átjárni minden mohácsi lakos szivét is, ha e könyet végig olvassa, és azonkívül a történelem tanúsága visszavezetheti városunk lakóit ismét a nemes törekvések ösvényére, melyen őseink jártak, amikor még egy nyelven és együtt dicsérték az Istent, de még ezután is, amikor még e század elején is mindenre képesek voltak a szabadságért és közmivelődésért. Az ősök példáján buzdulva haladhatunk előre. Gy.r. Mohács Története. Az új év napján megjelent Fölkér Józsefnek, Mohács hivatalos évkönyvvezetőjének, Mohács története című könyve. Kedvesebb újévi ajándékot alig várhattunk, mint ezt a nekünk igaz élvezetet nyújtó könyvet, amely városunk múltjával, fejlődésével és jelenével oly behatóan fsgadják be. De most halljad tervemet: akarsz-e nekem ma éjjel segíteni, hogy Pamacs hat üveg pezsgőjét megnyerjük ? Jer szobámba, mely az övé mellett van, ott közlöm terveimet, de addig még egy üveg bort megiszunk, mert győzelmünk biztos. A fogadóban mély csend honolt. Tizenkét óra volt, ekkor Pallos mint valami szellem, Pamacs ajtajához lebegett és erősen kopogott. A festő jóízűen aludt, első álmát aludta és álmodott dicsőségről, hírnévről és számos megrendelésről. — Ka mi az? mormogá álmos hangon. —* Pamacs úr — kiáltá Pallos a Kakasfi hangját sikerülten utánozva. — ön pont öt órakor akar fölkelni ugye ? — Kos öt óra már? kérdi a festő. — Dehogy! felelé Pallos a Kakasfi hangján. — Csak azt akartam jelenteni, hogy tizenkét óra van, így tehát még nyugodtan alhatik öt óra hoszszáig ! — Marha!- dörmögé Pamacs. Egy órakor én dörömböltem. A festő már kissé ingerültebb hangon kérdezé: — Mi az már megint ? — Pamacs úr, fölkelni ... — szóltam be mint áll Kakasfi. — Rinoperosz, hát már öt óra ? — Azt akartam mondani, hogy szükségtelen még fölkelnie, mert még egy óra. Jó éjt! Még négy órát alhatik. — Szamár! kiáltá Pamacs bőszülten, s a másik oldalra feküdt, hogy továb aludjék. —• Már pedzi, mondám Pallosnak nevetve. Midőn pedig két órakor Pallos jelenté, hogy még három órát alhatik, igen csipős feleletet kapott. — Vigyen el az ördög, vén szamár! Három órakor ismét én figyelmeztettem, hogy még két órája van hátra, akkor a szegény festő felugrott, és tele torokkal kiáltá: — Hagyj már békén! mert ha kimegyek, Isten legyen neked irgalmas , mert . . . A többi szitkot már a takaró alatt mormogá, mert fejére húzta a paplant, hogy fülét lezárja a külvilág zaja elől. — Menyhért — mondám — már dühöng! — Nos, ugye mondtam, hogy a fogadást megnyerjük. — De most ne bántsuk, mert a fejünkhöz vagdal valamit. Legalább azt ígérte nekem, hanem azt indítványozom, hogy ezt a két órát hadd aludja nyugodtan végig — keresztényi kötelességünk békén hagyni. — Mi azonban ébren maradunk s megvárjuk az öt órát, midőn a háziszolga kelti, akkor aztán elébe állunk és kijelentjük, hogy a fogadást elvesztette. Háromtól ötig ittunk és alig vártuk a végszót. Ekkor jött Kakasfi, csendes léptekkel közeledett a festő ajtajához és hatalmas dobolást vitt véghez rajta. — Pamacs úr ! kiáltá. Az ajtó nagy robajjal kinyílt, Pamacs mint egy kilőtt ágyúgolyó kirohant és dühösen kiáltó: — Tudom! most még egy órám van hátra ugye ? Ez aztán a pontos tudósítás ! Majd adok én neked. S csak úgy zuhant az a sok pofon az ártatlan Kakasfi képére, aki a bámulattól még csak nem is védekezett. — De hisz azt tetszett mondani, hogy öt órakor keltsem föl! — dadogá a boldogtalan Kakasfi, miközben az arcán levő „ötöst“ tapogatta. — Öt óra itt, öt óra ott — dühöngő a festő — de azt nem mondtam, hogy az éji őr szerepét játszad és órától óráig értesíts az időről, te vén tapir ! Kakasfi végre megszabadult a dühöngő festő keze közül és kétségbeesve emelte kezeit az ég felé. — De uram, az nem igaz. Talán Pamacs úrnak baja van, mert eddig csendes, nyugodt ember volt ; de most sajnálom, hogy az őrültek házába kell . . . — Igen téged kell oda vinni, te vén teve, mindjárt először kellett volna téged megtépáznom, midőn jelentetted, hogy medig aludjam. — De most már elég legyen — kiálta Kakasfi, amint egy művelt háziszolgához illik Uram, én ezeket a címeket határozottan visszautasítom és becsületsértési pert indítok ön ellen, igenis, megyek a járásbírósághoz. E pillanatban jónak láttuk, hogy előlépjünk, s Kakasfi ártatlanságát igazoljuk. — Olivér, — mondám, — hadd azt a szegény szolgát békén, mert ártatlan és hadd mutassam be neked a két éjjeli őrt, kik az éjjel oly pontosan óráról-órára ajtód előtt keltegettek. — Teljesen igaz, Pamacs barátom! — mondá Pallos kacagva. A flegmát megőrizni, ez volt a föltétel. A hat üveg pezsgő a miénk, ezennel meghívtak a legközelebbi alkalommal vacsorára. Pamacs kénytelen volt nevetni. Haragján felülkerekedett ismét a kedélyessége és nyugalmas mondá: — Kakasfinak pedig a hetedik üveget ajándékozzuk fájdalomdij gyanánt. Kos vén fickó, béke velünk ! Az ember mig él, mindig téved. — Természetesen Pamacs ur, — jegyzé meg a házi szolga nevetve, ki a hetedik üveg hallatára jobb kedvű lett. Néhány ezüstös flastrom, melyet markába nyomtunk, hogy hallgasson, megtette hatását. Pár nap múlva a pezsgők durrogtak, mire Pamacs tréfásan megjegyzé : — Barátim! az ember soha se tudja meg halála előtt, hogy milyen a természete. Különfélék. Szilveszter-estély. Ismerik önök Heinenak azt a meséjét, amelyet égi útjáról mondott; t. i. hogy ott egészen fenségesen mulatnak: meg van minden szórakozás , csupa öröm s élvezet az élet, s hogy ott sült libák röpködnek körül, csőrükben mártásos tálacskákkal... Ilyenformán volt ez a Mohácsi Iparosok Olvasóköre Szilveszter-estélyén is. Amíg ugyanis a múlt század utolsó vasárnapjának estéjén sokan vitatkoztak, hogy a huszadik század mikor kezdődik, addig a Mohácsi Iparosok Olvasóköre két századba benyúló Szilveszterestélyt rendezett. Ezen a kronológiailag is nevezetes estélyen sok csinos dolog történt. A műsor éjfél előtti, vagyis a múlt századbeli és éjfél utáni, vagyis a jelen századbeli részre oszlott. Az éjfél előtti műsorban — kronológiai rendben — az első hely Tamás Gyuláé. Varázsom vészkedését mutatta be, nagy ügyességgel cselekedte meg a tojásokkal, meg a zsebbeli keszkenőkkel való varázslatokat. Meg is tapsolták érte. Utána Sik Aladár nótázott és úgy eltalálta a nótáját, hogy meg is ismételtették vele. Kerner Róbert zongorán kísérte. Szamossy László, a „kettős művész“ muzskája pedig elragadott mindenkit szépségével, finomságával. Sok, sok szép ábrándos szerelmet csalt ki abból a csudahangú «Párazfából most is — talán még annál is szebbet, mint amely a nagy német poétát az isteni Vénus szobra előtt zokogásra késztette. A műsor negyedik pontja Käfer Atrta Higye'S“ cimbalomjátéka volt, — végül Steidl énekelt helyi kuplékat. Ez történt éjfél előtt, — természetesen megtoldva tánccal, muzsikával, meg nótával. Tizenkét óra felé egyszerre szétnyílt a színpad leple s ott a fölolvasó asztalnál láttuk Szamossy Gyulát, aki a XIX. századról tartott érdekes —nem mint hirdetve volt — felolvasást, hanem jó magyar szívre valló szónoklatot. Közöljük belőle a következő szép részletet: „Mi is megállunk egy pillanatra s visszapillantunk a századvég utolsó perceiben, s gondolatunk elsuhan a fölött a század fölött, mely az