Thury József (ford.): Monumenta Hungariae Historica 4. Diplomáciai emlékek (Acta extera) 2. osztály: írók / 1. Török történetírók 1. (Budapest, 1893)

Előszó

ELŐSZÓ. Mikor a M. Tud. Akadémia Történelmi Bizott­sága a 60-as évek elején megindította a „Török­magyarkori Történelmi Emlékek" első osztályát, az Okmánytárt, egyidejűleg elhatározta azt is, hogy e vállalatnak második osztályát a hazai vonatkozású török írók munkái­­fogják képezni. E határozatát az 1891. évi május 9-ikén tartott ülésében meg­újítván, az említett írók műveinek lefordításával alulírottat bízta meg. A jelen munkával tehát e vállalatnak első kötetét kapják hazai történelmünk barátai és munkásai. Nagyon fölösleges munkát végeznek, ha bizo­nyítgatni akarnám, hogy történetírásunk — mikor a török-magyar érintkezések és a hódoltság korát tárgyalja — nem nélkülözheti a török históriai iro­dalom emlékeit s hogy ennélfogva szükséges volt e vállalat megindítása; e helyett inkább némi tájé­koztatást kívánok nyújtani a vállalatról s a mun­kában követett eljárásról. A török írók tára — mint már e kötetből is látható — nem szorítkozik csupán a XVI. és XVII. századbeli hódoltság történetére, hanem felöleli a

Next