Mohácsi Hirlap, 1923 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1923-01-07 / 1. szám

Tek. Kir- Ügyészség Pécs Mohács, T923. január 7. XIII. évfolyam 1. szám. Vasárnap. KOIKSI HIILIP POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Eleflaotéai ára: Negyedévre ......................125 korona. F elelősszerkeszti: INKEI JÓZSEF Szerkesztőségi telefonsz. 5. Kiadóhivatali telefonszám 67. Megjelenik mindenvasárnap. Száma: 10 korona. Hirdetések árszabás szerint. Erős Belekkel. Sallustius mondja a Jugurtha el­leni háborúról írott műve hővezetésé­ben, hogy az emberi életnek uralko­dója és fővezére a lélek, a mely ha az erény diadalutján halad előre, ön­magában dicső és hatalmas s nem szorul a szerencse segitő kezére. De nem csak az egyes ember sorsát intézi a benne rejlő lélek, hanem az emberi közösségekét is, az öncélú társulás alsóbbrendű szervezeteitől kezdve' fel egészen a legmagasabbig: az egy-egy nagy társadalmat szerves egészbe foglaló államig, a mely nem véletlen esélyeknek, vagy külső erő­művi behatásoknak, hanem a benne rejlő s az isteni gondviselés által belé- helyezett erőknek köszöni létét, a me­lyek az idők folyamán valamely tör­ténelmi hivatást képviselő eszme, mint sejtmag körül szövődve, isteni, emberi és természeti tényezők kölcsönhatása alatt álló s nemzedékről nemzedékre átszálló olyan szerves fejlődést hoznak létre, mint a milyen a természeti vi­lágban pl. a növényi, vagy állati élet­ben megnyilatkozik. Ép ezért meglehetősen találó ha­sonlat, amidőn egy nemzetet élő fához^ hasorlitunk, a melynek gyökerei, törzse és ágai vannak, lombja és ko­ronája van s a mely keletkezik, nö­vekszik, virul és hervad s idővel el is pusztul, ha gyökerei már nem tudnak elegendő éltető táplálékot felszívni. Hogy vájjon a növényi és állati életben is megnyilatkozik-e valamiféle lélek, mint cselekvő akarat: érdekes, sőt merész kérdés, de más lapra tar­tozik. Ellenben, hogy az emberi kö­zösségek életében ép úgy, mint az egyes emberében a léleké a vezető szerep, annak azt hiszem senki sem mondhat ellent, a ki az anyagiság nyűgéből némileg is kiemelkedni képes. Embernek lenni annyit tesz, mint uralkodni a lélek által az anyag felett, leküzdeni a lélek ereje által a testnek, mint anyagnak és az anyagi környe­zetnek ellenállását s törekedni fokról- fokra az erkölcsi tökély felé. Hogy mire képes á nagy tettekre irányzott, az akadályoktól vissza nem 1 riadó, a balsorsban el nem csüggedő erős akarat, mutatja a n? emberek­nek — nem csak a világóöditóknak, hanem a tudomány és bit bajnokainak is — a példája. S habár a végzet is bele-bele szól | az emberek dolgaiba, még a pogány világfelfogás szerint is a végleges el­bukás mindig olyankor következik be, a mikor az emberi akaratnak, a cse­lekvő léleknek a műve az erkölcsi örök törvényekbe ütközik, mig ellenben az erkölcsi eszmények megvalósítását, az emberi élethivatás egyetlen méltó cél­ját, embereknek, vagy korszakoknak gonoszsága, vagy gyengesége s a reali­I tásokban rejlő ezer és ezer féle aka- j dály hátráltathatja ugyan, de végleg meg nem hiúsíthatja. Még inkább áll ez az emberi kö­zösségekre, a melyek létüket is egy eszmének, tehát a léleknek köszönhe­tik, abból táplálkoznak s addig állnak fenn, — de addig minden akadály da­cára fennállanak — a meddig a tagok­ban él az a lélek, a mely a közössé­get létrehozta, összefűzi és fenntartja; j a mig közös eszmények hevítik a ta- ; gok lelkét, a közös cél elérésének vágya acélozza az akaratot. Róma is addig volt nagy, a mig polgáraiban élt a római lélek, a „Cívis Romanus sum" büszke öntudata; a mig éltek és uralkodtak az ősrómai hagyományok és eszmények s nem váltották fel azokat a túltengő hatalmi őrület nyomán fellépő elpuhultság, j hitetlenség és rút önzés; a mig az I államszervezetben római vér keringett s nem fertőzte meg azt tulon-tul a beözönlő barbárok vére. A mikor a római birodalom telítve volt barbár népekkel és barbár lélekkel, lassú sor­vadás után kidőlt, feldaraboltatott s helyén uj félig római és idegen állam- alakulatok burjánoztak fel. Egy szellemes iró, — ha jól tu­dom Anatole France — megállapítása szerint az ember halála akkor követ­kezik be, a mikor megszűnik élni- I akarása; a mikor akár öregség, akár i betegség, akár testi vagy lelki fájdal­T Á R C Z A. Mohács a megszállás alatti időben. Irta: Merger János. — A »Mohácsi Hírlap« eredeti tárcája. — (Folytatás.) Nem álltak meg itt, tovább mentek, hogy az intelligensebb polgárság kedvét is kikunyorálják, felszínre vetették a rendezett tanácsú városi szervezet megalkotását, en­nek mnnkálatai rengeteg költséget és idő fecsérelést emésztettek fel, végül is ered­ménytelenül. Ez nem volt elég, elhozat­ták a budai — sajnos, hogy még mindig magyar — püspöküket, nagy pompával fo­gadták és a nagy zenebonával összetobor- zott atyafiaiknak megígérték, hogy Mohács püspöki székhely lesz, sőt a vármegye szék­helyének ide áthelyezését is megígérték, persze nagy népgyüléseken, hogy a nem szerb lakosságot is eltántoríthassák. Aztán most már nem kell csodálkoznunk azon, hogy a djakovári rom. "kath. püspök is itt járt, hogy a Dráván inneni plébániákat az ő megyéjéhez kapcsolja. Mind ez előre megrendelt és jól elrendezett reklámmal és felhajtással történt szintúgy, mint amikor a vármegye szerb kormánybiztosa, avagy a már előbb említett díszes állásából, a bör­tönbe jutott vármegyei főjegyzőjük, Mészá­ros László, a minden úri modorból kivet­kezett véreb járt itt Mohácson és ilyenkor, bármennyire szabadkozott is egyik-másik szerb származású, de fölöttébb jó magyar hazafi polgártársunk, mint például Brkits Dávid is, kénytelen volt őt saját házában uriasan megvendégelni aztán rátukmálták elismerés fejében a Margittaszigeti Ármen- tesitő és Belvizlevezető Társulat miniszteri biztosi tisztségét. De a gavallér megvendé- geléseiknek igen lovagiatlan és piszkos hát­terük volt. Akit ma meghívással látszólag megtisztelni akartak, azt másnap megsarcol­ták, hogy a vendéglátás költségeit fedezzék, de még olyanokról sem feledkeztek meg, kik az ó cécóikon nem is vettek részt. Csak egy esetet említünk azt, hogy egyik bankett költségeire Jörg János sajtgyárostól csekély 5000 dinár koronát követeltek, nagy alku­dozásra kiegyeztek vele 500 koronába*'. Nem kerülte el szives figyelmüket a társadalmi egyesületek ellenőrzésével szerezhető baksis sem, kormánybiztost ültettek a nyakukra, aki gáncsoskodásáért fejedelmi dijat vágott zsebre. Fájdalmas, erre is akadt renegát magyar: községünk szülötte Pabulics Pál állampénztári tiszt vállalta ezt az ocsmány megbízatást, jutalmul hadbírónak nevezték ki, holott a magyar hadseregből 3-szori felülvizsgálat utján elbocsájtották, tehát voltaképen soha sem volt katona, jogi kép­zettséggel meg egyáltalán nem birt. Változatosság kedvéért ellátogattak egyes hivatalokba és állami intézményekbe is, de persze mindig a teherszállító kocsi kíséretében, mert a kir. járásbíróságnál az összes, asztalokat, székeket,- szekrényeket, állványokat, iratpolcokat, szóval minden el­mozdítható ingóságot elhurcoltak; a kir. posta- és távirda hivatal haspnló sorsra ju­tott, de ott még vadállatibb pusztítást vit­tek véghez, mert leszerelték a táviró gépeket, csak ép 2 gépet hagytak meg, mert ezekre

Next

/
Thumbnails
Contents